#635

Kamu térden

#633

Az utca emberei…

…az Echo Televízió Éjjeli menedék című műsorának augusztus 24-i adásában.

#632

Megint egy jó nagy kultúrblama 

Hamarosan első születésnapját ünnepli a jelenlegi városi adminisztráció. Egy évvel az önkormányzati választások után talán ideje lenne elgondolkodni azon, hogy mindenki megfelelő helyen ül-e a nagy debreceni sárgaházban. Vannak kétségeim. 

A város kulturális egét elfedő hatalmas műanyag ló árnyékában néhány napja voltam bátor megjegyeznihogy amennyiben világszámra vágynak a debreceni politikuskák, akkor talán Szabó Magdát kellene jobban megbecsülniük. Erre tessék! Olvasom Holdrabló mai bejegyzését (Azért eljöhetek a születésnapomra?), és futkározik a hideg a hátamon. Újabb, minden eddiginél kínosabb ügy kötődik Halász János kulturális alpolgármester nevéhez. Debrecen – hivatalos – városa megint leszerepelt, most éppen legnagyobb élő szülöttjével szemben, s ez már nagyon aggasztó.

És hogy érezhetik most magukat azok a fideszes városvezetők, akiknek a jelek szerint épp egy volt szocialista önkormányzati képviselőtől kellene illemet és tiszteletet tanulniuk? Attól a Tóth Csabától, aki az egyik főtéri könyvesboltját nevezi el Szabó Magdáról.

Az egész, összességében igen méltatlanra sikeredett – hivatalos – születésnapi előkészületből egyedül a városi könyvtár alkalmi honlapjaannak is gazdag képanyaga emelhető ki. Sok-sok fotó Szabó Magdáról, akinek társaságában néhány képen politikusok is feltűnnek. Kik ők? A többségükre, egykor volt hatalmasokra már senki nem emlékszik. A most még ismerős urakról meg 10-15 év múlva fogják megkérdezni: ki lehet az ott Szabó Magda mellett? Itt kell megemlíteni az alkalmi honlap csúfságát is: amíg egy aloldalt kap Szabó Magda egész életrajzaugyanúgy egy aloldal jár a „köszönetnek”, amit a városi könyvtár mond a polgármesternek és Halász János alpolgármester úrnak. Ugyan miért?  

#631

Itt jár a sátán

 

A városvezetés péntekre időzítette a hír bejelentését abban a hitben, hogy a hét végén nincs kedve gondolkodni a cívisnek, hétfőre meg majd lecseng az ügy. Tévedtek.

 

Az önkormányzati televízió tudósítása szerint a sajtótájékoztatón síri csönd követte a bejelentést: Debrecen városa eladja a repülőterét és az azt üzemeltető cégét, ráadásul külföldieknek. Ez az elhatározás szöges ellentétben van az egy-másfél évvel ezelőtt az önkormányzati és az országgyűlési választásokon elhangzott ígéretekkel, amikor is a város vezetői fennen hirdették: az országrontó balliberekkel szemben Debrecen nem kiárusítja vagyonát, hanem folyamatosan gyarapítja azt.

A megdöbbentő elhatározás hallatán több felelős debreceni személy és szervezet arra a megállapításra jutott, hogy a sátán betette patáját a városba, ugyanis mással nem magyarázható, hogy Gyurcsányon mellett a helyi győztesek is hazudtak volna a kampányban. A különböző összeesküvéseket már több könyvében leleplező debreceni urológus azonnal új kötet megírásába kezdett, ami arról szól, hogy a világot leigázó liberális szabadkőműves hipnotizőrök fondorlatos módon kitörölték a helyi vezetők lelkét és átprogramozták agyát. A Magyar Gárda itteni tagjai arra készülnek, hogy parlagfű-szedésnek álcázva akciójukat körbeveszik a debreceni repteret, hermetikusan lezárják, oda aztán külföldi be nem teszi a lábát. A Loki-szurkolók ultrái új rigmusokat tanulnak be, a „Lesz még Erdély Magyarországé” dallamára a „Nem lesz a reptér külföldieké” szöveget fogják harsogni a következő meccsen.

Feléledőben vannak a helyi polgári körök is. Egyenként fogják megkeresni a korábban általuk is támogatott önkormányzati képviselőket, adjanak választ rá: eladó-e a haza? hazudhat-e magyar a magyarnak? őrváros-e még Debrecen, vagy a külföldiek újabb bástyája?

A debreceni Kossuth téri tüntetők többezres tömeggyűlés szervezésébe kezdtek. A koreográfia nagyjából ugyanaz lesz, mint korábban, csak ezennel nem Gyurcsány őszödi beszédét fogják kihangosítani, hanem a debreceni városi vagyon védelmét hangoztató kampánybeszédek végtelenített hangszalagját. A tömeggyűlésen szerepet kapnak a történelmi egyházak képviselői is, akik nyilvánosan visszavonják a város vezetésére adott korábbi áldásukat.

Nagy a zavarodottság, de nagy az elszánás is. Mert bár péntek délután óta nem ugyanaz ez a város, mint ami előtte volt, a cívis ember bizony nem forgatja a köpönyegét, nem támogatja azt, aminek az ellenkezője mellett állt ki korábban. S ha a fent felsorolt lépések nem járnak sikerrel, akkor kálvinista létére még a Vatikánhoz is fordul egy-két ördögűző papot kérve, mert a sátánnak nem lesz itt hazája.

süti beállítások módosítása