Húsz perc igazság

A városban egyébként lényegében 20 perc alatt el lehet jutni bárhonnan bárhová, még a legelképesztőbb forgalomban is. 

Hiába a népszerű alapmű, a neves szerző, a jó promóciójú rendező. Hiába, hogy másfél évtized óta ez a Magyar Televízió első saját készítésű tévéjáték-sorozata. A Régimódi történetet kritikai érdektelenség övezi. Vagyis gyakorlatilag nem övezi szinte semmi.

A Szabó Magda regényéből készült sorozatot karácsonytól szilveszterig mutatta be a királyi tévé, állítólag igen jó volt a nézettsége, ennek ellenére visszhangtalan maradt a sajtóban. Vagy a magyar hírkereső és lapfigyelő motorok működnek rosszul, a Google is fáradt így év elején, vagy tényleg szinte semmi.

Pusztán két írással találkoztam: a Népszava szösszenésével (Régimódi film) és a vagy.hu hosszabb elemzésével (Az új Régimódi).

Meg egy levéllel, amit szerzője publikációs szándékkal küldött szét, emailként kering. Idemásolom, nem a maradéktalan egyetértés jegyében, hanem egy-két – városvédő – felvetése okán:

Régimódi áltörténet 

Szabó Magda Régimódi történetéből készült hatrészes filmet mutatott be a Magyar Televízió 2006 karácsonyán. A nézettségről nyilvánosságra hozott adatok alapján a filmet több mint egymillióan látták, a szám a televíziót néző felnőttek egy negyede. Ennek alapján a film akár széleskörű társadalmi vitára számíthatott volna, és természetesen a méltatások vagy kritikák hosszú sorára is. Mivel eddig mindkettő elmaradt, így született vitaindítónak a következő néhány gondolat.

A történet debreceni, így a forgatás helyszínéül nem is illett volna más várost választani, mint Debrecent. Nem így történt, Budapest és környéke képei szolgáltak háttérnek, így a jól felismerhető óbudai terek, utcák látványa kifejezetten zavaró volt. Az évszázados házak felújítása pedig a XX. század végén, a divatos anyagok és színek használatával történt. Egyszerűbben szólva: az évszázados házak ma divatos színekben, az utcák újrakövezése és a mai forgalom útjába állított terelő kövek kilógtak a képből. Jelzésként olykor feltűnt a Nagytemplom képe, de csak a tornyai, mert mai környezete (a térnek a 2001-es tömény giccsparádés átépítése után) egyetlen részletében sem lett volna beilleszthető a Régimódi történetbe. Debrecenben még szomorúbb a helyzet a regény másik két helyszínével, a ma is meglévő Piac utcai Rickl-házzal és a serházzal, melyek nincsenek megfelelő állapotban egy korhű filmforgatáshoz. (A film felvétele azonban valószínűleg más okkal került Budapestre és környékére.) A zavaros helyszínekhez hasonlóképp zavaros szövegkönyvrészletek tartoztak, melyben a régebbi nyelvhasználat keveredett mai kifejezésekkel (pl. divatos szleng, „hoppá”, „ez erős volt” stb.), a viselkedési formák pedig mesterkéltek voltak. Mindezek alapján kimondható a Debrecen városáról sugallt kép ellentettje, amit láttunk, az minden, csak nem Debrecen.

Ki csinálta valójában a filmet? A Magyar Televízió saját híradásában így fogalmazott: „Hosszú idő után újra tévéjáték forgatásában vesz részt a Magyar Televízió…” Tehát csak részt vesz abban, amit régen egyedül csinált, közszolgálatiként, és évente számos alkotást is létre tudott hozni. Most ennek az egynek is örülni kellene… A koprodukciós cég a FILMART, melynek a világhálós címe alapján érdemes tovább tájékozódni. A FILMART-nak csak angol nyelvű honlapja van, tulajdonosai sejthetően inkább külföldi megbízásokra számítanak. Az ajánlásukból az derül ki, hogy miért érdemes Magyarországot választani filmforgatásra. Ennek alátámasztása, hogy az országban sokféle tájképi és a török fürdőtől az elhagyott ipartelepekig mindenféle építészeti környezet megtalálható, a forgatás nálunk költségkímélő, mégis színvonalas, mivel világhírű magyar filmesek állnak rendelkezésre. A cég referenciáinak fejezetében kereskedelmi reklámokat mutat be. (Az ország valós helyzetének ismeretében joggal megkérdőjelezhető reklámjának azon mondata, mely szerint „Az ország gazdasági és szociális stabilitása – az elmúlt évtized változásai után – biztos hátteret nyújt.” Ezekből érthető, hogy számukra Szabó Magda regényének megfilmesítése is alapvetően üzleti vállalkozás volt, amivel az olcsó – budapesti – helyszínválasztás is magyarázható. A 2006. június közepén bejelentett forgatásnál jelezték, hogy azt augusztus elejéig be is fogják fejezni. Így született meg az alig két hónap alatt összecsapott munka.

Érdemes szólni a film támogatóiról, mivel név szerint kiemelésre került Tarlós István és Dr. Steiner Pál neve, akik a fővárosi önkormányzat Fideszes ill. MSZP-s frakcióvezetői. Bár ők valószínűleg csak a forgatási helyszínt engedélyezték, mégis felvetődik, hogy a kultúra politikai irányítása nem csak a múlté. Mellettük, mint támogató szerepel még „Debrecen városa”, annak a megjelölése nélkül, hogy ez a polgármestert vagy az önkormányzatot jelentené-e. „Debrecen városa” nemcsak nem támogatta, de ebben a formában nem is igen tudott a Régimódi történet átköltéséről. Név szerint szerepel viszont a köszönetek sorában Bölcskei Gusztáv ref. püspök, akinek szerepeltetése és Debrecen katolikus püspökének mellőzése már azért is kérdéses, mert a regény középpontjában a katolikus Rickl család van. A film felirata alapján elkészítését támogatta még a Magyar Mozgókép Közalapítvány, az (időközben megszűnt) Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma és az ORTT. Az Országos Rádió és Televízió Testület honlapján azonban az általa támogatott televíziós és filmes műsorszámok tartalomjegyzékében a Régimódi történet nem szerepel. Ugyanitt olvasható, hogy a testület műsorszám támogatására az elmúlt években (elég tág fogalom!) csaknem 15 milliárd forintot fordított. Ennek részleteit és a magyar kultúra valós helyzetét végre az elmúlt időszak politikusaitól független szakembereknek kellene megvizsgálni. 

Dr. Nagy Attila, Debrecen   

Vakító drágaság 3.     

A számháború folytatódik, csapataink harcban állnak, a sajtó helyén van.  

A tavaszi és az őszi kampány tényvitái arról folytak, hogy mennyi adósságot halmozott fel a város, mennyi a költségvetés hiánya. A helyi ellenzék nagy számokat emlegetett, a kormányzók bagatellizáltak, mindenki hivatalos forrásokra hivatkozva sorolta tényeit, amik véletlenül sem passzoltak. Ahogy a mostaniak sem. Hányadik is Debrecen az ország városainak drágasági sorrendjében? Most éppen ez a sztori szappanoperásodik.

Közben a hvg is elkészítette a maga drágasági listáját (a cikk online változatához nem mellékelték a táblázatot, az csak a nyomtatott hetilapban látható, ahogy ez a Magyar Hírlap esetében is történt), s ebben is a második legdrágább városként szerepel Debrecen. A két országos orgánum tényeire rögvest megadta a választ az önkormányzati televízió, négy város áremeléseinek összevetéséből azt hozták ki, hogy nem Debrecen a legdrágább.

A költői kérdés változatlan: kit szolgál a média?

Az állampolgári tájékozódás továbbra is hithűség alapján történik.

A számlák meg jönnek.

Csapataink szarban állnak. 

A mi összehasonlításunkra kampányt építettünk, az ő összehasonlításuk ezzel szemben minden alapot nélkülöz. A Magyar Hírlapot pedig mától nem szeretjük.

Kósa Lajos rendet vágott a számok között, és sajtóközleményében kijelentette, hogy a Magyar Hírlapban „megjelent cikk állításai és az ezekből levont következtetések értelmetlenek”. Uff! Ezzel be is fejezhetném tegnapi okoskodásom folytatását, mert értelmetlenségről csak értelmetlenek locsognak, és ebben a városban mindig a polgármesteré az utolsó szó, a sajtó is vele zárja lekerekített tudósításait, tehát felesleges itt széllel szemben izzadni.

Pont.

(A háttér és a dokumentálás jegyében csak irkálnék ide egy-két dolgot így zárójelben. A közszolgáltatási drágaság ügyében tartottak sajtótájékoztatót a helyi szocialisták, erre reflektált a polgármester az előbb idézet közleményével. Kósa Lajos (ellen)érvelése arra a saját tételére épül, hogy „a különböző önkormányzatok közüzemi díjainak számítási módja, és tartalma gyökeresen eltér egymástól, ezért összehasonlításuk minden alapot nélkülöz”, ennek ellenére „biztosan elmondható, hogy Debrecen a megyei jogú városok között a mezőny alsó felében található (…), ha azokkal a városokkal vetjük össze, ahol egyáltalán van értelme az összehasonlításnak”. Összefoglalom: nincs értelme a városok összevetésének, de ha mégis van, akkor Debrecen az olcsók közé tartozik. Világos!

Akkor tekintsünk vissza néhány hónapot, kapjuk elő a polgármester pártjának választási kampánykiadványait tavaszról és őszről is. Ezekben szép színes grafikonokkal és diagramokkal van kimutatva, hogy Debrecenben mennyivel olcsóbbak a közszolgáltatások, mint más városokban. Na mármost mi a kócos fittyfenének traktálták a cívis népet olyan összehasonlító adatsorokkal, amelyek minden alapot nélkülöztek, értelmetlenek voltak?! Félrevezették választóikat? Ugyanúgy manipuláltak, mint a hazug Gyurcsányék? Kósa Lajos tavaszi-őszi kampányszava volt az igaz, vagy a mostani? Tegnap néztek hülyének mindenkit? Ma?

Esetleg azóta okosodtak ki, ismerték fel  akkori módszereik alaptalanságát és értelmetlenségét? Minden bizonnyal, és ez érdem. Jó érzés töltheti el a város polgárait, hogy eddig is bölcs vezérei képesek a további okosodásra! Megnyugvással tölti el az embert ez a tudat, s már nem is érdekli, hogy a városvezetők döntésének eredményeként a tömegközlekedésért 19 százalékkal, a belvárosi parkolásért 33 százalékkal, a távhőért pedig közel 54 százalékkal fizet többet. Jó itt!)

Nem új felismerés, hogy a kis honi médiamókában melyik orgánum milyen példatárhoz nyúl és miért. Ha valami negatívumról van szó, akkor a balosok jobbos cuccot prezentálnak, a jobbosok meg balost. A Magyar Hírlapnál azonban valami zavar támadt.

Megjelentették ugyanis, hogy nagyobb városaink miként állnak az Úr színe előtt a közszolgáltatások áremelkedéseinek ügyében. Összesítésük szerint a legdrágább városok sorrendje a következő: 1. Budapest, 2. Debrecen, 3. Pécs, 4. Győr. Ha a vidékieket nézzük, akkor Debrecen az első helyezett. (Csak felkerültünk valamiben a dobogóra!)

Valamit nagyon elnézhettek a Magyar Hírlapnál. Először is bevett gyakorlat, hogy a jobbra húzó média nem tünteti fel Debrecent rossz színben. Azért, mert. Másodszor pedig komoly számítási differenciák vannak a fővárosiak és a debreceniek között. Úgy tűnik, itt másként osztanak-szoroznak, mint ott, merthogy a debreceni vezetők azt mondták, hogy náluk az országos átlag alattiak lesznek az áremelkedések. Persze, az is lehetséges, hogy valamilyen matematikai csalafintaság eredményeként mindkét állítás igaz: a legdrágább vidéki is Debrecen, meg az országos átlag alatt is van. Vagy esetleg hantáztak egyet a városvezetők, amikor december 12-én elbüszkélkedtek ezzel az országos átlag alattisággal, meg hogy Debrecen olcsó város marad, hiszen akkor beszéltek erről, amikor a városok jelentős részében még nem született végleges döntés az áremelkedések mértékéről. Látták a jövőt! Jól látták? Vagy a fene se néz, lát itt semmit, csak megint nyomatták az urak a parasztvakítást – pardon: cívisvakítást.

Mint látható, nagy a kavar a tények egyértelműsítése terén. Szokásosan.

Meddig lehet sikeres a vakítás? A hithűek még kitartanak, talán mindörökké, elfogadják a helyi vezetők magyarázatait, hogy minden Gyurcsány miatt van. Bár Gyurcsány pakkja ugyanaz minden város tekintetében, bár az őszi választási kampányban még azt plakátolták-hirdették, hogy innét postafordultával visszaküldik a pakkot, ha győznek.

Győztek. Debrecen az első. A drága.