Ambíciómese

Van egyszer, hol nem van, van egy város, aminek a lakói nagyban szeretnek gondolkodni. Van templomuk a város közepén, amit nagynak tisztelnek. Van vasútállomásuk, az is nagy, meg az erdő a város szélén, de még a piac is nagy, bár új épülete jóval kisebb, mint a lerombolt régi…

Kocsmasirató – blogvonulás

Újabb áldozata van az egyetemisták alkoholfogyasztásáért folytatott ádáz küzdelemnek? A szesztilalom 2008-as bevezetése óta töpreng a lakosok érdekelt sokasága, hogy ugyan miért is történt a drasztikus intézkedés, amitől nem lett nagyobb nyugalom Debrecenben, ellenben sokkal…

Polgármester és pontosság

Volt idő, mikor egy készülék szabályozta és ellenőrizte a város összes nyilvános- és toronyóráját. Ennek közel 80 éve. Kedves barátom hívta fel a figyelmemet az alábbi filmhíradós tudósításra, ami 1931 novemberében készült Debrecenben. Ő azzal a megjegyzéssel küldte át…

Darab élőben

Fekete-piros emblémájában a „logóilag” agyonkoptatott Nagytemplom magasodik fölénk… Egy kezünk öt ujja is soknak bizonyul, amikor számba vesszük, hány olyan általános híroldal, hírportál van a neten, amelyik Debrecenről, az ország második legnagyobb…

A vég vége

Amikor egyes szocialisták a jobboldali sajtót hívják segítségül párttársaik ellenében. A konkrét eset taglalása előtt kezdjük néhány általánosabb megállapítással a magyar médiát illetően. Még mostanság is, még nevesebb médiaszakemberek is gyakorta esnek abba a hibába,…

süti beállítások módosítása