A kitartás kitartása

Mit kíván a polgármester? Mit ígér a frontember? Mit tegyen a Médiatanács?

Schmitt Pál köztársasági elnök az ország népét köszöntötte az új év első perceiben elmondott beszédével, ami sokáig emlékezetes marad. (Egyrészt a vonulása miatt, ami a mondanivaló helyett a bútorokra terelte a figyelmet, másrészt a hivatalos elnöki honlapra felpakolt szöveg súlyos hibái okán.)

Kósa Lajos polgármester – már a megszólításból is kiderül, meg egyébként is nyilvánvalóan – a debreceniekhez intézte köszöntőjét, ami már december 30-án látható volt az önkormányzati tévé honlapján. A rövidke beszéd mégis inkább országos volt, mint helyi érdekeltségű.

Kedves debreceniek! A 2010-es esztendő, nyugodtan mondhatjuk, nagyon mozgalmas volt. Végre befejeződött a Gyurcsány-korszak, új időszámítás kezdődött, túl vagyunk az önkormányzati választáson, és hát reméljük, az ország újjáépítése nemsokára meghozza az első eredményeit. 2011. azonban még az erőfeszítés, a kitartás, a szorgalom és a munka éve kell legyen, mert csak ezekkel lehet újjáépíteni az országot, csak ezekkel lehet építeni, fejleszteni Debrecent. Én ehhez kívánok mindenkinek erőt, egészséget, kitartást és boldog új esztendőt!

Debrecenben semmilyen korszak nem fejeződött be, mert immáron 13. éve megszakítás nélkül a Fidesz és Kósa Lajos vezeti a várost. Debrecenben épp ezen okok miatt nem is kezdődhetett új időszámítás. A tavalyi választási kampányokban – az országgyűlésiben és a helyhatóságiban is – azt hangoztatta a helyi Fidesz, hogy az emberek a folytatásra, a fideszes képviselőkre adják a voksaikat, a töretlen fejlődésre, és szó nem volt arról, hogy Debrecenben bármi leromboltatott volna az utóbbi években, amit újjá kellene építeni. Sőt! Debrecent példaként állították az ország elé: ha szerte a hazában olyanféle fejlődést akarnak látni az emberek, mint amilyen Debrecent jellemezte, akkor mindenki szavazzon a Fideszre.

És hogyan kell értelmezni azt, hogy 2011. még a szorgalom és a munka éve Debrecenben is? 2012. már nem lesz a szorgalom és munka éve ebben a dolgos városban?

A debreceniek – különösen a Fidesz szavazói – számára az sem lehet világos, hogy miféle kitartást kér tőlük, aztán kíván nekik – erő, egészség és boldog új év mellett – a polgármesterük. Ez inkább rosszat sejtet, mint jót jelez. Ők 1998. óta kitartanak. Mi kell még?

Nagyon úgy tűnik, hogy Kósa Lajos polgármester – a megszólítás és a városnév egyszeri említése ellenére – nem a debreceniekhez küldte ünnepi üzenetét, hanem inkább az ország Debrecenen kívüli népéhez. Ezért javasoljuk, hogy minél hamarabb adja le, sugározza, ismételje az összes országos rádió és televízió, a közszolgálatiak mindenképpen! S mivel országos közérdekről van szó, reméljük, javaslatunkat támogatja a Médiatanács is.

Ugyanezt már nem javasoljuk a debreceni szilveszteri Tankcsapda-koncert ama részletével kapcsolatosan, amikor a Nagytemplom előtt felállított színpadon Lukács Laci frontember ekként köszöntötte az új esztendőt: „Kettőezer-szájonbaszott-tizenegy megérkezeeeeett!” És bár az adott pillanatban számos fiatalkorú is jelen volt a város főterén, mégsem kellene megbüntetni Lukács Lacit a szája miatt, hiszen aki rock koncertre jár, az tudja, hogy ott elhangzanak effélék. Ellenben, ha valamelyik médium tudósítana a debreceni év végi pillanatokról, és fényes nappal közzé tenné a frontember előbb idézett szavait, azt a médiumot jól meg kell büntetni, kedves Médiatanács, hadd futkározzon a jeges hörgés annak a torkán, aki tilosban jár!

Azt meg különösen nagyon, de súlyosan meg kell büntetni, aki bármiféle párhuzamot vél felfedezni Kósa Lajos és Lukács Laci ünnepi szavaiban, miszerint 2011. azért szájonb.szott, mert még mindig az erőfeszítés és a kitartás éve lesz.

A bejegyzés trackback címe:

https://basahalom.blog.hu/api/trackback/id/tr702556928

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A kitartás kitartása 2011.01.04. 12:44:02

Schmitt Pál köztársasági elnök az ország népét köszöntötte az új év első perceiben elmondott beszédével, ami sokáig emlékezetes marad. (Egyrészt a vonulása miatt, ami a mondanivaló helyett a bútorokra terelte a figyelmet, másrészt a hivatalos elnöki honla…

Trackback: Az NMHH kiábrándít és nyomaszt 2011.01.04. 11:29:46

Atyafiak, Isten lássa lelkem, nem akartam beleülni a médiatörvény láncain lengő hintába, de mégis kimerészkedem erre a játszótérre is. Az a tény, hogy elmarasztalják az egyik kereskedelmi televíziót, nem ejt kétségbe, hiszen többször is tettek ennek é...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Michael Knight · http://michaelknight.blog.hu 2011.01.03. 17:15:27

Hiába no, talán Kósa Lajos rendkívüli karizmája az oka, hogy Debrecenben mindig történik valami érdekes. Most például újévi köszöntőjében - konkrétan december 31-én a reggeli órákban közzétéve - mondta azt a város polgármestere, a Fidesz alelnöke, hogy 2011 még az erőfeszítés, a kitartás, a szorgalom éve kell, hogy legyen.

Mindez több szempontból is érdekes. Egyrészt ugye ilyet hallottunk már, de hányszor. Hogy még egy kis áldozat kell, most még egy kicsit meg kell húzni a nadrágszíjat, de aztán már tényleg jobb lesz. Eltelt így nagyjából negyven év. Meg még húsz. És különösen pikáns ez annak a fényében, hogy április 26. óta tudjuk, hogy még a nap is másként süt. Április óta Debrecenben már kolbászból kellene lennie a kerítésnek. Sőt, az ígéretek szerint jövőre már a pusztai Luxembourgnak kellene lenni - vagy mégsem?

Persze nem csak ez az érdekes Kósa Lajos köszöntőjében. Tetőterasz Blogom tette fel a filozofikus - ugyanakkor tegyük hozzá gyorsan: enyhén nemzetiegyüttműködés-ellenes - kérdést, hogy egy újévi köszöntőt vajon miért december 31-én reggel kellett közzétenni.

Persze a blogger kolléga időérzékét biztosan csak a visszamenőleges hatály zavarta össze. Hiszen tulajdonképpen december 31-én már január másodika volt a Mátrixban, csak ezt visszamenőleges hatállyal december 31-nek érzékeltük. Erre a legjobb bizonyíték Szalai Annamáriáék tényékedése. Hiszen látszólag még hatályba sem lépett a médiatörvény, de ők már kötekedtek, szabályoztak, beleszóltak, helyreigazíttattak...

manson karcsi · goo.gl/FVvVX 2011.01.03. 18:45:38

nagyon kell feszítsünk és erőt fejtsünk 2011-ben majd, csak nehogy aranyerünk legyen tőle.
mert akkor nem csak tapasztalattal leszünk gazdagabbak.

Szakaly Gyorgy · http://szakalygy.uw.hu/index.html 2011.01.03. 18:55:39

Én azt kívánom mindannyiunknak, hogy Salajos száját varja már be valaki.
Ha nem tud okosakat mondani, akkor inkább duguljon el, mint a járműforgalom reggelenként a Kósa tér miatt.
Csak abban tudok reménykedni, hogy ettől a böffenetétől hátha nem dől még gyorsabban a forint.
Szerintem ha Soros úr éppen hintáztatni akarja a forintot, elég, ha felmutatja a tőzsdén Alajos fényképét, és már krachhangulat keletkezik.

Köldökszösz (csodalampa) 2011.01.04. 11:22:44

Laci finoman közölte a kormányprogramot: 2011-ben is szopni fogunk.

Állítsuk meg a ......... 2011.01.04. 11:36:13

Lalának és a kormánynak üzenem, hogy ott van a 4-es út, lehet odajárni.

Diktatúra Pécsett, új céget foglalt el a Fidesz! 2011.01.04. 11:54:24

Schmitt Pál újévkor is rombolta a magyar nyelvet Ha igaz, hogy olyan az egész év, amilyen az első napja, akkor Schmitt Pálnak nehéz esztendője lesz. Alighogy nyilvánosságra hozták ugyanis az államfő - rendhagyó módon sétálva előadott - újévi beszédét a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) honlapján, azt máris darabokra szedték bloggerek. Az államfő - ahogy az alkotmányhoz adott javaslatainál is - helyesírási hibáktól hemzsegő szöveget adott ki kezei közül. Most éppen a Himnuszból sikerült rosszul idéznie - a többi tucatnyi hiba mellett.

A mocskosszájú, trágár, fostos Rákai filip??? hogy lehet tv intendáns?
Rákay Philip www.youtube.com/watch?v=nmnDS11Awys&feature=related

www.youtube.com/watch?v=25WxWE5Le5w

www.youtube.com/watch?v=-Yr44k9fmvM

Egy tisztességes fideszes vagy KDNP-s mondaná azt hogy ez mind nagyon gáz!

Gery.Greyhound · http://greyhound.blog.hu 2011.01.04. 11:54:24

A "szájonbaszott tankok" mindenestre odabaszós szilvesztert hoztak össze, így utólag is köszönöm az eseményt megszervező kedves debreceni honfitársaimnak ezt a felejthetetlen élményt :)

pokesz70 2011.01.04. 11:58:14

Nem lehet, hogy Lajos tudja, hogy az, amit az elmúlt 8 évben csinált, vagyis hogy eladósodásból finanszírozta a város fejlődését (és amit Rogán Tóni is remekül eltanult tőle), nem tartható tovább? Mert az rendben van, sőt polgárian kívánatos, hogy a fideszes önkormányzatok a szocikormány adósságát duzzasszák, nade ugyanez Orbán alatt már kevésbé kóser, nem? Bizony, Debrecenben is hidegebb szelek fújnak majd idén...

Sparhelt 2011.01.04. 12:24:23

Kósa beszédéről miért az Állatfarm jut az eszembe?

2011.01.04. 12:24:24

Nagyon unom, hogy mindig csak Debrecen kisebbségéhez tartozó, elvakult posztok kerülnek a Várossal kapcsolatban az Index címlapjára.

Ejoy 2011.01.04. 12:27:23

Meghirdették a "kertségi programot" pár hete. Azt hiszem minden józan embernek az ugrik be, hogy ez az úgynevezett kertségek (mint ahogy a neve is mutatja) fejlesztésére hivatott. Nem csak én, hanem a FIDESZ frakció vezetője is így értelmezi:
www.dehir.hu/debrecen/debreceni-hirek/2010/12/13/132406/kertsegi-fejlesztesi-programot-inditana-debrecenben-a-fidesz/

Erre Kósa az év értékelőben azt mondja, hogy a kertség az nem a kertségeket jelenti, ez félre értés, hiszen kert az újkert, a postakert stb is. A fejlesztésnek semmi köze nincs a kertségekhez, azok a belterületi "kertségek" pl. Júlia telep fejlesztését célozzák.
www.dehir.hu/videogaleria/20101229/evertekelo.html
Akik kint laknak azok kussoljanak el. Most akkor mi az igaz? Mi a koncepció, ha nem is tudják, hogy mire akarnak fejleszteni, de apénzt már meg is szavazták rá? MIRE???

Táskás Tóni 2011.01.04. 12:27:23

@pcr: Lala volt is a 4-es úton, pár éve lehúzott gatyával szedték ki egy kocsiból, akkor is szopatott, csak nem úgy, mint a "görögválságozással".

Állítsuk meg a ......... 2011.01.04. 12:32:20

@Táskás Tóni:
Ilyeneket nem szabad tényként leírni, mert jön a gondolatrendőrség, mint annak idején.
Amikor a HAON féle, vagy tán egészen az fórumon először írtak róla fórumozók, akkor hirtelen letiltottak mindenkit, nekem még a netemet is, pedig jómagam csak olvastam az "álhírt".
Állítólag rendőrségi jegyzőkönyv is készült az esetről, csak azt megsemmisítették.

Állítsuk meg a ......... 2011.01.04. 12:52:01

Ja meg olvastam a Kör Dámáról, ahol a sznobság nem ismer határokat.

Állítsuk meg a ......... 2011.01.04. 12:59:21

Egyébként a szilveszteri köszöntőt nem láttam, hál' az égnek, mert nálunk a TV box nem ismeri fel a DTV adását, az analógot meg nem szokjuk nézni.

puffatag 2011.01.04. 13:03:48

kósáról egy régi, de szerintem jellemző történet (ugyanilyeneket mesélnek a törpről is)...
kb 1985 körül lehetett, a tilos az á-ban szórakoztunk, nem sok más hely volt akkoriban. korán mentünk, 9 körül, tök üres volt fent és a pincében is. kósa pár haverjával a pincében hangosan beszélgetett... fél 10 körül jött dresch misi és együttese, elkezdtek játszani.. kósa és társai ezt megütközve fogadták és ettől fogva túlharsogták a zenekart, ami rövidesen abbahagyta a koncertet... ja, a felső szint televolt szabad hellyel...

Állítsuk meg a ......... 2011.01.04. 14:17:46

30.-án még nem volt szilveszter.
Egyébként inkább tv mint tankcsapda, meg kósa a téren.

Állítsuk meg a ......... 2011.01.04. 14:17:46

[Bruno Mars]
I wanna be a billionaire so fucking bad
buy all of the things I never had
uh, I wanna be on the cover of Forbes magazine
smiling next to Oprah and the Queen

Oh every time I close my eyes
I see my name in shining lights
A different city every night oh
I swear the world better prepare
For when I’m a billionaire

[Travis "Travie" McCoy]
Yeah I would have a show like Oprah
I would be the host of, everyday Christmas
Give Travie a wish list
I’d probably pull an Angelina and Brad Pitt
And adopt a bunch of babies that ain’t never had sh-t
Give away a few Mercedes like here lady have this
And last but not least grant somebody their last wish
Its been a couple months since I’ve single so
You can call me Travie Claus minus the Ho Ho
Get it, hehe, I’d probably visit where Katrina hit
And damn sure do a lot more than FEMA did
Yeah can’t forget about me stupid
Everywhere I go Imma have my own theme music

Oh every time I close my eyes
I see my name in shining lights
A different city every night oh
I swear the world better prepare
For when I’m a billionaire
Oh oooh oh oooh for when I’m a Billionaire
Oh oooh oh oooh for when I’m a Billionaire

[Travis "Travie" McCoy]
I’ll be playing basketball with the President
Dunking on his delegates
Then I’ll compliment him on his political etiquette
Toss a couple million in the air just for the heck of it
But keep the fives, twentys and gives completely separate
And yeah I’ll be in a whole new tax bracket
We in recession but let me take a crack at it
I’ll probably take whatevers left and just split it up
So everybody that I love can have a couple bucks
And not a single tummy around me would know what hungry was
Eating good sleeping soundly
I know we all have a similar dream
Go in your pocket pull out your wallet
And put it in the air and sing

[Bruno Mars]
I wanna be a billionaire so fucking bad
buy all of the things I never had
uh, I wanna be on the cover of Forbes magazine
smiling next to Oprah and the Queen

Oh every time I close my eyes
I see my name in shining lights
A different city every night oh
I swear the world better prepare
For when I’m a billionaire
Oh oooh oh oooh for when I’m a Billionaire
Oh oooh oh oooh for when I’m a Billionaire
I wanna be a billionaire so frickin bad!
süti beállítások módosítása