Arnóth Sándor kívül-belül

Annyira örvendezett megválasztásának, hogy egy számban kétszer is teljes oldalon mondott köszönetet érte. Van hely a helyi sajtóban, akkor meg kifejezetten van, ha közpénzből fizetik!

„Együtt dobbant a szív.” Mármint április 11-én, amikor már az első választási fordulóban megnyerte képviselői helyét a parlamentben Püspökladány szókimondó polgármestere, Arnóth Sándor. „Együtt dobbant a szív” – írja köszönő gondolatainak elején a fideszes honatya, s hogy mindenki átérezhesse ismételten ezt a magasztos pillanatot, ezért Arnóth két helyen is dobbant a Püspökladányi Hírek című ingyenes városi lapban. („Laptulajdonos: Püspökladány Város Önkormányzata” – olvasható az impresszumban.)

Először az első oldalon szép nagy színes fotóval, gyakorlatilag a teljes felületet betöltve, másodszor pedig egy egész oldalas politikai hirdetésben, a lap belsejében. A szöveg valójában ugyanaz, de nem árt az ismétlés, mert aki a címoldal elolvasása után kezdené feledni Arnóth polgármester-képviselő szívhez szóló szavait, az az újság közepe táján ismét elolvashatja azokat. Meglehet, Arnóth kissé nehézfejűeknek, gyenge felfogóképességűeknek tekinti szavazóit, ezért jelenttette meg kétszer is ugyanazt a szöveget az újságban, hátha csak második olvasásra értik meg mondandóját. Persze, nem illenék lenézni a rá voksolók mentális állapotát, hisz annyira nagyon buták nem lehetnek, ha többségükben őt akarták országgyűlési képviselőjüknek. Ugye?



A Püspökladányi Hírek legutóbbi száma Arnóth visszatapsolásán kívül még bő választási tudósítást is ad. Megszólaltatják például a helyi lakosságokat, hogy mit gondolnak a választásokról, ez eredményről. Szép nagy anyag, mindenkiről fotó is van, meg persze a neve, Ladány pedig nem annyira nagy város, hogy hirtelenjében el lehetne felejteni, ki beszélt jól, ki rosszul. Egyébként mindenki nagyon jól beszélt. Íme néhány idézet:

Fehér Sándorné - Én örülök neki, hogy így sikerült, hogy Arnóth Sándor visszakerült a Parlamentbe. Jó munkát kívánok neki.

Rácz Józsefné - Én a lehető legjobban örülök, hétfőn még a nap is másképp kelt fel. Most már van reményünk! Örülök a FIDESZ győzelmének, de hogy Arnóth Sándor győzött, annak meg különösen.

Papp Imréné - Végtelenül örülök a FIDESZ és a polgármesterünk győzelmének. Ő egy nagyon rendes ember, én legalábbis nagyon szeretem, nagyon jól dolgozik, úgyhogy mellette állunk!

Kiss Lajos - Arnóth Sándor sikerének örülök, én látom, hogy tesz Ladányért, meg tesznek a képviselők is, és rendes embereknek ismerem őket.

Pinczés Gáborné - Mi a FIDESZ-t ismerjük, és én nagyon örülök neki, mert nekem jó tapasztalatom van velük kapcsolatban, amikor ők kormányoztak. Arnóth Sándornak gratulálok. Ő egy olyan ember, akire számíthatunk. Bárki mehet hozzá segítségért, meghallgatja az embert, nagyon rendes és dolgos. Jó munkát kívánok neki.

Szabó Lajos - A parlamenti választásnak a végeredménye várható volt, és nagyon örülök neki, hogy így sikerült. Annak nagyon örülök, hogy Arnóth Sándor nyert, mert egy rendes, becsületes ember, és mindig az volt. Így ismerem.

Aki nem hiszi – elsőre én sem hittem –, az Püspökladány város honlapjáról letöltheti a helyi újságot, és saját szemével győződhet meg róla, hogy tényleg 2010-es a dátum rajta, nem pedig 1952. Aki pedig a fenti lakossági idézetekben Arnóth Sándor neve helyére Rákosi Mátyásét képzeli, az egy szemét nosztalgiázó komcsi.

Arnóth Sándornak meg persze sok sikert kívánunk szűkebb lakótérsége és az egész ország érdekében is. Bár nem először országgyűlési képviselő, s az önkormányzati lapjában megismételtette magát egy számon belül, mégis óvnánk attól, hogy minden tekintetben az ismétlések embere legyen. Nehogy megint rövidre sikeredjen a mandátuma, mint legutóbb, amikor szocikat akart akaszttatni a parlament plenáris ülésén, s emiatt azonnali lemondásra kényszerült.

Ha mégis előfordulna ilyesféle malőr ismét, ha megint gyorsabban beszélne gondolatai száguldásánál, s újfent kényszerűen kellene távozni az Országházból, akkor nem szükséges ugyanolyan módon megjelentetni ezt a tényt a helyi közpénzes lapban, mint bejutását a parlamentbe. Nem kell két teljes oldal! Elég lesz csak az egész címlap.

Arnóth Sándor korábbi szereplései a Basahalom Boulevardban:

Kegyelet az óriásplakátnál

Tűzoltók a kampányban

Özvegyek integrációja

Koszlobár

Arnóth Sándor reloaded

Arnóth akasztaná a szocikat

A fővárosiak kulturálatlanabbak

A bejegyzés trackback címe:

https://basahalom.blog.hu/api/trackback/id/tr471963455

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

manson karcsi · goo.gl/FVvVX 2010.04.30. 07:38:08

éjjen rákossy! éjjen rákossy! hurráááá!

Pékszakállú Henceg 2010.05.03. 08:17:37

Tapasztalatom szerint az összes fideszes településen ez megy. A helyi újságok mind a helyi hatalmat, és nem a helyieket szolgálják. Meg lehet nézni Derecskén is, micsoda kampány folyt közpénzből. A márciusi kiadásban két oldalon, az áprilisiban 3 oldalon kampányoltak a fidesz mellett úgy, hogy az áprilisi kiadást a szokásoshoz képest 5-8 nappal előrébb hozták, hogy még a választások előtti napokban eljusson mindenkihez. Arról nem is beszélve, hogy ezért tették ingyenessé, az addig fizetős lapot.

_drc_ · http://kurvannya.blog.hu 2010.05.07. 09:04:18

ugyan-ugyan! Rákosi-korszakot vizionálni egy-két (ill. sok) helyi fideszes pártlap okán?!

OFF:
erről jut eszembe egy történelmi párhuzam Orbán és Rákosi közt:
mindketten tönkretették a Kisgazdapártot.
ON:
süti beállítások módosítása