Akadálymentességről ne is álmodjunk! Szépül a cívis külváros.
Levelet kaptam lájf, Ejni írta, fotókat is küldött, köszönöm bizalmát. Ahogy nálam szokás, jöjjön a teljes szöveg:
„Több mint 1200 négyzetméter út és járda újult meg az elmúlt hónapokban a Nagyerdő keleti részén. A rekonstrukciókra azért volt szükség, mert a burkolat több helyen évtizedek óta nem volt felújítva. Új járdán közlekedhetnek a gyalogosok a Bessenyei utcán, az idősek otthona előtt. A Thomas Mann utcához csatlakozó szervizút pedig új aszfaltréteget kapott a napokban. Nyár óta a Nagyerdő keleti részén több mint ezer négyzetméteren újítottak fel a járdákat és aszfalt utakat. A rekonstrukcióra mintegy 3 millió forintot költött a város. A körzet önkormányzati képviselője szerint ezekre e felújításokra nagy szükség volt. Bizonyos területeken ugyanis több évtizedes, kopott, gödrös volt az útburkolat. Ilyen utcák most is vannak, ezért a felújítások jövőre is folytatódnak. Ez azonban csak az egyik nagy feladat. A körzet lakóinak a falfirkálókkal is fel kell venniük a harcot. A graffitisek hatalmas károkat okoznak a körzetben. Nem kímélik sem az épületeket, sem a padokat.”
Így a fenti idézet a Debreceni Városi Televízió oldaláról, még januárból, de mennyibe kerülhetett vajon ez?
A kép a Veres Péter utcán készült Debrecenben, 2009-ben. A városnak ez a része a 80-as évek végén kezdett kiépülni, a 90-es évek nagyszabású terve volt, hogy trolibusz jár majd erre, hogy kiszélesítik az utat az átmenő forgalom számára, óvoda épül, áruház, és ami még kell egy fejlődő városrészbe. A kiszélesítés elmaradt, a kétsávos út két oldala beépült. 2008-ban megépült az óvoda, és az év őszén eljött a pillanat, amikor a gyalogosforgalom számára járófelületet biztosítottak. Ez a sárga homokba hanyagul beágyazott csoda, ez a mi szép, új, modern, bár kissé talán mégis csak keskeny járdánk. Ajánlhatom mindenkinek, induljon el egy városnéző körútra, ugyanis ez a járda olyan, mintha gyerekkoromban rajzoltam volna. Egyszer ickázni lehet a kis kockákon, egyszer sima kiszélesedő betonfelületen futhatunk át egy lakó kocsibe hajtóján, aztán nagy ívben balra kanyarodva meglapul a kerítés mentén a lombosodó fák alatt, hirtelen átvált, átkelünk a túloldalra, majd ugyanilyen rapszodikusan, hol erre hajolva, hol arra hajolva keskenyebb járdalapok és szélesebb aszfaltozott szakaszok váltják egymást, a gyermeki lélek játékosságát idézve.
Az embereket végül is összehozza, hiszen meghitt közelségben kell elhaladniuk egymás mellett, ha a járdán akarnak maradni, arról nem beszélve, hogy akadálymentességről ne is álmodjunk, hiába a regula az akadálymentes építkezésről. Félreértés ne essék. Örvendetes, hogy a két évtizedes sárdagasztás után legalább ennyire is futotta, de hát így van ez időtlen idők óta, nálunk mindig éppen csak ennyire futja.
