#445

Lövetni is lehetett volna

    

Történelmi videó került fel a netre nemrégiben.

    

Az első debreceni Critical Mass heroizmusát idézi, aminek jelentőségére csak akkor döbbenünk rá, amikor a videó végén megtekinthetjük az önkormányzati televízió korabeli tudósítását. „A biciklisek önkormányzati tulajdonban lévő utakat használtak, a város azonban ez alkalommal nem indít eljárást a szervezők ellen” – így szólt a felkonf.

Jut eszünkbe a Lenin elvtársról szóló kis történet, aki megsimogatta a játszadozó gyerekek fejét, pedig le is lövethette volna őket…

#444

Gyurcsány, takarodj!

 

Várjuk őtet, síppal, dobbal, nádi hegedűvel.

 

Tinédzser korú demokráciánk történetében eddig két miniszterelnök-kifütyültetés volt Debrecenben, mindkettő hátterében a Fidesz állt.

Első alkalommal Antall Józsefet gyalázták, amikor a kihelyezett kormányülés után 1993-ban gyógyszerektől felpuffadt arccal és a besugárzások miatt kopasz fejét leplező parókában kilépett az Aranybikából.

Második alkalommal a híres-neves Balla Irma fideszes önkormányzati képviselő aktivitásával igyekeztek széjjelsípolni Gyurcsány debreceni látogatását 2005 tavaszán.

Most jön a harmadik Fidesz-attak a Kossuth téri százhuszonharminc napja tüntetők mögé bújva. Önkormányzati cégektől és a polgármesteri hivatalból igazoltan lehet távozni az aktus idejére, a helyi felekezeti gimnáziumokban pedig minden önként jelentkezőnek lehetőséget adnak arra, hogy tanári felügyelettel jelen legyen a nagy debreceni kifütyültetésen, rajtuk kívül pedig várnak minden hajléktalant és nyugdíjast, ugyanis az esemény munkaidőben lészen. A szervezkedés már megindult, kommandóznak a köremailek, a névleges főorganizátor pedig az önkormányzati cégalkalmazott Á.T., akihez a főnökei nem mernek szólni hónapok óta, mert lankadatlanul kormányellenes akcióban van. Íme a szerteszéjjel küldött levele:

Honfitársaim!

Gyurcs(ót)ány Ferenc, ma még büntetlen előéletű bukott "bandavezér" érkezik 2007. február 01-én, 13:00 óra körül Debrecenbe.
Érkezése és fogadása helyszíne: Kölcsey Művelődési Központ.
Kérlek benneteket, segítsetek, hogy megfelelő fogadtatásban legyen része.
Kérlek, küld tovább ismerőseidnek, barátaidnak.
Mond el mindenkinek, és akit lehet, hívjál el.
Hozzatok plakátokat, feliratokat, stb.

Üdv, Ágoston Tibor
 

Kettő megjegyzésünk lenne:

1. a „küldd tovább” és „mondd el” az kettő d-vel írandó magyarul;

2. a látogatás hírére felment a síp ára Debrecenben, ezért érdemesebb azt például Nyíregyházáról beszerezni, különösen kisnyugdíjas fütyülőknek.

Amúgy pedig a HírTV és a Magyar Nemzet híresztelésével ellenkezően demokrácia van Magyarországon, menjen mindenki bátran fújni a sípját, ha ezt gondolja helyénvalónak. Akik a televízió adásába szeretnének kerülni, azok álljanak az első sorba, hadd örüljön este az unoka.

#443

Ingyen parkoló képviselők

 

A város gazdag, a képviselők se legyenek szegényebbek – ez teljesen logikus.

 

Önkormányzati képviselőink nem lesznek népszerűbbek, ha első januári közgyűlésükön, csütörtökön megszavazzák maguknak az ingyenes parkolás lehetőségét. De miért is akarnának éppen most népszerűek lenni, amikor a következő választásokig még van 3 és fél év. Majd akkor vigyorognak, majd akkor igyekeznek elkeveredni választóikkal, együtt érezni velük. Addig inkább a kasztosodás hívei, előjogok élvezői, közpénzzel támogatottan bálozók.

A polgármesteri előterjesztéssel módosítandó korábbi önkormányzati rendelet azt tartalmazza holnaptól, hogy a fizetős parkolóhelyeken ingyen várakozhatnak a helyi képviselők, mint hivatalos személyek akkor, amikor éppen hivatalos ügyben járnak el. Ők – vagy a hivatalosan leadott rendszámú autójukat éppen használó feleségük, gyermekük, szeretőjük stb. – pedig kivétel nélkül mindig hivatalosan közlekednek a városban, hiszen egy képviselő – és neje, fia, nője – a nap 24 órájában, minden nap minden percében a várost szolgálja, ha nem konkrét ügyben intézkedik, akkor általánosan tájékozódik. Különben meg ki kérdezné meg az ingyért parkoló autójához visszatérő képviselőt, hogy most hivatalosan tetszett eljárni vagy magánügyileg? A közterület-felügyelők? Na, azok biztosan nem. Ők eddig is tudták, hogy mely autókra nem szabad mikuláscsomagot biggyeszteniük, mert a tulaj nem fogja kifizetni a büntetést, ellenben bemegy a főnökükhöz hangoskodni, aztán majd ők, a közterület-felügyelők ütik meg a bokájukat. Volt rá példa, nem egy. Ha ebből a szempontból vizsgáljuk meg a polgármester módosító előterjesztését, meg is dicsérhetjük a városvezetőt, hiszen egy létező szokásjogot végre hivatalosan törvényesít. Éljen! (Ha pedig valamiféle álszeméremből véletlenül nem fogadná el a módosítást a közgyűlés, akkor sincs gond, minden marad a régiben.)

Más rendeletek módosítására is készülnek a debreceni városatyák, hozzányúlnak például az önkormányzati bérlakásokhoz. Eddig csak az vehette meg a köztulajdonú bérlakást, aki benne lakott. A tervezet szerint azonban ez hamarosan elavult rendelkezés lesz, mivel ha az eladásra felkínált lakást nem tudja megvásárolni a bérlője, akkor azt bárki más megveheti lakottan, aztán ő lesz a főbérlő, ő állapítja meg a bérleti díjat, ő zaklatja majd a bérlőt. Jönnek a háziurak! Meg a pénzbehajtóik, kilakoltató és verőembereik.

Állítólag azért van szükség erre a módosításra, mert pénzszűkében van a város, a könnyen eladható közvagyon már elfogyott, ezért az önkormányzati tulajdonú lakások eladhatóságát kell megkönnyíteni, hogy bevételre tegyen szert a költségvetés. Persze, ezt csak rosszindulatú és torzlelkű ellenzékiek terjesztik, a város ugyanis nincs bajban, a város gazdag, láthatjuk, a képviselők parkolási díjaira sem tart igényt.

#442

Kiszel Tünde Debrecenben

    

Hát bocsáss meg, tudom, hülye voltam!

    

Kiszel művésznő mostanság a zenei klipek világában domborít. Miközben óriási közönségsikere van énekhangjának –, ami egy életre kitörölhetetlen emléke marad azoknak, akik veszik a bátorságot, s meghallgatják, – aközben méltatlanul szerény médiavisszhangja volt annak a debreceni forgatásnak, aminek eredményeként ő a slusszpoén a Kerozin újabb számának  végén.

(A klip egyébként a szakmában méltán egyre elismertebb Pixelfilm munkája, a készítéshez kanyarított sztori a Kerozin oldalán olvasható, ahonnét letölthető a teljes klip és annak werkfilje is.)

#441

Bálabb bál

 

Nem is értem, mi végre a nagy izgalom.

 

 

Emailben, telefonon, utcai megállítások által kérdezik tőlem, hogy milyen volt a Város Bálja. Tudom én? Hát nem tudom, mert nem voltam ott. A nekem szegezett kíváncsiság apropója pusztán annyi, hogy megörökítettem a menütAmúgy én is csak annyiban vagyok tájékozott, mint minden más médiafogyasztó. Innét tudhatom, hogy a Város Bálja (ezt hivatalosan nagybetűvel kell írni mindkét szó tekintetében) idén a világok találkozásáról szólt. Ami abban nyilvánult meg, hogy felszólalt bálilag a lengyel és a norvég nagykövet, Nagyvárad magyar alpolgármestere, az egyik folyosószélen az utcákról ismert álindián kolduszenekar játszott, felléptek „géppuskalábú” írek, és a helyi szakácsok mindenfélét összefőztek a hosszabb ideje emberlakta kontinensek gasztronómiájának jegyében (Antartktisz kilőve).

Aztán annyit lehetett még megtudni a tudósításokból, hogy ez volt az eddigi legnagyobb városbál a maga ezer vendégével a Káká (Kölcsey Központ, de jó, hogy van) összes termeiben, és a Vivat Bacchus énekegyüttes alkalmi tagjaként Kósa Lajos polgármester is fellépett egy dalos számmal, hatalmas tapsvihart bekasszírozva. Na puff, Nero császár lantján kísérve adta elő saját szonettjeit, a Napkirály balettozott az udvartartása örömére, Gyurcsány pedig közpublikus home videót csináltatott ablaktáncából. Tapsolták mindegyiket cefetül. Debrecen város egykor volt magisztrátusainak puritán, mértéktartó és méltóságteljes tagjai meg forogtak sírjaikban, nem baj, addig sem unatkoztak ott lent.

Aki ennél is többre kíváncsi, olvassa el a megyei beszámolóját az önkormányzati tévé tudósítását vagy egy személyes ihletettségű élményleírástEnnyi született a médiában az örökbecsűről.

Záró megjegyzésként csak annyit említenék meg, hogy ez a parvenü pipiskedés nem Debrecen város bálja volt, hanem a polgármesteré. A kettő nem egy.

süti beállítások módosítása