Megállt az ájer

Minden fél(?)kész cuccot a polgármesternek kell bejelentenie?

Ha nem is az alkimisták aranycsinálási receptjét, de egy igen nagyívű elképzelés idei megvalósulását jelentette be Kósa Lajos debreceni polgármester áprilisban. A lényeg: szélerőművek épülnek a város környékén, az ezek álta termelt áram hidrogénre és oxigénre bontja a vizet, az oxigént szabadon engedik, a hidrogénnel pedig a debreceni tömegközlekedés buszait hajtják. Dicséretes! Oxigénnel dúsul a cívis levegő (remélhetően nem így akarják kiváltani a belvárosi famészárlás áldozatainak áldásos ténykedését), a káros kipufogógázok helyett langy vízgőz pöfög majd a helyi buszokból, és elmehetnek a sunyiba glóbuszunk kőolaj- és földgázkészleteinek bitorlói a magas áraikkal. A mai Népszabadságból (Nem csak a paksaméta, hanem a helyszín is hiányzikazonban úgy tűnik, az idén semmi sem lesz az aranycsinálásból, sőt az sem látszik, hogy lesz-e valaha valami.

(fotó: nol.hu)

Debrecen olyan város, ahol megáll az ájer, oszt megposhad – állítólag Kazinczy Ferenc mondta ezt a cívisek honáról, amikor Csokonai Vitéz Mihály kapcsán kiéleződött a viszonya a debreceniekkel. És ez nem csak akkor volt így, ajánlom újraolvasásra Borbély Szilárd írását az Élet és IrodalombólSzóval megállt volna az ájer a szélerőművek ügyében? A népszabadságos cikkből kibontakozó egymásra mutogatásból egy dolog kétségtelenül kiderül: olyan projektet mondattak be Kósa Lajossal a nyilvánosság előtt – ki kívánván fogni a szelet (már megint ez a fránya szél!) az áprilisban Debrecenbe járó Fodor Gábor környezetvédelmi miniszter kommunikációs vitorlájából –, szóval olyan tervet jelenttettek be a polgármesterrel, ami a város részéről nélkülözött mindenféle konkrétságot, még gyenge előszélnek sem volt tekinthető. Az áprilisi bejelentés komolyságát aztán az is alaposan megkérdőjelezi, amit a debreceni hivatalosságok műveltek a városban a Greenpeace aktivistáival, akik épp szélerőműves akciójuk keretében szerettek volna kampányolni a cívisek kifényezett főterén. Elhajtották őketMegállt az ájer?

(foto: magyarfutball.hu)

Ha már a környezetvédelemnél tartunk, említsük meg a minapi polgármesteri bejelentést is, ami ismét a várva várt debreceni futballstadion felépítéséről szólt. Az utóbbi fél évtizedben nem volt olyan esztendő, amikor ne hangzott volna el az ígéret: méltó helye lesz végre a DVSC focistáinak és szurkolóinak. Egykoron a Nagyerdő szélére tervezték az új létesítményt, de mivel ott nagyon behatároltak a lehetőségek és kifejezetten szigorúak a környezetvédelmi szabályozók, így újabb és újabb helyszíneket jelentettek be, ébren tartva a reményeket. Mostanság azért került elő az ügy, mert a Loki nemzetközi szereplése kapcsán ismét ráirányult a figyelem a jelenlegi lehetetlen állapotokra. Volt hát apropó, lett bejelentés: német befektetőkkel tárgyalnak a Nagyerdei Stadion helyén felépítendő pálya és üzleti-szórakoztatóipari komplexum létesítéséről. Tehát már nem csak új stadionról van szó, hanem rátelepülő további beruházásokról, ugyanazon a helyen, amelyikre effélét korábban sem lehetett volna építeni. Hm. Reménykedjünk az ismételt komolytalanságban.

Érthető mai magyar mediális világunkban, hogy lehetőleg mindenre kell mondani valamit, lehetőleg minél nagyobbat, s mindezt úgy, hogy az utolsó szó a miénk legyen, maradjon. Uralni kell a kommunikációt, persze, de talán nem mindenegyes alig vagy félkész, kimunkálatlan, légből kapott vagy széllelbélelt projektet a polgármesternek kellene bejelentenie. Nem tudják róla lebeszélni kommunikációs tanácsadói? Vagy éppen ők tolják elé ezeket az ügyeket, mondja csak Kósa, van akkora népszerűsége, hogy neki nem árt, ha ebbe-abba ismételten beleég?

A bejegyzés trackback címe:

https://basahalom.blog.hu/api/trackback/id/tr54617025

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2008.08.15. 11:37:39

Elnézést az off-ért, de sok helyen leírtam, ide is leírom,(hátha történik vmi) hogy szégyelli magát valaki azért, hogy Csokonai szülőháza a belváros kellős közepén úgy néz ki, ahogy kinéz?
Írhatnám, hogy más város örülne, megbecsülné,stb., de nem írom.
Futballstadion és szélerőmű ügyben ott a pont...

Kozika · http://www.k-1.hu 2008.08.15. 14:40:52

én szégyellem magam helyettük is

manson karcsi · goo.gl/FVvVX 2008.08.15. 14:42:03

elvtársak! ott lesz a hal, ahol a víz van.
nem ismerős ez valahonnan? és nem, itt most nem a régi rendszerre és kádereire gondoltam.

srác 2008.08.15. 15:31:35

Csokonainak van szülőháza Debrecenben? Melyik az...?

meheszborz 2008.08.15. 17:50:31

A Hatvan utca elején van, táblával, stb.Érdemes megnézni.

Pogány Gábor 2008.08.15. 23:40:44

Stadion, ájerkraftwerk? (Csokonai ház, Csokonai Év, Kölcsey ház, Csonka Templom sisakja, Református kollégium, cívis utcakép pl. a Péterfián, de másutt is; Zsuzsi vonat, matáv játszótér, védett fák (fuck); postamester háza...)
Az üveghegyen túl.
süti beállítások módosítása