Vér folyt. Lesz vér?

A szurkolói videó a háború folytatását ígéri.

Nagyot téved az, aki a futballcsapatok törzsszurkolói táborát pusztán kigyúrt, kopasz, retardált csávókban látja, láttatja. Ahogy az is, aki szerint az ultrák belső kommunikációja csak kocsmai hőbörgésekre korlátozódik. Az összetartozás folyamatos megerősítése és az információcsere egyre inkább áttevődik a világhálóra, a zárt fórumokra és a videómegosztókra is.

A hét végén rangadót játszik a két keleti szomszédvár, a DVSC és a nyíregyházi SpartacusA rendőrség kiemelt kockázatú mérkőzésnek nyilvánította a szombati meccset,  ami nem csak az ősi – eredete a történelem homályába vész – ellenségeskedéssel magyarázható, hanem az őszi nyíregyházi brutális eseményekkel is, bár ezek alapján úgy tűnhetne, hogy a debreceni szurkolóknak nem a nyíregyházi társaik a gyűlölt ellenfeleik, hanem az ottani rendőrök. Ahogy a debreceni rendőrök is igen jól elvannak a helyi szurkolókkal, az ideérkezőkkel annál kevésbé. Olybá tűnik, hogy helyszíntől függetlenül a magyar vidék rendőrségének mindig a „vendégekkel” akad gondja, de ez minden bizonnyal csak látszat.

A lényeg: a hét végén meccs, a Loki szurkolói két videóval is hangolnak, akit pedig nem érdekel a foci, az szombat délután ne a Nagyerdő széli stadion környékén legeltesse a családját.

 


A bejegyzés trackback címe:

https://basahalom.blog.hu/api/trackback/id/tr25427652

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bierkamp 2008.04.16. 07:31:41

Ha Kósa kimegy a meccsre akkor folyassátok az ő vérét is...bele a bökőt!!!!hehe

luki 2008.04.16. 07:41:32

faszikám, miért kevered ide kósát?
provokálsz, gyerek?!

Fat Abbot 2008.04.16. 07:51:46

Jaj már!
Nehogy valaki ezért ne merjen kimenni meccsre, vagy épp sétálni a Nagyerdőbe.
Ne lihegjük túl az előző heti eseményeket, ilyen itthon ritkán van, és akkor is csak az folyik bele, aki keresi a balhét. Aki pedig attól tart, hogy ilyesmit kell végignéznie vagy neki, vagy épp a gyerekének, az se féljen, az ilyesmi ritkán történik a szemünk előtt. Én nem rövid szurkolói pályafutásom alatt, mindig el tudtam kerülni az ilyen Bors meg Fókusz által kikiáltott "háborút", vagy "csatateret", (én inkább viccnek hívnám), másnak miért ne menne?

sakk 2008.04.16. 08:00:41

Azt, hogyía "háború folytatódik", nem a Bors írta, hanem az egyik videón látható, vagyis egy debreceni ultra gondolja így. Vagy inkább sok debreceni és nyíregyházi ultra. Különben pl. engem nem zavar, ha ütitek egymást.

Fat Abbot 2008.04.16. 08:22:56

Arra a videóra gondolsz, amin húszan énekelgetnek bebaszva, aztán háború gyanánt mutatnak egy felrepedt fejbőrt!
Uram atyám! Ez tényleg nagyon durva!
Ahhoz, hogy itt tényleg legyen futballhuliganizmus futball is kéne. Ez így mégegyszer mondom vicc, pár hőzöngő, alkoholista csavargyári munkás, és pár eltévelyedett, magát nácinak képzelő fiatal. Ezektől pont félni kell ám!

frici 2008.04.16. 08:37:59

Azon a nyíregyházi videón jó sok ember van, nem húszan, nem pár hőzöngő, nem is alkoholista mind, és náci sem. Nem értem, miért akarod ezeknek beállítani a szurkolókat, akiknek többsége tisztességes ember, annak ellenére, hogy én nem szeretem a focit.

civiske 2008.04.16. 08:46:29

A nyíregyházi meccsekre debreceni rendőröket vezényelnék ki, a debreceni mérkőzésekre pedig nyíregyháziakat, és azonnal nem lennének gondok a vendégszurkolókkal.

lali100 2008.04.16. 08:53:20

Debrecen és Nyíregyháza csapatai (a szurkolók gúnyos elnevezésével élve: a hurkások és a tirpákok) a húszas évek eleje óta folytatják küzdelmeiket a régió feletti szimbolikus hatalomért.

1919-ig a cívisvárosban Nagyváradot tekintették ellenfélnek, Nyíregyházára úgy néztek, mint egy kisvárosra, amely nem lehet méltó ellenfele az ősi Debrecennek. Trianon után azonban átírták a keleti labdarúgó-kerület határait, átrendeződtek a városok közötti erőviszonyok, és sejthető volt, hogy Nagyvárad szerepét Nyíregyháza fogja átvenni. Eleinte egyértelmű volt a debreceniek fölénye a keleti bajnokságban, ám amikor az NYTVE 1922-ben először legyőzte a DVSC-t, a szabolcsi megyeszékhelyen úgy érezték, méltó vetélytársai lettek a hajdúságiaknak. A Nyírvidék szerint "a gőgösen fölényeskedő és vitéz debreceniek is megtanulják lassan-lassan becsülni és tisztelni elsősorban az NYTVE révén mindazt, ami csak a nyíregyházi football sporttal összefüggésben van. Dereng már Nyíregyháza sportege, s mi hinni kezdünk abban, hogy az égboltozat egész ki fog tisztulni, s a glória dicsfénye egyszer már miránk fog ragyogni".

A debrecenieket azonban nem érdekelte Nyíregyháza sportege. A szabolcsiak új sportegyesületet is alapítottak, felépítették második pályájukat, és nagyon szerették volna a bajnokságban is maguk mögé utasítani a debrecenieket. Amíg csak a pályán küzdöttek meg egymással, a nyíregyháziak évről évre egyre közelebb kerültek Debrecenhez. Idővel azonban már pozíciókra is vágytak, ám a hatalommegosztásra a debreceniek gondolni sem akartak. A kerületi labdarúgó-bajnokságot a Kelet-magyarországi Labda-rúgó Szövetség rendezte, melynek központja 1919-ig Nagyváradon, a háború után viszont Debrecenben volt. Az évente újraválasztott, 6 debreceni és 13 vidéki klubot tömörítő szövetség tanácsába és a különböző bizottságokba szinte kizárólag debreceniek kerültek.

A nyíregyházi klubok megerősödésével a debreceniek hatalma alatt álló szövetség egyre különösebb döntéseket hozott. Az 1924-es szövetségi közgyűlésen egyetlen pozíciót sem szavaztak meg a nyíregyháziaknak, a Nyírvidék szerint Debrecen "elvakult sportembereiben" "ősi, engesztelhetetlen gyűlölet" él Nyíregyházával szemben, s a kerületi tanácsválasztás "csak utolsó jelensége a szabolcsi sport elleni hadjáratnak". A két város sportszerűség határait átlépő rivalizálása ekkor már országszerte ismert volt. A Nemzeti Sport szerint "az ősi magyar szokásnak minden kerületben nagy szenvedélylyel hódolnak a futballsport hívei, de ha a viszálykodásokat, sportpolitikai csatározásokat az MLSZ pontozná, úgy bizonyára a keleti kerület vezetne ebben a munkastatisztikában, sőt talán világviszonylatban is a legelső, tehát a legsajnálatosabb helyet tudná elérni a Debrecenben székelő kupaktanács".

Mindez persze nem hatotta meg a debrecenieket, 1925-ben (amikor a bajnoki idény félidejében két nyíregyházi egyesület állt a tabella élén), a 35 tagú kerületi vezetőségbe 30 debreceni sportvezető került be. A nyíregyháziak úgy érezhették, hogy a debreceniek nem fogadják el őket egyenrangú ellenfélnek, másrészt e pozíciók nem pusztán jelképes posztok voltak. Előfordult, hogy a szövetség kitalálta, a mérkőzések bevétele ne a hazai csapatot illesse, hanem a mérkőző felek osszák el egymás között (Nyíregyházán sokan voltak kíváncsiak a debreceniekre, a cívisvárosban viszont csak a helyi derbiknek volt nagy közönsége, tehát e döntés a szabolcsiak ellen irányult). Megtörtént az is, hogy a pályán összeverekedő játékosok közül a debrecenit néhány hétre, a nyíregyházit viszont hosszú hónapokra tiltotta el a fegyelmi bizottság. A nyíregyháziak fellebbeztek a Budapesten székelő országos Vidéki Tanácshoz, ám óvásukat Debrecenből két hónapon át "elfelejtették" továbbítani a fővárosba...

A nyíregyháziak panaszait hosszan lehetne sorolni, ám ők sem voltak makulátlanok. A feltörekvők hevességével, indulatosságával vádaskodtak, mániákusan hittek abban, hogy a debreceniek csak egyet akarnak: őket elnyomni. Előfordult, hogy Budapesten panaszolták be a debrecenieket, és a kerület tanácsának felfüggesztését, vagyis a legsúlyosabb büntetést kérték a keleti labdarúgó-szövetségre. A nyíregyházi lapok Debrecen ellen tüzelték szurkolóikat, s ez nem is maradt hatás nélkül. Egy 1922-es mérkőzés kis híján botrányba fulladt, az egyik debreceni lap megjegyezte, "ideje volna, ha a kerület erélyes kézzel nyúlna bele a nyíregyházi közönség mind fanatikusabb viselkedése folytán mindinkább elviselhetetlen nyíregyházi dzsungelbe". Egy 1923-as találkozón a nyíregyházi drukkerek már többször a pályára is benyomultak. Pár hónap múlva a bírót dobták meg almával, a meccs félbeszakadt. Egy héttel később a nézők két játékos verekedésébe kapcsolódtak be, a rendőrségnek kellett a pályát megtisztítania. 1925-ben egy DVSC-játékost a pálya melletti kukoricásba kergettek, de nem volt szerencséje: fennakadt egy drótkerítésen, elkapták, megverték.

A két város klubjainak viszonya ekkor már annyira elmérgesedett, hogy a kerületi vezetőség súlyos döntésre szánta el magát. A Debrecen szerint "a debreceni egyesületek nem hajlandók tovább tűrni azt a terrorisztikus modort, amellyel a nyíregyházi egyesületek minduntalan fellépnek és a nyíregyházi sajtó kíméletlen hangját, amely fő okozója annak, hogy a két város között elvadult a viszony". A kerület döntése szerint 1926 őszétől külön debreceni és szabolcsi bajnokságot rendeznek, mivel - az indoklás szerint - "a debreceni és nyíregyházi sportkörök között az ellentétek annyira kiélesedtek, hogy a nagyobb sportolás lehetőségét csak így lehet biztosítani" (a Szabolcs szerint a terv kitalálói "elvakult gyűlölői Nyíregyháza sportjának"). A szétválasztásra azonban nem került sor. 1926-tól profi bajnokságot rendeztek, melyben az ekkor alakult debreceni Bocskai is indult. A debreceniek a Bocskai jó nevű ellenfeleire és nem a nyíregyháziakra voltak kíváncsiak, a két város közötti ellentétek minimálisra csökkentek. Ám azóta is, ha a két város csapatai egy osztályban játszanak, a szurkolóknak kevés dolog okoz nagyobb örömet a szomszéd vár legyőzésénél.
_________________
CSAK NYÍREGYHÁZA!!!

lavoár 2008.04.16. 09:26:45

szeretek ide járni, mert itt mindig tanul valamit az ember. :)

dávidka 2008.04.16. 09:32:09


Helóbeló!

Semmi baj nincs ezzel, ilyen ellentétek kellenek. Mint ahogy a jogász a közgázossal, a TÓTH ÁRPÁDOS ;) a kossuthossal, a btk-s a ttk-ssal mindig ellentétben lesz, de ez kell is, a közösségformáló erők néha ilyen oldalcsapásokat is eredményezhetnek.

És ez egészen addig nem probléma, amíg az egyén szintjére nem ereszkedik le. Amikor valakivel a személyes kapcsolatban ilyesmi szerepet játszik, akkor az már gáz természetesen. Én mindig mondtam, hogy "á, hülye tirpákok", de eszem ágában nem volt az EGYÉNT nyíregyházisága miatt máshogy kezelni, mint bárki mást. Számos haverom van onnan, barátnők is voltak, stb. És ez így van jól.

Mióta budapesten élek DEBRECENIKÉNT, azóta még árnyaltabb a helyzet, mert ha DEBRECENIRE akadok, akkor hozzá viszont egyéni és csoportszinten is pozitívabban állok, mint bárki máshoz, és vannak a "többiek", a "pestiek", meg egy-két "tirpák", de szigorúan csak csoportszinten, igazából majdhogynem viccből.

Érdekes ennek a csoport-pszichológiáját átgondolni, de a legfontosabb, hogy senki ne bántson senkit azért, ahonnan jött, amellett, hogy a saját népét pedig mindenki segítse, bárhol és bármikor...

d.

manson karcsi · goo.gl/FVvVX 2008.04.16. 09:57:42

ugyan már, hiszen ez csak játék.
lali100-nak köszönöm a tényfeltáró kommentet.

lavoár 2008.04.16. 10:05:37

Bachter, ezt mondd a rendőröknek, hogy csak játék!

Szakály György · http://szakalygy.uw.hu/index.html 2008.04.21. 12:35:48

A felső videón nemhogy a fociról nem láttam képkockát, de még zöld gyepet sem. Ez szerintem nem a labdarúgó, hanem a pankrátor szakosztályok mérkőzéséről volt összefoglaló. Csupán véletlen egybeesés, hogy a két szakosztály mérkőzése egyidőben és ugyanabban a stadionban került megrendezésre. Szerencsére nem zavarták egymást, mert láthatólag egyik szakosztálybelit sem érdekelte mérkőzés közben a másik szakosztálybeli sportteljesítménye.

PozAko · http://pozako.freeblog.hu 2008.04.27. 13:39:02

Amíg egy mérkőzésre külön rendőri biztosítást kell szervezni, és a lelátókat rácsokkal kell elválasztani, addig szerintem teljesen mindegy, hogy ki kinek szurkol, és miért nem szereti a másik csapatot és támogatóit, mert az nem a sportról és a szurkolásról/támogatásról szól. Pedig arról kellene.
süti beállítások módosítása