Két ok, amiért később is hivatkozni fognak az 56-os forradalom 2007-es debreceni ünneplésére.

1. Kósa Lajos polgármester, a Fidesz országos alelnöke ünnepi beszédében „széles összefogásra” szólított fel, és a németországi nagykoalíciót említette követendő példaként.

2. Az idei október 23. az első alkalom, amikor a Magyar Gárda hivatalos városi ünnepségen díszelgett Debrecenben.

Parasztvakítás lett a sztárkiállításokból? – ezzel a címmel jelent meg Földes András cikke az Indexen, ami – online produkcióhoz képest – szokatlanul nagy terjedelemben és sok szereplőt megszólaltatva járja körbe az utóbbi évek kiállítás-ügyi versengéseit. A Modemre is rápillantott. 

Mielőtt holmi politikai indíttatástól begerjedve kommentezni kezdenének a magukat önfelidegesítők, kérem, olvassák el Földes András írását, az egészet, érdemes, mert továbbgondolandó és szembesülésre késztető mindaz, ami benne van. Én itt csak a debreceni vonatkozású részeket idézem kedvcsináló szándékkal. 

A sztárkiállítások kényszere (…) a nagyobb intézményekre is veszélyes lehet, mutatott rá Nemes (Attila, a 2006-os építészeti biennále kurátora, a Lánchíd eltüntetésének szervezője) modern képzőművészeti galériaként indult Modemre, amely egyéves, csendes működés után a reneszánsz polihisztor, Leonardo kiállításával tört be a médiába.

„A sztárkiállítás az intézmény profilvesztéséhez vezetett, ami hosszú távon nem tesz jót például a Modemnek” - vélte Nemes. „Nem Leonardóval van baj, hanem hogy nem a megfelelő intézményben mutatják be. A Titanic-kiállítás például jó helyen van a Millenárison. A Modemnek a modern művészet sztárjaival, például Man Ray-jel, Picassóval kellett volna próbálkoznia. A Modem hiteles modern műhelyként nem adhatja el magát a jövőben, hiszen olyan, mintha nem lenne világos, szakmai koncepciója.”

Vajon mit gondol a profilvesztésről a (…) Modem-igazgató, aki Debrecen kulturális életének központjává tenné a frissen felhúzott múzeumot. Gulyás Gábor alapjaiban vitatta kérdésünk jogosságát. Az igazgató szerint szó sincs profilvesztésről, mivel a Leonardo inkább sorolható a szakmai programok, mint a sztárkiállítások közé. Felvetettük, hogy a Leonardo látszólag rendelkezik a sztárkiállítások minden ismérvével: egy jól ismert név köré épül. Aztán készült hozzá egy hatalmas lovas szobor, aminek érdekessége nem a tudományos olvasata, hanem inkább, hogy nagy, és pontosan ilyet eddig még nem készítettek a világon.

Gulyás elismerte egyébként, hogy látogatórekordra számítanak. Sőt, készülnek egy hasonlóan jól futtatott szocreál kiállítással is. A Leonardo azonban ennek ellenére sem sztárkiállítás, mivel képesek lettek volna háromszor ennyi látogatót fogadó kiállítás építésére is, ám nem ismertetett szakmai elvek miatt mégsem így tettek.

A Leonardo az igazgató értelmezésében ráadásul kortárs kiállítás, mivel korszerű, multimédiás eszközökre épít. Például azért, mert több monitort használnak, mint a vetítés kérdésével foglalkozó műcsarnokbeli kiállítás. Gulyás végül elmondta, hogy a koncepciótól már csak azért sem térnek el, mert a céljuk mindig is az volt, hogy megszólítsák és behozzák a közönséget.  

Zavarban voltunk a Modem igazgatójának válaszától, és csak az intézmény szakmai programjait egykor vezető, majd viharos gyorsasággal távozó kurátor, Bencsik Barnabás erősített meg minket: a debreceni intézmény feladta azt a programját, amiről az igazgató tavaly nekünk is beszámolt. Ami számunkra értéksemleges megállapítás volt, az Bencsik szerint az egész hazai képzőművészetre is kiható, káros folyamat. A sztárkiállítási láz nem terjedhetne ennyire, ha nem segítené a politika is. „A látogatott kulturális intézmények kikezdhetetlen, pozitív képpel bírnak” - állapította meg Bencsik, mi pedig bólogattunk, hiszen valóban, ki merné nyilvánosan bírálni azt a múzeumot, amelynek lépcsőin kipirult arcú családok szökellnek, magaskultúrával feltöltekezve. „A politika szívesen áll az ilyen programok mögé, örül a művészeti vidámparknak, mert az rá is jó fényt vet.” 

A cikk még folytatódik, az idézetnek vége. Nem fogom interpretálni, tegye meg mindenki maga. Ha majd az utolsó látogató után becsukták a Leonardo-kiállítás ajtaját, lesz még alkalom arra, hogy elemezzük az új debreceni kulturtörekvések eme sajátos szimbólummá növekedett (állatorvosi) lovát. Ha van rá igény.  

Nagyon szomorú. Arca megnyúlt, lógatja az orrát, búsan tekint lefelé. Szemmel láthatóan rosszabbul él, mint négy évvel ezelőtt. Fotójának feketefehérsége is valamiféle gyászt sugall.  

Imi fényképe az utóbbi napokban tűnt fel a helyi sajtótermékekben, kiadványokban a debreceni reklámgyártás legújabb produkciójaként. Rátekintve arra gondolhatunk, hogy minden bizonnyal adakoznunk kellene valahová, mert Imi éhezik, esetleg sokgyermekes család sarjaként nem jut neki pénz ruhára vagy tandíjra. Az is lehet, hogy Imi beteg, és a gyógykezelését kellene támogatni. Mert sajnálatos tény, hogy egyre többen élnek sanyarú helyzetben, és szükség van olyan társadalmi célú hirdetésekre, amelyek emlékeztetnek bennünket erre, hatnak ránk, cselekvésre késztetnek.Ez az Imi azonban nem az az Imi. 

Mint látható, Imi egy perszonalizált kártya: IMI, azaz Integrált Multifunkciós Intelligens. Ennek a kártyának a tesztelésére toboroznak diákokat. Imi tehát olyan, mint Rudi, a Túró Rudi. Imit ki kell próbálni, fiatalok, gyertek, nosza! Imi egy vidám dolog akar lenni, valami kedvezményes és kényelmes cucc, a tesztelők még akár fürdőjegyet is nyerhetnek vele. Very happy! Csak nem a fotó.

Mit akarhattak a kreátorok? Valami kontrasztos figyelemfelhívást? Olyat, mint amikor a plakáton apáca csókolózott pappal, vagy amikor fekete anya szoptatott fehér csecsemőt? Ha olyat akartak, kellő szufla híján, azt kell mondanunk, nem sikerült nekik. Ez a hirdetés egyszerűen vacak. Talán ezért szomorú Imi. 

Nem tudom, hol készült, kik csinálták, milyen alkalomból. Levélben kaptam ezeket a fotókat (köszönet SM-nek), gondoltam, a kedves blogközönségnek is elnyerheti tetszését a lelemény.

Jó hírem van azok számára, akik szívükön viselik a város vagyonának sorsát. Vagy rossz. 

A Dehir mozaikszóban a DE nem ellentétes kötőszó, nem is rövidítése a demokratikus ellenzék kifejezésnek, nem oppozíciót jelez, hanem a várost: DE, mint Debrecen. A HIR pedig nem a hír rövid i-vel írva, hanem annyit tesz, hogy hirdetés. Tehát nincs ok aggodalomra, szó sincs arról, hogy valami új elfajzott médium jelentkezett volna az őrváros kellemesen egyhangú és langymeleg sajtójában. A Dehir a Debreceni Vagyonkezelő Zrt., azaz a város holdingjának új tagvállalata: Debreceni Hirdetési és Produkciós Kft.

Hogyan lett? Mikor lett? A fene se tudja. A lakosság semmiképpen nem, mert úgy tűnik, nem érdemelte meg, hogy tájékoztassák róla. Mi köze hozzá?! Hiába kerestem, nem írt róla a városi mindenpostaládás honlapja, nem tudósított az önkormányzati televízió sem, a város hivatalos honlapjának keresője is vak ebben a témában, de még a holding internetes prezentációja sem említi. Akkor mégis honnét az információ? A Dehir Kft. létezéséről közvetve a vagyonkezelő ingyenes kiadványából lehetett értesülni, ott jelent meg a hirdetése – aminek eredetiségével kapcsolatosan lehetnek kétségeink, hiszen a színes ceruzák efféle alkalmazása mintha több más reklámkampányból ismert lenne már.

Ha kíváncsiságunk tovább hajt bennünket, akkor megtekinthetjük a Dehir honlapját. Szomorú látvány.

Igaz, írják legalul, hogy „fejlesztése folyamatban van, megérésüket köszönjük”, mégsem lehet szó nélkül hagyni: egy ilyen profilú cég (reklám, marketing, online, rendezvényszervezés stb.) ilyen silány produkcióval nem állhat ki, amennyiben piaci szereplőként kíván létezni. Amennyiben. Erről azonban nem tudhatunk.