Bálkonkurencia

Minden kétszázadik polgár tagja a krémnek. A főrendőrök pedig menjenek vidékre! A város bálján való részvétel nem kis anyagi megterhelést jelent, óvatos számítások szerint egy pár számára összességében minimum százezer forint körüli költséggel jár, de mindenképpen…

Számzsonglőr képviselő

Csak a kezét figyeljék! Attól, hogy valaki politikus, még tudhat számolni. A szocialistáknak ez olykor nem megy, a Fidesznek azonban nagy gyakorlata van a rászámolásban. Tudják-e ezt hasznosítani, amikor a költségvetéssel kell matematikázni? „Az utóbbi tizenkét év…

Nulla ügy

Elmaradt a leleplezők leleplezése. Mára az MSZP is, a Fidesz is csak árnyéka régi önmagának. Javában tart a választási kampány, bár még nem tudjuk, mikor kell az urnákhoz járulnunk, hogy leadhassuk voksainkat leendő országgyűlési képviselőinkre. Pártjaink azonban kegyesek…

Ambíciómese

Van egyszer, hol nem van, van egy város, aminek a lakói nagyban szeretnek gondolkodni. Van templomuk a város közepén, amit nagynak tisztelnek. Van vasútállomásuk, az is nagy, meg az erdő a város szélén, de még a piac is nagy, bár új épülete jóval kisebb, mint a lerombolt régi…

Kocsmasirató – blogvonulás

Újabb áldozata van az egyetemisták alkoholfogyasztásáért folytatott ádáz küzdelemnek? A szesztilalom 2008-as bevezetése óta töpreng a lakosok érdekelt sokasága, hogy ugyan miért is történt a drasztikus intézkedés, amitől nem lett nagyobb nyugalom Debrecenben, ellenben sokkal…

süti beállítások módosítása