Gárda-zebra

A sok vonulás meghozta gyümölcsét. 

Levelet kaptam lájf, fotó is volt hozzá csatolva, köszönöm. Egy olyan jelenségre hívja fel a figyelmet, ami ugyan még igen friss a városban, de máris részévé vált a cívisek évődéseinek. A piros-fehér-piros-fehér-piros-fehér-stb. gyalogos átkelőhelyet gárda-zebrának becézik a debreceni polgárok a városi látképbe egyre inkább beépülő Magyar Gárda okán. Íme a levél:

 

„A KRESZ 18. § (1) g) pontja a gyalogos átkelőhelyet fehér sávokkal jelöli. Ezt meg is erősíti az alábbiak szerint.

(2) Az (1) bekezdés

a) a), b), c), e), h), i) és k) pontjaiban említett útburkolati jel fehér vagy sárga,

b) l)-n) és p) pontjaiban említett útburkolati jel sárga,

c) a többi útburkolati jel fehér.

Ha az a) pontban említett útburkolati jel sárga színű, az úttestnek, illetőleg egy részének a lezárása miatt szükséges forgalmi rend változásra hívhatja fel a figyelmet.

(3) Különösen veszélyes helyekre - elsősorban a vasúti átjáró és az útkereszteződés területére – szaggatott vonallal körülhatárolt sárga színű útburkolati jel hívhatja fel a járművezetők figyelmét.

Debrecenben gyakorlatilag megszüntették a kijelölt gyalogos átkelőhelyet a Bethlen utcán, ugyanis ha nem a törvény szerinti útburkolati jel van felfestve, akkor ott nincs semmi.

Ha kiemelten veszélyes a terület, akkor az útkereszteződést, vagy útszakaszt sárga szaggatott vonallal és sárga sávokkal kell jelölni

A KRESZ-ben tipikus eset, amikor a záróvonalra ráesik a hó és eltűnik, ha akkor „átléped”, nem jár érte bünti. (Ezért van a zebra megerősítve táblával, így a nagy hóban is zebra marad, vagy a balra kanyarodás is hasonló szitu.)

Ez a piros vajon azt jelenti, hogy most már nem léphetnek rá a gyalogosok?”


Egyébként a piros-fehér zebra nem idegen a magyar, különösen a diósgyőri néplélektől.

A bejegyzés trackback címe:

https://basahalom.blog.hu/api/trackback/id/tr41515962

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

lavoár 2008.06.12. 10:03:40

mostantól erre se fogok járni, a főteret meg már rég hanyagolom, legyen az övéké

rizstej 2008.06.12. 10:05:17

Talán inkább LOKI-ZEBRA!!! Te kis hivatásos-rettegő poetsch

avogadro00 2008.06.12. 10:06:58

ez is a sok bunkó autós miatt van, aki nem adja meg az elsőbbséget a zebránál várakozó gyalogosoknak és a befordulásnál (itt nem kell zebra, akkor is elsőbbsége van). Mindenkit kérek szépen vegye elő a KRESZ könyvét, nagyon jó könyv :)

csigekert 2008.06.12. 10:08:17

A Loki meccsére kijár néhány ezer ember, a városban meg lakik 220 ezer. Ez van, hogy a piros-fehérről az emberek óriási többségének nem a Loki jut az eszébe. Ha nem tetszik rizstejnek, akkor is ez a pálya itt.

SZK 2008.06.12. 10:09:59

Biztosan az új KRESZ rendelkezéseiben van ilyen zebra. Idézné valaki tételesen a megfelelő paragrafust?

dino vercotti · http://bianconeri.blog.nepsport.hu/ 2008.06.12. 10:15:14

A blog szerzője beteg. Gondolom, még a Coca-Coláról is a Gárda jut eszébe, mert abban is ott a piros meg a fehér szín.

6árda 2008.06.12. 10:16:35

Most mi a baj ezzel? A zebra fehér, ahogy az elő van írva. Az, hogy piros alatta az aszfalt, hát istenem.

Egyébként valószínűleg hatásos, ezt biztos észreveszi minden tirpák autós akinek a fehér/szürke nem elég kontrasztos, és lassít már csak azért is mert nem tudja mi az.

cityhall 2008.06.12. 10:17:19

Így hívják a faluban, tényleg.
Beteg a debreceni nép, le kell váltani!
(Humorérzékről tetszettek már hallani?)

Magnum1 2008.06.12. 10:18:23

dino, azért a Coca-Colán nem árpádsáv van IMHO

jatekblog · http://jatekletoltes.blog.hu/ 2008.06.12. 10:23:27

Jó ez a zebra, mert lelkiismeret furdakás nélkül lehet rajta bárkit kinyírni. Olyan mintha ott sem lenne...

eljárás tárgya 2008.06.12. 10:23:37

Ausztriában rengeteg ilyen van. Miért kell mindig a hangulatot kelteni???

zsurnáltribűn 2008.06.12. 10:32:47

ha van buszsáv, miért ne lehetne Árpádsáv?
az egyiken a buszok mennek, a másikon Árpád vérei.
magyar embernek magyar zebrát!

követelem az Orbán-kormánytól, hogy tiltsa be a blogokat!!!

(F)ordító · http://aztirjaa.blogspot.hu/ 2008.06.12. 10:39:58

figyi blogger,

az útburkolat színéről nem rendelkezik a kresz, csak az útburkolati jel színéről.

AzHofi 2008.06.12. 10:41:05

A túró rudi lehet árpádpöttyös? UMBOCMANN, HOLOKOSZT, JAJDEFÉLÜNK, TÍCSÁKBE, NÁCIVESZÉJ meg ilyesmi. Szarok bele, menjünk bowlingozni.

Teabore · http://valtozoidok.hu 2008.06.12. 10:41:48

Többen is azt hitték, hogy fekvőrendőr, messziről 3D-snek néz ki :)

lavoár 2008.06.12. 10:43:31

gyerekek, görcsbe rándult az agyatok?
téjkitízi!

Haemathemesis 2008.06.12. 10:43:50

Debrecenben gyakorlatilag megszüntették a kijelölt gyalogos átkelőhelyet a Bethlen utcán, ugyanis ha nem a törvény szerinti útburkolati jel van felfestve, akkor ott nincs semmi.

Ezt az altalad idezett rendelkezes melyik reszebol olvashato ki? Lehet, hogy az en figyelmemet keulte el valami.

Gilderoy 2008.06.12. 10:44:19

A zebra fehér. Közéje be vannak festve piros csíkok de azt nem tiltja a kresz.

AzHofi 2008.06.12. 10:48:39

Ez különben ékes példája annak, hogy nem kell olvasni tudni, csak írni egy kicsit, és akkor minden bugrisból blogger lehet. Megvolt a 15 perc hírnév, köszönjük, mehet a levesbe.

xanax · http://bennyhillifier.com/?id=CVTFxYMhwiA 2008.06.12. 11:01:58

Nem beteg a blog szerzője, csak gondolom zavarja, hogy nem kék-fehér lett... :)

homár molla 2008.06.12. 11:03:57

nebazdmámeg hogy nem látod a fehér csíkokat. nem kurvára mindegy, hogy aszfaltszürke vagy piros van közöttük? így még jobban is látszik, nem ütik el a békés antifasiszta járókelőket, csak hogy örülj.

G 2008.06.12. 11:20:01

sokkal feltűnőbb. és attól a pirostól a zebra még fehér. senki sem mondta, hogy az úttest fekete kell, hogy legyen.

nyugati országokban gyakran zöld, piros aszfaltot használnak a veszélyesebb helyeken. nagyon feltűnő és sokkal figyelemfelkeltőbb!

mert nálunk sok a tahó, aki nem figyel semmire csak megy és megy és megy. talán észreveszi ha piros is.

ez a gárda dolog belekeverése mekkora faszság. nem beszélne róla senki, már rég el is felejtettük volna, hogy vannak. nem veszitek észre, hogy a médiából élnek??

led 2008.06.12. 11:20:10

A zebra monnyon le! Követelem a zebra monnyon le! :):):)

dóczy 2008.06.12. 11:21:08

Összegzem:
A debreceniek gárdazebrának nevezik az új közlekedési felfestést.
Aki gárdazebrának nevezi, az beteg.
A debreceniek betegek.

Talán ez mutatkozik meg a választásokon is évek óta, hogy betegek a debreceniek?

Állítólagos blogbeli üldöztetésben részesült fogcsikorgató kedves kommentelők! Ha szeretitek a magyart, ne anyázzátok a néphumort!

zsirzsele 2008.06.12. 11:24:43

De most komolyan, elmagyaráznámár valamelyik tudós, szakértő, hogy mitől árpádsáv a piros-fehér csíkozás? nincsenek méretezésbeli megkötések, pl. sávok száma oldalélek aránya, stb.?
Mert ez így nagyon egy kalap alatt van, nem?
Vagy netán Árpád véreinek legsikerültebb honfoglalása nem is a Kárpát medence volt esetleg, hanem az Egyesült Államok? Igaz ott jelölik is a kék alapon ötágú csillagos kisebbséget is... :)

jonatan 2008.06.12. 11:33:18

Mér' kell ittent okoskodni...
A kresz azt írja elő, hogy fehér csíkos a zebra. A fehér csíkok ott vannak, a köztük lévő színről nem rendelkezik a KRESZ, tehát mér' szünt volna meg a gyalogátkelőhely? természetesen már a tábla miatt is marhaság az állítás.
A zárpádsávról' meg: ha minden piros fehér csík árpádsáv, akkor igazán szép az USA-tól, hogy a mi Árpádházunkra amlékezik, egyben csúnya is mer' ugye fasiszta jelkép.
EZT A BAROMSÁGOT!

Zsirparaszt/színesfémérdekelt megélhetési buckalak 2008.06.12. 11:33:58

Jól látom, hogy a Bethlne utca? Tök jó. Múlt héten még nem volt ott, vagy vak voltam. Viszont egy rakás köcsög parkolt a Hatvan utcán, a megállni tilos tábla alatt, úgy feltorlódott a forgalom, mint a jóisten. A rendőrök kb. 50 méterre helyszíneltek, de persze le se sz*rták...
Egybként mindenki paranojás itten? Felfogjátok, amit olvastok? Isaurának is gyűjtöttetek 20 éve?
Áááááááááááá.......

brado 2008.06.12. 11:41:33

Engem a barátaim úgy emlegetnek, h. "tudod, aki a MIÉP-től egy kicsit jobbra áll...". Egy kollégám szerint pedig a kocsimon nincs is baloldali index... De sztem. ebben a "gárdazebra" dumában nincs semmi bántó, v. antifasiszta-álrettegő pitty-putty. Ez egyszerűen poén, néphumor, amit jobbról is lehet(ne) érteni. (A blogoló egyébként tényleg túllihegi a témát, elég lett volna a név meg a kép, és kész.)

ringló 2008.06.12. 11:46:52

patrona! nagyon jó! ráadásul segíti a gyalogos pontos becélzását is!

pálmafa 2008.06.12. 11:48:43

A zösszes ingyenélő képviselő monnyon le, mer a parlamentben többekközt az árpádsávos zászló előtt tették le esküjüket! akko kellett volna gondolkozni nem pedig a zsíros bödön mellől rinyálni! vörösbegy+médiacsatlósai! ja, a mentőótók színe is piros+fehér, akko most abban is faszisták űlnek?

benyács 2008.06.12. 11:53:45

Az a ti bajotok, hogy egy szemernyi hunorérzéketek sincs.
A piros-fehér zebraállatból kitűnik, ha másból a gyepes és fás agyúaknak nem, hogy ez poén. Városi emberi poén.
Tényleg megérdemelnétek, hogy Viktor két pofonnal hazazavarjon benneteket duzzogni.

patrona- · http://gumiketrec.blogter.hu/ 2008.06.12. 12:16:29

pálmafa, te nagyon hülye vagy.
Az árpádsávos történelmi zászló, ott a helye a többi között, állami ünnepségeken, stb. ezzel nincs gond. Akkor van gond vele, mikor az újnyilas gecik kiragadják a többi közül, és elkezdik lóbálni. Bár akkor sem a zászló a hibás, hanem az ostoba emberek, akik tudjuk miért pont ezt a történelmi záslónkat választották. A mentőautós, cocacolás, amerikaizászlós, mikulásos, stb. maszatolások meg nevetségesek.

Muad'Dib 2008.06.12. 12:23:39

Feltételezem kevesebben ugrottak volna erre a viccre, ha nem ismernénk a blog szerzőjének előéletét, ami a postjait illeti. Ugyanis ezzel valóban nincs semmi komoly gond, jópofa népi humor, még a gárdát sem bántja benne senki.
Aki neaggyisten ebben is titkos jobboldali fasiszta összeesküvést lát ,az meg menjen sűrgősen dokihoz, talán még kezelhető...

bbb 2008.06.12. 12:35:16

Tök mindegy, miről írsz, csak bele kell fogalmazni, hogy Magyar Gárda, aztán néhány percen belül ott ugat a sok vérmagyar, és kiderül, hogy többségük funkcionális analfabéta.
Már az erdélyi testvérek is megkérték őket, hogy húzzanak el a fenébe, ne rontsák náluk a levegőt, mert csak bajt okoznak a sok műveletlen hőbörgéssel.

pálmafa 2008.06.12. 12:37:52

na akko kedves matróna! váltcsunk témát! mit szólsz a buzeránsok bp-i felvonulásának betiltásához?

lavoár 2008.06.12. 12:40:44

na ittvannak a provokáló offolók.
pálmafa, ne válts témát!
ez tárgyald ki ott, ahol a melegfelvonulásról írnak!

pálmafa 2008.06.12. 12:48:07

lavór! csak azér mertem javasolni mer matrónának nem teccett. de mi baj van ezzel? ha nem teccik a piros-fehér, akko ott a rózsaszin.

pálmafa 2008.06.12. 12:51:22

külömben meg ez is vonulás meg az is. úgyhogy nem nagyon váltottam témát. azér javasoltam, hátha ezt már támogatnák a gárdafóbiások.

lavoár 2008.06.12. 12:54:57

itt van neked egy link, itt már belekezdtek a buzizásba, biztos neked is örülni fognak, csá!
zsarufika.blog.hu/2008/06/12/felvonulni

patrona- · http://gumiketrec.blogter.hu/ 2008.06.12. 12:56:35

pálmafasz, te tényleg nagyon buta ember lehetz. Komolyan sajnállak.

XL 2008.06.12. 15:04:17

Nekem tetszik ez a zebra. Egy ismerősömet néhány éve elütötték ott, mert a zebránál sokan akkor se lassítanak, ha ember van rajta. A tuskóknak remélem legalább ez fehívja a figyelmét arra, hogy FÉK is van!!!!

Szabóbé 2008.06.12. 18:55:56

Hát ez van, ahogy látom a kommentekből, semmi nem változik.
Ha most nem fideszes, hanem szoci önkormányzat lenne Debrecenben, akkor egyesek azért tiltakoznának, hogy bolsi-vörösre van festve az úttest.

Szakály György · http://szakalygy.uw.hu/index.html 2008.06.13. 08:50:18

Annak, aki az utak bikájának képzeli magát, ez a szín csak vörös posztó a szemében. Erre csak elkezdenek vérben forogni a szemei, visszavált és gázt ad.

XL 2008.06.13. 11:00:43

A bikákat nem érdekli a szín, a mozgás ingerli fel őket. Az autósokat nem érdekli a zebra, a gyalogos irritálja őket...

David Ettenboró és Császár Előd közös dokumentumfilmje ma este a TV8-on!!!

keksz* · http://negativ.blog.hu 2008.06.14. 11:17:01

A félreértés abból ered, hogy nem tuduk biztosan, miért ilyenre lett festve? Tényleg gárdás éksön vagy figyelemfelhívó szerepű?

Akik viszont a szabályokra hivatkoznak (csak a jel legyen fehér, azt csá!), azok igen kockafejűek: egy dolog nem arról szól, hogy megfelel-e a szabálynak vagy sem. Jóval összetettebb (pl. mi volt ezzel a céljuk a létrehozóknak). Aki nem veszi figyelembe, hogy egy dolog több mindent is jelenthet, az egy dögunalmas szolgalélek, aki az életét a szabályokhoz igazítja...

A magyar gárda (így, kisbetűvel) tényleg egy buta és fölösleges csoportosulás...
negativ.blog.hu/2007/07/22/a_magyarsagtudat_nelkulisegemrol

valaki_2008 2008.06.27. 11:22:28

Hiányolom a zebráról azt a bizonyos keresztet. A remélem a cívisváros, egyszer eltünik a Hortobágyban. De jó, hogy a szüleim, nagyszüleim ezt a rettenetes politikust nem élték meg!!! Ha lehet, "simogassamánmög" madárfejű lajcsikát, oszt kérdezze meg tőle: a pártiskolán ezt tanultad: hazudni, hazunni, hazunnyi....
süti beállítások módosítása