Debreceni gyanúsítottak

Van-e mondandója a városnak arról, hogy a romák elleni sorozatgyilkosságok elkövetésével helyieket gyanúsít a rendőrség? Meddig lehet hallgatni?

(Mielőtt bárki bármiféle baromságot beleolvasna az alább következő sorokba, leszögezem, hogy szerintem nincs épelméjű ember, akik közvetlen kapcsolatot feltételezne a romagyilkosságokkal gyanúsított debreceniek és a város polgármestere, bármelyik vezetője, illetve a várost irányító Fidesz között.)

Az önkormányzati média csak szűkszavúan adott hírt arról, hogy a rendőrség több debrecenit is őrizetbe vett a cigányok elleni brutális gyilkosságok gyanújávalA közpénzen fenntartott mindenpostaládás hetikiadvány honlapja nyúlfarknyi hírt ad csupán, azt is a Népszabadságra (nol.hu) hivatkozva(!). Kínos. A debreceniek ismét megbizonyosodhattak arról, ha a városukban történtek részletei iránt érdeklődnek, akkor ezeket az információkat ne az ő pénzükön működő önkormányzati médiában keressék.

Kínos ez az ügy, leginkább hallgatni kell róla. Ugye.

Kínos, ahogy az is, hogy a Magyar Gárda a megalakulása óta rendszeresen a város főterén grasszált a szomszéd megyéből áthívott Nemzeti Őrsereg társaságában. Díszelegnek zárt rendben a város hivatalos ünnepségein, ugyanúgy és ugyanakkor koszorúznak, amikor Debrecen első emberei. És nem volt egyetlen szeretve tisztelt városvezető, aki nyilvánosan nemtetszését fejezte volna ki emiatt.

Kínos, hogy a Nagytemplom előtt, a Kossuth-szobor mellett évek óta hangzanak el beszédek szinte napi gyakorisággal, amikben hol ennek, hol annak a bebörtönzését, az országból történő kiszorítását, akasztását követelik a szónokok. És a Nagytemplomból még egyetlen öblösebb kinyilatkozás sem intette a hangoskodókat a keresztyéni elvekre és értékekre.

Ahogy az is kínos, hogy a debreceni foci és női kézilabda mérkőzéseken a lelátó egy része rendre rasszista és cigányellenes rigmusoktól hangos, de mivel a kormány és a szocialisták gyalázása is ugyanabból a szektorból ordíttatik, ezért az utóbbi hallatának öröme okán az erre hivatottak elfeledkeznek felháborodni az előbbiek miatt.

Már régóta valójában nem az a kínos, hogy mindenféle szélsőséges elemek kedvükre azt tesznek ebben a városban, amit akarnak, hanem az a mérhetetlenül kínos, hogy egyetlen jeles – megválasztott vagy szakmai tekintélye miatt tisztelt, világi vagy egyházi – személy-szervezet nem élt a határozott nyilvános tiltakozás lehetőségével. (Kivételt olykor azok a helyben egyre jobban marginalizálódó pártok jelentenek, amelyek képviselőit rendszeresen nevetség tárgyává igyekszik tenni a többség – sikerrel.)

Akiktől elhatárolódást várna az ember, azok legfeljebb annyival indokolják hallgatásukat, hogy ebben az országban szólásszabadság van, bárki szinte bármit mondhat. Igaz, ahogy az is igaz, hogy a szólás joga az övéké is, de nem csak joga, hanem kötelessége is mindenkinek, akit tudása, tehetsége, pártja, választóinak szavazata a többiek fölé emelt.

Keresem a város hivatalos honlapján, hogy kiadtak-e valamilyen nyilatkozatot az utóbbi 24 órában. Nem. Ellenben megtalálom Kósa Lajos augusztus 19-i beszédét, amit újságírók előtt mondott el, többek között arról, hogy Debrecen miként lesz méltó tagja az európai városoknak. Aztán megtalálom a polgármester augusztus 20-i beszédének teljes szövegétamiben sorra veszi az ország, a nemzet összes aktuális baját, épp csak a cigány kisebbséggel kapcsolatos gondjaink maradtak ki.

Nemrégiben ünnepeltetett, hogy Debrecen imázsa a legjobb az ország nagyvárosai közöttHa eltagadjuk, attól még sajnos igaz, hogy a romák elleni sorozatgyilkosságokkal gyanúsítottak debrecenisége is részese a városról kialakuló, folyamatosan változó képnek. Ha eddig nem szólaltak meg az arra hivatottak, akkor most épp itt lenne az ideje, hogy kifejtsék gondolataikat. Debrecen nem hallgathat tovább, uraim! Legalább a városimázs kedvéért tegyék meg, ha már őszintén belülről nem jön a szó.

 


A bejegyzés trackback címe:

https://basahalom.blog.hu/api/trackback/id/tr491330223

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

manson karcsi · goo.gl/FVvVX 2009.08.22. 11:03:32

az elhatárolódás libsi-bibsi szokás. itt, a nagy büdösben az összefonódás a divat.
a cigányokról pedig annyit: minden döntésközeli embernek kiutalnék egy fél évre néhány cigányszomszédot.

azAttis 2009.08.22. 11:40:03

Amit írsz érdekesen kontraproduktív mert ugyan leszögezed az elején, hogy nem fideszgyülöletből írsz aztán mégis egy kis gyülöletkeltés lett a vége.

Olyan dolgokat kezelsz Tényként ami még csak gyanú.

Illetve megjegyzem, hogy a nagy Országos médiából sem sokkal többet lehet hallani. Ártatlanság védelme. Miért is óvatosak? Nincs rá okuk?

Te mi a fenéből gondolod, hogy nem ÁRTATLANUL fogták le a debrecenieket?

Láttunk már olyat ebben az országban, hogy egy mészárlást majdnem 1 milliárd forintba kerülő nyomozással "rábizonyítottak" egy elkövetőre. El is ítélték gyilkosságért. Aztán kiderült, hogy hoppácska mégsem. Abban az ügyben nem az elítélt volt a hunyó.

Kínos volt? Picit. Kormány: mszp.

Volt-e olyan, hogy Drazsé táváris kiált nagy mellénnyel és elújságolta, hogy "sajnos igazi magyar tettoristák robbantottak itten a felvételbe". Aztán kiderült, hogy egy 2 évvel korábbi diákcsíny volt a Celebhíradóból.

Kormány: mszp. +Drazsé bá még mindig "szolgál".

Képzelem a komoly nyomozati munkát ahogy betörtek éjszaka a tényekhez és gondosan kirabolták a "bizonyítékot".

Adja Isten, hogy ezúttal tényleg a valódi gyáva mészárosokat fogták el.

Én remélem. De (még) nem hiszem.

Ez az írás összeségében előrevetíti, hogy használja majd ki az mszp lopáskommandó a figyelemelterelésre az egyész ügyet.

Mennek a féligazságok és a hazugságok közben meg dől hozzátok a lé.

Férgek.

Basahalom boulevard · http://www.basahalom.hu 2009.08.22. 11:59:16

@azAttis:
"Olyan dolgokat kezelsz Tényként ami még csak gyanú."
"Te mi a fenéből gondolod, hogy nem ÁRTATLANUL fogták le a debrecenieket?"

Mind a címben, mind a szövegben az szerepel végig, hogy gyanúsítottak. Olvasás, értelem!
A többi felvetésről is ez a véleményem.

states 2009.08.22. 14:36:51

Most túl azon, hogy nem voltak debreceniek, csak ott dolgoztak, azért ne kertelj, csapj a lecsóba, Kósa szervezte a gyilkosságokat. Bár tartok tőle, ettől a korszakalkotó kampányötlettől legfeljebb az a családi méretű helyi MSZP még tovább zsugorodik, ha az még egyáltalán lehetséges...

Márai Coelhó · anygyalszarny.blog.hu 2009.08.22. 14:39:14

Nos, jómagam is úgy vélem, hogy valamilyen szinten a város vezetése melengette azokat a tojásokat, amelyekből a romagyilkos hordák kikeltek. Ez intő jel lehet mások számára is éás a városvezetés elhatárolódását és valamilyen szintű lelkiismeretizsgálatát igényli. Álljanak ki és mondják el, hogy miben látják a saját felelősségüket.

Kalmár 2009.08.22. 14:39:33

Szégyen, hogy kéjes élvezetet okozott sekélyes szívednek, a gyilkosok debreceni származása.
Milyen ember vagy te?

A legkissebb dolog ami Kósa mocskolását segítheti, neked orgazmus közeli élmény.
Furcsa, hogy valakit a tiszta gyűlölet tud éltetni.

Biztos látsz összefüggést is, nem?
Istenkém, ha még rokona is lenne valamelyik Kósának, na az már maga lenne a.......
Házasodj be a családba akkor szégyenbe hozhatd őket a saját személyeddel.

Ismét sikerült tollat ragadnod.
Az feltűnt, hogy Debrecen évtizedes foci siker kapujában van?
Szinte látom, hogy ülsz otthon és skandálod, fia fia Lev Szó-fia !!
És én még csak nem is debreceni vagyok, csak, hogy legyen még mit szégyelned.
Bár azt sem tudod mi az.

Kúrcsány Ferenc 2009.08.22. 14:46:29

Kósa szervezte a dolgot, Orbán vette a sörétest.

yarisugi 2009.08.22. 14:47:55

Nem értem, miért kéne egy nagyvárosnak megszólalnia, állást foglalnia azért mert a városban város lakókat gyanusitanak aljas gyilkosságokkal.

Szerinted melyik európai nagyváros szokott köztörvényes ügeykben megszólalni állást foglalni?

Jó hogy nem kérsz már az EUtól is nyilatkozatot hiszen az elfogott gyanusitottak EU állampolgárok, meggid hallgat az EU?

Ugyan már. Minden ilyen esetben nyilatkozgatni? Akkor a fejszés gyilkosságok, agyonverések ügyében is legyen nyilatkozat sorozat? Fontosabb dolgok is vannak ennél. A rendőrségre biróságra tartozik a dolog, teszik a dolgukat.

Te Basahalom vagy nagyon naiv vagy vagy pedig az elején akartad kaserolni magadat, jó előre lehülyézted azokat akik nem dölnek be a dumádnak, de a posztod lényege mégis csak az az ocsmány sunyi célozgatás hogy hiszen az elfogottak debreceneiek, tehát a debreceniek gyilkosok, Debrecent a Fidesz irányítja, tehát a Fidesz egy halál központot hozott létre és Fidesz irányítással járnak ki gyilkolni a fideszes-jobbikos-gárdista halálosztagok, tehát az ország érdeke hogy a Fideszt tiltsák be és mindenkit aki nem balos azt potenciális gyilkosként csukják le.

Ha nem ez lett volna a fejedben akkor meg se irod ezt a posztot, jó fasiszta módjára, sunyin, szítva a gyűlöletet. Göbbels megdicsérne a munkádért.

Most pedig elmebetegezz vagy fideszesezz le nyugodtan, akkor még egy jót röhöghetek majd rajtad.

a JÓ 2009.08.22. 14:48:34

@azAttis: a te írásodnak lett gyűlöletkeltés a vége, nem a posztnak :)

lkflldnlbn,mq qwmrng (törölt) 2009.08.22. 14:48:53

Régóta nézegetem ezt a blogot, ahol a szerencsétlen szerző izzadságszagúan és móriczkánakminenrőlazjutazeszébe stílusban próbálja lejáratni Debrecen városvezetését. Ez a poszt a csúcsa ennek a tevékenységnek.

ellenszenvesfigura 2009.08.22. 14:55:36

debrecen a náczifasisztarasszisták paradicsoma lett :(!
én ugyan még nem is voltam ott, de elhatárolódom! és persze csak cigány, zsidó, fekete és arab barátaim vannak!
szégyellem, hogy fehér vagyok:(:(

denemkretén 2009.08.22. 14:59:20

Valóban nem tesz jót az image-nek! De nem a városénak hanem az országénak!
És ott nem kifejezetten a Fidesz áll!
Elég szűk látókört feltételez ha ennyire blőden le akarod képezni ezt a történést a város vezetésének esetleges politikai hovatartozásával.És ráadásul még kegyetlenül gusztustalan is...
Ezt a tényleg elszomorító gaztettek sokaságát elkövethette volna más város más lakosa illetve lakosai is. Nem ettől lesz jó, vagy éppen rossz egy város. De tény hogy ez neked egy nagyon jó indok arra, hogy egy kicsit reklámozd azt a pártot illetve azokat a pártokat akik ide juttatták ezt az országot!
Vissza kérdezek! Hogy lehet az, hogy amikor nem a szocik meg az szdsz volt a kormánypárt nem történt ilyen!? Most meg igen?
Hogy lehet hogy még mindig kormányoz az a párt akinek nem sokkal nagyobb a támogatottsága mint a jobbiké? Az a baj hogy Te ebbe nem gondoltál bele, csak meg akartad írni a hatalmas igazságot és közben meg lőttél egy óriási bakot!!
És ahogy sokan írták: várni kellene még ezzel a "megvannak a tettesek", meg cáfolhatatlan bizonyítékok és stb.
Rúgott már itt a rendőrség, ügyészség, stb. olyan lukat a nyomozásokat illetően hogy az sem emelte az ország image-t!

llcool 2009.08.22. 15:00:15

Mielőtt kommenteltek, olvassátok el, amit kommenteltek. A poszt a helyi média és a helyi vezetők reakcióiról szól. Illetve ezek hiányában a "miért nem" kérdést boncolgatja.

A sorok között olvasás csodás hagyománya arra épül, hogy a sorokat is elolvassuk.

Meggyes a hibás · http://meggyesahibas.blog.hu 2009.08.22. 15:01:18

A helyi (önkormányzati) sajtó tulajdonsága az, hogy csak a jól hangzó "sikertörténeteket" hajlandóak megjeleníteni.
Ami rossz, az csak abban az esetben fér bele, ha azzal politikai ellenfeleiknek árthatnak.

OJ · http://sportvers.blog.nepsport.hu/ 2009.08.22. 15:01:24

A kérdésre magad adtad meg a választ a dőlttel szedett, zárójeles részben. Ami ezután következik, azt...na azt félbehagytam.

varasd 2009.08.22. 15:05:18

Mennyi ember, mind nagy magyarnak gondolja magát, aztán egyik sem ért rendesen magyarul!!!
Nagyon mulatságos a fröcsögésetek!
Az már szomorú, hogy szerintetek nem kell senkinek sem felszólalnia a szélsőségesek ellen.
Én szeretem a városomat, Debrecent, és nagyon remélem, hogy az itt élő tisztességes írók és költők, tudósok, művészek, papok, becsületes civilek felemelik a szavukat a nacionalista uszítók és a gyűlölködést hirdetők ellen.
Nekem nem hiányoznak a szavukat felemelők közül a politikusok, mert úgysem hinnék nekik.

Kalmár 2009.08.22. 15:07:31

@ellenszenvesfigura: Elfelejtetted, hogy ráadásul mindegyik meleg.
Úgy kerek.

Kristl 2009.08.22. 15:15:41

beindult a választási kampány?

dark future · http://www.andocsek.hu 2009.08.22. 15:16:08

Ha nem tetszik a város, akkor költözz el onnan. Mondjuk Szlovákiába, mert az egy fasza hely.

És mennyire releváns az, hogy hol fogták el őket? Demszkáj kétnaponta határolódhatna el, annyi trutymák bugyog itt a fővárosban, de mégsem teszi. Miért is tenné? És Kósa miért is?

(Ezenkívül ha nem vennéd észre, épp hosszú hétvége van, zárva az office; te is nyaralnál inkább, mint hogy hülyeségeket írogatsz.)

fingerbangs 2009.08.22. 15:18:57

kosa hallgatasa nem tesz jot a varos megitelesenek, sajnos mindent eltur mint polgarmester, annyira kell neki mindenki szavazata
nem szimpi dolog
szerencsere nem debreceni vagyok, legyen ez azok problemaja akik megszavaztak...

dino vercotti · http://bianconeri.blog.nepsport.hu/ 2009.08.22. 15:20:35

Gratulálok a blogbejegyzéshez.

Tényleg.

Valahogy éreztem, hogy ez féktelen, Kósa iránti irracionális gyűlőlet valahogy (ismét)kibuggyan a balszélen a tegnapi ügy apropóján. Ez a blog is benne volt a kibuggyanás általam tippelt helyszínei között.

Übermayer 2009.08.22. 15:21:37

szánalmas, hogy így kell kezdeni egy postot: "(Mielőtt bárki bármiféle baromságot beleolvasna az alább következő sorokba, leszögezem.." ez csak rólad állít ki szegénységi bizonyítványt!

Balangó 2009.08.22. 15:22:24

Ez az írás egy hülyeség.

yarisugi 2009.08.22. 15:23:30

@varasd:
Azt se tudni kik ezek a tetvek akiket elfogtak. Egyelőre azt tudni hogy gyanusitják őket gyilkosságokkal és még az inditék sincs bebizonyitva.

Te már mozgositasz mindenkit a "nacionalista uszitás" ellen. Hol uszitottak ezek, ki uszított és hogyan jön a nacionalizmus közönséges gyilkosokhoz, te szegény sötét?

Szerintem te nem is vagy debreceni hanem a fővárosból a rózsadombról böfögsz ide ilyen hülyeségeket.

babcsiga 2009.08.22. 15:25:09

Megmielott lekommunistaznatok jelzem, hogy az MSZP-nel utalatosabbat kevest tudok.

De!

Azert megiscsak itt eltek kozottunk ezek a gyilkosok es valakik csak falaztak nekik...

Azert nezzunk kicsit szembe azzal, hogy csak ugy a semmibol nem lesz sorozatgyilkos az ember. Az mindig a jeghegy csucsa.

Es nem szeretem A Basahalom szerzojet sem mert allandoan fikazza a varost, es folyamatosan ferdit, blamal, maszatol.

varasd 2009.08.22. 15:27:20

A poszt kezdetén a zárójeles mondat egy önbeteljesítő jóslattá vált.
Baromságok hegye olvasható a hozzászólások többségében. Sajnálatos.

Azt meg végképp nem értem, hogy miért vagytok idegesek?!
Nyuginyugi.

yarisugi 2009.08.22. 15:28:12

@Übermayer:
Pontosan. Amikor a szalonnácik akarnak egy jóizűt zsidózni azok szokták így kezdeni hogy "nekem semmi bajom a zsidókkal" aztán kiderül hogy csak velük van bajuk. Basahalom is ezzel a szánalmas előre mentegetőzéssel próbálkozott. A helyében én az egész posztot törölném mert ez az ő szégyene. Mindegy már mert le van mentve sok helyen, ezt már nem mossa le róla semmi hogy képes volt gyilkosok pártolásával meggyanusitani a város vezetését és közvetve a város egész lakosságát csak azért mert ő nem birja a Kósa pofáját.

Legyen csak az a mai förmedvény az ő örökös szégyene.

yarisugi 2009.08.22. 15:31:15

@babcsiga:
Nem akarlak el keseriteni de még rengeteg gyilkos él köztünk és bankrabló meg más bünöző. Más országok lakosai között is. És? Azért fizetünk adót hogy abból eltartsák a rendőrséget, annak a dolga hogy elkapja a bünözőket. Mit kéne csinálnia a lakosságnak? Folyton elhatárolódni, tüntetni? Ez abnomrális társadalom lenne. Békés állampolgároknak nem ez a dolga. A felelősök nem a többiek, elég már ebből hogy mindig más a felelős a hibás. A gyilkosok a hibásak, ők lőttek, sittre velük 100 évre és kész.

yarisugi 2009.08.22. 15:32:32

@varasd:
Bizony, az egyik legnagyobb baromságot te szóltad hozzá, rád is férne hogy nyugodjál meg, pihengessél.

sztrugackij 2009.08.22. 15:36:32

a sok szoftfasiszta hozzászóló jobban teszi ha mélyen kussol mert igencsak valószínű ,hogy a vele azonos világnézetű
mocsadékok öltek.Az ártatlanság vélelme pedig a balodal "tolvajbandáját" is megillette volna tisztelt igazságügyi szakértők.
Ez a borzalom amúgy már végérvényesen a jobboldali táborhoz lesz köthető.Gratulálok! Ugyanolyan haláltmegvető bátorsággal lőnek agyon égő házból menekülő kisgyereket mint annak idején meztelenre vetkőztetett zsidó nőket ,gyerekeket,időseket a Dunába.Ti tényleg az evolúció legalja vagytok,tisztelt "konzervatív jobboldali"érzelmű férgek!

stüszi 2009.08.22. 15:37:32

Hogy te milyen 1 együgyű (VAGY OKOS PROVOKÁTOR VAGY)komcsi vagy . Annyira vörös , hogy ha rádköpnének sisteregnél!
Azt is írd meg , hogy azokon a helyeken ahol ezek a sajnálatos gyilkosságok történtek, mennyiben van mszmp-s vezetés.És miért olyan a közbiztonság , hogy szegény cigányokat legyilkolhatják. Akik értékes részei a pártod szavazóbázisában. De mint a fönököd mondta el lehet menni. Neked belorussziát javasolnám, ott jól éreznéd magad.

denemkretén 2009.08.22. 15:37:41

@varasd: Kedves varasd!
Szerintem az ilyen nagyon intelligens embernek mint Te, nem is kellene végig olvasnia a fröcsögéseket amiket írunk!
És főleg nem belekeveredni a korpa közé ugyebár..
Te mint igazán jó ízlésű állampolgár milyen jogon nevezed más kommentjét fröcsögésnek?
A tartalmát tekintve meg amit írtál, az meg egyenesen mulatságos!
Az is hazugság hogy nincs felszólalás a szélsőségek ellen!A Fidesz többször hangsúlyozta hogy nincs és nem is lesz köze a Jobbikhoz! Az hogy egy város biztosítja állampolgárai számára a szólásszabadságot, még nem jelenti azt hogy egyet is ért vele!
Tudom számodra keserű hogy engedik az embereket megszólalni.Te még valószínű ahhoz vagy még betegesen hozzászokva, hogy aki nem ért egyet a PÁRTTAL azt el kell tüntetni...
Hozzáteszem: én debreceni születésű vagyok sajnos akkor sodort az élet Bp.-re amikor Kósa Lajos és általa irányított önkormányzat elkezdte Debrecen kirángatását a kakiból!
Ez a város, (elég sokat járok haza családi kötelékek miatt) az utóbbi 10 évben leírhatatlanul sokat fejlődött!
De sajnos Debrecen város egy bizonyos rétegében, minden alkalmat megragad hogy ezeket az elvehetetlen érdemeket lekicsinyítse, és a város polgármesterét és annak kollégáit a sárba döngölje.
És itt a kommentek között ha tudnál Te is a sorok között olvasni, senki sem értett egyet a szélsőségekkel!

dean23 2009.08.22. 15:38:57

Ennyi erővel minden nagyobb városnak hetente/havonta kellene ilyen-olyan le nem zárt bűnügyektől elhatárolódni. Semmi értelme!

varasd 2009.08.22. 15:41:11

@yarisugi:
Azt írod: "képes volt gyilkosok pártolásával meggyanusitani a város vezetését és közvetve a város egész lakosságát".

És ezt te hol olvastad, mert ilyesmi itt még véletlenül sincs leírva?
Nagyon bájos, ahogy magyarul alig értő emberek fenekednek itt olyan dolgokról, amikről szó nincs.

Nagyon úgy néz ki, mintha a tyúkszemetekre taposott volna valaki. :)

Ki a szélsőségesekkel Debrecenből!!!

mbaye (törölt) 2009.08.22. 15:42:30

Van olyan téma, amit nem tudnál Kósa szidására kihegyezni? Én sem szeretem a Kósát, de azért ez súlyos írás volt.

Mi köze van Kósának a romagyilkosságok gyanusítottjaihoz? Semmi. Rendőrségi ügy. Ha a polgármester nyilatkozgatott volna, akkor most az lenne a bajod, hogy politikai alapon beleszól a rendőrség munkájába, amihez nem is ért.

Az, hogy a helyi média nem foglalkozott még a letartóztatással, az nem meglepő, mert mindent 1-2 hét késéssel vesznek át az országos csatornáktól, ami persze szánalmas. Ráadásul ünnepi hétvége van, az országos média is csak most kezdi részletezni a letartóztatást.

Bukowszky · http://bukowszky.blog.hu 2009.08.22. 15:42:31

elsőre elég meredek elképzelés.. de ha az ember jobban belegondol, nem is olyan meglepő..

Nem azt mondom, hogy személyesen kósa maffiafővezér úr a piti, gyáva cigánygyilkosságok értelmi szerzője.. de pont az a mentalitás, amit ő képvisel ma ebben az országban, pont az vezet ilyen eseményekhez.

Debrecen városvezetése egy sajátos maffia, az igazi gengszterekkel szoros együttműködésben, velük szimbiózisban uralkodik a városon és annak minden hasznot termelő egységén. Ez tény, talán csak a legnaivabb szavazók nem tudják, vagy nem vesznek róla tudomást. (vagy észre sem veszik, hogy fillérekért megvásárolják a hallgatásukat)

Rz máshol is így van, de debrcenben különösen pökhendiek, arrogánsak, kirekesztők ezek az urak. A saját szemétdombjuk tetején mondenkit leszarva kukorékoló piti kiskirályok világa ez, és semmi meglepő nincs számomra abban, ha egyikük, egy kopasz faszkalap, aki a bíróságtól bérli a szaros kocsmáját, ahol tisztára mossa a mocskos pénzét, egy idő után ennyire bekattan, és tényleg elhiszi magáról, hogy neki tényleg mindent szabad.

Pedig nem. És ez üzenet Kósának is és kis csapatának.

haggyadmá 2009.08.22. 15:42:47

Budapesten mennyi bűnözőt fogtak már el...
Szóval akkor erről Demszky tehet és a liberális-szoci városvezetés. Egyenként minden bűnöző miatt nekik is elnézést kellene kérniük? Ez az iromány egy oltári nagy baromság. Tuti szoci vagy liberális ember lehetsz és nem tudod feldolgozni, hogy Debrecen MŰKÖDIK a Fidesz irányítása alatt. Jó hogy ne kérjen a polgármester egyesével elnézést a rabló szoci brigádtól és a híveiktől, ha esetleg Debrecenben is fognak pár bűnözőt.

fingerbangs 2009.08.22. 15:43:40

az MSZP egy féreg
a FIDESZ meg semmivel se jobb nála
ez a baj

Merillincs 2009.08.22. 15:43:45

Logikádból az következik, hogy pl. a tatabányai önkormányzatnak el kellett volna határolódnia a móri mészárosoktól (merthogy véletlenül abban a városban éltek). Normális vagy?

babcsiga 2009.08.22. 15:44:42

@yarisugi:

Nem erre gondoltam, csak a pszihiatriai eseteket aki latja a kornyezeteben az ne forduljon el, talan jelezze, esetleg kerjen segitseget a kulonfele tamogato szolgalatoktol. Nem feljelentesekre gondolok, hanem tenyleg a pszihiatriai esetek kiszuresere...

Tenyleg kizartnak tartom, hogy marol holnapra minden bevezeto nelkul legyen valaki sorozatgyilkos.

denemkretén 2009.08.22. 15:48:07

@dean23: Teljesen egyetértek!Tatabányának ki kellett volna adnia egy kommünikét, hogy elhatárolódik attól a fehér magyar embertől aki lelőtt 8 szintén fehér magyar embert? Ugyan már.
Semmit nem lehet még tudni, de már a városvezetés a hibás, mert nem határolódik el...Ezek a nagyon gyenge kapaszkodók a szocik részére hogy kavarják a ...

east69 2009.08.22. 15:48:11

Kedves(?) hozzászólók!
Meg kellene tanulni olvasni+érteni. Nem reflexből megalomán10%LAJOS-t védeni. ha kell, ha nem.
Egyébként láttam én már "karón varjút".
Ez a város a fasiszták=TOLERANCIA MENTES taknyoknak (is) a melegágya. Hogy ez kívülről még se legyen ennyire egyértelmű, nem kellett volna eddig és ezután is szó nélkül tűrni a melldöngetésüket itt a meleg takonyban. Úgy érzik itt magukat mint az anyaméhben.
Ha jól tudom Széchenyi mondta: "Minden nép megérdemli az általa választott vezetőket!" (talán nem szó szerint.)
Én egy ideje ezzel vigasztalódom.
Ámen!

yarisugi 2009.08.22. 15:52:59

@sztrugackij:
Én ugyan nem tartom magamat jobboldalinak, se konzervatívnak, de az a tömény hülyeség ami kifröcsög a billentyüzetedből már sok.

A nácik annak idején felgyujtottak a Reichstagot is csak hogy leszámolhassanak a baloldallal. Most forditva csinálják ugyanezt. Elővesznek egy rasszista sorozat gyilkosságot és összekapcsolják a jobboldallal. Arra számítanak hogy lesz pár olyan idióta aki egyenlőség jelet tesz horogkeresztes tetkós őrült gyilkosok és az egész jobboldal között.

Bejött nekik, te már itt is vagy mint vezér idióta. Pontosan olyan baromságokat irsz mint a széljobbosok akik a mai magyar rendőrséget ÁVH-nak nevezik vagy a baloldali szocialista politikusokat össze kapcsolják a vörös terror hóhéraival Szamuelyvel meg a társaival. Gratulálok. A szinvonal széljobbon és szélbalon ugy látszik azonos.

Baszod ha buta vagy térj már észhez, nézz rá a naptárra és olvass történelem tankönyveket. Ha provokátor vagy az más akkor ott a kijárat, ott menjél ki.

antiblogger (törölt) 2009.08.22. 15:53:08

HAHA te idióta! Ezerszer élek inkább úgy hogy ezek a gyilkosok a szomszédaim minthogy cigányok!!! A főtéren meg az mond beszédet aki akar ha nem tetszik ne gyere Debrecenbe, szerinted hiányzol ott bárkinek? Mitől határolódjanak el Isten barma? Ha bárhol az országban van egy késelés vagy egy gyilkosság vagy bármi akkor miért nem írsz blogot hogy határolódjon el a polgármester? Ja hogy most épp Debrecen? Te most komolyan gondoltad hogy van olyan ember aki a gyilkosságokkal egyetért? Mi a francnak kell elhatárolódni gyilkosoktól mond már el, szerintem elég egy értelmű hogy senki sem vállal közösséget velük! Most komolyan erre a szintre kell lemenni?
Abba meg inkább ne menjünk bele hogy melyik TV hogy tájékoztatja közpénzen az embereket...

Bukowszky · http://bukowszky.blog.hu 2009.08.22. 15:54:02

Kósa és a helyi fidesz egészségtelenül sokat megenged magának, mert nincsenek valós poltikai ellenfeleik. Emiatt betgesen egyszínű a város, a város közhangulata pedig pontosan ezt tükrözi. Egyesek bőven többet megengednek maguknak, hatalmuk biztos tudatában, mint amit máshol megengednének hasonló pozícióban lévő társaik. Ebből igenis következhet akár még az is, hogy valaki a szóban forgó eseményekre vetemedik, és ebben igenis ott van Kósa nagyúr személyes felelőssége is.

denemkretén 2009.08.22. 15:54:15

@Bukowszky: Ember! Nézzél tükörbe ha bírsz hányinger nélkül!
Mit tettél Te vagy a Hozzád nagyon közel álló párt azért hogy Debrecen városa fejlődjön!?
Milyen jogon nevezed a város vezetőit maffiának?Amikor csak ebben a kormányzati időszakban milliárdos lenyúlások történtek az országban melyek mind visszavezethetőek kormányzati és párt körökhöz!Kormányzati negyed project, 4-es Metro ami talán soha nem épül meg,völgyhíd,M6 alagút, hogy csak a jéghegy csúcsait említsem!
ha ennyire magabiztos vagy miért nem pereled rögtön a városházát! Amikor majd kifizettet Veled abíróság pár millát rágalmazásért lehet egy darabig megtanulsz okosan csendben maradni!

lifelike 2009.08.22. 15:55:04

debrecen fasiszta lett, ez van

hRaVeN 2009.08.22. 16:00:30

@Basahalom boulevard:

Nem mintha zavarna a posztod, mert hát ugye mindenkinek a véleménye az adott, bárki írogathat bármifélét, hogy kitől vár azonnali reagálást/elhatárolódást (ezt főképp egy bizonyos népség szokta óbÉgetni előszeretettel, akik mint kiderült, már 5%-ban sincsenek jelen, hál' Isten)

jólvan, akkor légy szíves, mutasd meg azt a posztodat is, ahol kövelteled Drakovics Tibor magyarázatát a BIZONYÍTOTT, sőt mi több BEISMERT hazudozásairól, a meghamisított TERRORISTA robbantás felvételről.
Tudod mint a felelős kormány minisztere, azért ez példátlan, hogy hülyére próbálja venni a népet, politikai célokból hisztériát kelt, és pofátlan igazi aljas kommunistához méltó módon belehazudik a szemünkbe, utána meg elmegy szabadságra.

Vagy ez már Neked is atomciki, és arról jobb hallgatni mint az a bizonyos a fűben?

Annyira egyoldalúan elfogult vagy, _szelektív_ igazságérzettel, hogy ebben a blogban szinte mindig minderől azok a rohadék jobboldaliak tehetnek akik 8 éve csak az ellenzékben pislognak; olyan görcsös elkeseredettséggel próbálsz a fityiszen fogást találni, hogy az már-már megmosolyogtató :)
De semmi gond 2010-ben ezek a problémák maguktól meg fognak oldódni, aztán majd jön az elszámoltatás, na akkor leszek csak igazán kíváncsi ezekre a reagálásokat számonkérő blogbejegyzéseidre; előre is együttérzésemről biztosítalak, mert tudom mennyire hiányozni fognak a barátaid.

yarisugi 2009.08.22. 16:00:53

@babcsiga:
Rendben de hogyan gondolod? Ha gyanusnak talál valaki valakit akkor szóljon neki hogy te ne őrüljél már meg, nehogy lőjjél? Sok foganatja van biztosan.

Sorozatgyilkosok sokfélék vannak nézz utána. Egészen mások ezek akiket most elfogtak mint akik az amerikai filmekben fürészelik szét az autóstopposokat vagy ölnek meg nőket. Ahány annyiféle és ezekre nem lehet pszichiátriai uton felkészülni.

Inkább az a szomoru hogy ez az eset most arra lesz jó hogy a fanatikus balosok rá akarják eröltetni a jobboldalra mindenkire, azt fogják mondani hogy aki nem balos, az gyakorlatilag egy nyilas gyilkos. Egy ilyen eszement már meg is jelent itt a hozzá szólásokban.
A bünözők vidéken fel fognak bátorodni és "bosszut" fognak állni ártatlanokon, a széljobb pedig elhatárolódik és fokozza a szerveződést.

Az egész egyre rosszabb lesz. Nem hogy nem nyugszanak meg az emberek a társadalom, hanem még feszültebb lesz a helyzet. Erre a feszült helyzetre pedig az ilyen Basahalom és hasonló uszítók még rá is tesznek egy lapáttal.

varasd 2009.08.22. 16:01:06

Továbbra is csak idegeskedtek.

Segítek a szövegértő olvasásában. Figyeljetek!

Szerintem az van ebbe a posztba írva, hogy a város tekintélyes emberei (nemcsak plitikusok) szó nélkül hagyják évek óta, hogy nálunk egyre nagyobb teret nyernek a nyílt szélsőségesek. Ez pedig nem helyes.

Az is van írva, hogy a város imázsának nem tesz jót, hogy a GYANÚSÍTOTTAK között vannak debreceniek is. Biztosan nem tesz jót.

Nem a mostani gyanúsítottaktól kellett volna jó régen elhatárolódni, hanem a nyílt szélsőséges jelenségektől.

Ez van ebben a szövegben. Most pedig hagylak tovább acsarkodni benneteket, mert megyünk a Hortobágyra magyar szürke marha gulyást főzni. (Ne vegyétek magatokra! Ha-ha-ha!)

2009.08.22. 16:01:39

tengnap este kirabolt egy cigánygyerek ezért követelem az összes cigánytól, hogy kérjenek bocsánatot és persze fizessenek kártérítést is. kb ennyi értelme van ennek az agymenésnek.

undorító blog undorító post undorító szerző, komolyan mondom a gyomrom felfordul tőletek.

denemkretén 2009.08.22. 16:13:09

@varasd: Menjél varasd! Ott a helyed! :D :D
Szerintem ne is gyere vissza!!:D :D
Acsarkodj ott a gulyával!

denemkretén 2009.08.22. 16:16:26

@La'ci a hegyrő: Mondta valaki hogy elolvasd, itt legyél, véleményt írj?
Akkor?

Bukowszky · http://bukowszky.blog.hu 2009.08.22. 16:21:44

@denemkretén: próbálj meg bármit elérni debrecenben kapcsolatok nélkül. nem fogsz. próbáld megpályázni kapcsolatok és borítékok nélkül akár a legótvarabb állást a városban.. ki fognak röhögni.. vagy próbálj meg vállalkozni, úgy, hogy nem vagy hajlandó személyesen kósának és még pár helyi kiskirálynak súlyos százalákokat zsebbe tejelni.. próbáld meg, és ha sikerül, majd akkor ugass a nagyszerű debrecenről.

2009.08.22. 16:30:56

@denemkretén: index főoldalról jutottam el ide, elolvastam, véleményt mondtam.

de tudom el lehet innen menni :) te nagyondemokrata rabmadárka.

gitáros 2009.08.22. 16:31:25

Meglehetősen utálom a Fideszt, egy ideje Kósát is, de mégis, mi köze "a városnak" a dologhoz? Mit kéne tenni vagy mondani ezügyben?

Egyébként pedig tisztelt kollégák (akinek nem inge, ugye...), nagyon sírni fogtok, ha neadjisten, kiderül, hogy tényleg ugyanolyan náci faszok követték el a gyilkosságokat, mint azok, akik szóban már rég kiirtották a cigányságot a különböző blogokon?

Piraeus 2009.08.22. 16:36:22

Nehogy valaki baromságot olvasson a soraidba, rögtön az elején leszögezed, hogy épelméjű ember nem tételez fel kapcsolatot a gyanusítottak és a város jobboldali vezetése között. De azért egész posztban taglalod, hogy a csúnya helyi vezetés nem foglalkozott az üggyel, viszon vannak szélsőjobbos megnyilvánulások a városban... Klassz árukapcsolás.

Hogyne baszki!

Minden magyar városban vannak mostanában szélsőjobbos megnyilvánulások. (Sajnos!) Ennek megfelelően a sorozatgyilkosok bárhonnan érkezhettek volna. Mert a cigány-magyar konfliktus és a neonácizmus Magyarországon nem regionális alapon szerveződik. Ezt is tudja minden épelméjű ember...

De neked nem kell a szomszédba menni, ha kell egy kis patron a sárdobáláshoz.

Kurvára unalmas már ez az állandó nácizás.
Javaslom próbálkozz inkább a probléma VALÓS gyökerével foglalkozni! Hátha jutsz valamire ami segít nekünk, magyaroknak és cigányoknak egyaránt. Hátha sikerül meghaladnod a magyar kormány színvonalát.

Bár ez bizonyára bonyolultabb mint az ócska pártpolitkai uszítás...

denemkretén 2009.08.22. 16:41:32

@Bukowszky: Mondhatnám: tisztára olyan mint amikor a régi Te általad nagyra becsült rendszer volt.Ott is csak a pártfunkcionárusok, meg az ahhoz igen közel állók jutottak a leveses fazékhoz!
te tudhatnád a legjobban hogy megy ez! Régen valszeg Neked jobban ment, most meg nem a Te embered van ott, és most meg eltörött a mécses..Szegény szegény..

Kristl 2009.08.22. 16:44:31

@gitáros:
meglepődnék mert túl "professzionálisnak" tűnt a gyilkosságsorozat és lennének kétségeim.

denemkretén 2009.08.22. 16:44:46

@La'ci a hegyrő: Nem emlékszem hogy írtam volna hogy érdekelne hogy is kerültél ide..De megelégszem annyival is mint "nagy demokrata", hogy nem írsz hülyeségeket!

denemkretén 2009.08.22. 16:54:33

Leginkább a cikkíró szavait idézném:
kínos ez a cikk.. mégpedig a cikk írójának!!

falatkenyér 2009.08.22. 16:59:55

Nekem akkor is Debrecen marad a szívem közepe! A legszebb magyar város Budapest után és imádom az ott élő emberek stílusát,temperamentumát!Lecarom Kósát meg a gárdát és az összes politikust meg a cigány lelövőket.Nekem nem ettől Debrecen Debrecen!

belga6 2009.08.22. 17:21:15

Vajon mennyit izzadhatott a szerző, mire megírta ezt a hülyeséget? Minek akarja összemosni Debrecen városát a gyanusítottakkal?
De nem is ez a bárgyú írás, hanem inkább egy korábbi index cikk akasztott ki. Azt írja a portál, hogy a gyanúsítottak Loki-drukkerek. Ezt a hülyeséget honnan veszi? (A nol.hu az ellenkezőjét állítja, információik szerint nem DVSC-fanok). Az index most gyorsan találni akar egy embercsoportot, akiket most gyűlölhetnek a romák? Több felelősséget ember, ha már firkásznak álltál! Azt akarjátok, hogy a romák utazzanak a Loki-drukkerekre, és mondjuk tüntessenek kedd este a Népstadionnál? Nem elég megtanulni alanyt és állítmányt rendezni, hanem felelősséggel kell azt tenni!

Basahalom boulevard · http://www.basahalom.hu 2009.08.22. 17:33:30

Minden eddigi és további megszólalónak köszönöm, hogy kommentárjával nyersanyagot adott, hozzájárult annak majdani elemzéséhez, miért juthatott ide az ország, s mi várhat még rá.

Newclass 2009.08.22. 17:37:21

Miért nem erről írtok?:
"Államilag támogatott CIGÁNY TERROR Magyarországon?
Épp csak említette a hírt a fősodratú média. 2009. június 8-án Nagybörzsönyben Králik Attilát, egykori erdészt saját házában, brutális kegyetlenséggel meggyilkolták, majd elvettek tőle 20 000 forintot és a mobiltelefonját. A halottkém jelentése szerint fejét szétverték, fülig vágták el a torkát, majd a fotelba ültették és letakarták. Akár egy thrillerben.
Králik Attilára 22 éves lánya talált rá.
A tettest elfogta a rendőrség; Farkas Richárdot, nagybörzsönyi cigány lakost, aki a kihallgatáson beismerte tettét.
A média híradásaiból annyi derült ki, hogy rablógyilkosság történt, egy férfi megölt egy másikat, nála lévő vagyonáért.
Február 23-án Tatárszentgyörgyön gyilkosság történt. Mindenki hallott róla, a fősodratú média zengett: rasszista indíttatású támadás történt. Mohácsi Viktória habzó szájjal járta sorra a TV stúdiókat: ölik a cigányokat a magyarok! Tatárszentgyörgyön egy apa és a fia lett gyilkosság áldozata, név szerint Csorba Róbert és kisfia. Cigányok voltak. Sörétes puskával lelőtték őket. Akár egy thrillerben. Mint később kiderült, a tettesek is cigányok voltak.
Mi a különbség a két eset között?
Március 3-án temetés volt. Közel ötezren vettek részt a tatárszentgyörgyi gyilkosság két áldozatának búcsúztatásán. Az esemény a 100 tagú cigányzenekar zenéjével kezdődött. A temetésre autókkal és buszokkal érkeztek gyászolók az ország különböző részeiről. A temetésen megjelent többek között Kepes András televíziós újságíró, Hajós András, Soma, Falusi Mariann és Lang Györgyi, valamint Koltai Róbert színész-rendező. Valamennyi parlamenti párt képviseltette magát, az emberi jogi bizottság elhalasztotta aznapi ülésének több napirendi pontját, azért, hogy a tagok közül aki akar, eljuthasson a temetésre. A búcsúztatásra a kormány nevében Szűcs Erika szociális miniszter ment el. A cigányság nevében Kolompár Orbán, az Országos Cigány Önkormányzat elnöke rótta le kegyeletét a koporsó mellett. A szertartáson Iványi Gábor metodista lelkész bocsánatot kért a magyarság nevében a cigányoktól, amiért azok gyilkolják őket. "Vajon van-e Magyarországon mélyebb árok, mint az ő sírjuk?" - kezdte akkor beszédét Iványi Gábor.
2009. június 20-án temetés lesz Nagybörzsönyben. Králik Attiláé. Az ő temetésén nem lesznek ott a parlamenti pártok képviselői, érte nem kér majd elnézést senki, őt nem fogják ismert közéleti személyiségek tömegei búcsúztatni.
S miért nem lesznek ott azok, akik Tatárszentgyörgyből preztízskérdést csináltak? Mert tudják, hogy Králik Attila sírja a legmélyebb árok, ami ma létezik. És azt is tudják, hogy ezt az árkot ők ásták meg !"

kranführer 2009.08.22. 17:37:48

@Piraeus: "Bár ez bizonyára bonyolultabb mint az ócska pártpolitkai uszítás..."

Erre volt megrendelés...

papamaci1 2009.08.22. 17:45:51

Kezdődik.

Erre ment ki a játék.
Debrecen-FIDESZ-Kósa- Orbán.

Tehát a romákat (a szintén roma) OVi ölette meg....rasszista indítatásból.

Természetesen a francia Ophélie-t meg Demszky és az SZDSZ....

papamaci1 2009.08.22. 17:49:12

Idéznék valakit: "Hazudtunk reggel, éjjel meg este".

No comment.....

belga6 2009.08.22. 17:49:17

Végülis mindenki azt ír, amit akar, ha nem törvénybe ütköző, de azt nem értem, hogy ezt az ostoba cikket miért rakták ki az index nitóoldalára.

napisokk 2009.08.22. 17:57:36

Először is: ne hülyéskedj. Köszi.
Másodszor: visszafogom magam, és nem írok olyat, amit kioffolnál. Bár esélyes a dolog így is.

Szóval: aszondod h "És nem volt egyetlen szeretve tisztelt városvezető, aki nyilvánosan nemtetszését fejezte volna ki emiatt." Akkor kérdem én: miért kellene elhatárolódni tőlük? Miért ciki eltűrni a másságot? Az a vicc h a másságot ti csak mint más szexuális beállítottságot gondoljátok, a más politikai szemléletmódot nem toleráljátok... Elhatárolódni? Te jó ég... Hol élsz? Véleményszabadság... mond valamit? Kétlem.

Aztán azt írod: "Kínos, hogy a Nagytemplom előtt, a Kossuth-szobor mellett évek óta hangzanak el beszédek szinte napi gyakorisággal, amikben hol ennek, hol annak a bebörtönzését, az országból történő kiszorítását, akasztását követelik a szónokok. És a Nagytemplomból még egyetlen öblösebb kinyilatkozás sem intette a hangoskodókat a keresztyéni elvekre és értékekre." Ezen a bekezdésen konkrétan 5 percig fogtam a fejem. Hogy írhat egy felnőtt ember ekkora sületlenséget? Szerinted az is kínos, hogy a Hyde Park nevű (te biztos elítéled ezt, na mindegy...) SZABAD VÉLEMÉNNYILVÁNÍTÓ HELYen mindenki azt mond, amit akar. Nyugaton működik a véleményszabadság, neked meg a hozzád hasonlóaknak viszont van még mit tanulnotok arról, hogy nem mindig az az igaz, ami "nekem tetszik". Ilyen nincs. A keresztényi elvekről meg értékekről ne is beszéljünk... Olyanok nincsenek. Minden pap, aki magát isten eszközének vallja, szemrebbenés nélkül szegi meg az ő ura által szabott szabályokat.

Szóval, ahogy egy bizonyos bácsi mondotta annó decebál: tanulni, tanulni, tanulni. Rád is fér, elvtá... komám. 20 éve más világ van. És nem hozhatod vissza, bármennyire nem tetszik :-)

gitáros 2009.08.22. 18:02:15

@Kristl: Marha jól hangzik a "professzionális", de mi a profi abban, hogy beülök az autóba, megyek hatvan kilométert, éjjel kettőkor ötletszerűen lelövök valakit (naná, fényes nappal a főtéren...), akit az életben nem láttam, oszt hazamegyek?

torró 2009.08.22. 18:04:20

Azért látom meg van az ötven év termése rendesen. Azt nem értem, Ha már valaki idáig eljut hogy van internet,akkor miért nem veszi a fáradtságot és tájékozódik a nagyvilági dolgokról? Sok igaz írást el lehet itt olvasni amiből tájékozott lehetne sok ide írogató!
Mert az ilyen hozzáállás hogy határolódjon el,Mindenki határolódjon!
Itt valaki mindíg kitalál mindenféle barom szóhasználatot és aztán!Minden hová ezt ordítják. Legyen már egyszer megfontolt, másikat tisztelő vélemény!!!!!

_dave_ (törölt) 2009.08.22. 18:27:36

@Basahalom boulevard: Minden eddigi és további Basahalom-posztot köszönök, mert írásaival nyersanyagot adott, hozzájárult annak majdani elemzéséhez, miért juthatott ide az ország, s mi várhat még rá.


Amúgy nesze: szubjektivfranko.blog.hu/2009/08/21/itt_a_gyilkos_hol_a_gyilkos.

iny 2009.08.22. 18:40:36

Hajrá Debrecen !

gagauzz kalauzz 2009.08.22. 18:42:18

El kell jutni az elkövetéssel gyanúsíthatóktól a Jobbikig, a Fityiszig, és persze személyesen a Zórbánig is - secperc alatt. A java majd a jövő héten jön, mert a ballib firkászoknak is jár a long weekend az általuk egyébként mélyen lesajnált szent istváni munkaszünet miatt. A blogger viszont beáldozta az ünnepet is:)
Azér' Basahalom bátyó posztja is megér egy politikai pszichiátriai elemzést:)))

dritte33 2009.08.22. 18:54:13

A blog szerzőjét előbb-utóbb nagyon elkapják. Remélem, hamarosan.

2009.08.22. 19:09:49

Semmi baj nincs azzal, hogy debreceniek voltak a feltételezett elkövetők. Lehettek volna nyíregyháziak vagy miskolciak is. Az országnak ez a szeglete van leginkább megfertőzve cigányokkal. Megkérdeztem néhány ismerősőmet tegnap, és sajnálták, hogy elfogták őket. Bármit is magyaráznak a politikusok, az ország keleti felén - de lehet, hogy máshol is- a lakosság túlnyomó többsége szívből utálja a cigányokat. Azért nem írtja őket mindenki, mert ugyanannyit kapni értük is, mint a rendes emberekért. Ha ezek az elkövetők okosabbak lettek volna és gyereket, meg dolgozó cigány nőt nem lőttek volna le, drukkolt volna nekik a keleti országrész. Bár jónéhányan így is.
Debrecennek ezt nem kell szégyelnie, nem kell elhatárolódnia, mert ezt csak a poltikusok teszik. Biztosan sokan példának tekintik ezeket az embereket.

Bukowszky · http://bukowszky.blog.hu 2009.08.22. 19:27:54

@denemkretén: nem volt alkalmam azonnal válaszolni, így most mondom:

SEMMI közöm az előző rendszerhez, akkoriban még kisiskolás voltam..

de tizenévesen már nagyon is láttam, hogy ment körülöttem az új magyar tőkefelhalmozás, csak hát ugye nem igazán tudtam részt venni benne..

igen, igazad van, valóban majdnem ugyanúgy mennek a dolgok most, mint a diktatúrában.. kapcsolatok és borítékok nélkül teljesen reménytelen bármit is elérni.. debrecenre ez sajnos különösen igaz. és épp ez a nagy baj

épp ez a baj veletek, fidesz-szavazók: vakok vagytok, úgy várjátok orbán visszatértét, mint a messiást, pedig ha igazán magatokba néztek, pontosan tudhatnátok, hogy az égvilágon semmi sem fog itt változni.. ahogy debrecen is csak a felszínen csillivilli, de a valóságban a legvéresebb diktatúrát megszégyenítő módon mennek a dolgok.

és lécci, nehogy azt higgyétek, hogy csak a volt diktatúra haszonélvezői utálják Kósát és a fideszt. ennyire nem lehettek korlátoltak.

Tyss · http://sokallok.blog.hu 2009.08.22. 19:30:09

Fura világban élünk... :-(
Kommenteket olvasva, kezdem azt gondolni, h ma már nem divat gondolkozni...

plebs! 2009.08.22. 19:54:18

Ez a blog nagyon balga. A betűtípus pedig nem épp olvasóbarát.

Vadinho 2009.08.22. 19:54:42

Én meg arra nem emlékszem, hogy Bajnai Gordon az elfogásukat követően elhatárolódott volna a gyilkosoktól, akik mindenekelőtt magyarok, és legfeljebb ezt követően sokadjára debreceniek. A debreceni hírportálon van egy rövid cikk, a miniszterelnok.hu-n semmi. Akkor most Bajnai Gordon cinkosan összekacsintott a cigányokat gyilkolászó magyar állampolgárokkal?

Egyébként az tényleg gáz, hogy néha mik hangzanak el a lelátón, de elárulom, nem csak Debrecenben, sőt: az elmúlt hetekben, hónapokban itt nem rendeltek el egyetlen zártkapus meccset sem, szemben nagyon sok más hellyel, ahol durvább dolgok hangzottak el, és az ottani polgármester szintén nem határolódott el a focicsapattól. Szóval, abban a bloggernek igaza van, hogy ez csúnya dolog (finoman szólva), csak abban nincs, hogy ennek bármi köze lenne Kósához, dehát enélkül ugye nem lenne értelme a blognak.

Magyar Gárda: nem kéne őket minden létező fórumon sztárolni, és nem kéne annyit lopni állami szinten és főleg odáig zülleszteni a rendőrséget, hogy az emberek egy jó része úgy érezze, igénye van rá, mert különben itt nincs közbiztonság. Ennyi. És nem erővel kell szétverni őket szerintem, hanem "tanítással", ésszel kell rávenni az embereket, hogy nem ez kell nekik, van más, kulturált alternatíva. Csak hát ez pénzbe kerül, és hiteltelen emberek szájából nem fog menni. Így viszont időnként hőbörögnek kicsit a Magyar Gárdások, aztán rá lehet kenni az egészet a Fideszre, tiszta haszon, főleg a kormánypártoknak, akiknek semmilyen más esélyük nincs arra, hogy pár százalékot visszaszedjenek a népszerűségükből...

SteveJobs · http://16bit.blog.hu 2009.08.22. 19:56:00

@roli101: Te nem vagy valami túl okos igaz?

varasd 2009.08.22. 19:56:30

"A gyanúsítottak által elkövetett bármilyen törvénybe ütköző cselekedetektől elhatárolódunk” – áll a Loki-szurkolók Egyesületének közleményben.

Itt néhány nagyokos kommentelő azt írta, hogy az elhatárolódás az libsi-bibsi szokás. Akkor szerintük a Loki törzsszurkolói libsi-bibsik? Merjenek közéjük menni, és a szemükbe mondani ezt. Biztosan kapnak akkora nagy pofonokat, hogy hetekig csillagokat fognak látni.

A budapesti nagyokosok kedden elmehetnek a Puskásba, és ott mondhatják a törzsszurkolók szemébe a libsi-bibsi vádat.

Na ki fog elmenni, bátor barátaim, és mondani a hülyeséget a lokisták szemébe?
Egyre viccesebbek vagytok. :)

Bukowszky · http://bukowszky.blog.hu 2009.08.22. 19:59:29

azt mindenestre nem értem, hogy az index.hu miért utálja ennyire Debrecent, és ragad meg minden alkalmat a lejáratására.. (még akkor is, ha néha fordítva sül el a sörétes)

mert az egy dolog, hogy én rühellem a várost.. tapasztalatom szerint betegesen belterjes, kirekesztő szarhalom, egy büdös nagy falu, és ami a legrosszabb: végtelenül álszent.

lkflldnlbn,mq qwmrng (törölt) 2009.08.22. 19:59:53

@Basahalom boulevard: Igen, az ilyen fröcsögők, mint Te és az elvtársaid miatt. Szívesen segítettünk megérteni végre :P

hRaVeN 2009.08.22. 20:03:18

@Basahalom boulevard:
"Minden eddigi és további megszólalónak köszönöm, hogy kommentárjával nyersanyagot adott, hozzájárult annak majdani elemzéséhez, miért juthatott ide az ország, s mi várhat még rá."

Én pedig köszönöm mások nevében is, hogy a szemellenzős "csakjobbralátokhibákat miközben tombol az mszpkormány", "szabadidőmben bújom a városomat, hátha találok valamit, amibe beletudom magyarázni az erőltetett izzadságszagú nyakatekert gondolataimat, hogy nekünk milyen rossz lesz majd, és jajj már most is tulajdonképpen milyen rossz már a jobbantak miatt."
Miközben pedig az épp aktuális politikai elit csendben lopja szét az ország utolsó morzsáit is, teszi tönkre azt, ami valami csoda folytán még dögledezve, de még működik, hisz tuddják, óráik már meg vannak számlálva.

Ennek a jelenségnek tipikus "állatorvosi lova" a blogod. Felmerül a gyanú bennem, hogy tulajdonképpen ez szándékosan ilyen, és jól szórakozol rajta titkon, avagy megrendelésre készíted valamiféle szépirodalmi kabarészínház gyanánt.

Amúgy bírom ezt a fellengzős stílust, a tisztelt szerző Úr észérvekkel nem fog vitatkozni, Isten ments, azzal le kéne ereszkednie az aranyveretes, igazgyöngy betűkkel írott blogja kárpitján száradozó sikamlós iszapkommentjei közé, amivel nyilván nem fogja összekoszolni entellektuel fehérgalléros kezeit. Holott ha végigolvasol pár kommentet, a szokásos fröcsögés között elég sok igazságot, illetve olyan gondolatokat láthatsz, amikkel maximum észérvekkel tudnál vitatkozni, megkerülni aligha nem.
Szóval hallgatásod érthető.

Vadinho 2009.08.22. 20:04:38

@Bukowszky: Orbánnal semmi nem fog változni? Ha csak annyi változik, hogy állami pénzből nem a nyíregyházi focistadiont teszik UEFA-kompatibilissé (ki ne hallott volna még a nemzetközi kupákban minden évben vitézkedő nyíregyházi aranylábúakról?), hanem a debrecenit, nekem és a legtöbb debreceninek már megéri Orbánra szavazni. Addig, amíg ilyen jelek mutatják, hogy Debrecen "büntiben" van (persze, lehet ellenpéldákat hozni, épült ez meg az, de akkor magyarázzuk meg ezt a stadion-dolgot is észérvekkel, kiváncsian várom), addig a legnagyobb ellenzéki párt lesz a legnépszerűbb erő, ez nyilvánvaló, minden vélt vagy valós hibájával együtt.

2009.08.22. 20:07:34

@bigC:
Az vagyok. Attól, hogy a véleményünk esetleg nem egyezik, az nem jelenti azt, hogy műveltebb vagy intelligensebb vagy, mint másvalaki. Pláne úgy, hogy egy kérdőmondaton kívűl hozzá sem tudsz szólni a témához.
Mondhatnám azt is, ha egy szinten lennénk agyi képpességekben:
Te ugye nagyon buta vagy?

hRaVeN 2009.08.22. 20:08:09

@varasd: nagyon buta az érvelésed.
Attól még hogy a libsik ajvékolnak folyamatosan elhatárolódást követelve, ez még nem jelenti azt, hogy ha Kovács Mancika is elhatárolódást akar kicsikarni valakitől egyszer valamivel kapcsolatban, akkor Mancika is libsi lenne. Akkormeg?

Vadinho 2009.08.22. 20:09:27

@varasd: Kedves Varasd, idézzük azért fel a megelőző mondatokat is, mert úgy korrekt:
„A médiában megjelent téves híresztelésekkel ellentétben a romagyilkosságok kapcsán elfogott személyek nem tartoznak a Loki-szurkolók szervezett közösségéhez, az elfogásuk helyszíneként megjelölt szórakozóhely pedig nem a DVSC keménymag törzshelye." És csak ezt követően jön az általad idézett mondat. Egy kicsit szerintem így másabb a leányzó fekvése: a loki szurkolóknak ebben a helyzetben ki KELLETT adni egy közleményt (mert a nol.hu és mások megírták, hogy loki szurkolók az elkövetők), egy ilyen közleménybe pedig ma ott tartunk, hogy bele kell írni, hogy "és egyébként elhatárolódunk", mert különben egyből az jött volna, hogy még csak el sem határolódnak. Pethe Tamásék (Loki szurkolók egyesülete) helyzete teljesen más ebben az esetben, mint Kósáé.

Canis Lupus Libertas (törölt) 2009.08.22. 20:13:43

Nos, kicsit előreszaladtál testvérem! Bírósági ítélet még - tudomásom szerint - nincsen. Azaz éppen úgy, ahogy Hunvald és Zuschlag urakat megilleti az ártatlanság vélelme, úgy ezeket a gyanusítottakat is. Amennyiben egy a mérce... Mert ugyebár a móri bankrablás és mészárlás ügyében is ültettek le (ebben) ártatlan embert, ami azért legalább egy kis kérdőjelet tesz a rendőrség potenciálja mellé. Különösen úgy, hogy 8 hónapja másról sem hallunk, hogy a rendőrök semmit sem tudnak, most meg láss csodát... De az, hogy ezért Kósa, meg Debrecen - jobber - lakossága egyként felelős, hát az maga a vödör korom a pincében... Abszolút sötétség! Persze ha azt is kijelenthetjük, hogy Zuschlaggal az egész MSZP az összes szavazójával együtt közpénzt lopott, akkor más a helyzet, mert nem baromság, hanem billiáns logika... Beteg vagy!

Gregor Elmarsson 2009.08.22. 20:24:02

Kedves Szerző!

Szerintem Neked az sem lenne elég, ha Kósa Lajos vezeklőcsuhában, kopaszra nyírva, a fejére hamut szórva Canossát járna a teljes városvezetéssel, Fidesz-vezérkarral meg az Európai Néppárt vezetésével együtt.

Marhára nem csípem ezt a frusztrált, kéményseprőruhás műmájersereget (igen, a gárdára gondolok), de a Hozzád hasonló szófacsaró, írásaik legelején azok valós tartalmától elhatárolódó aggódóktól meg kimondottan kiver a hideg veríték, akik megjátsszák a korrekt, visszafogott kívülállót, cserében meg úgy roskadoznak az előítéletektől, mint a BKV-vezérkar autóinak csomagtartói a hazafuvarozott millióktól.

wagabound 2009.08.22. 20:24:34

Debrecenben fogták el őket, ott dolgoztak. Na és? Ezért most minden debreceni szórjon hamut a fejére?

Nagy barom vagy, édes fiam. Inkább széklábat faragtál volna ahelyett, hogy ezt a förmedvényt írtad.

custos · http://jehu.blog.hu 2009.08.22. 20:26:00

Amit a bejegyzés Debrecenről mond, nagyrészt leírható az ország csaknem egészéről - és sok tekintetben nem csupán a fideszes részéről. Gyanús szervezetek, gyanús eszmék befogadása, tolerálása jellemzi ma országunkat.
Érdemes ránézni például a netes fórumokra, hogy kellően elborzadjon az ember azon, miket és milyen mennyiségben képesek "emberek" összehordani az elfogás ürügyén is.
Nagyon rosszul állunk - úgy értem, emberileg. Meghökkentő, mennyit züllött ez az ország az utolsó jó tíz év alatt. S a felelősség meghatározó része a jobboldalé - hiszen a képtelenül gyenge és gyalázatosan korrupt szoclib kormányzás lehetővé tette volna velük szemben a polgári jellegű politizálást, a szélsőségektől való tartózkodást is. Dehát... Semmi sincs ma a Jobbikban, ami ne lett volna meg tegnap (ne volna meg ma is) a Fideszben...
Természetesen a gyilkosságoknak nincs közvetlen közük egyik párthoz sem - de annak a légkörnek, amelyet a jobboldal a maga, széljobbal közösen birtokolt sajtójával, a jobboldaliaknak ajánlott média rendszeres rasszista uszításaival kialakított, igen.
A tettesek (már ha tényleg ők azok) persze bárhol lakhattak volna napjaink Magyarországában - sajnos.

Új Nick 2009.08.22. 20:42:55

most egy kicsit játsszunk el azzal a gondolattal, hogy mégsem ártatlanul fogták el őket...

és akkor mi van? akkor mi köze hozzá Debrecennek? Vagy Budapestnek, Szegednek, Nyíregyházának? Nem hiszem, hogy bármilyen pszichopata állat bűneiből politikai ügyet kellene csinálni. Az egyetlen releváns kérdés, hogy hogyan működik a rendőrség. Elkapták őket? Remek, ha tényleg ők voltak, örüljünk, végre. De sajnos azt is hozzá kell tenni, jobb lett volna, ha néhány áldozattal korábban történik ez. De ne gondoljuk azt, hogy nem tettek meg mindent.

Debrecen? Ezzel az erővel lehetett volna Nyíregyháza vagy Miskolc is. Sem az ellentét, sem a rasszizmus, sem a problémák nem kisebbek ott sem. Azt sem hiszem, hogy a 11. kerületben kevesebb náci tetkós kidobóember van. Azt sem hiszem, hogy a Fradi ultrák békésebbek. Az összes többi csak spekuláció, a szarnak a lakkozása és politikai pecsenyesütögetés annak a véletlennek a tüzében, hogy éppen debreceniek voltak. És kedves Basahalom, a ventilátor, amibe beleszarsz nemcsak Kósát teríti be, de az összes debrecenit. Egy igazi lokálpatrióta...

Csapee 2009.08.22. 20:48:35

Nem gondoltam volna hogy egy nap alatt meg tud változni az ember véleménye, de hát az ember holtáig tanul nem?
Reggel még olvasva az Indexen "Bloggerek pofa be" cikkre azt mondtam, hogy ekkora baromság csak Amerikában van. Most azt hiszem jó lenne itt is bevezetni, mert ekkora blődséget még nem olvastam.
Amúgy meg ha debreceni vagy, te nem határolódnál el tőlük?

raptorka 2009.08.22. 20:54:11

Kedves Tolerálók!
Ezúton szeretném közölni, hogy nekem és még pár millió honfitársamnak elfogyott a toleranciám. Az okok bizony több oldalt is megtöltenének, igyhát azok felsorolását most mellőzném. Előbb-utóbb Önök is fognak találkozni ezen okok némelyikével, mert Önöket is el fogja érni. Akkor pedig szívesen látjuk Önöket mifelénk. Addig is tessék szépen nekünk ezt tolerálni, mert higyjék el, van rá okunk.
Köszönjük

Rwindx 2009.08.22. 21:02:09

Aki a következő mondatomba azt érti bele hogy rosszindulatúnak és elfogultnak tartalak az nem épelméjű.

Nem akarom túlkomplikálni. Szerintem te rosszindulatú és elfogult vagy.

;)

respecta /01 2009.08.22. 21:18:12

Tényleg komolyan gondolod feltett kérdésed?
Mi köze van egy város vezetésének ahhoz, hogy kit, miért fogtak el ott -köztörvényes bűnért?!
Ha ez így lenne normális, nem olvasnánk mást naponta a médiában csak települések vezetőinek reagálásait...
Eszem megáll!

belga6 2009.08.22. 21:18:28

Provokatív és veszélyes ez a blogbejegyzés!

min0rity r3port · http://m0r3.blog.hu 2009.08.22. 21:20:42

Ismét leírom, s ha eltűnik, tudni fogom, nem véletlenül...

Gyerekkorom történelemkönyveiben a fehérterror-szimpatizáns, nácizmussal kokettáló (természetesen nem szabad és nem demokratikus, így hát kormánypárti) sajtó mindig hangosan követelte a megvádoltak megbüntetését. Akik többnyire ártatlan vörösszegfűs báránykák voltak. És hát pfúj, hogy lehet ilyet csinálni? Vélelmezni? Prejudikálni? Ugye csak a kuruc.info csinál ilyet? Ugye nem csattogtatja a bokáját a magyar sajtó, a blogger, a polgármester? Ugye nem? Vagy mégis? És így helyes?

Tudják, kérem, mi a baj? Hogy ettől az uzsorás által kizsákmányolt munkanélküli cigánycsaládnak nem lesz tisztessége.


Az Élenjáró tan, legyen bármilyen színű is, kormányként már bizonyított. Ferkó keze messzire elér, nála a demokratikus rendőrség összeverhet békés tüntetőket. Azonosító nélkül, parancsra. Másutt terroristának néznék az ilyet. És itt is. De az nem ott van. Itt nem szégyellte a projektvezetőm a cigány származását. Vajon miért?

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.08.22. 21:24:36

Tudnál egyszer jót is írni a városodról?

Sztem Debrecen szégyene vagy, a kommentelők többsége is így látja. Szaladj Demszkyhez, h határolódjon el a sok Bp-i gyilkostól, drogárústól, maffiózótól.

Még ilyen hülyeséget?

Ha Kósa elhatárolódna, vagy szégyenéd fejezné ki, te azt írnád, h "lám, beismerte, ő is felelős a történtekért"

Menthetetlen vagy. Sajnállak, szánlak, egyre betegesebb a lelked, és egyre betegesebb ez a blog...

Most meg moderálj ki jó szokásod szerint!

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.08.22. 21:33:41

@Basahalom boulevard:

"Minden eddigi és további megszólalónak köszönöm, hogy kommentárjával nyersanyagot adott, hozzájárult annak majdani elemzéséhez, miért juthatott ide az ország, s mi várhat még rá."

Értjük. Tehát 7 évnyi mszp-szdsz kormányzás totál jól működött, de most majd jön a Fidesz, és szétbaszarintja az országot, de te megmondtad, ugye?! Gratula.

érdeklődő 2009.08.22. 21:35:31

Ilyen bolsevik gerilla-propaganda gerjesztèst is ritkàn làt az ember. Màr hallom ahogy a maszopos vènasszonyok azt fogjàk nyavajogni a 31-esen, hogy hàt vègtère is Kòsa lőtt...

Undorìtò. Kedves Baloldal, be lehet fejezni az izzadsàgszagù kìsèrleteket.
A hajò elsüllyedt,a beteg meghalt. Let’s face it, you lost.

napisokk 2009.08.22. 21:37:42

Fentebb leírtam a véleményemet a bejegyzéssel kapcsolatban, azóta meglestem a többi hozzászóló adatlapját.

Off leszek. Nem tartom korrektnek beszólni akárkinek (akármilyen butaságot is írt le) nulla-, vagy igencsk kevés bejegyzésszámú nicken. Oké, hogy net, meg arc nélüliség, de mégiscsak... Mindenki beszólónickeken járkál, ez olyan izé...

hhh. 2009.08.22. 21:41:17

beteg vagy. vedd be a gyógyszeredet.
az a baj, hogy nem vagy toleráns.

is 2009.08.22. 21:41:22

a kommentek visszaadják a hangulatot. évekig hallgattuk, hogy a jobboldali veszéllyel csak 'riogatnak'. most már találtunk 5 gyilkost, mert 5 millióan nem emelték, és nem hajlandóak felemelni szavukat ellene. sajnos az 5 millió hallgatása, sőt védelmező felállása vezetett el az 5-höz.

ez most kissebségi vélemény, és sokan fel sem fogják. majd ha a polgárháború után visszanéztek, esetleg elgodnolkodtok rajta, hogy nem kellett volna-e előbb elmenni Tarka Magyarra, antirasszista tüntetésre, hogy az az 5 ne legyen olyan bátor. ez nem poltika, és nem párt kérdése. illetve csak annyiba, hogy melyik párt képviseli azokat, akik felszólaltak, és melyik képviseli azokat, akik nem. ezt pedig világosan látja mindenki.

Sunlounger 2009.08.22. 21:52:35

Ekkora szart főlapra rakni.

Ilyen alapon az USA-ban az összes város egy nagy szégyenfolt lenne a serial killerek miatt. Neked minden kínos a postban. De nem ettől kínos maga a post. A kiindulási pont egy akkora butaság.

Jól írta valaki fentebb. Faragj széklábat inkább.

Debrecenről 2009.08.22. 22:16:20

Én őszintén meglepődtem az itt olvasott kommenteken. Egyetértek a bejegyzéssel, és tényleg elszomorít, hogy ennyire beszűkült társadalmunk látóköre, és amíg a baloldali kormány bukását olyan sokan kívánják, addig a jobboldalt, valamint a debreceni városvezetést messiásnak tekintik, és minden szavát kételkedés nélkül elhiszik.

Mert kételkedni kell, de nem a blogger szavában, hanem azéban, akinél a hatalom van!

A blog írójának meg gratulálok, nagyon tetszenek az írásai, és remélem minél tovább fogja vezetni, és minél gyakrabban!

Üdv,
Gábor

dongó 2009.08.22. 22:24:58

Kedves is és basahalom!
Csak annyit szeretnék megtudni, hogy túlságosan fárasztó dolog gondolkodni, hogy meg sem próbáljátok? Vagy tudtok, de nem ez a feladatotok. Mert akkor legalább értem írásaitok motivációját, hisz vannak akik pénzért az anyjukat is eladnák.

Villabarat 2009.08.22. 22:29:05

Akkor most a Demszky kolléga is lemond a sok pesti gengszter miatt? Ilyen ostoba postot már régen olvastam. Kósa a Hortobágy folyó vizében ürgebőrbe varrva beszélgetett a gyanúsítottakkal Kolompár Orbán és a többi cigány meggyilkolásáról, ugye?

dongó 2009.08.22. 22:31:06

@is: Egy csomó baloldali lopott, most már tudjuk, hogy minden baloldali lop, de legalábbis támogatja a lopásokat.

dongó 2009.08.22. 22:32:58

@Debrecenről:
..,de kételkedni kell a blogger szavában, hisz ki tudja ki ő és mi a motivációja!

Új Nick 2009.08.22. 22:38:06

@Basahalom boulevard:

Az a vicces, hogy eddig nekem eszembe sem jutott a polgármestert, a várost és bűnözési formákat párhuzamba állítani (persze, LESZÁMÍTVA AZT A POLGÁRMESTERT, AKIT MÁR RABOSÍTOTTAK IS). De mindig tanul az ember...

Majd figyelek. Pesten lakom, lesz alapanyag, bőven.

Kezdésnek javasolom, a 20 éves Szabaddemokrata vezetés és a kínai leszámolások közötti kapcsolat vizsgálatát.

És szabadjon megjegyeznem, Budapest legbiztonságosabb (budai) kerületei hagyományosan jobboldali vezetésűek. A statisztika marha sok mindent elbír... Még ha nincs is összefüggés, ki lehet mutatni.


Remélem, adtam muníciót a következő írásokhoz...

;-)

müszi 2009.08.22. 22:53:10

VÁRJUNK MÉG A TAPSSAL!!!!
a móri gyilkosságnál is megdönthetetlen bizonyitékot talált a hires rendőrségünk.ami alapján elitélték a fiúkat.
aztán kiderült ,hogy egyikük sem volt ott a tett szinhelyén.bruhaha!!!
most is találtak valamit.majd végül kiderül .hogy csak libát loptak a parasztoktól.
sebaj:majd ezért kapnak életfogytot!
erről ir majd verset Bence főkapitány!

.szali 2009.08.22. 23:13:57

"Mielőtt bárki bármiféle baromságot beleolvasna az alább következő sorokba, leszögezem, hogy szerintem nincs épelméjű ember, akik közvetlen kapcsolatot feltételezne a romagyilkosságokkal gyanúsított debreceniek és a város polgármestere, bármelyik vezetője, illetve a várost irányító Fidesz között."

Viszont aztán meg jön bekezdéseken keresztül az anti-Fidesz meg anti-Kósa propaganda. Ugye-ugye.

Már megint az a helyzet, amikor ez a blogíró úgy tesz, mintha nem állna szándékában az ilyesmi, de aztán elkezd sugalmazni meg egypár megjegyzést mégiscsak elejt. Lásd Miszter 10%. Ott se mondta ki nyíltan, hogy Kósa; de akárki olvassa, ő meg a Fidesz jut először az eszébe.

Debrecenről 2009.08.22. 23:23:47

@dongó: Szerintem az a blogger, aki eleve nem mond igazat, nem érhet meg túlságosan nagy olvasottságot. Ezáltal nincs nagy szükség arra, hogy kételkedjünk benne. Ha valakinek az írása nagy figyelmet kelt, az valószínűleg azt jelenti, hogy van abban valami, amit összehord.

Ha viszont a hatalom nem mond igazat, nincs más választásunk, mint kételkedni, különben a fejünkre nő, és eltakar a hazugsága.

Másodsorban ezen blog írójáról tudom, hogy kicsoda, részben ismerem a szakmai múltját és az alapján példás, hiteles embernek tartom. Nem úgy, mint azokat, akik általában a bársonyszékben ülnek.

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2009.08.22. 23:55:33

@roli101: "sokan példának tekintik ezeket az embereket"

no comment


(és hogy mégis? az ostoba agresszió elrettentő példája)

Kalmár 2009.08.23. 00:07:56

@is: Ez mekkora baromság.
Szerinted, ha elmegy 100000 ember antirassz tüntetésre, akkor egy horogkeresztes tetkójú elmebeteg elretten?
Rossz helyen kutakodsz.
Nem szabadna táptalajt adni a rasszizmusnak a cigány bűnözők gyernekcsínynek nevezésével, az ész nélküli támogatással válság idején, a képmutató, tolvaj politikusokkal akik úgy csinálnak, mintha semmi gond nem lenne. Ez radikalizálja az emberek tömegeit. Lásd Gárda. És ez taszítja a betegebb elméjűeket gyilkosságba.
Mit gondolsz eddig miért nem volt ilyesmi? Pedig sose voltak sokan az anti akármi tüntetéseken.
Ugyanaz mint a terrorizmus, ha nem az okokat szünteted meg, csak futkoshatsz a sivatagban. Lásd Al Kaida, ott sem volt sosem Irakban, most, hogy üldözik egy ideje, olyan szép bázisokat épített ki, hogy csak na.
Most ti is ezt csináljátok.

Zzoorroo 2009.08.23. 00:17:20

Nem vagyok Kósa-fan, de ugye azt még a bloggazda sem akarja sugallni, hogy a polgármesternek bármiféle köze lehetne a cigányölőkhöz?

Mert ha igen, be kéne venni valami nyugtatót.

czs 2009.08.23. 00:21:31

Az egyik leggusztustalanabb emberi tulajdonság az általánosítás!Amikor egy kalap alá vesznek mindenkit,aki egy városban él 4 olyan emberrel,akiket letartóztattak állitólagos gyilkosság vádjával.Ezek szerint:Hitler óta minden német náci,Sztálin óta minden grúz tömeggyilkos,stb...Ja,Muszi amúgy meg igazad van.Messze még a vége!

mbaye (törölt) 2009.08.23. 00:27:39

Debrecennek semmi köze a gyanusítottakhoz, se a polgármesternek. Ha valakit a blogger meg akar bélyegezni, akkor a gyanusítottak családját, egykori tanárait is célba veheti, akik tényleg hatással lehettek a nevelésükre.

Már nem csodálkozom, hogy két MSZP-SZDSZ ciklus után Debrecen a legnagyobb Fideszes fellegvár lett. Amit a kormány és a helyi MSZP-sek is elkövettek a város ellen, azt sem felejtik el az emberek.

tcom 2009.08.23. 00:52:50

A blogot bírálók közül senki nem reagál arra, hogy bizony a jobboldali városokban a szélsőjobb automatikus meghívót "kap" a hivatalos rendezvényekre is. Városomban az "új" polgármester első teendői között volt a látogatás a "gyurcsánytakarodj" kör esti rendezvényére. Valójában sodródva az árral a Fidesz kivár, hiszen lehet, hogy a szabadon eresztett szellemre még szükségük lesz. A palackot együtt húzta Gyurcsány, Orbán nagy erővel és előbb utóbb mindegyik megszívja majd. No, nem arra gondolok, hogy a következő választást a Jobbik-gárda nyeri, de a közösködés lejáratja majd a Fideszt is, ha a szélsőcsürhe hatalmat kap. Morvai "fess" Krisztina nem véletlenül nem kellett az ENSZ-nek sem. És nem véletlenül finguk sincs pl. a gazdaság irányításáról, mert az nem is érdekli őket. Szerencsére Magyarország már túl demokratikus ahhoz, hogy egy szélsőjobb hosszabb távon részt vegyen az ország irányításában. Szépen eltűnnek, mind a Csurka a ködben.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2009.08.23. 00:56:46

@varasd: Egyetértek. Semmi keresnivalója a városban az anarchistáknak, a chegevara-pólósoknak, a vérescsillagosoknak, az orbáncigányozóknak, a falmocskolóknak és a többi bűnözőnek, szélsőségesnek, antikrisztiánusnak, magyargyűlölőnek.

Igazad van. A csapatosan és arrogánsan vonuló bodzaszedőkről ne is beszéljünk, a látványuk minden tisztességes emberben félelmet kelt, még jó, hogy a portyázó hordák többsége csak vendég a közeli falvakból, hajdúvárosokból... Csak azt nem tudom, hogy milyen jogszabály alapján lehet megfosztani csoportosan EU állampolgárokat a szabad lakóhely-megválasztás, tartózkodás jogától.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2009.08.23. 01:11:09

@Debrecenről:"Ha valakinek az írása nagy figyelmet kelt, az valószínűleg azt jelenti, hogy van abban valami, amit összehord."
Teljesen, igazság-mentesen lehetetlen is hatékonyan hazudni. Az igazán jó hazugság minden eleme igaz - egy-két kivétellel, illetve azok is lehetnek igazak, csak nincs közük egymáshoz. Csodálatos példákat tapasztalhattunk és tapasztalhatunk meg erről a poszt(?)kommunista utódpártok államhatalmi szervei részéről, a 23 millió románnal, Kövér kötelével való fenyegetéskor, a hosszú bájtok éjszakájától a az UD ügyig, hogy a választási eredmények 2002-es implicite beismert (—> szavazócédulák újraszámolás nélküli megsemmisítése, szemben a demokráciát ezek szerint még csak tanuló USA-val) meghamisításáról, vagy az országunk gazdasági helyzetéről kiadott hamis és/vagy eltitkolt statisztikai adatokról ne is beszéljünk.

Jut eszembe: Ha jól emlékszem, többször láttam azon a környéken Csontos János szocialista képviselő urat is, aki a mai napig nem határolódott el... Sőt, a "mi" (szabadlábon lévő madár) Kovács Lászlónk is adós még egy nyilatkozattal...

átlátó 2009.08.23. 01:17:39

Na de,hogy jön ehhez Debrecen? Hát nincs települése ennek az országnak, ahol valakik ezt gondolatban már ne követték volna el és nem egyszer, tehát sorozatban.

Bambano 2009.08.23. 01:39:26

Nem vagyok egy Kósa Lajos fan, de azt be kellene látni, hogy Lajosunk nem állhat forgalmi rendőrként minden pofon mellé, hogy kedvenc regényhősömet idézzem kicsit kicsavarva.

Azt a vizes lepedőt ne húzzuk már rá, amihez nincs köze.

Fejér Lilla 2009.08.23. 01:46:39

Basahalom blogger: Elérted pályafutásod csúcsát, most kellene abbahagynod. Vérciki ez a poszt, nem Kósára, hanem Rád nézve.

bajaj 2009.08.23. 01:47:58

Most azonal kérném a poszt szerzöjét, hogy hasonló stílusban kezdje követelni Demszkytöl, hogy határolódjon el a Budapesten lefogott mindennemü bünözötöl!

Rengeteg itt a náci, minden második kölyök Nagymagyarországos meg sünös pólóban járkál! Ez a város egy nyilas kiképzötábor! Szörnyü itt élni, sokkal jobb lenne, ha Demszky elhatárolódna!

pistola 2009.08.23. 02:14:38

Kósa egy igazi köcsög. Nem bánom ha fikázzák egyáltalán. Ráfér.
Amúgy meg CSAK A LOKI!!!!

bjh gugzgvtv gzgvzlvkv bbbbz (törölt) 2009.08.23. 02:48:18

@is: nem kellett volna

kubaiakat meg már a komcsik alatt is vertek ez van volt lesz

rst 2009.08.23. 03:01:07

A cikk szerzőjének igaza van. A város vezetése, név szerint Kósa Lajos tehetett volna egy gesztust, egy elítélő nyilatkozatot.

Ez nem egy gyilkosság volt, nem is csak egy sorozatgyilkosság, hanem az első fájdalmasan tapintható következménye a jobboldal rákos daganatának, a szélső-jobb ideológiájának megvalósítására tett első (és nem is kis) lépés.

Döbbenetes, hogy a történtek után vannak honfitársaim akik a vélemény és szólásszabadságra hivatkozva mossák maguk és a politikusok kezét. Nem hittem el, hogy lehettek emberek akik anno tapsoltak mikor embertársaikat deportálták a lágerekbe. Nagyon gyenge érvnek, önigazolásnak tartom, hogy tudniillik "ezek nem is emberek" és hogy "megérdemlik" (mármint az áldozatok).

Igenis, a politikusoknak egyértelműen állást kell foglalni. Kétszer, kétszer, ahogy Orbán mondja beszédeit. Sólyom úr is későn szólalt meg és csak motyogott valami közhelyet. Mind a két politikai pólushoz tartozók érezték, hogy nem szívből mondja. És a Szent Egyház??? Csendben van. Talán jobb is mint mellébeszélni.

Kósa megteheti, hogy hallgat. Létezik a hallgatás szabadsága is. Ezzel viszont távolabb kerül attól amit jobb helyeken politikai korrektségnek hívnak. És ne keverjük a városfejlesztést a politikai korrektséggel. Egyfelől mert a fasizmus alatt is sok autópálya épült, másfelől meg ajánlom mindenki figyelmébe a Kósa úr nejének szövevényes gazdasági tevékenységét. A fejlődés ebben az esetben is (tisztességes) családi érdek, mint pl. az Orbán-apuka kőbányáinak viszonya az autópályákhoz.

Nem csodálkozom azon, hogy a Fidesz falazik a Jobbik ideológiájának, sőt gyakran morálisan támogatja fundamentalista szélsőségesek tevékenységét (tettlegességét). Amint a hozzászólásokból kiderül, nem kevés szavazatot vesztene, ha nem így cselekedne.

Nekem az egészben az fáj, hogy a Nemzetre (és bőrszínre) hivatkozva teszik mindezt. Az én érdekemben(?!). Fáj mert Magyar vagyok (fehér - ámbár életemben most írom ezt le először).

A politika szítja az ellentéteket, az Egyház hallgat, az értelmiségiek (akarva, vagy akaratlanul) szekértáborokba sodródtak, vagy súlytalan semlegességben leledzenek.

Itt a zsidózás, cigányozás, maszopozás, libsizés, bankározás, ügynöközés csak ürügy. Ellenség kell a harcra kész hordáknak. Orbán mestersége a forradalom, máshoz nem ért. Arra nem számított, hogy jobbról előzik a szárnysegédei, de nincs ellenére, a nép élére áll. '89-ben jó ügyért harcolt, nemes eszközökkel. Mára csak a harc marad, békében elfogy a tudománya. Ennek az őrületnek csak egy katasztrófa vethet véget. Egy polgárháború. Bár ne lenne igazam...

yarisugi 2009.08.23. 07:19:22

@rst:
kedves rst, amíg a bíróság el nem ítéli jogerősen ezeket a gyanusitottakat, addig senki nem jelentheti ki, még te sem, hogy miért csináltak valamit. Azt végképp nem lehet kijelenteni hogy 4 elmebeteg a hazai jobboldalt képviseli. A fasiszta túlzásokat is el kéne hagyni hogy ez mind a jobboldali törekvések eredménye.

Biztosan fiatal vagy még és ezért bedölsza a régi fogásoknak hogy a bal vagy a jobb oldal keres valami szörnyü és mindenki által elitélt nagy horderejü dolgot és megpróbálja ráhuzni a politikai ellenségeire.

Már a nácik is igy csinálták, igy szereztek maguknak széles körü támogatást a nép között.

Most itt is csinálják ugyanezt, szitják az ellenségeskedést, célozgatnak arra hogy a gyilkosok nem elsösorban gyilkosok hanem elsösorban jobboldaliak. Amire egyelöre még semmi bizonyíték nincs, csak egy állítólagos szemtanú állítólagos elmondása tetoválásokról meg radikális nézetekről.

Ettől még nem szabad egy kalap alá venni mindenkit. Feljebb irtam már hogy a hazai szélsöjobb fogása hogy a mai baloldaliakat összemossa a Tanácsköztársaság és az ötvenes évek vörös terroristáival, diktatúrájával. Ez is ugyanolyan sunyi hazugság mint amilyen az hogy néhány őrült neonácit összehoznak a hazai konzervatív vagy jobboldali gondolkozású emberekkel.

Nem lehet ilyen végletekben gondolkozni. Az az álláspont ami azt hajtogatja hogy aki nem az én oldalamon áll, az ellenség, fasiszta vagy kommunista gondolkozás. Kádár például azzal nyerte meg a Nyugat és a nép barátságát hogy ezt a gonosz kijelentést megforditotta és azt mondta: aki nincs ellenünk, az velünk van. Lehetne tőle tanulni.

De itt csak hörgés van, a fanatikus elborult agyu balosok Kósát, a Fideszt, a Jobbikot és a pincérgárdát is a gyilkosok mellé akarják ültetni, a jobboldaliak meg ezen felháborodva szintén elborulnak és mindenkit lekomcsiznak.

Igy megy a hergelés, hátha lesz belőle tényleg egy polgárháboru amikor aztán már nem lehet megállapitani, ki lőtt először és a győztesnek lesz majd igaza.

Jobb ha nem játszotok a tüzzel se te, se Basahalom, se más mert fogalmatok sincs róla mi lehet belőle. Nézzétek vissza a jugó háborúk részleteit mindennapjait, akkor talán lesz.

Kapjatok már észbe, te meg Basahalom, fejezd be az uszítást, legyél szives. Írjál valami mást, leplezd le Kósáék korrupcióját vagy valami. De ez nem a te tereped és csak károkat okozol az ilyen írásaiddal. Értelmes felnőtt ember vagy, próbálj meg úgy is viselkedni.

yarisugi 2009.08.23. 07:34:31

@rst:
Csak 2 apróságot szeretnék kiemelni a hozzászólásodból:
"Politikai korrektség" ez egy amerikai fogalom, nincs erre sem szabály sem deifinició. Amerikai filmekből leste el pár hülye európai politikus hogy stréber módon nyalhassa az amerikaiak seggét.

Lehet hogy nem tudod, de a "political correctness" (PC) kifejezésben a "political" nem azt jelenti amit a magyarban a "politikai". Semmi köze a politikához. Társadalmi elfogadottsági szintet jelez. Ilyen például hogy egyes kifejezéseket tabuvá nyilvánítottak, a társadalmi feszültségek csökkentése érdekében. Ezek nagy része kizárólag Amerikára értelmezhető, az ottani társadalmi és történelmi háttérrel.

A másik hogy irod hogy a Fidesz morális támogatást nyujt fundamentalista tettlegességekhez. Tudsz ilyet megnevezni? Én egyetlen ilyen esetről nem tudok. Ellenben tapintható az a társadalmi feszültség ami az elárult, magára hagyott és polgárháborus gyutaccsá alakitott hazai cigányság nagy részének problémáiból ered. Az ennek kitett ezt elszenvedő lakosság felháborodását pedig aljas és képtelen hazug módon fasizmusnak, rasszizmusnak bélyegzik. Pedig szerintem ma Mo.-n a lakosság többségének semmi baja egyes népekkel, hanem az elszabadult gátlástalan bünözőkkel van baja, akármilyen szinü is a börük.

Erre évtizedek óta nincs állami megoldás és ez sajnos kitermeli elöbb utóbb az önbiráskodást. Nem fasizmusról hanem kényszerpályáról van szó amit kár lenne a mai EU-ban hagyni. Ez olyan lesz mint a Vadnyugat ahol nem volt biztonság igy a lakosság maga oldotta meg a problémákat.

Ennek a felelőssége a mindenkori kormányé. A rendszerváltás óta egyik kormány sem volt hajlandó megoldani ezt a fenyegető problémát, mert mindegyik féltette a jó kis szavazóbázist amit a szerencsétlen kisemmizett müveletlen és jól megvezethető megvehető cigányság jelent. Amikor meg most már tul sok a baj velük, összeugrasztják őket a többi lakossággal.

Ehhez nagyon jó olaj a tüzre ha sikerül olyan gyilkosokat találni mint ezek a mostaniak mert a lakosságot meg lehet osztani hogy összekapcsolják a gyilkolást a jobboldallal, jól ellensulyozza az eddigi szörnyü gyilkosságokat ahol nem cigány volt az áldozat és nem fehér az elkövető, és ráadásul jól fel lehet vele tüzelni az összefüggéseket nehezebben felmérő, egyszerű cigányokat is.

Naív hülye az aki ezt nem érti meg és még mindig nem jön rá mi folyik itt.

old_field 2009.08.23. 07:44:51

"Mielőtt bárki bármiféle baromságot beleolvasna az alább következő sorokba, leszögezem, hogy szerintem nincs épelméjű ember, akik közvetlen kapcsolatot feltételezne a romagyilkosságokkal gyanúsított debreceniek és a város polgármestere, bármelyik vezetője, illetve a várost irányító Fidesz között."
_____
Ez a fazon tud valamit... :) jön egy ilyen kezdéssel, majd ezután minden mondatban cáfolja önmagát !
Gratula !
A képlet sokkal egyszerűbb... ha már politikát keverünk az aljas/embertelen
történetbe, akkor inkább az a kérdés,
hogy kinek az érdeke ez a túlfeszített társadalmi helyzet ? Milyen politikai erőknek reménytelen a helyzete annyira, hogy már minden aljas összefüggés elméletre hajlandó? Milyen politikai, társadalmi folyamatok vezettek oda, hogy a romák nagy része reménytelen helyzetben van? Milyen a felelőssége a bal oldali politikának/értelmiségnek abban, hogy jelenleg itt tart a közbiztonság, a rendőrség ?
Szerintem ezekkel a kérdésekkel kéne foglalkozni, mert a gyilkosságok alapvetően csak pár elmebeteg és torzult lelkű "ember" produktuma. Ezek az "emberek" most remélhetőleg megfelelő helyre kerülnek, de a problémák továbbra is itt maradnak.
Meg itt lesznek ezek a drága bloggerek is , akik megmondják majd a tutit... pl. hogy kósalajosmonnnnyonle !

belekotty 2009.08.23. 07:54:59

@yarisugi: Pontosan. Én a nyóckerben nőttem fel, semmi bajom nem volt a cigányokkal. De a cigánység helyzete egy puskaporos hordóvá vált. A szerencsétlen tanár meggyilkolása pedig olyan határvonal volt, amely a társadalom nagyrészét szembe fordította a cigánysággal. Azért mert tudjuk a cigák milyen bátrak egy emberrel szemben hordában és tudjuk hogy ez bármelyikünkkel megtörténhetett volna.
Mindenki megvetette ezeket az aljas orvgyilkosokat akik ártatlan cigányokat gyilkoltak, de szerintem azért mindenkiben ott bujkált egy kis elégedettség is hogy na végre a cigák is rettegnek. Ezért ilyen népszerű a Gárda és a Jobbik. De azt a félelmet a bűnöző cigányokban a rendőrségnek kellett volna keltenie és nem ártatlanok vérével az egész cigányságot fenyegetni.

Sedith · http://sentimpress.blogspot.com/ 2009.08.23. 09:14:11

És Kínos, hogy Észak-Kelet-Magyarországon az emberek rendszeresen esnek áldozatul cigány bűnözőknek.

Kínos továbbá az is, hogy valakik 20 éve álszent módon rasszistának bélyegzik azt, aki ki meri mondani, hogy létezik cigánybűnözés.

De a legkínosabb mégis talán az, hogy ha időben felkarolják a cigányság ügyét, és határozott lépseket tettek volna a cigányság integrálását illetően az álságos politikai szájtépés helyett, most nem lenne gond a Jobbikkal, az egyre szélsőségesebb gondolkodással, és valószínűleg nem lett volna csoport sem, akik úgy gondolják, a cigánysággal kapcsolatos problémát így kell megoldani.

A jelen Magyarországot elnézve azonban attól tartok, nem ezek az utolsó kínos események.

joszip 2009.08.23. 09:20:54

Magyar média, egek. Itt most levezetik, hogy a városvezetés Kósával az élen tk. hallgatólagosan náci, ezáltal Debrecen az ő támogatásukkal a fasizmus térnyerésének a fellegvára, ezek után nem meglepő, hogy innen indult útjára a xxi. századi roma holokauszt.

Most akkor megyek a kurucinfóra, ahol majd elolvasom, hogy Kósa zsidó, a fidesz zsidó, és cigányokkal irtatják ki a magyarokat izraeli parancsra.

A dörmögő dömötörre elő lehet még fizetni?

Kalmár 2009.08.23. 09:33:39

@rst: Megnyugodhatsz, nincs igazad.
Hülye vagy.
Orbán és a forradalom? Simán nyer választásokon. Mi a f...ról beszélsz?
Hisztizel a szekértáborok miatt, és megtállapítod, hogy a jobboldal meg az egyházak a hibásak. Gratula te kiegyensúlyozott, pártatlan elemző.
Véletlenül nem vetted észre, hogy közel egy évtizede kik teszik tönkre morálisan és gazdaságilag ezt az országot? Ja tudom Orbán.
Hallottad, hogy a Németeknél Lengyeleknél, Franciáknál már lassú növekedés van? Mi meg szabadesésében vagyunk. Ha kicsit belenézel a törikönyvekene megtalálod, hogy mitől éled a rasszizmus. Nem pár ember véleményétől, hanem a nyomorgó nép ösztönös kitörése a szegénységből.
Kell egy hibás a bajok miatt.
Nem kellett volna ezeket hatalomba emelni, nem lennénk ekkora gödörben.
Szóval te aki idehoztad őket anno a szavazataiddal felelős vagy a gyilkosságokért.
Hoppá, persze hessegesd el, de a nép nyomora, elégedetlensége és az ebből jövő reakciók összefüggenek. Na és akik a nép nyomorát okozták? Nem is akkora hülyeség ha kicsit gondolkozunk.

TristanSXT 2009.08.23. 09:35:56

@old_field: én is ezt találtam a legpoénosabbnak.

Nem állítom, hogy bármi közük lenne hozzá, de azért határolódjanak el.

Nincs épelméjű ember, aki azt mondaná, hogy Kósa nőket erőszakol meg, de még nem határolódott el nyilvánosan azoktól, akik ezt megteszik.

És ez gyanús.

Bizonyára támogatja akkor.

Ha egyszerű, fiatal munkásember lenne különösebb jövő nélkül, talán maga is művelné.

Szerintem határolódjon el az, akinek vaj van a fején. Ahogy a völgyhídépítők, löszalagútfúrók és a végkielégítők meg is teszik.

Ha valami igazi panamáról írnál, hidd el egy perc alatt elhatárolódna a gyilkosoktól, hogy elterelje a köz figyelmét.

Oblomov 2009.08.23. 09:50:56

"Aztán megtalálom a polgármester augusztus 20-i beszédének teljes szövegét, amiben sorra veszi az ország, a nemzet összes aktuális baját, épp csak a cigány kisebbséggel kapcsolatos gondjaink maradtak ki."

Te basa...:
1.) aug. 20. nem speciálisan városi ünnep.
2.)ha az ország, nemzet összes aktuális baja kerül terítékre, akkor hiba nem szólni a kisebbségekkel kapcsolatos, vagy őket is érintő feladatokról. Ugyanakkor kínos lenne mindezt az elhatárolódás szándékával tennie egy nagyvárosi vezetőnek. Amit pedig itt számonkérsz rajta, mint városvezetőn.
3.) ha a kritikád céltáblája mégsem a polgármester, hanem a helyi lakájmédia, akkor annak hiányosságait ne egy polgármesteri beszéd hiányosságaival támaszd alá.

zeee 2009.08.23. 10:10:02

Kósa jellemtelen, sunyi és gyáva. A szoclib kormányon kívül nem fog elítélni, soha semmiről nem lesz véleménye, ami esetleg nem tökéletes Debrecenben.

rst 2009.08.23. 10:12:13

@yarisugi
"Azt végképp nem lehet kijelenteni hogy 4 elmebeteg a hazai jobboldalt képviseli."

Ezt tényleg nem, de azt, hogy a jobboldal (megjegyzem Mo-n nincs már jobb és bal oldal, hordozzuk magunkkal a rég elavult címkéket) erősen falazott és falazik a szélsőjobbnak azt igen. Szavakkal vagy hallgatással, de támogatta/támogatja a felelőtlen "hazafiakat". Lásd "jobboldali" médiákat is.

Emlékszel Budaházyra mikor még kislánykorában egyik vezére volt egy a választások eredményét vitató hídlezáró csoportocskának? Manapság mit vizsgál az Ügyészség? Valami terrorista szervezet ügyeit. Ugyan nincs vége a vizsgálatoknak, de amit eddig tudok róla kicsit aggaszt. Nekünk is van egy Eta csíránk? Az nagyon gyenge válasz, hogy OV zárt körben kijelentette, hogy majd ők két pofonnal hazazavarják az ilyeneket. Novák Előd, volt hídfoglaló kisdobos ma a Jobbik sajtófőnöke, várhatóan parlamenti képviselő lesz.

"Most itt is csinálják ugyanezt, szítják az ellenségeskedést"

Erre más példát hoznék: mikor idegenszívűztek a parlamentben, nem sokan kapták fel a fejüket. Eljutunk odáig, hogy szabadcsapatok házaikban lövöldözik le azokat és azok családjait akik szót emelnek a terror ellen? Talán hallottad azt a mondást, mely szerint tegnapelőtt eljöttek érte, de nem szóltam semmit, tegnap eljöttek érted és hallgattam, ma eljöttek értem, de már nem volt kinek szólni...

"Nézzétek vissza a jugó háborúk részleteit mindennapjait, akkor talán lesz."

Az nemzeti alapú háború volt. Itt rossz szokásunk szerint ismét Magyar feszül Magyarnak. Egyik sem jó, mert minden háborúban sok az ártatlan áldozat, értelmetlen kár és évszázadokig tartó trauma.

"Nem lehet ilyen végletekben gondolkozni. Az az álláspont ami azt hajtogatja hogy aki nem az én oldalamon áll, az ellenség"

Ezzel a résszel egyetértek. Nekem viszont erről a "teljespályás letámadás" majd a "magunkfajta, magukfajta" kifejezések jutnak eszembe. Én szeretem a Hazámat és feltételezem, hogy Te is. Kötelező nekünk ellenségként vitatkozni? Békét csak akkor köthetünk, ha befogom a számat?

Inkább vizsgáljuk kritikus szemmel azokat akik vezetik az országot és belehajszolják egy tragédiába. Az öszödi beszéd után én is kimentem volna az utcára tüntetni Gyurcsány lemondásáért, de nem állhattam be abba a fanatikus tömegbe amelyik szó szerint játszott a tűzzel. Gyurcsány beszédei idején kimentem volna egy "Elég volt Feri!" táblával az utcára, de képtelen lettem volna beállni a focihuligánok és a kereplős harci-nagymamák közé, mert nem tudok azonosulni ezekkel és az őket körülvevő csoportokkal. Ugyanezért maradok otthon minden nemzeti ünnepen.


"Naív hülye az aki ezt nem érti meg és még mindig nem jön rá mi folyik itt."

Nem tudom megcáfolni, de teljesen más szögből látom. A cigányság helyzete egy nagyon nagy társadalmi probléma. Csatlakozom azokhoz, akik szociális, társadalmi problémaként kezelnék és nagyon távol állok azoktól akik politikai céljaik megvalósításához tűzik zászlójukra a kérdéskört. A rendőrség sem állt/áll a helyzet magaslatán, de ez még nem legitimalja a szabadcsapatok megfélemlítő fellépéseit. Ráadásul pusztán rendőri eszközökkel nem lehet kezelni a bajok gyökerét. Azt meg egyenesen bűncselekménynek tartom, hogy egyesek terrorral "kezelik" a bajt. Sajnos ezek képviselőit bejuttattuk az EU Parlamentbe is és nemsokára a Magyar Parlamentben fognak acsarkodni. Tragédia, hogy az erőszakos megoldásnak hazánkban egyre nő a tábora.

Megnyugtatlak, a "magunkfajták" nem mennek ki az utcára verekedni, nem kevergetnek otthon házibombákat, nem gyújtanak fel épületeket, nem masíroznak egyenruhákban és hadonásznak fegyverekkel. Néha írogatnak, néha szavaznak. Bocsáss meg nekünk, ha nem hallgatunk. Nem szeretném ha ez változna és szerintem nem is fog, míg a terror nem terjed el. Csintalan Sándor példája mutatja, hogy a fenyegetettek köre túlmutat a cigányokon és a jelenlegi kormánypárti politikusokon. Bár csak tévednék...

Végezetül megjegyzem, a gyilkosságok számunkra is csak egy jó kis ürügy a nézeteink kifejtésére, a szópárbajra. Engedtessék meg, hogy őszinte részvétemet fejezzem ki az ártatlan áldozatok Családjaira gondolva. Bőrszíntől függetlenül.

zeee 2009.08.23. 10:15:09

@Kalmár:

Te nem vagy normális. Orbán és szakértői annyit értenek a gazdasághoz, mint ló a baletthez. (És azért akad némi távoli felelőssége a jelenlegi helyzet kialakulásában).

Oblomov 2009.08.23. 10:21:26

"És a Nagytemplomból még egyetlen öblösebb kinyilatkozás sem intette a hangoskodókat a keresztyéni elvekre és értékekre."

Problémás ez a mondat is.
1.) feltételezi, h. a szószék nem elég autentikus hely "öblös kinyilatkoztatások" (?) megtételére. Bezzeg a mindenpostaladás újság!

2.) Nem világos, h. a zsinati elnöknek, vagy a lelkipásztornak kell-e(szerinted) kinyilatkoztatnia?

3.) Ha valamilyen minőségében Bölcskei ezt nem, vagy nem kellő hangsúllyal tette meg, akkor szerinted mivel foglalkoznak a szószéken a plébánosok (amennyiben nem a keresztyén "elvekkel és értékekkel")?

rst 2009.08.23. 10:22:09

@Kalmár
"Hoppá, persze hessegesd el, de a nép nyomora, elégedetlensége és az ebből jövő reakciók összefüggenek."

Ezt nem vitatom, csak azt ítélem el, hogy egyes körök ezt az elégedetlenséget meglovagolják olajat öntve a tűzre, úgy ahogyan a másik oldalon gyakran saját politikai céljaikra használták a szélsőséges jelenségeket.

"Hülye vagy."
Nem áll módomban megcáfolni. Mentségemre szóljon, hogy nem vagyok politikus, vagy elemző. Csak egy honfitársad vagyok, egy civil aki olvas, elgondolkodik, aztán a maga balga módján leírja a véleményét. Ismétlem, bár csak tévednék...

rst 2009.08.23. 10:28:47

@Kalmár

Még egy gondolat ehhez: "Orbán és a forradalom? Simán nyer választásokon."

Hát ez az, simán megnyerhetné úriember módjára. A jelenlegi kormánypártok lerendezték saját magukat. Figyeld meg, Orbán a kétharmados fölény birtokában is görcsösen harcolni fog életre-halálra. Ellenség az van itt bőven, hidd el :)
Bárcsak ne lenne igazam...

amperhanter 2009.08.23. 10:30:14

Sztem meg mégmielőtt mégnagyobb politikai polarizálódásba bocsátkoznánk várni kéne még nyomozási eredményekre. Lehet, hogy megint csak találtak egy sötét társaságot, akikre másügyben ráfér a kóter, de ehhez semmi közük. Aztán bevarrják őket, pár év múlva meg véletlenül vagy kiderül az igazság,v. nem, mint Mór, Kaizer...

oscar dirlewanger 2009.08.23. 12:51:16

szervezni kellene szolidaritási nagygyűlést az elfogott magyar hazafiak támogatására.

denemkretén 2009.08.23. 17:15:04

@Bukowszky: csak hogy lehet akkor hogy a sok ember aki nem szereti mégis megválassza több cikluson át.
Szembe kellene nézned az igazsággal..
Olyan politikai erőről és elitről nem hallottam aki mindig az igazságot mondja.Olyanról sem akinek ténylegesen üvegzsebe lett volna! És a Fidesz sem valószínű hogy ilyen! Politikában bárhol a világon erkölcsökről beszélni vicc
Itt a mértékekkel van baj!
És azzal hogy amíg nem a szocik voltak kormányon addig működött az ország, most meg nem. És ne fogd a válságra, mert a bajok már előtte is megvoltak...

denemkretén 2009.08.23. 17:30:36

@belekotty: Igen kb. ez van amit leírtál.
A társadalom komplett felelőssége ez.
Mindenki fel van háborodva, hogy Monokon bevezetik a segélyre, a kártyával igénybe vehető szociális segélyezést,-mely nyomon követhető.Nem megy a pénzünk ezután legalább ott,- piára cigire meg játékgépbe...Mert ugyebár a támogatásokat mi pengetjük be, nem a bodzaszedők a bodzaadóból!
Változtat valamit kormányunk ezen? Semmit.
Az ottani önkormányzat helyi rendelettel teszi törvényessé ezt a lépését!
És már 300 önkormányzat akarja ezt a módszert bevezetni!
Nagyon egyszerűen meg lehetne ezt a dolgot oldani.Segélyekért munka, és a társadalmunk azon rétege akinek ez nem erőssége az egyszerűen továbbállna.

Piraeus 2009.08.23. 20:46:43

@rst: Mindenki azt látja, amit látni akar.
És egyesek úgy próbálnak félelmet vagy gyűlöletet kelteni, ahogy az megéri nekik.

Neked az a bajod, hogy a jobboldali politikusok nem szólalnak meg. Ha mégis, akkor meg "nem elégszer". Ha elégszer, akkor "nem eléggé". Árulkodó hozzáállás.

Más politikusoktól, városvezetőktől ezt nem várod el. Ez is árulkodó.

Neked az a bajod, hogy "az" egyház nem szólalt meg. Más társadalmi szervezetektől és felekezetektől ezt nem várod el. Ez is árulkodó.

Mindezen csúsztatások alapján azt gondolod, hogy a "Fidesz falaz a Jobbik ideológiájának". Noha ennek az ideológiának a megerősödése egészen picit racionálisan végigondolva főleg a Fidesznek árt. Mert arányaiban kisebb eredményt fog elérni egy aktívabb szélsőjobbos táborral, mert a radikális szavazói ha még vannak elpártolnak tőle, mert te és a hozzád hasonlók folyamatosan károghatják a "náciveszély" mantrát, aktivizálva ezzel a baloldali szavazókat.
Szóval amit írsz ugyan nettó baromság, de egy bizonyos oldalnak nagyon hasznos. Ez is árulkodó.

És mikről írsz "Ellenség kell" a "harcra kész hordáknak". "Orbán mestersége a forradalom"... A jobbikosok a "szárnysegédei". '"Polgárháborút" vizionálsz.

Szóval pajtikám uszítasz.
És miközben fájlalod, hogy mások nemzetre hivatkoznak, te mindezt a demokrácia és antirasszizmus jegyében teszed...

Gratulálok.

Lesz polgárháború. Tudod miért? Amiatt a két manipulatív mentalitás miatt amit egyrészt te és a hozzád hasonlók másrészt az az ellen tiltakozva felnövő gondolkodni nem akaró jobbikos fiatalok képviselnek.

Kár hogy az áldozatai között nem csak ti, hanem mi is ott leszünk. Magyar, cigány, igazi jobbos és igazi balos DEMOKRATÁK, egyszerű polgárok.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2009.08.24. 12:31:01

@rst: No, ezért is jó lett volna újraszámolni azokat a vitatott szavazatokat, mint ahogy a demokráciát ezek szerint tőlünk tanuló USA-ban tették...

De a magyar internáci hatalomnak minden áron ellenség, terrorista kell, hol "csehszlovák", hol magyar, hol cigány, pusztán azért, hogy a terrorveszélyre hivatkozva diktatórikus eszközöket lehessen használni, szarrá verni pl. békés, demokratikus, törvénytisztelő tüntetéseket, és szabálysértési eljárást indítani a cheguerava-pólós, önkényuralmi jelvényekkel a békés magyar lakosság egy részében rettegést keltő Lendvai-Jugendesek vagy bárki más ellen.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2009.08.24. 12:48:21

@Oblomov: "3.) Ha valamilyen minőségében Bölcskei ezt nem, vagy nem kellő hangsúllyal tette meg, akkor szerinted mivel foglalkoznak a szószéken a plébánosok (amennyiben nem a keresztyén "elvekkel és értékekkel")?"
A plébánosok a római katolikus egyház papjai, akik magukat magyarul "kereszténynek" nevezik. Kultúremberek "(fő)tisztelendő úr"-ként szólítják őket. A református tiszteletes urak keresztyénnek mondják magukat, mintegy megemlékezve arról, hogy a magyarság a kereszténységgel, annak fogalmi rendszerével a Honfoglalás előtt már alaposan, belülről megismerkedett, amikor együtt kempingeztek őseink az ó-bolgár törzsekkel, és így lett egyházunk legfőbb jelzője a "krisztusi", azaz a "krisztyánnij", amiből a kereszt(y)ény szó származik.

(Jut eszembe: a Kossuth tértől szintén nem messze dolgozó rabbi elhatárolódott már? És a cégbíróság? DKV, AKSD? A bocskaikerti polgármester?)

old_field 2009.08.24. 17:43:06

"Szkínhed volt, egy motoros csapat tagja a romák elleni gyilkosságsorozat egyik gyanúsítottja, a Debrecenhez melletti Bocskakertben
lakó Cs. István."
Nem kéne írni 1 bejegyzést, hogy a bocskakerti polgármester is határolódjon el ? :)) :((( Iszonyatosan szánalmas ez az egész szoclib bagázs az értékek nélküli, seggnyaló "értelmiségi" körükkel együtt. És az ilyen tisztán látó "rst" bloggerekkel, akiknek olyan Orbán fóbiája és rémképei vannak, hogy baromira nem zavarja már a valóság sem és Orbántól félti a demokráciát, no comment...
Kíváncsi volnék mit blogolna, ha esetleg fidesz kormány alatt lőnének rá gumilövedékkel vagy lovasrendőrök vágtáznának felé, mint ezt sokan érezhették gyurcsányi elvtárs idején !?
Ezek az emberek osztják az észt demokráciáról, szabadságról, tényleg szánalmas...

barnaadam 2009.08.24. 20:35:45

@mbaye: miért, mit követett el a kormány és a helyi MSZP a város ellen? meséld már el, légy szives, mert nem emlékszem...

Pierre. Bezuhov · http://james.nerdiphythesoul.com/bennyhillifier/?id=gDIZyh4fk7U 2009.08.24. 21:44:05

@Piraeus:
akkor annak a 6 legyilkolt embernek mondd már meg, kérlek, hogy ne feküdjenek ott a sírba, mert nincs is náciveszély, és ne keltsék a hangulatot.

ostoba! pont az ilyenek, mint Te, és a hozzád hasnoló tízezrek adják (akaratlanul, az ostobaságukat nem felismerve) az erkölcsi támogatást az ilyen állatoknak, akik aztán ezen felbuzdulva igazságosztót játszanak. Hát íme, most el lehet gondolkodni... bár ahhoz kellene némi lelkiismeret

rst 2009.08.25. 19:44:36

@old_field
"Kíváncsi volnék mit blogolna, ha esetleg fidesz kormány alatt lőnének rá gumilövedékkel vagy lovasrendőrök vágtáznának felé, mint ezt sokan érezhették gyurcsányi elvtárs idején !?"

Ez nem fordulhat elő, mert a kisNapóleum 1 szavazatos győzelme esetén sem rohannék ki egy híd, vagy egy tér közepére üvöltözni, zászlót lobogtatni, gyújtogatni, netán csak sípolni vagy kereplőzni. Erre nekem se időm, se kedvem, se hajlamom nincs. Nem mellesleg ehhez kellene valaki aki mellett kiálljak, de ilyen politikus sincs. Valahogy nem tudok elvakultan transzba esni egy szónok hallatán.

"Orbántól félti a demokráciát, no comment..."
Hát ne is legyen. Emlékszel még milyen buzdítást fejezett be ez a kedves demokratikus fickó azzal, hogy "oszt' jónapot"? Nekem valami olyasmi dereng, hogy küldte a fanjait hétvégén is kampányolni házról-házra. Ez törvénytelen? No problem, arra vannak a jogászok. "Oszt' jónapot".

Ez a derék szőlősgazda aki előtte sohasem dolgozott mikor adta a fejét munkára? Mikor megalakította a kordonbontó-tagozatot és fittyet hányva a törvényre, rontott-bontott. Miért is? Mert úgy döntött, hogy ez így van jól. Vastagon visszaélt mentelmi jogával. Nem kételkedem bátorságában, de mint már említettem, nem mindegy milyen célokra használja rettenetes karizmá(já)t.

Mára már kétségtelen, hogy a rendőrségi beavatkozás szakszerűtlen volt. Nem vitatom, hogy vétlen embereket is lőttek meg, de ne állítsuk úgy be az egészet, mintha egy szép akácillatú nyári estén, a csendes utcán békésen sétálgató jobboldali szavazónak látszó embereket lőtt volna a diktatúra rendőrsége, hadd fogyatkozzon a számuk.

"Ezek az emberek osztják az észt demokráciáról, szabadságról, tényleg szánalmas..."
Nem osztom az észt, csak véleményt írok. A magamét, senki másét. Itt lehet vitatkozni, ez nem fidesz kongresszus. Nem vitatom mások jogát az eltérő véleményhez és nem személyeskedek. Észrevetted? ;)

Nem félek Orbántól. A populisták elleni legjobb ellenszer hatalomra juttatni őket. Az elmúlt húsz évben hol jobban, hol rosszabbul éltem. Visszatekintve semmi összefüggést nem találok az életszínvonalam és a politikai kurzus változása között.

A közérzetem akkor sem volt jobb mikor Medggyesi pénzt osztogatott, sem mikor Orbán igazságot osztogatott, sem mikor Antall demokráciát osztogatott, sem mikor Gyurcsány..., khmmm, ő nem osztogatott semmit. Tudod úgy tekintek a politikára, mint egy focimeccsre: nem igazán szurkolok egyik csapatnak sem, csak szép passzokat, sok gólhelyzetet és néhány gólt szeretnék látni, mindezt a fair-play jegyében. Sohasem ülnék be egyik béközépbe sem. Az életben annyi szép dolog van az anyázáson és verekedésen kívül...

Orbán majd jön, győz, dumál és... dumál. Nem tud ő olyat tenni, amit ékesszólásával meg ne tudna magyarázni, ergo nem tud rosszat tenni. Tény, hogy nem tud olyan sok jót sem tenni, amitől megkedvelném, de ezt tekintsük az én finnyásságomnak. Az újszülöttek ettől még kedvelhetik, ahogyan nekem szimpatikus volt Horn, miközben mások nem tudták feledni korai (pufajkás) éveit. Nem lehetünk egyformák :)

Oblomov 2009.09.01. 18:23:58

@Kitalátor feljegyzetei: a kiigazítást (tiszteletes) köszi, elnéztem a szóhasználatot. A keresztyént jól írtam, de az általad hozzáfűzötteket nem ismertem.
süti beállítások módosítása