Lokális blogszemle

Újabb ultimátum Gyurcsánynak

Beláthatatlan eseményeket helyeztek kilátásba.

Két napig távol van az ember a világítótornyos (a polgármester nevezte így) falujától, aztán hazatér, megdöbben. Ha még meg lehet döbbenni itt bármin is… Maradjunk annyiban: megemeli a szemöldökét.

Először azon, hogy Orbán Viktor 72 órás visszaszámlálása után immáron a debreceni kormányellenes tüntetők is ultimátumot adtak a miniszterelnöknek. Sőt nemcsak Gyurcsánynak, hanem egész kormányának is. Október 22-ig békésen távozhat Gyurcsány Ferenc és csapata az ország éléről. Ha nem teszik meg, mi lesz akkor? „A későbbiekre vonatkozóan beláthatatlan eseményeket helyeztek kilátásba” a debreceni tüntetők. Íme, működik a világítótorony.

Második szemöldöklésre Halász János fellépése adhat okot. A fideszes országgyűlési képviselő és egyben Debrecen friss kulturális alpolgármestere 1956 ügyében mutatta meg magát a nyilvánosságnak, emléklapokat adott át, nyilatkozott, személyében jelenítette meg az őrvárost. Inkább ne tette volna, inkább szerepelt volna Kósa Lajos polgármester. Hogy miért? Hát azért, mert Kósa nem volt tagja annak az MSZMP-nek, ami mindvégig ellenforradalomnak tartotta 1956-ot, hogy más bűneit itt most ne említsük. Halász János pedig tagja volt ifjonti egyetemistaként, akkortájt, amikor Gyurcsányék is. Nyilván megtévedt, de erről a tévedéséről azóta is hallgat, ez a momentum hiányzik újkeletű életrajzaiból, s mái napig nem határolódott el egykori önmagától, pedig ezt szokás követelni a hozzá hasonlóktól. Hogy tisztalappal indulhasson tovább békében. Nem hinném, hogy Halász Jánosnak ultimátumot kéne adni: tisztázza ellenforradalmat valló múltját, különben beláthatatlan események kilátásába helyezésének fennforgása lesz. Ha nem tette meg eddig magától, ezután sem fogja. Az azonban ajánlatos lenne, hogy 1956 kapcsán az elkövetkezőkben ne ő legyen a lámpás annak a városnak világítótornyában, amelyik méltán büszke az ötven évvel ezelőtti történéseire.

Jóbarátok

A sorozat folytatódik. Hiába Semjén.

A Fidesz mindennapos tüntetéseinek egyikén Semjén Zsolt bejelentette, hogy a Fidesz és a KDNP a továbbiakban bojkottálja a lakájmédiát, konkrétan a köztévé reggeli sávjában látható Nap-keltét. A döntésnek – ami mögött állítólag Orbán Viktor lelhető fel – legnagyobb kárvallottja a Gyárfás-produkcióban a legtöbbet szereplő fideszes politikus: Kósa Lajos.

De semmi gond, ha a hegy nem megy Mohamedhez… Szombaton ünnepélyesen is átadták a cívisváros legújabb látványgyöngyszemét, a fedett uszodát. Az eseményen előbb Gyárfás Tamás szólt a félházhoz, majd Kósa polgármester. (Videó itt.) Gyárfástól megtudtuk, hogy a polgármesternek köszönhetően Debrecen városa sportcsoda. Kósa szerint is csoda, ráadásul a külső medencében lehet majd brüggölni, ha az is elkészül, illetve a régi görögök szerint is művelt emberek lesznek a debreceniek.

Megnyugtató érzés, hogy Semjén – Orbán? – ajtócsapkodása ellenére is töretlen a Gyárfás-Kósa-nexus. Több dolog fűzi őket össze annál, hogy egy kis központi bojkott megrettentené bármelyiküket. A lakájmédia kifejezés Debrecenben más tartalommal bír – minden bizonnyal. Hogy erről mit gondolnának a régi görögök? Hát erről nincs írásos forrásunk, de ötleteink vannak.

Szétnéznek

Ritka alkalom. Kósa Lajos a feleségével együtt jelent meg egy közéleti eseményen.

A debreceni polgármester tiszteletét tette a hajdú-bihari közgyűlés alakuló ülésén, ahol fel is szólalt. Elkísérte őt felesége, Porkoláb Gyöngyi is. A polgármesterné érdeklődését a megyeháza folyosóin azzal magyarázták, hogy igen közöli rokoni kapcsolatban áll Rácz Róbert új fideszes megyei közgyűlési elnök feleségével. Tehát – bár nem vérségi és szigorúan vett jogi alapon – Debrecen és Hajdú-Bihar első embere rokonok. Ez a tény – amennyiben valós – minden bizonnyal elősegíti a város és a megye minél szorosabb együttműködését. Hajrá, Debrecen! Hajrá, Hajdú-Bihar!

Költözzünk szét!

Nincs más megoldás, válni kell, mielőtt vérét vesszük egymásnak. A jobbra húzók költözzenek az ország jobbfelére, a balosok meg az ország balfelére – vagy fordítva. Legyen a Duna a határ, aminek mindkét partjáról át lehetne üvölteni a túliaknak, hogy szemét komcsik meg árpádsávos nyilasok.

Két ország vagyunk már egy ideje, igazítsuk hát ehhez a térképet is. Megszűnne az ármány, a métely, az áfium, minden rákfene, talán még influenza sem lenne. Végre együtt lennének az együvé tartozók, szeretetben és boldogságban épülne a haza. Mindkettő. Nem lenne ez az elhúzódó válságos nyüstölődés, hogy ki legyen a főnök. Az egyik hazában Orbán Viktor lenne az uralkodó, a másikat Gyurcsány Ferenc kormányozná. Az egyikben lenne vizitdíj, a másikban megmaradna a hálapénz. Itt konvergenciának hívnák a nadrágszíjhúzást, ott meg reformnak. Egyik térfélen lehetne hazudni, majd bocsánatot kérni, a másik féltéren ilyen gond nincs, mert ott mindig mindenki igazat mond.

A két ország között nem lenne közlekedés, mert mi a fenének. Az elején persze szükségeltetne egy nagy lakosságcsere. Ha mondjuk a nyugati félország lenne a jobbos, a keleti meg a balos, akkor Pécs népe átköltözne Debrecenbe, és viszont. Talán még a Nagytemplomot is át lehetne húzni a pécsiek négytornyújának helyére. A balosoké lenne a főváros pesti oldala, ők a Parlamentben hallgatnák le egymást, míg a jobbosok nemzetgyűlése a budai várban nem ülésezne rendszeresen – merthogy minek. Azért is fontos, hogy ne legyen átjárás a két part között, mert így a másik oldal ocsmányságán felháborodott tüntetők folyamatosan le tudnák zárni a hidakat, és mégsem bénulna meg a közlekedés.

Végre kitörne a médiaháborút lezáró áldásos médiabéke. A jobbos országfélen kizárólag a HírTV sugározna és a Magyar Nemzet terjedne, a balosok pedig élvezkedhetnének a teljesen totális médiafölényükkel. Nem okozna problémát, hogy ezek a HírTV-t bojkottálják, amazok meg a Nap-keltét, Navracsics nem feleselne Lendvaival, a legnagyobb vita pedig az lenne a tévéadásokban, amikor az Esti mese perceiben Frakk nem egyezik a macskákkal. A művészeti életünkre is termő korszak köszöntene, jobbos operaénekes csak jobbossal duettezne, balos karmester meg egyedül balos zenészeknek vezényelne. Az irodalmi életünk is mekkorát tisztulna, ha végre istenigazából kettészakadhatna! Itt Döbrentei verselne, ott Nádas prózázna, nem kéne elviselniük egymást és egymás olvasóinak gyűlölt ábrázatát. A szeparálódásban a megkopott és öregecskedő rockzenészek járnának az élen, mivel ők egy ideje már látványosan űzik ezt a hűségipart. Az egyetemeken is rend lenne, itt csak a Professzorok Batthyány Körének tagjai oktathatnának, ott meg a világba bámuló globalisták. És természetesen a tananyag is alaposan eltérne, különösen a történelem terén, de talán még a matematika sem lenne ugyanaz.

Miénk lenne a Balaton, övéké a Kékes, miénk a bakonyi pulykamell, övéké a szegedi halászlé, borvidék jutna mindenkinek, a romákon meg megosztoznánk szigorúan balos-jobbos alapon. De mi legyen a liberálisokkal? Őket mindkét partról bele lehetne lökdösni a Dunába, úgyis állandóan ezt vizionálják, aztán aki úszni tud, az partot érhet a Margitszigeten. Az lenne a hazátlan liberálisok földje, és ha a jobbos vagy a balos országfélen a nagy egyetértés ellenére mégis támadna valami kisebb gond, akkor innét is és onnét is áthajóznának a szigetre, és felpofoznának néhány liberálist, mert azok minden rossznak okozói, és akkor utána ismét helyreállna a lelki béke itt is, ott is. Magyar, ország hasad!