#450

Gyurcsány-fütyü

 

Transzban vagyunk, a várakozás transzában, mi mind a kevesen.

 

Egykoron, még az átkos komenizmus előtt, amikor a városba tévedt az aktuális miniszterelnök, akkor nagy volt a lelkesültség. Az urak kikeféltették a cilinderüket, a cseléd a folttisztító üvegével ügyködött az ünnepi felöltőn fél délután, a dámák meg úgy variálták toalettjüket, mintha bálra igazítanák még látványosabbá született szépségüket. A püspök már napokkal előtte magolta két üdvözlő mondatát, a kivezénylendő kisiskolásokat – mert már akkor is voltak ilyenek – pedig hosszan trenírozták a nemzeti trikoloros zászlócskák lankadatlan lobogtatására. Mennyi hülyeség!

Most frissiben két kocsma közönségét is teszteltem, hogy mit szólnak a miniszterelnök debreceni látogatásához és tervezett tiltakozó fogadtatásához. Nem reprezentatív közvélemény-firtató felmérésem szerint: semmit. Rohadtul nem érdekli őket se Gyurcsány, se az ellene szerveződő demonstráció. Pedig volt ott turulosjobbos középiskolai tanár, keménybalos munkanélküli és se balos, se jobbos, egyszerűen csak csámpás pincelakó is. Magasról ejtették a témát, ellenben komoly vitába bonyolódtak a globális felmelegedést illetően. El is szégyeltem magam, hogy én miféle aktuálpolitikai témát forszírozok, miközben ők a világ sorsa miatt aggódnak a sörragacsos pultra könyökölvén.

Kinek ügye a cívisek városában az ide látogató miniszterelnök? A tudatosan flegmán viselkedő fideszes polgármesteré, a kötelességszerűen lelkes szocialista vezetőpolitikusoké, a tiltakozóan demonstráló debrecenieké? És hányan is fognak tüntetni ellene a debreceni kétszázezerből? Százan, kétszázan, ezren, kétezren? Kétezer az itt egy százalék. Nagy tömeg, de kevés ember. Ellenben ha csak húsz ember tiltakozna a jelenlegi városvezetés helyi drasztikus áremelései ellen, az már jelentős sokaságnak számítana. Pedig csekélység számban, de nagy erő bátorságban. Lenne, de nem van.

Amikor hajnalban e sorok íródnak, a szervezők már pontosan tudják, hogy hányan fognak tüntetni, a polgármester már áldását adta az akcióra. Vagy azt mondta a polgármester, hogy ezennel nem lesz cirkusz Debrecenben, és akkor nem is lesz. Ezt momentán mi még nem tudhatjuk, csak abban vagyunk biztosak, hogy az lesz, amit a polgármester akar, amit jóváhagyott. Mert utasító szavára szűntek meg Debrecenben a szocialisták pártháza elleni őszi dobálódzások, mert – közvetve és közvetlenül – vele egyeztet a B-közép keménymagja a kántálandó rigmusokról, mert ő az ura a városnak, határozott mozdulatokkal irányítja, mert az ő akarata érvényesül. Mert ez van – akár tetszik, akár nem.

Ha a polgármester felmérte városának általános hangulatát, a mélységes irtózást a pártpolitikától, az ódzkodást a hangos szótól, a sok gond közepette nyugalom iránti vágyakozást, akkor nem lesz köztéri kakaskodás még az oly sokszor elátkozott Gyurcsánnyal szemben sem. Ha a polgármestert mindez nem érdekli, és lelkében inkább pártkarriert melengető, Debrecenből felemelkedni igyekvő gyarló ember, akkor lesz mutatvány, lesz ricsaj. Nem nagy, éppen csak kis ricsaj, annyira elegendő, hogy az arra fogékony sajtó megemelje.

A miniszterelnököt nem kell szeretni, lehet őt akár utálni is ezerrel, mindenkinek szíve joga. Azt azonban tudjuk, hogy ami ma itt történni fog, az nem Gyurcsányról szól, hanem Kósáról.

Sok okom nincs rá, de én adok esélyt annak, hogy ma – vagy akaratosan méltóságteljes, vagy lenézően flegmatikus, vagy közönyösen érdektelen – csend lesz Debrecenben.

#449

Szent István és Gyurcsány

 

Hörgés itt, morgás ott. Zajlik a magyar.

 

István király blogot ír. Illetve írt. Tegnap ugyanis a 46. részben meghalta magát. Az István király naplója egy újabb érdekes produkciója a honi blogszférának. Azért ezt a semmitmondó produkció szót használom, mert műfajilag nem egyszerű meghatározni. Sztori-füzér? Kisregény? Egy film forgatókönyvének előmunkálata? Nem részletezném, inkább ajánlom olvasásra. A tavaly december elején elkezdett sorozatot eddig legtöbben a Brian életéhez vagy a Gyalog-galopphoz hasonlították. Egy biztos, nem a történelemkönyvekből ismert István király lép elénk, nem a hivatalos história elevenedik meg az államalapító naplójában. Nyilván ennek is köszönhetőek a fogadtatásában megmutatkozó drasztikus különbségek. A blogformához igazított naplót viszonylag népes rajongói tábor követte, a fanek kommentjeikben vitatták meg a történéseket, az eszmecserébe pedig maga a szerző, Stephanus Rex is bekapcsolódott – a hozzászólásokkal, a csoportos olvasói reflexiókkal együtt vált többrétegűvé, teljesebbé. Na, ilyen nincs, ha az olvasó otthoni magányában, pamlagon heverészve tesz magáévá egy könyvet.

A lelkesült reakciók mellett ideges felhördülések is megjelentek a hozzászólások között, különösen azután, hogy a Kurucinfo antimagyarizmus rovata külön publikációt szentelt a blognak, s abban keresetlen szavakkal támadta István király naplóját.

A blog szerzője azt ígérte, hogy a történet befejeztével fellebbenti a fátylat valós kilétéről. Az önleleplezés a napokban várható.

 

Gyurcsány Ferenc tegnap Pécsett járt – kifütyültetése kapcsán írt az ottani blogger kolléga, El Lobó –, holnap pedig Debrecenbe érkezik. Itt is volt már szó a látogatás és a fogadtatása előkészületeiről, az önkormányzati sajtó is eleget tett immáron szokásos tüntetésszervezői feladatainakA miniszterelnöki vizitálás legújabb fejleménye, hogy a helyi szocialisták közleményben kérték Kósa Lajost, hogy „nyilvánosan szólítsa fel önmérséklet tanúsítására a város érdekeit veszélyeztető tiltakozókat” és „emeljen szót a találkozó zavartalanságáért”, a városvezető pedig válaszközleményben tudatta: „Debrecen város polgármestereként szeretném határozottan leszögezni, hogy a találkozó zavartalanságát semmi sem veszélyezteti”. (A két szövegben van még több nyalánkság is, itt olvashatók.)

Majd csütörtökön megtudjuk, ki miként érti, kinek mit jelent a zavartalanság szó.

#448

Barabás bilincsben

 

Akkor ez most bulvár?

 

Szerintem nem. (És ennél több állásfoglalásom nem is lesz az ügyben.)

A vasárnapi nap híre volt, hogy a teremfoci torna helyszínéül szolgáló Főnix Csarnokból a rendőrök bilincsben vitték el a Debrecen város Mecénás-díjával kitüntetett vendéglátóipari vállalkozót, Barabás ZoltántAz ok: a rendőrség előzetesen is felhívta rá a figyelmét, majd felszólították a jogsértés abbahagyására, ennek ellenére a Barabás által működtetett büfékben sört szolgáltak ki, sőt maga a vállalkozó – demonstratíve – személyesen is csapolta az italt a sportrendezvény ideje alatt, ez a cselekedet pedig törvénybe ütköző. A bilincses előállításról beszámolt a megyei napilap és az önkormányzati televízió is, a sajtó által fontosnak ítélt részletek ezekből megismerhetők.

A sajtó érdeklődése két okból is jogosnak mondható. Egyrészt Barabás Zoltán nem akárki, sokadik kocsmáros Debrecenben, hanem közismert személy, helyi viszonylatban közszereplő, tehát a vele kapcsolatos – extrém – történések közérdeklődésre tarthatnak számot. Másrészt példátlan a helyi rendőrség eljárása, mivel eddig nem volt szokásuk – lehet, ezután sem lesz –, hogy közismert személyt, helyi viszonylatú közszereplőt bilincses előállítással késztessenek törvénysértő cselekedetének abbahagyására. Tiszta Amerika!

A cívis közbeszéd kétféleképpen kommentálta az esetet:

1. Barabásnak igaza van, ha eddig gond nélkül mérhetett sört a Főnixben, akkor miért ne csapolhatott volna most is. A rendőrök pedig inkább a bűnözőket üldözzék, ne a vállalkozókat. Különben meg jó reklámot csinált magának a vállalkozó ezzel a kis olcsó heccel.

2. Barabásnak nincs igaza, mert tudatosan szegte meg a törvényt. Nagyon helyes, hogy a rendőrség végre nemcsak a kisemberekkel szemben jár el keményen, hanem a magukat sérthetetlennek tartó helyi hatalmaskodók ellenében is. Ezzel a kivagyi akarnokoskodásával pedig igen rossz reklámot csinált magának és cégének is.

Így van? Amúgy? Se így, se úgy? Tessék választani.

(Debrecen város kitüntetettjének ügyében a polgármesteri hivatal jogosult szabálysértési eljárásra, s legfeljebb ötvenezer forint pénzbírsággal sújtható.)

#447

Kínai szemek a pályán

 

Bár itt nagyon lebecsülik őket, ők azért figyelnek.

 

Kínával és a kínaiakkal szemben több becsmérlő kijelentés hangzott el az utóbbi években a városházáról, ez itt a hivatalos nézet. És most ne foglalkozzunk azzal, hogy miként viszonylik kétszázezer a másfél milliárdhoz, hogy mások hogyan keresik az üzleti nexusokat a „sárgákkal”, és az se érdekeljen bennünket, hogy anyagi helyzete okán a város kétharmada kínai cuccokban jár. Mielőtt sikerülne mindent összezavarni, tényként álljon itt, hogy az egyik pekingi sajtóorgánum (szerkesztőségének címe: Jintaixi Road 2, Chaoyang District, Beijing, 100733, People's Republic of China) tudósításban számolt be a Debrecen-Arad barátságos futballmeccset kísérő atrocitásokról. A könnyebbség kedvéért az angol nyelvű változatot linkeltem ide, de helyi interpretációban olvasható magyarul is

Debrecen ismét a világsajtó figyelmébe került! És még közünk sincs az okához.

#446

Húzónevek

 

Kiszel Tünde és Szőke András - mert így alfabetikus a rend.

 

Némi médiagerillázással ismét szóbeszéd tárgyává lehet tenni egy december elején bemutatott klipet. Ha van tanulság, hát ennyi. Kereken egy hete pakoltam fel a Kerozin Kiszel Tündével feldúsított produkciójának részleteit ide és a Videobombra. Eddig a pillanatig 13 501 nézője volt a Videobombonami hazai viszonylatban igen komoly közönségnek számít a nem szexuálisan pornográf tartalmú videók mezőnyében, nem is csoda, hogy ezzel az érdeklődéssel momentán a hét legnézettebb feltöltése a Videobombon. Kinek köszönhetően? Kiszel művésznőnek és az őt gyűlölőknek. Az actoin nyertese egyértelműen a Kerozin. Amúgy meg ízlés kérdése, ki kit és mire használ fel, mert tény, hogy az egyébként mindenféle produkciókat lehúzó Kiszel Tünde most felhúzó név volt, mégsem gondolnám, hogy jelentősebb értékkel bíró kulturális alkotásokat is vele kellene ismertebbé tenni.

 

Szőke András nem adott okot rá, hogy egy bejegyzésben említsem Kiszellel, egyszerűen így hozta a sors, mivel most debütál a Hegyi Zsolttal együtt indított honlapja, az EstiskolaAhogy azt Szőkétől már megszoktuk, újabb experimentumról van szó, ami egyszerre vlog, interaktív továbbképzés, halálosan komoly és nem az – unikális produkció a kevés egyéni ötletet felmutató honi hálóvilágban. Csak legyen kitartás!

süti beállítások módosítása