Újabb országos jelentőségű tettet hajtottak végre a Kossuth téri tüntetők. Egyre többet tesznek Debrecen városmarketingje ügyében. Pozitíve? Negatíve?
A Magyar Televízió újabban más és más vidéki városból adja esti Híradóját, azzal a céllal, hogy „felhívja a figyelmet a vidék jelentőségére, valamint hogy az emberek számára Magyarország ne jelentsen egyet a fővárossal”. Nekem ugyan kételyeim vannak az ilyen látványos kampányok valóságos sikerét illetően, az azonban tény, hogy amelyik városból adták az élő hírműsort, arra éppen akkor nagyobb figyelem koncentrálódott a közszolgálati tévét nézők körében. Ez a szerencse ma este Debrecennek jutott osztályrészül. Az egyébként debreceni születésű Pálffy István az Aranybika erkélyéről vezényelte a Híradót, háttérben a Nagytemplom, meleg fények a korai télben – minden adott volt egy kellemes városreklámhoz. Csak aztán közbeszóltak, közbeordítottak a Kossuth téri tüntetők.
Előbb csak artikulálatlan óbégatás hallatszott be Pálffy mikrofonján keresztül, majd egyre kivehetőbbek voltak a kormányellenes demonstrálók rigmusai, hiába igyekezett mind jobban megemelni a hangját a műsorvezető. A Híradó 15. percében már magyarázatot kívánt a helyzet. Nem tudni, Pálffy döntött-e így, vagy az adás szerkesztője, esetleg rendezője adta ki az utasítást a fülesben, egy a lényeg, a műsor közepén megosztotta a hangzavar eredetét a műsorvezető a tévénézőkkel. Ezután mintha még inkább felbátorodtak volna a helyi Kossuth tériek, hangjuk egyre jobban beharsogott az adásba. Debrecen ismét kivételeset produkált, a Híradó haknijának korábbi helyszínein ugyanis nem volt hasonló udvariatlanságra példa.
A debreceni tüntetők ugyanis készültek az élő adásra. Kifejezetten az volt a céljuk, hogy ország-világ hallja őket, akár a műsor kárára is. Mivel annyian nem voltak, hogy kiabálásuk elhallatsszon az Aranykiba erkélyéig, ezért mikrofonokba üvöltöttek, erősítőkkel és hangfalakkal izmosították meg hangjukat. Ahogy ők mondták: „a nép hangját”. Nem tudom, mivel bízta meg őket a nép, hol és mikor történt ez a nép általi felhatalmazásuk, de vannak kétségeim azzal kapcsolatban, hogy a debreceni nép – vagy annak többsége – tényleg ezt akarja, tényleg így akarja.
A debreceni Kossuth tériek akciói egyre radikálisabbak. Országos publicitást kiharcolva akadályoztak már meg törvényesen bejelentett rendezvényt ásós fenyegetéssel, félbeszakíttattak már élő rádióműsort ordibálásukkal, kezdeményeztek már tettlegesség közeli lökdösődést munkájukat végző újságírókkal. Most meg a mai este. Úgy tűnik, Debrecenben bármit megtehetnek, kapnak politikai támogatást, sőt egyesek – még az önkormányzati sajtóban is – hősként ünneplik őket. A városháza – amit színe okán sárgaháznak hívnak errefelé – urai már több alkalommal leállították a demonstrálókat, amikor azok városi rendezvényeket zavartak volna. Megvan tehát a módjuk arra, hogy tevőleg elgondolkodjanak az effelé ordítozós városmarketing eredményességén. Mi fontosobb, Gyurcsány messzehangzó ócsárlása vagy a városról így formálódó kép. Ez Debrecen?