Mutyit égetni tilos?

A főtéren nem szabad „tüzelni” a polgárokat kampány idején.

Levelet kaptam lájf. Köszönöm küldőjének. Íme csonkítás nélkül:

„Kívülálló számára is eléggé furcsa dolgot tapasztaltam múltkor Debrecen városának főterén. Kb. 10 napja a helyi LMP-sek tartottak valamiféle előadást a Kossuth téren,  nem mondom, hogy 100 %-ig értettem, hogy mi zajlik ott, de valami népies farsangi mulatságot imitáltak az előadás keretében, aminek során elűzték a korrupciót, a klímaváltozást, meg még egyéb, politikailag hangzatos dolgokat.
Éppen a gyerekeimmel sétáltam arrafelé, és én is mint sokan mások, felfigyeltem az ott lévő gólyalábosokra, a gyerekek is mondták, hogy nézzük meg mi zajlik ott.
Az előadáshoz vittek magukkal díszleteket is, és akartak egy kis tüzet gyújtani, ehhez volt valamilyen szerkezetük, amit állítólag a tűzoltóktól kaptak, hogy abban legyen a tűz, meg úgy láttam, hogy van porral oltójuk is.
A lényeg, hogy mikor az egészet - elmondásuk szerint mint választási gyűlést - el akarták kezdeni, megjelentek a már addig is őket vizslató közterület-felügyelők, és nem akarták hagyni, hogy a rendezvényt megtartsák. Úgy láttam, hogy ekkor elkezdtek alkudozni, magyarázták az LMP-sek, hogy választási időszakban ilyet lehet - megjegyzem, én is így tudom, emiatt is háborított fel nagyon az eset -, ennek ellenére a közterületesek elkezdtek intézkedni és telefonálgatni.
Végül arra jutottak, hogy az előadást megtarthatják, de a tűz meggyújtását nem engedték meg az egyenruhások.
Nem értem, hogy jönnek ahhoz ezek a közterület-felügyelők, hogy egy ilyen rendezvénybe beleüssék az orrukat?
Én ugyan nem szimpatizálok különösebben az LMP-vel, de ez már akkor is több a soknál. Nem azért van a közterület, hogy azt mindenki használhassa? Nem lenne színesebb ez a város, ha minél több féle-fajta ember ott kinyilváníthatná szabadon a véleményét?
Később hallottam, amint az egyik szimpatizánsuk éppen mondja a megjelent sajtósnak, hogy volt engedélyük is a tűzoltóságtól, nem értik, hogy ha a tűzoltók szerint lehet tüzet gyújtani, akkor a közterületesek szerint miért nem?
Felteszem a kérdést, ha ki akarok menni mondjuk a Nagyerdőre vagy valamelyik kirándulóhelyre szalonnát sütni, ahhoz is kell a közterületesek engedélye?
Üdvözlettel:
Egy felháborodott polgár


(A levél elolvasása után rákerestem az LMP honlapján, van-e ott nyoma az incidensnek. Találtam egy rövid beszámolót (Farsangfarki Mutyiűző Debrecenben), ami bár nem ír a közterületesekkel történt összetűzésről, de képgalériájában megörökíti azt. Megnéztem, miként számolt be az eseményről az önkormányzati televízió. Ők arról tudósítottak, hogy volt jelképes elégetés, de a videón nem látszik a tűz, csak az előkészületek. Végül is akár égett, akár nem, tényként állapíthatjuk meg, hogy az utóbbi évtized választási kampányai során nem ez volt ez első, második, harmadik… alkalom, amikor a közterület kemény őrei megzavarták olyan pártok rendezvényeit, amely pártok nem azonosak a Debrecen közgyűlésének többségét adó politikai erőkkel.

Aki pedig tüzet akar látni a város főterén, nem egyet, hanem sokat, az látogasson el az immáron hagyományos nyári gasztronómiai sokadalomra, a pulykanapokra, amikor bográcsok tucatjainak alját nyaldossák a nyílt lángnyelvek. Persze, azok a hivatal által kedvelt nyelvek.)

A bejegyzés trackback címe:

https://basahalom.blog.hu/api/trackback/id/tr291845944

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tundrazuzmo (törölt) 2010.03.17. 10:38:15

Fuj, eddig azt hittem, hogy csak a Jobbik akarja újraéleszteni az őspogány szokásokat, sámánok, meg rovásírás, stb. Erre itt az LMP is...

Ez nem a 21. századi Európai magatartás, bábut égetni a főtéren... Ezek vudumajmok...

maxt · http://fregoli.blog.hu/ 2010.03.17. 10:38:15

Debrecenben a jövő már elkezdődött.
Meg Esztergomban, meg Fóton... meg az ország nagyrészén...
Csak éppen a helyi ügyeket nem nézi senki, mert nincs benne az esti hírekben...
Nagy kár, mert már rég kinullázta volna magát a sok narancsos elmebeteg.

vrtogether 2010.03.17. 10:38:15

Gratula Debrecennek, hogy ez a legnagyobb problémája, jó lehet ott élni. Ha ez egy címlapos sztori, akkor igazi nagy gondok nem lehetnek:)

Bruzsy · http://rockonlelkek.hu 2010.03.17. 10:38:15

Nem tudom, mi a szomorúbb: hogy a levélíró elhiszi, hogy ebben a városvezetés (konkrétan a PatásKósa) keze van, vagy hogy te elhiszed.

1kutya 2010.03.17. 10:38:16

itt debrecenben csak az a (láng)nyelv nyalhat, ami a "megnemmondomki" hátsóját nyalogatja.

punktum!

-d(-_-)b- 2010.03.17. 10:38:16

"Nem azért van a közterület, hogy azt mindenki használhassa?"

Gondolom, a levélírónak az ellen se lenne kifogása, ha én meg oda hordanám a ganét.

"ha ki akarok menni mondjuk a Nagyerdőre vagy valamelyik kirándulóhelyre szalonnát sütni, ahhoz is kell a közterületesek engedélye?"

Szóval az úgy van, hogy a kijelölt helyeken lehet szalonnát sütni, szigorú előírások vannak a tűz eloltásával kapcsolatban, és tűzgyújtási tilalom idején nem szabad tüzet gyújtani. Tudom, tudom, ez már maga a fasizmus...

hawkeye 2010.03.17. 10:38:16

Sorry, de a közterületfelügyelők "én vagyok a kakas a saját trágyadombomon" mentalitása sztem pártfüggetlen.

Kár ebbe politikát gyömöszölni....

pannonfunk 2010.03.17. 10:38:16

1. böjt van, és nem farsang, bár gondolom, ez senkit nem érdekel...
2. Meg lepnék lepve, ha tűzgyújtáshoz nem kellene külön engedély. Anno amikor voltam ilyeneken falun gyerekkoromban, ott álltak készenlétben a tűzoltók. Nem hinném, hogy bárkinek csak úgy eszébe jut tüzet gyújtani, biztosítás nélkül, megengednék neki.
3. Az ötlet nem új, ilyet a MIÉP csinált már 2004-ben:
epa.oszk.hu/00800/00804/00312/45203.html
Nem hinném, hogy a MIÉP fogásait kellene alkalmaznia egy liberális elveket valló pártnak.

Netuddki. 2010.03.17. 10:38:16

Sajnos az LMP pont az ilyen óvodás akciókkal veszi el a kedvemet, hogy szimpatizáljak velük.
Nem ilyen akciók kellenek, hanem ha tudomásuk van a közpénzek ellopásáról, akkor keményen feljelenteni utánajárni. Erre kéne az energiát pazarolni, mert az ilyen akciókon max. jót röhög az akinek szól, aztán folytat mindent tovább.
Sajnos véleményem szerint idáig csak az igazán hülyék buktak le.
Ha meg törvénytelenül jártak el velük szemben, akkor gondolom megteszik a megfelelő lépéseket aztán bekasszírozzák a büntetést, ami szintén a befizetett adónkból lesz.

ZX 2010.03.17. 10:48:34

@kovi1970:
"Nem ilyen akciók kellenek, hanem ha tudomásuk van a közpénzek ellopásáról, akkor keményen feljelenteni utánajárni."

Ilyet is csináltak (Sávoly), de most ennek a reklámnak volt itt az ideje.

Orbán Castro Rákosi Viktor , "itt az idő" elhúzni! 2010.03.17. 11:02:35

Itt az idő, el kell zavarni a fideszes diktátorokat!

Ne szavazz a Fideszre, nem kell a diktatúra!

driopios 2010.03.17. 11:02:35

Négy év múlva ilyen nem lesz! A csendőrök ott helyben lekardlapozzák az ilyet.

2010.03.17. 11:06:02

@kovi1970: Nem a pártok feladata egyébként utánajárni sem, az a sajtó és az ügyészség/rendőrség dolga.

Úgy egyébként pont az LMP rengeteg visszásságra felhívta a figyelmet (Sávoly, Páty, Sukoró, Dunakeszi lép, pártfinanszírozás).

Most választási kampány van, ez pedig egy kampányrendezvény. Ebbe nyugodtan belefért volna egy szolíd tűzgyújtás, ha az be van jelentve.

Bobby Newmark 2010.03.17. 11:06:02

Tudnám értékelni, ha mostantól ilyen típusú nyelvek nyaldosnák az állami tisztségviselők seggét...

mókus(s) 2010.03.17. 11:06:02

Lehet más a politika. Hát nem. Miért van dezsavű érzésem. Centrum párt.. Honnan van ezeknek pénze, mi a céljuk? Hát biztos, hogy nem más politikát akarnak csinálni, csak más ruhácskát ráadni a szalonképtelenné vált bukott tömörülésekre. Nem fogok csodálkozni, ha egyszer Kuncze is úgy fogja gondolni, hogy lehet más a politika. Meg a többi megélhetési politikus. És részemről nem hajrá kedves Lesznek Megint Palimaradak párt!

ocse1917 2010.03.17. 11:10:31

nem értek hozzá, de szerintem tüzeket gyújtogatni, csak úgy, más város közterén se lehet.
már csak az ott lakók, és arra közlekedők miatt sem szerencsés telefüstölni az egész teret.
ha én odaszarok a köztérre az nem szabadság, hanem kultúrálatlanság!

maxt · http://fregoli.blog.hu/ 2010.03.17. 11:12:14

@mókus(s):
Mondjuk ezek az akciók elég nullforintosak, és tudtommal az LMP az egyetlen akinek minden bevétele és kiadása elérhető a weboldalán.

(Apropo mintha a Fidesz nem szavazta volna meg a kampányköltséges törvényt... gondolom jobb elmutyizni azt a pár milliárdot)

2010.03.17. 11:11:42

@mókus(s): Az érzéseden kívül van bármi alapja is ennek? Nincs. Az LMP honlapján minden kérdésedre (pénz, cél, emberek) ott a válasz, csak éppen egyszerűbb neked tájékozódás nélkül sustorogni.

Ez a megélhetési politikus szöveg pedig orbitális demagógia. Szerinted pl. Orbán, Vona meg Mesterházy nem mind abból él meg, hogy politikus? Ebben önmagában semmi rossz nincs. Ha ezt elvtelenül teszik meg, ahogy a Ibolyka pl., na az már kicsit gusztustalan.

másikpista 2010.03.17. 11:27:14

Iyen bohóckodás helyett inkább azt kéne tisztázniuk kicsodák is igazából mert sokan csak az SZDSZ polip újabb karját látják kinőni az LMP-ben

Állítsuk meg a ......... 2010.03.17. 11:51:25

Minek füstölögni, fideszesek ti meg szagolgátok kósa seggszeleplehelletét.

Micsoda népség, már a higyülivel is képesek vagytok szerelmi háromszögbe lépni, nem elég a kdnpi?

mókus(s) 2010.03.17. 11:51:26

@iii: nem hiszem, hogy demagógia. Nem állítottam, hogy a felsoroltak nem a jó üzlet reményében álltak politikusnak, csak azt, hogy ha valaki alól kiszalad a jól fizető pártkassza, keres másikat.Érdekes, pl. Navracsics először az MSZP-be jelentkezett, Szanyi meg a FIDESZ-be. Szóval kívánom,hogy ne csalódjatok az LMP-ben, én szkeptikus vagyok. A pártrendszer önmagában rossz, képviselőket kéne jelölni, akik képviselnek, visszahívhatók, és nem pártlistákra szavazni, és figyelgetni ahogy frakciófegyelemre való hivatkozással (azaz a párvezetés diktatúrájaként) hülyét csinálnak belőlünk. Egymás ócsárlása, és LMP-s gumicsontok rágcsálása helyett pedig megoldást kéne keresni és érvényesíteni az akaratunkat, ami sztem pont egyforma, csak mindenki más párban látja a megváltást. Pedig az nem a pártokban van.

Állítsuk meg a ......... 2010.03.17. 11:51:26

A közterület felügyelők azok , akik reggelenként fényképezgetnek és sétálgatnak a főtéren.
Mit lehet ezen csodálkozni , hogy belepofáznak mindenbe , mikor a vezetőjük egy kirúgott, perbe fogott rendőr, akit az ítélettől kósa és bandája mentett meg.

Amúgy a főtéren csak kósa tarthat beszédet?
Engem nem érdekel a fidesz , sem a kdnp, hát még a hitgyüli , akivel éppen készülődnek a szerelmi háromszögre.
A fideszes politikusok semmilyen komoly munkát nem tudnak felmutatni, azóta mióta állítólag "diplomáztak" nem végeztek semmilyen konkrét kézzelfogható munkát, csak a politikában szórakoztak.

bárónaftalin 2010.03.17. 11:51:26

A story jó és jellemző is.
Igen, Debrecenben a színfalak mögött döntik el, hogy ki kaphat és mire engedélyt. A huszárság (értsd: közterület felügyelet) pedig olyan meggyőződéssel képviseli a mások döntését,mintha azt saját agytekervényeiből pattant volna ki.

Egyébként a nyelvek, illetve a nyelvelő-készség és a gerincoszlop felxibilátása közötti összegfüggést már régen felfedezték.

driopios 2010.03.17. 11:51:26

@ocse1917: Te is biztos elolvastad akkor a postot, igaz...?

"Később hallottam, amint az egyik szimpatizánsuk éppen mondja a megjelent sajtósnak, hogy volt engedélyük is a tűzoltóságtól, nem értik, hogy ha a tűzoltók szerint lehet tüzet gyújtani, akkor a közterületesek szerint miért nem?"

wip 2010.03.17. 11:51:26

A legnagyobb problémát abban látom, hogy egy szjobboldal, által korrumpált városban az egyenruhás hosszúnyelvű csürhe s...nyalása dönti el, hogy ki tarthat választási gyűlést, és ki nem. Bezzeg ha a hosszúnyelvű, orbánfalváig sikító polgmest ugat,akkor mindent szabad?
lásd még centrum park Bp.

wip 2010.03.17. 11:51:26

másikpista , én meg azt mondom, hogy a fidesz fasiszta nyúlványa a "jobbik", és ehhez mit szólsz?Vagy karlendítésre emeled a mellső lábad, heil vonorbán?

Orbán Castro Rákosi Viktor , "itt az idő" elhúzni! 2010.03.17. 11:51:26

Itt az idő, hogy a 4 parlamenti mutyipárt elhúzzon a fenébe!

balazs_88 · http://civiltulkapas.blog.hu/ 2010.03.17. 11:51:27

@másikpista: Akik ezt látják azok nem veszik még arra se a fáradságot hogy felnézzenek az lmp honlapjára és tájékozódjanak.

Mindenki károg, de 2 sort elolvasni már luxus.

Bali77 2010.03.17. 11:54:00

LMP-sként olvastam végig a cikket és a hozzászólásokat. Úgy látom, Debrecenben főleg az SzDSz utódpárt teória működik. Aki szereti az összeesküvés elméleteket, annak itt van ez a NOL-os cikk, miszerint Fidesznövendékek vagyunk. Kb. ennyit érnek ezek a találgatások! nol.hu/velemeny/20100311-hulye_vagy__fiam_

Van viszont egy nagyon pozitív dolog a cikkben és a levélíróban. Más párt szimpatizánsakén sem hajlandó elnézni, ha az LMP-t (és persze gondolom más pártot is) igazságtalanság ér. Ez a magatartás az, amely a pártok felett újra összekovácsolhatja az országot, a nemzetet. És mégvalami. Ha a "saját" pártunknak sem nézzük el, hogy korrupt...

ocse1917 2010.03.17. 12:03:56

@driopios: de olvastam.
de szerintem nem csak a tűzoltóságtól kell engedélyt kérni. ugyanis, ha jól tudom nem a tűzoltóság rendelkezik a közterületek felett. max. vállalják a tűz biztosítását.

másikpista 2010.03.17. 12:21:20

@balazs_88: Miért, szerinted az SZDSZ igazi szándékait a honlapjáról lehetett megismerni? Sok palimadár bekajálta annak idején a szövegüket, aztán jóétvágyat! Honlapot bárki tud írni

ZX 2010.03.17. 12:25:46

@másikpista: És szerinted ez nem igaz akármelyik másik pártra? A különbség annyi, hogy a többi párt már megmutatta mit (nem) tud. Az esély pedig mindenkinek jár, előítéletek nélkül.

másikpista 2010.03.17. 12:39:41

@ZX: Saját meghatározásuk szerint: baloldali, liberális, közösségelvü "más" szervezet, amelyik a kisebbségek integrációjáért küzd. Miért szavazzak rájuk az SZDSZ helyett?

ZX 2010.03.17. 12:48:19

@másikpista:
Nem a baloldalallal és nem a liberalizmussal van baj, hanem az emberekkel, akik ezen szavakkal takaróztak. Pedig valójában se nem baloldaliak se nem liberálisok.
Az LMP mérsékelt, ha nem lenne az, magam sem szavaznék rájuk. Véleményem szerint jól egyensúlyoznak, mert egyik oldalra tolódás sem tesz jót senkinek.
A kisebbség integrációja miért roszz? Mert megtanítják őket dolgozni? Megmutatják nekik mi is az érték?
Persze lehet más utat is választani, de azt ugye egyszer már eljátszották pár évtizeddel ezelőtt.

másikpista 2010.03.17. 13:02:12

@ZX: Az LMP nagyjából az 1968-as baloldali diákmozgalmak jelszavaival operál, amire már kevesen emlékeznek. Érdekes ám hosszmetszetileg követni ezt a sztorit. Legmarkánsabb képviselőjük Daniel Cohn-Benedit, hát eredeti egy figura ott az Európa parlementben, meg a többi is abból a csapatból. Szóval nekem ez csak újramelegített menü

mókus(s) 2010.03.17. 13:07:29

Konzervatív liberalizmus. Nekem pl. az kéne.

ZX 2010.03.17. 13:07:29

@másikpista: Lehet, de akkor is egyre nagyobb a valószínűsége, hogy április után ők is ott lesznek a Parlamentben.

Bali77 2010.03.17. 14:13:20

@mókus(s): Nem tudom, mit értesz ez alatt pontosan, de az LMP programja tartalmaz szocdem, konzervatív és liberális elemeket is.

Bali77 2010.03.17. 14:13:20

@ZX: Én is így látom! :-)

mókus(s) 2010.03.17. 14:25:25

@Bali77: Élni és élni hagyni, szigorú de igazságos keretek között.

És ahogy Fermat írta a sejtése mellé a könyv margójára: "Ennek az állításnak egy csodálatos bizonyítását fedeztem fel, de ez a margó túlságosan keskeny ahhoz, hogy itt részletezzem"

Továbbra is fenntartva, hogy a megoldás nem a pártokban van.

remekelek64 2010.03.17. 20:45:19

@másikpista: Ezeket meg hol olvastad? Érdemes a www.lehetmas.hu oldalt alaposabban megnézni.
Üdv!

remekelek64 2010.03.17. 20:45:20

@kovi1970: Nézd meg a honlapjukat.Tele van olyan ügyekkel, amit az LMP vetett fel; Sávoly ügyében meg elévülhetetlen érdemeik vannak...(Fel is jelentette őket a tiszta múltú tulajdonos...)
Tűz ügyében következőket érdemes tudni:kértek és kaptak engedélyt a tűzgyújtásra. Ezt az engedélyt annulálták a szürkék...Ehhez képest a Jobbikos legények tarthattak fáklyás felvonulást a Kossuth téren, a Holocaust törvény ellen tiltakozva...
Az LMP csak egy szolíd, senkinek sem ártó akcióval akarta felhívni a figyelmet a Magyarországot sújtó problémákra....Azért az pozitívum, hogy gyerekek és az akció lényegét értő felnőttek nagyon élvezték...
süti beállítások módosítása