A Varsó Szerződés és a NATO katonáinak közös fellépése 1989-ben. Hol voltak a mai héroszok?
Ha nem lenne a pénzügyiből gazdaságivá terebélyesedő világválság, ha nem válnának mindennapossá a cigánysori rettenetek, ha nem lenne végletes pártfenekedések martaléka az ország, s ha tudna örülni a magyar, akkor idén egész évben ünnepelnénk. A húsz évvel ezelőtti eseményeket, a rendszervált(oz)ás nagyszerű történéseit. Ez azonban nem adatik meg nekünk, nem adjuk meg magunknak. Így elmarad a lélekemelő pillanatok méltó felidézése ugyanúgy, mint az akkori folyamatok egyre inkább letisztuló feltárása. Kár. Mert nagy szükség lenne rá.
Mindez jutott eszembe arról, hogy a napokban igen érdekes archív felvételek kerültek a nagy videómegosztóra egy amerikai(!) netezőnek köszönhetően. 1989 nyara, Debrecen, katonazenekari fesztivál. Az egykori Kölcsey művközpont teknőjében masíroznak-muzsikálnak, még áll a Lenin-szobor, amit hosszan mutat az amerikai amatőr videós, miközben a magyar himnusz hangjai hallhatók. A katonazenekarok debreceni találkozója nagy eseménynek számított akkortájt, hiszen máshol nem találkozhattak az egymással szembenálló katonai tömbök, a keleti és a nyugati regimentek képviselői: 1989-ben az amerikaiak, a britek és a franciák a szovjetekkel, a lengyelekkel és a magyarokkal.
Bár az alábbi videók képminősége nem a legjobb, de legalább láthatók, megvannak. De hol lehetnek azok a felvételek, amelyek a katonazenekari fesztiválnál sokkal érdekesebb eseményekről készültek? Például az első debreceni tömegtüntetésről, ami a nagymarosi erőmű felépítése ellen tiltakozott – szintén a mára lebontott Kölcsey parkolójában. Vagy az MDF első nyilvános, százakat megmozgató bemutatkozó rendezvényéről. Mindegyiken ott voltak a kamerák, mindegyikről készültek felvételek, amelyeket – akkor úgy tudtuk – nem a bemutatás szándékával készítettek, hanem az MSZMP vezetőinek tájékoztatására, elemzendő anyagnak a rendőrség megrendelésére. Hol lehetnek most ezek a sokórás videók, ezek a történelmi dokumentumok? Nemcsak a históriával hivatásból foglalkozó tudósok számára lennének érdekesek, hanem a köznépnek is tanulságosak. Mindenki megtekinthetné, hol voltak, mit mondtak akkoriban azok, akik nyilvánosan vállalták a nem veszélytelen ellenzékiséget.
Aztán számos olyan helyi politikust is lehetne keresni a húsz évvel ezelőtti felvételeken, akik ma hatalmi helyzetből melldöngető, radikális, igen keményen fogalmazó dumákkal támadják az egykori kommunista rendszert, csak épp 1989-ben nem lehetett látni őket, nem lehetett hallani a hangjukat.
A visszatekintés tisztázhatná végre a cívis néplélekben azt a tévképzetet, amit az utóbbi években nagy igyekezettel ültetnek a helyi agyakba. Két dátum nem keverendő! Debrecenben a rendszerváltás nem 1998-ban kezdődött, hanem 1989-ben.
