Ha netán most kevesebb szavazatot kapna a Fidesz Debrecenben, mint négy évvel ezelőtt, azzal csak egyetlen párt lesz okolható, maga a Fidesz. A kampányolásának mikéntje.
Amikor a héten kiesett a postaládámból a város nevét viselő ingyenes kiadvány választási különszáma, megörvendtem. Bár a címlap „vezércikkét” Kósa Lajos polgármester jegyzi, a közhelyes fotón a Nagytemplom előtt mosolygó család felett pedig ez áll: „Otthon Debrecenben” (s ez nagyon hajaz a Fidesz alapvetően semmitmondó kampányszlogenjére: „Debrecen, a mi otthonunk”), mégsem fogtam gyanút. Az örvendezés azonban épp csak addig tartott, míg lakásomba lépve átlapoztam a közpénzes kiadványt. Nem az volt benne, amit vártam. Azt reméltem ugyanis, hogy a város – tehát minden debreceni – pénzén írt, fotózott, szerkesztett, tördelt, kinyomtatott és minden postaládába terjesztett ingyenes produkció azzal szolgálja a cívisnépet, hogy az önkormányzati választások kampányának utolsó hetében egyetlen kiadványban megismerteti az összes (24) debreceni választókerület minden jelöltjét, a polgármesterjelölteket is, pontosan körülhatárolja a megváltozott kerületeket, ad némi információt a választás módjáról – éppen belefért volna a 16 oldalba. Azt hittem, hogy a nyilvánvaló pártpropagandával folyamatosan átitatott városi kiadvány legalább négyévente egy alkalommal némi közszolgálatiságot erőltet magára, s a Fidesz (és Kósa Lajos) kritikátlan és lelkesült ajnározása mellett lök némi koncot a többieknek is, pusztán azért, hogy tájékoztassa a város polgárait a választási lehetőségeiről.
Ehelyett a debreceniek kaptak 16 oldal sikert, gazdagságot, töretlen fejlődést, mosolyt a köbön. Ez lenne Debrecen utóbbi négy esztendeje sok fotóval illusztrálva. Csupa fény, sehol egy halovány árnyék. Ez lenne Debrecen? Pusztán ezzel találkoznak a város polgárai mindennapjaikban? Meg lehet úgy vonni négy év mérlegét, hogy csak a csodákról van szó, csupán egyetlen hang kap szót? Ez így önmagában egyszerűen hazugság. Pártállami időket idéző hamis sikerpropaganda, ha „A város lapja” nyújtja. Ha a Fidesz választási kampánykiadványa lenne, elfogadhatnánk. Így, közpénzből, nem. (Talán nem véletlen, hogy az önkormányzati kiadvány digitális archívumába nem töltötték fel ezt a különszámot.)
Ép ésszel nem tudni okát, hogy miközben takarékos kampányt ígértek, ráadásul Debrecenben semelyik pártnak vagy polgármesterjelöltnek minimális esélye sincs megszorítani a Fideszt vagy Kósa Lajost, akkor miért ez a nagy nyomulás. A Fidesz molinóival van tele a város, minden második lámpaoszlop egyik oldalán Kósa, a másikon az adott választókerület fideszes jelöltjének képe mosolyog, a citylightok plakátjairól a polgármester többszörös embernagyságú arca tekint ránk, még tegnap is beterítették a várost szórólapjaikkal meg Orbán Viktor levelével. Amikor feltámad a szél a huzatos lakótelepeken, a Fidesz különböző kiadványait fújja szerte hetek óta. Más választásunk nem lévén, készséggel el kell hinnünk, hogy pártpénzből finanszírozták ezt az intenzív jelenlétet. Az efféle pazarlás azonban nem a rábízott javakkal jól sáfárkodó párt képzetét kelti bennünk.
Kósa Lajos itthoni túlszerepeltetése is teljes mértékben érthetetlen. Merthogy nincs szüksége rá. Miközben a Fidesz országos kampányfőnökeként járta azokat a városokat, amelyekben nem egyértelmű pártja jelöltjeinek fölényes győzelme, addig az utóbbi két hétben Debrecenben is szinte minden nap volt valami pozitív tartalmú nyilvános fellépése. Köztük olyanok, amiken csak röhög a nép, vagy legyint rá. Például sokadszorra bejelentette, hogy immáron tutibiztos a futballstadion mihamarabbi felépítése. Például ünnepélyesen átadott egy félig kész, majd azonnal elromló belvárosi beruházást.
A választási kampány csúcsa pedig az volt, amit az önkormányzati televízió produkált élő adásban. A polgármesterjelöltek vitája nem tartalmát tekintve marad emlékezetes, hanem azért, ahogyan történt. Minden bizonnyal bekerül majd a honi médiaképzések tananyagába, ahogy a helyi köztévé vitavezetője (nem mellesleg a DTV első számú irányítója) bejelenti, hogy a négy polgármesterjelölt egyike nem jelent meg a vitán, demonstratíve az üres székre irányítja a nézői figyelmet, aztán a távolmaradót kibeszélteti a jelenlévő másik hárommal, majd tudatja, hogy magánéleti okokra hivatkozott a negyedik jelölt, aki aztán később mégis megérkezik, élő adásban helyet foglal a stúdióban, de a vitavezető egyből közli vele, hogy nem fog szót kapni, és lemegy a műsor, és a késve érkező könyörög, hogy legalább egyetlen percet kapjon, de a DTV vezetője ennyit sem ad neki. S a másik három polgármesterjelölt hallgat, asszisztál a szigorú színjátékhoz. Legalább Kósa Lajos polgármester mondhatott volna annyit a saját tévéjében az egyébként esélytelen jelölt elnémításakor, hogy „ugyan már, hadd beszéljen!”, de nem tette. Gesztus lett volna, a maga javára fordítható. (A választási műsor megtekinthető itt, amíg le nem kapják az internetről.)
Itt azonban nincsenek gesztusok, csak kíméletlen kiszorítósdi mindenkivel szemben, aki nem „mi” vagyunk. A „mi otthonunk”-ba csak azt engedünk be, akit „mi” akarunk, „mi otthonunk”-ban azt csinálunk, amit „mi” akarunk. A többieknek kívül tágasabb! Ha nincs érdemi ellenzék a választók akaratából, s a gyenge oppozíció nem képes korlátozni a hatalmon lévők túlkapásait, ott a hatalmon lévőknek kellene élnie az önkorlátozás tisztes eszközével. A demokrácia nem azt jelenti, hogy mindent megteszek, amit csak módom van megtenni. A demokrácia nem azt jelenti, hogy csak én beszélhetek, mert én vagyok az erős. És nem azt jelenti, hogy csak nekem lehet igazam.
Egyszer régen a Fidesz is kis párt volt, a demokráciában nőhetett naggyá. Az a kérdés, hogy a demokráciában nagy maradhat-e, vagy ehhez pártállamot kell kreálnia.
