Ugyan én nem kételkedem ebben, és szerintem nem is olykor mutatkozik meg a hasznosság, bár a blogok zsigeri gyűlölőit és a mainstream média kisnagyságait nagyon nehéz erről meggyőzni, leginkább lehetetlen. Miről is van szó konkrétan?

Írva volt itt áprilisban, hogy alattomos kőtuskók szedik kerékpáros áldozataikat a debreceni Főnix Csarnok környékén. Múlt az idő, a helyzet az nem. Mostanra azonban örömteli változások előszeleként zöldre festették a bicikliscsapdákat (képek és szöveg). 

Pálinkás József fideszes országgyűlési képviselőt megválasztották a Magyar Tudományos Akadémia elnökének, ezért le kellett mondania mandátumáról. Az ő helyébe lépett Püspökladány polgármestere, Arnóth Sándor, aki a legutóbbi országgyűlési választások egyik nagy vesztese volt, mert míg 1998-ban és 2002-ben egyéni választókerületből jutott be a parlamentbe, két képviselői ciklusa után 2006-ban a választók inkább a szocialista Csontos Jánosnak szavaztak bizalmat. Pálinkás távoztával azonban újra megnyílt előtte a parlamenti politizálás lehetősége, ebből az alkalomból készített vele interjút a debreceni Alföld Televízió. Az alább következő néhány részlet bizonysága annak, hogy Arnóth Sándornak határozott véleménye van a világról, szívesen veti össze az országgyűlés működését a ladányi testület munkájával, kategorikus megszólalásainak nem része az árnyaltságra törekvés, kemény ember, a „nagyarcú” budapestieknek is megmondja az egyeneset.

Színeződik a Kossuth tériek legendáriuma.

A huszadik hónapja folyamatosan demonstrálók heroikusságáról írt a minap a Magyar Hírlap.  A cikknek egyetlen nóvuma, érdemi mozzanata az első, 2006. szeptemberi debreceni megmozdulásról szól, amiről egykoron úgy számolt be az önkormányzati sajtó, hogy míg a fővárosban atrocitásokra (tévéostrom stb.) ragadtatták magukat egyesek, addig cívishonban békés volt a demonstráció. A Magyar Hírlap a következőket írja:

„A tüntetés első főszervezőjének, Ágoston Tibornak volt köszönhető, hogy a felbolydult tömeg 2006. szeptember 17-én nem gyújtotta fel a helyi MSZP-székházat.”

Nehezen hihető ez a durva szándék a békés debreceni polgárságról, az állítást azonban nem cáfolta senki, sőt a cikket saját közleményei közé emelve a helyi Kossuth tériek honlapja is hitelesítette. Tehát az történt, hogy a tömeg felbolydult, a szocik székházához vonult, azt fel akarta gyújtani, ám a főszervező ebben megakadályozta a tömeget, hogy tettleg vagy szépszóval, az nem derül ki a cikkből. (Egy nem mellékes részlet: Gyurcsány őszödi beszéde kiszivárgásának napján, szeptember 17-én nem volt Debrecenben semmilyen tiltakozás, csak másnap.)

Hogyan számolt be az eseményről a városi televízió? Idézem:

„Rendőri beavatkozásra egyetlen alkalommal volt szükség, amikor a tüntetők késő éjjel az MSZP székház elé vonultak. Összecsapás azonban nem történt, a rohamrendőröket nem a tömeg oszlatására, hanem az épület védelmére vezényelték ki. (…) MSZP székházba, MSZP székházba! – kiabálták. A Széchenyi utcán azonban már sisakos, pajzsos rohamrendőrök várták a tüntetőket. Valaki ugyanis betörte az MSZP székház udvarán álló autó szélvédőjét. A további rongálások megelőzésére a rendőrség sorfallal védte az épületet.”

Ebből úgy tűnik, talán a rendőröknek is volt némi szerepe abban, hogy nem borult lángokba a pártház. Vagy talán úgy akadályozta meg a gyújtogatást Ágoston Tibor, hogy ő értesítette előre a rendőrséget a tervezett atrocitásról? Ezt nem gondolhatjuk róla. De az is lehetséges, hogy nem ugyanarról az éjszakáról szól az egyik illetve a másik beszámoló, bár tömeg egyetlen alkalommal vonult a szocialisták háza elé.

Ahogy múlik az idő, nyílván egyre színesedik a történet, egyre nagyobbá válik a kataklizma, egyre többen vélik majd magukról, hogy ők is részesei voltak nagy tetteknek: vagy gyújtogatni akartak, vagy akadályoztak.

Aztán majd úgy járhatnak egyesek, mint az a műkedvelő helyi történész, aki annyiszor mesélte el az 1956. október 23-i debreceni történéseket, hogy mára már szemtanúként adja elő az egyre terebélyesedő sztorit: „amikor ránk lőttek az ávósok…” Pedig nem is volt a városban azon a napon. 

A Kossuth tériek nyomulásai iránt érdeklődőknek ajánlom Holdrabló friss bejegyzését, a nosztalgiázni szándékozóknak pedig egy rövid videót az első debreceni demonstrációról:

Városbarátok irtása a belvárosban. 

Levelet kaptam lájf. Tegnap este érkezett, fotó is volt benne. Köszönöm. Íme: 

Jártunk ma a Garai utcában, és kora délután a mellékelt felvételt készítettük. Mint természetet járó és/vagy szerető emberekből, mindannyiunkból megdöbbenést váltott ki. A nyugati ostorfa (Celtis occidentalis) az egyik legvárosbarátabb fa, ha mondhatjuk így, nem röptet például kis bolyhokat virágzáskor, amit a nyárfáknak sokan felrónak, húsos termése pedig télen számos városlakó madárnak nyújt eleséget. Természetesen nem minden fa élvez védettséget, és a hatályos jogszabályok szerint engedéllyel kivághatók. Vannak azonban olyan időszakok, amikor mindezt felülírja egy másik törvény, ez pedig a fészekrakás: a vegetációs időszak, azaz a költési idő. Ebben az időszakban nem szoktak engedélyt adni fakivágásra. (Ezt egyébként a jegyző adhatja ki, vagy a műszaki osztály.) Késő délután szembesültünk ezzel, azt nem tudni, holnap folytatják-e, vagy ennyi történt, és ha igen, akkor meg lehetett ezt tenni, vagy sem.

Állandóan Amerika felé mutogatnak a netguruk, amikor a választási kampányok videós harctereit elemzik, amikor a web 2.0 kínálta újabb lehetőségekre hívják fel a figyelmet a demokratikus rendszerek voksolási küzdelmeiben. De minek nekünk az USA, amikor itt van Románia, az ottani helyhatósági választások?! Kétségtelen, van különbség az újvilági és a szomszédos produkciók között, de nem akkora, mint amit a népesség nagysága, a demokrácia fejlettsége és az információs világtársadalomban betöltött pozíció alapján gondolhatnánk.

Az elmúlt hét végi romániai választásokat megelőző kampány most először nem pusztán a magyar párt és román vetélytársai közti versengéssel szolgált, hanem Erdélyben és a Partiumban immáron azt is megmutatta, hogyan feszül egymásnak a két ottani magyar politikai erő. Alapjaiban nem másként, mint az anyaországban… Az RMDSZ és az MPP kampányolása remekül végig kísérhető a videómegosztókon, különösen a legnagyobbikon, ahol a rendezvényekről szóló tudósítások mellett lakossági szimpátia-filmecskék is fellelhetők, s természetesen a hivatalos kampányfilmek, amikből következzen kettő.