Holding, te csodás!

Mit nekünk az adóemelés, ha van egy csodaholdingunk, aminek az ajtókilincsét úgy adják egymás kezébe a tanácsot kérők, mint egykoron a csodarabbijét.

Tegnap este és ma reggel és délelőtt az egész magyar média vezetőhíre a tömegeket sújtó áfa-emelés volt, ennek mértéke, kihatása, ide-oda gyűrűzése, az ebből adódó koalíciós feszültség, népnyomorúság. Pontosabban: nem az egész magyar médiáé, mert a keleti végeken más szelek fújnak. Ide nem kell rossz hír, itt más vezet. A debreceni csoda!

A megyei napilap éléről ez söpört el minden mást.

A napilap fiókportálján is ez volt a vezetőanyag fél napig.

Sokan jönnek, kopogtatnak – olvashattuk nyomtatásban és neten, hogy dagadjon a keblünk, hogy feledjünk áfát és kormányt, megszorítást és országot. Mert itt jó! Ebben a városban csoda van!

És akit nem győzött meg az első és a nyitó oldal vezérinfója, azt a hozzájuk kapcsolódó jegyzet már biztosan két vállra fektetett. Nem maradt mákszemnyi kétsége, ahogy a lelkes újságírónak sem. Mert hülye az a sajtómunkás, az a várospolgár, aki számokkal bíbelődik, a közszolgáltatási díjak mértékét nézi, sarcról beszél és felesleges beruházásokról, több százmilliót felemésztő önkormányzati médiapropagandát emleget – hülye, ha belenéz a főkönyvbe. Mind hülye, mert nem szabad fennakadni a részleteken, amikor csoda történt!

És milyen jó! Csütörtökön sem kell elmenni tudósítani a városi közgyűlésre, ahol a Debreceni Vagyonkezelő holding éves konszolidált beszámolóját vitatják a képviselők, mert már ma, szerdán világgá kürtölte a helyi sajtó, hogy ez a holding hát ez egy csoda. Istenem, de jó nekünk! A pápához kéne fordulni, kérve, hogy református ember is lehessen szent, ha már csodát tett!

Az úr és az ő egyedüli igazsága

Ha nincs ez a blognyilvánosság, talán lemaradok róla.

Miről, miről?! Hát a polgármester úr e ciklusbéli első parlamenti felszólalásáról. Az Országgyűlés honlapja szerint ugyanis Kósa Lajos egy interpellációval nyitott. De nem innét szereztem róla tudomást, hanem Bakura blogjából. S bár Bakura ejt néhány szót a parlamenti környülállásokról is, azért az a biztos, ha az emberfia maga tájékozódik a dokumentumokból. Ezt azonban nem teheti meg a parlamenti honlapon, mert oda csak az elhangzás után egy héttel kerül fel a hitelesített jegyzőkönyv, így ez az interpelláció és a rá adott miniszteri válasz is. (A szavazás eredménye azonban már látható, amiből kiderül például, hogy a miniszteri választ egyetlen fideszes képviselő fogadta el, bizonyos Balla György, aki már 1998 óta koptatja a Tisztelt Ház szőnyegeit, ezért érthetetlen a félrenyomása.)

A nem hitelesített szó szerinti kivonatot azonban az elhangzás után néhány órával kiadja a parlament sajtóirodája, ha kéri valaki. Gondoltam, Debrecen város hivatalos honlapján biztosan megtalálom a dokumentet. És jól gondoltam. Majdnem.

A hivatalos városi online szó szerint adja a fideszes honatya interpellációját, az arra adott miniszteri választ azonban már nem. Arra még csak utalást sem tesz. Mi a fenének? Kit érdekel az Debrecenben? Teljesen mindegy, hogy mit és hogyan szól a miniszter vagy bárki más bármikor, nekünk elég azt tudni, amit „Kósa Lajos polgármester úr” – így írják a városi honlapon – mondott. A többi csak megzavarná a gondolkodásunkat.

Online szamizdat

Ha a hatalom rátelepszik a médiára, s pusztán saját mértéktelen propagandájának eszközét látja benne, akkor előbb-utóbb új utakat keres magának az elégedetlenség. Nem eredeti e felismerés, az urak mégsem akarnak tudomást venni róla.

Most nem merülnék bele ismét és sokadszorra az önkormányzati sajtó elégtelenségének és szolgalelkűségének taglalásába. Nincs már ebben újdonság, változás se várható. Tündökölnek, tetszelegnek, a népet meg egyre kevésbé érdekli produkciójuk.

A helyi önkormányzati nyilvánosság szelektív látómezejében csak a jó hírek mutatkoznak, meg a – szerintük – jó emberek. Esetleg lehet még földön kúszva pitizni náluk, kérve könyörögni, hogy más is nyilvánossághoz juthasson, csak egy címes hír erejéig, csak néhány másodpercre, nem-e lehetne-e…

Ebből van elege egyre többeknek, nem várakoznak naphosszat a küszöb előtt, nem finomítják közölhető langyosságúra mondandójukat, nem alázkodnak, hanem megteremtik saját nyilvánosságukat. Ma már nem stencilgéppel, nem szitázással, hanem a neten, merthogy – többek között – erre való.

Bő egy hónapja a Csokonai sírkert áldatlan állapotai késztettek egy várospolgárt arra, hogy a világhálón ossza meg tapasztalatait másokkal, sarkallja a köldöknéző és flegma hivatalosságokat – már vannak részsikerei.

Legújabban pedig a Dobozi lakótelep kivágásra ítélt fái miatt aggódók készítettek egy saját honlapot.

Egyik mögött sincs pártpolitika, se ideológiai fujtató, mindkettő teljesen civil. Lebecsült, lerázott civil.

S lesznek többen is, születnek újabb és újabb honlapok, ha elzárják tőlük az ő pénzükön fenntartott önkormányzati médiát, akkor teremtenek másik nyilvánosságot. Sajátot, hiteleset, róluk szólót.

Így szokott kezdődni…

Karambol-tanulság?

A szavazó nép bölcs. Ha azt szavazza meg, amit mi szeretnénk. De ne legyünk demagógok, egy súlyos baleset kapcsán semmiképpen.

Ezért most csak tények következnek, semmi kimondott következtetés tőlem.

1. A Népszabadság írta: „Nem tudom, hogy meddig lehet bírni azt a tempót, amit a munkánk diktál - mondta lapunknak Kósa Lajos, Debrecen polgármestere Toller László súlyos autóbalesete kapcsán. A fideszes Kósa Lajos és a szocialista Toller László munkájában és életvitelében sok a közös vonás: mindketten több ciklus óta polgármesterek és parlamenti képviselők, és rendszeresen ingáznak városuk és Budapest között.”

2. Mint az köztudott, az internetes és az SMS-es szavazások nem reprezentatív felmérések, azokból csak igen nagyon korlátozottan – vagy sehogy sem – lehet következtetéseket levonni. Az alábbi két voksolásban pusztán az az érdekes, hogy bár ellentétesen tették fel a kérdést, s eltérő a közönség, mégis egybevág a válaszolók véleménye.

A megyei napilap és a haon kérdése június 20-án:

A vagy.hu kérdése egy hónappal korábban:  

A Vekeri-tó Fesztivál pénteki csúcspontja volt a Tankcsapda koncertje. Az együttes frontemberének nem sokkal a kezdet után figyelmeztetnie kellett a publikumot.

Sajátos rajongás, kínos közjáték. Aztán rend.