Dalra fakadt a csődbiztos a városi televízió stúdiójában, élő adásban. Épp a Latinovits Színházról volt szó, ami két év múlva lesz, ha lesz, merthogy álom, álom, édes álom…

A debreceni önkormányzati tévé vendége volt tegnapelőtt Kocsár Balázs, a Csokonai Színház zenei igazgatója, és Mádi Zoltán, akit a városvezetés nevezett ki oda csődbiztosnak. A közel félórás beszélgetésben szóba került a Latinovits Színház is, ami a piactömbi nagy beruházás részeként szolgálja majdan a debreceni publikumot. Bár Mádi Zoltán most ki nem mondva, de dalban búgva elbizonytalanított bennünket. Mádi úr szólt azért bátorítóan is, például azt mondta: „csak aki álmodik, az tud a Manchester Uniteddel játszani, az fabrikál össze ilyen bazi nagy lovat…” Az önkormányzati biztos arra is biztatott, hogy „merjünk álmodni, nézzünk a Napba!” Engem gyerekkoromban arra okítottak, hogy ne nézzek a Napba, mert elvakít, káprázatom lesz, s még maradandó látássérüléseket is szenvedhetek. Igaz, ez még a pártállam idején volt, azóta biztos elavult.

Bár közel két évtizede folyik, még mindig nincs gyakorlata nálunk a közvagyon magánosításának. Tételmondatok következnek. 

Ha egy párt azt kéri, hogy a város tulajdonában lévő ingatlan és cég eladásával kapcsolatos döntéseket a város közgyűlése hozza meg, az „ultimátumszerű megnyilvánulás”. Ha egy párt azt kéri, hogy a köztulajdon vagyonértékelését egy pályázati úton kiválasztott szakmai szervezet végezze, az „ultimátumszerű megnyilvánulás”. Ha egy párt azt kéri, hogy a nagy értékű köztulajdon privatizációját kétfordulós, nyílt, nemzetközi pályázat előzze meg, az „ultimátumszerű megnyilvánulás”.

Az „ultimátumszerű megnyilvánulások” nehezítik a pártok együttműködését, a privatizációs „folyamat higgadt kezelését”.

Tehát ebből az következik, hogy kívánatosabb, ha nem a közgyűlés hozza meg a döntést, ha nem pályázati úton kiválasztott szakmai szervezet végzi az eladandó vagyon értékelését, ha nem nyílt a vásárlót megtaláló pályázat.

Vagy nem? Vagy mégis? Vagy nem értünk semmit?

(Egyébként a debreceni repülőtér és az azt működtető önkormányzati cég eladásáról van szó. A fenti tételmondatok forrása pedig két anyag az önkormányzati sajtóból: Az SZDSZ támogatja a privatizációt, Nem követik a kormány magánosítási politikáját.)     

Kicsi ez a város, de nagyon szereti a pletykát. Most nyárutón éppen az a slágertéma, hogy ki Csillag Réka, de még inkább az, hogy kik azok a férfiak, akikről blogjában ír. 

Iwiwes adatlapján így mutatja be magát: „Franciaágy címmel blogot írok ismert debreceni férfiakról. Nem azért, mert a fél város elválna, ha EZ kiderülne, hanem azért, mert mindegyikükben volt valami eredendően szórakoztató. Vigyázz, Te is sorra kerülhetsz!”

A debreceniek meg bőszen olvasgatják a blogot, találgatják, hogy ki is lehet az a médiaszemélyiség, vállalkozó, közéleti ember, fotós, középvezető stb., akihez fűződő kapcsolatáról ír Csillag Réka. Aztán a nagy nyomozásban épp a lényeg marad észrevétlen a pletykaéhes publikum számára. Inkább úgy kellene olvasni ezeket a rövid sztorikat, mintha azok nem a Piac utca környékén történnének, hanem Szeged vagy Pécs főterén. Mert akkor élvezhető igazán a néhány mondatban felvázolt, mégis aprólékosan hitelesnek tűnő jellemrajz, a finom intellektuális humor, a fénykép pontosságú mikrorealizmus, a sok lélekrezdülés. Csillag Réka szövegei ugyanis sokkal érdekesebbek azoknál, akik nyomot hagytak lepedőjén.      

Társasjáték lett belőle, de szerintem már rohadtul unalmas. Ha ők újra elmondják, megismétlem én is a magamét. Talán valamikor megértik az urak, hogy ha egy(-két-három) valótlanságot elismételnek százszor, ezerszer, milliószor, attól az még nem lesz igazság.  

Megannyi PR-cikk után most újabb született az önkormányzati ingyenes és mindenpostaládás kiadvány honlapján, már megint a főszerkesztő tollából. Olybá tűnik, hogy a nagy városi agymosásban neki osztatott ki ezt a szerepkört. Ám legyen, nem az én lelkem fáj miatta.

Szóval megannyi reklámcikk után egy újabb kívántatott, mert nyilván hiányát érezték az urak, ugyanis megremegett a műenyagló lába. A jobbra érdemes Szénási Miklós főszerkesztő bekeményíttetett, oszt leszúrta a leszúrásra kijelölteket. Írásából ismét megtudhattuk, hogy „Firenze és Tokió után, de még Amerika előtt” itt Debrecenben van egy kiállítás, csak az a gond, hogy ez egy hazugság, mert Debrecenben nem az van, ami Firenzében és Tokióban volt, ami Amerikában lesz. Ténykérdés. Azt is írja, ismételve a politikusokat, hogy ami itt van az „nemzetközi jelentőségű kulturális esemény”, csakhát nem az, éppen az eredeti kiállításhoz képest szűkített megvalósítása okán. Ez is ténykérdés. Főszerkesztő úr írása ismételten a Leonardo-ló műanyag változatának egyediségét sugallja, ami megint nem igaz, s újraböfögi azt, hogy a debreceni produkció „világszenzáció”, de – tegyük mi is hozzá ismételten, hogy – ez a kurva világ istennek sem akar tudomást venni erről az ő szenzációjáról.

Ahogy az önkormányzati sajtóban bevett minimum, Szénási Miklós igen nagyon megvédi Kósa Lajos polgármestert, csak az a gond, hogy a debreceni Leonardo-kiállítás kapcsán senki, de senki nem támadta a polgármester urat. De Szénási komoly és izzadtságos agymenési kényszer-asszociációkkal belekeverte őt és Fideszt, csak lesz ebből valami előnye. („Mi a baj vele? Az, hogy Leonardo? Vagy az, hogy Debrecenben van? Vagy az, hogy Debrecen polgármestere Kósa Lajos, Kósa Lajos fideszes politikus, Debrecen tehát eszerint fideszes város, ha pedig itt kiállítás van, az nyilván akkor is fideszes pártpolitikai kiállítás, még ha a nyilván SZDSZ-es Leonardo a kiállító (sic!), aki máskülönben népnemzeti MDF-es lovakat is tervezett?”) Mekkora kínzavar!

A szerző ennél is tovább megy a debreceni polgármester védelmében, amikor egy – általa meg nem nevezett – portál cikkére mutat kíméletlenül. „Ahhoz, hogy egy kis politika is belekerüljön, nem kell túl sokat várni. A negyedik mondatban máris feltűnik Debrecen polgármestere. Ekképpen: – A jól öltözött vendégeknek maga a főkurátor, Paulo Galuzzi, Leonardo-filológus egyetemi tanár tartott tárlatvezetést, melyen a reneszánsz polihisztor bizonytalan nemi identitása ellenére még Kósa Lajos polgármester is megjelent – írja „nl”. Tulajdonképpen ebben sincsen semmi rossz, ha úgy vesszük, legfeljebb némi visszafogott buzizás.” Hát igen, csak az a gond, hogy nem az idézett cikk szerzője buzizott visszafogottan, hanem a polgármester egy utóbbi közgyűlésen és nem visszafogottan. Erre történt a Szénási által visszájára fordított utalás. Ez is ténykérdés. De csúnya!

Nehéz leírni, de a hosszú Szénási-cikkből úgy tűnik, hogy szerzője nem nagyon akar kikecmeregni Kósa Lajos alfeléből, miközben teljes mértékben biztos vagyok benne, hogy polgármester úr nem tart igényt kettőjük eme bensőséges együttlétére. Olvassuk Szénásit: „A cikkből mindenesetre kiderül, hogy Kósa Lajos elfogultságra hivatkozva nem osztotta meg szubjektív élményét a szerzővel, viszont szerzett neki egy szakértő alanyt. (Mi lett volna, ha nem szerez? Utólag már nehéz eldönteni, mivel járt jobban: azzal, hogy nem nyilatkozott, viszont készséges volt, vagy az lett volna rá nézve szerencsésebb, ha hallgat és annyiban hagyja. Vagy akkor ő lett volna az udvariatlan és nagyképű politikusok hazai mintapéldánya? Esetleg maradt volna otthon? El nem tudjuk képzelni, mi ilyenkor a (leg)helyes(ebb) polgármesteri magatartás. Esetleg az, ha Kósa nem fideszes? Vagy nem Kósa?)”

És akkor jöjjön a végén egy kis szakmázás újságíróilag. A főszerkesztő úgy ír egy „internetes portál” cikkeiről és egy „helyi névtelen bloggerről”, hogy sem hivatkozás gyanánt linkelve, sem nevükön nevezve őket meg nem említi. Kedvére kiemel tőlük ezt-azt, nekikmegy, de olvasóinak már nem adja meg azt a lehetőséget, hogy maguk is megismerhessék az eredeti írásokat, eldöntsék, hogy szerintük is arról szólnak-e, amit a főszerkesztő sugall. Ez egy alattomos és igen manipulatív húzás, kedves Miklós, akiktől fiatalabb korodban szakmai tanácsokat kértél, azok, tudom, nem erre okítottak.  

Ha nem lenne program vasárnapra. Debrecenieknek csak 68 kilométer.