Minden kétszázadik polgár tagja a krémnek. A főrendőrök pedig menjenek vidékre!

A város bálján való részvétel nem kis anyagi megterhelést jelent, óvatos számítások szerint egy pár számára összességében minimum százezer forint körüli költséggel jár, de mindenképpen megéri, hisz aki ott lehet, az úgy érezheti, hogy tagja az új elitnek. Debrecenben mintegy ezren vannak ilyenek, ennyien mulattak az elmúlt hétvégén a Kölcsey Központban. Minden kétszázadik debreceni lakos (a csecsemőket és az aggastyánokat is beszámítva). Sok ez? Vagy kevés? Ki-ki döntse el ízlése és pártállása szerint. A nagyságrend megítéléséhez pusztán egy viszonyítást ajánlok: ha hasonló nagyságrendű bált szerveztetett volna a főpolgármester Budapesten, akkor azon tízezren vettek volna részt. És akkor képzeljük ehhez a Demszky-bálról szóló sajtótudósításokat mondjuk a Magyar Nemzetben vagy a HírTV-ben.

Igaztalan lenne azt mondanunk, hogy a pazar szmokingos és nagyestélyis bálon csak az ezer kiválasztott lehetett jelen. Mert a falakban – mint afféle modernkori Kőmíves Kelemenné – ott volt minden debreceni: „Amit itt látnak, az tulajdonképpen minden a debreceniek munkáját dicséri” – mondta Kósa Lajos polgármester ünnepi beszédében. Szép megnyilatkozás, biztosan nagyon örülnek neki azok a mindendebreceniek, akik soha nem élvezhetik munkájuk megaberuházásos gyümölcseit, mert nem engedhetik meg maguknak, hogy életükben akár egyszer is elmehessenek egy városbálra vagy egész családjukat megpancsikoltassák a látványfürdőben… Hagyjuk, mert vaskos demagógiának tűnik, pedig csak némi szenzibilitás szükségeltetne a megértéséhez.

Fotó: civishir.hu

Ellenben nagyon kapaszkodnia kell Debrecennek, mert példáját követve igen erőteljesen nyomulnak a kisebb régió városai. Például a cívishontól 21 kilométerre található Derecske. Ott is bál volt, városbál, épp ugyanakkor, mint Debrecenben, és ez fontos dolog, ahogy Kocsis Róbert, a Hajdú-Bihar megyei közgyűlés alelnöke báli köszöntőjében fogalmazott: „tavalyhoz képest egy lépést tett előre Derecske, hiszen akkor Debrecen után másodikként szervezett bált, most viszont párhuzamosan fut a megyeszékhelyen és a bihari városban a bál”. Ez igen!

A derecskeiek más téren is másolják a debreceni szokásokat, immáron itt sem minden helyi lakosé a helyi rendezvény, hanem csak az egyfelé húzóké, s itt is átpolitizálnak mindent, amit csak lehet. Idézzük újra a báli tudósítást: „Fülepné Sipos Ilona, a művelődési központ igazgatója (…) bejelentette: 2010 a változás és az állandóság éve lesz. A változásé, mert kormányváltás lesz, az állandóság pedig azért kell, hogy az önkormányzat összetétele ne változzon!” Mindenki boldog? Mindenki polgár?

Fotó: derecske.hu

Ha tovább erősödik a környező kisebb városok öntudata, lesz ám félnivalója Debrecennek! Attól lehet tartani, hogy a debreceni polgármester példáját követve ők is meghirdetik a decentralizáció jelszavát. Kósa Lajos felvetette, hogy a főváros helyett miért ne lehetnének a nagyobb vidéki városokban minisztériumok, országos hatókörű hivatalok. Ha tetszik az ötlet, akkor bontsuk tovább a jelenlegi rendszert. Miért kell debreceni központtal működnie minden megyei intézménynek, amikor ráadásul Debrecen közigazgatásilag nem is része Hajdú-Biharnak, hiszen önálló megyei jogú város? Legyen Derecskén például a megyei könyvtár székhelye! Vagy mondok jobbat! Költözzön Derecskére a megyei rendőr-főkapitányság, élvezzék a derecskei potentátok a megyei főrendőrök közvetlen közelségének előnyeit!

Pártállami módszerekkel nem lehet megrendszabályozni a nyilvánosságot 2010-ben.

Nem lenéző, inkább elnéző mosollyal tekintsünk mindazon próbálkozásokra, amelyek ókádárista módon, a szovjet-típusú gondolkodás mentén kívánják megrendszabályozni a nekik nem tetsző nyilvánosságot.

Legújabban arról szóltak a hírek, hogy a majdani kormányzati igyekezet egy akolba hajtja a Magyar Távirati Irodát a közszolgálati televíziós és rádió csatornákkal, egy felügyeletet gyakorolva fölöttük, egy diktátum kívánalmai szerint működtetve az eddigi zavaros sokaságot. A „közszolgálat” azonban elébe siet a várható történéseknek, s jövőbeni pozícióját megalapozandó egyre több szerkesztő már most várható urainak szolgál: összekacsintó elfogultságokat néz el nagyvonalúan, elkötelezett pártszimpatizáns műsorvezetőt emel vissza heti rendszerességgel élőadásba, kivételez és diszkriminál – régebben ide, újabban oda. Teszik ezt egyedülálló fontosságuk tudatában, mintha még mindig egyetlen tévéje és rádiója lenne az országnak, mint volt két évtizeddel ezelőtt.

Ám az azóta megszületett kereskedelmi média sem másabb, közéleti műsorpolitikája és laza hírszerkesztése mögött kitapinthatóan az a törekvés munkál, hogy lehetőleg minél jobb viszonyt tartson fenn a hatalomban lévőkkel, hatalomváltás közeledtével pedig az új várományosokkal.

És árnyaljunk tovább! Nagyot tévednek mindazok, akik úgy gondolják: ha uralják a legfőbb országos médiumokat, akkor véleménydiktátorai lehetnek az egész országnak. Mostanság Magyarországon többen tájékozódnak a helyi orgánumokból, többen olvasnak települési, város(rész)i lapokat, mint amennyien országos és regionális (megyei) újságokat együttvéve. A törekvő hatalom számára csak félmegoldás, hogy üzleti alapon – közpénzekből fizetett hirdetéseivel – befogja a megyei sajtó száját, annak a megyei sajtónak, amelyik külföldi tulajdonosait csak a profit maximalizálása érdekli, semmi egyéb, sem az olvasói, sem az újságírás erkölcsi kötelességei és szakmai minimumai, sem a régió érdekei, sem a nyelv vagy a kultúra védelme.

A totális pártalapú manipulációra törekvő önkormányzati vezetők persze ezen is továbblépnek, át, keresztül. Települési sajtót működtetnek, a szegényebbek csak újságot adnak ki, a saját polgáraikat jobban sarcoló tehetősebbeknek már van tévéjük, rádiójuk, több honlapjuk is. Ne felejtsük: közpénzből! És pusztán azzal a feladattal megbízva, hogy az adott település lakóit minél alaposabban félrevezetve dicsőítsék a polgármestert és pártját, legyen az akár vörös, akár narancssárga.

Az országos és helyi pártos, ám közpénzből finanszírozott média költségeit összeadva százmilliárdos summáról beszélhetünk évente. Ám 2010-ben már mindez kevés, hiábavaló. Minél erőszakosabban nyomul a hatalmi véleménydiktatúra, annál több civil, állampolgári, önkéntes és öntudatos fórum tűnik fel, hallatja hangját. Minél durvább és alantasabb eszközökkel dolgozik a monopóliumra törekvő politikai egyszólamúság, annál nagyobb lakossági igény mutatkozik az alternatív nyilvánosságra.

Ám legyen! Zúgjatok, csörömpöljetek leporolt stencilgépek, nyíljatok fórumok, virágozzanak a világháló új hajtásai!

(Ezennel köszöntöm a Debbenet néven megszületett új közösségi blogot.)

Csak a kezét figyeljék!

Attól, hogy valaki politikus, még tudhat számolni. A szocialistáknak ez olykor nem megy, a Fidesznek azonban nagy gyakorlata van a rászámolásban. Tudják-e ezt hasznosítani, amikor a költségvetéssel kell matematikázni?

„Az utóbbi tizenkét év legszigorúbb és legnehezebb büdzséjét terjeszti 2010. január 14-én a közgyűlés elé a debreceni önkormányzat” - adja hírül a város hivatalos honlapja. (Arról azonban már nem számol be, hogy a korábbi helyi szövetséges, az MDF bejelentette: nemet mond a költségvetésre. Mint tudjuk, a város hivatalos honlapja csak az egyik frakcióé, a hozzájuk nem tartozó többi választott képviselőnek itt nincs terepe, de ez más téma.)

Szóval nehéz napja van ma a debreceni önkormányzati képviselőknek, számolniuk kell, akár az ujjaikat is segítségül véve. Menni fog? Bizonyságként következzen egy videó, ami néhány hónapja készült a Parlament előtt, amikor Kósa Lajos polgármester demonstrálni hívta a polgármestereket a kormány ellenében. A felvételen Dánielfy Zsolt önkormányzati képviselő és színművész látható, amint Fazekas Mihályt idézve mondja és mutatja: „Háromszor veri ezt kenden Lúdas Matyi vissza”. (Előbb eredeti sebességgel, majd újmagyar szokás szerint lassítva látható az örökbecsű jelenet, hogy mindenki megérthesse.)

Természetesen tudjuk, hogy Dánielfy Zsolt képes különbséget tenni kettő és három között. Ez a kis móka csak azt a célt szolgálja, hogy némi vidámságot hozzon a költségvetés-gyártás súlyosan zordkomoly perceibe. 

Elmaradt a leleplezők leleplezése. Mára az MSZP is, a Fidesz is csak árnyéka régi önmagának.

Javában tart a választási kampány, bár még nem tudjuk, mikor kell az urnákhoz járulnunk, hogy leadhassuk voksainkat leendő országgyűlési képviselőinkre. Pártjaink azonban kegyesek hozzánk, korai kampányolásukkal is kedvünkben szeretnének járni, jó sok időt adva arra, hogy majdan kellő megfontolás után hozhassuk meg döntésünket.

A szocialisták például a hét végén sem pihentek, négy napja az internet segítségével igyekeznek prezentálni, hogy miféle csúf dolgokra képesek a fideszesek azokban a városokban, amelyeket ők irányítanak. Így kormányoztok ti címmel térképes aloldalt nyitottak párthonlapjukon, ahol jól leleplezik Fideszéket. Pontosabban ezt szeretnék, de csúful nem jött össze nekik. Az esztergomi alternatív nyilvánosság egyik fontos szereplője, a Meggyes a hibás blog már vasárnap bebizonyította, hogy esetükben hibás számokkal dolgoznak a szocik, Esztergomnak jóval nagyobb az adóssága, mint amiről az MSZP tud (A szocik ismét elqrták). 

A debreceniek hasonló pontatlansággal szembesülhettek, mert a cívisváros eladósodottságának összegét a szocialisták 1 200 000 000 forintban adták meg. (A számok világában kevéssé jártasak számára lefordítom: egymilliárd és kétszázmillió forint.)

Vasárnap azt hihettük, hogy biztosan elírták a számot, véletlenül lemaradt egy nulla a végéről. Minimum. Mert aztán a nulla pótlása után még meg is szorozhatnák az összeget kettővel. Szóval akkor elírásnak tűnt, de ma már szerda van, és az összegen nem változtattak, tehát az MSZP szerint ennyi Debrecen adóssága. És ha ennyi, akkor ezért nem bírálat jár, hanem dicséret. Ha a várost ily kevés adóssággal irányítja a Fidesz, akkor alkalmas az ország kormányzására is – üzenik a szocialisták.

De mi, debreceniek tudjuk, hogy az adat pontatlan. Nem kicsit, nagyon. És vártuk, hogy amint ilyenkor lenni szokott, dörgedelmes szólásra emelkedik valamelyik helyi fideszes politikus (városvezető vagy kiigazításügyi tanácsnok), és a hagyományoknak megfelelően jól elküldi a szocikat: „Kedves emberek, az MSZP-sek már megint hazudnak reggel-este-éjjel, mert Debrecen adóssága nem 1,2 milliárd forint, hanem ennek a sokszorosa. Ez az újabb bizonyíték, a nyilvánvaló ok arra, hogy le kell váltani őket, s a Fidesznek kell kormányozni az országot!”

Sajnos eddig elmaradt a leleplezőket leleplező igazmondás. Most itt állunk kétségek között, tanácstalanul. Eltelt húsz esztendő, s oda jutottunk, hogy nem lehet megbízni sem a szocikban, sem a Fideszben, sem a bal, sem a jobb vezető erejében. Jaj, mi lesz veled Magyarország!

Van egyszer, hol nem van, van egy város, aminek a lakói nagyban szeretnek gondolkodni. Van templomuk a város közepén, amit nagynak tisztelnek. Van vasútállomásuk, az is nagy, meg az erdő a város szélén, de még a piac is nagy, bár új épülete jóval kisebb, mint a lerombolt régi volt.

Ennek a városnak az ura, a polgármester, nagytöbbségű közgyűlés élén lett nagyhatalmú úr. Vannak ám többen, akik bár eredendően a nagyúr hatalmából kaptak hivatalt, mégis úgy gondolják, az ő munkájuk eredménye, hogy a nagyúr nagy lett s maradt mái napig. Szinte mind médiákus emberek. Az egyik önkormányzati fennhatóságú lapkiadó egy nagypéldányszámú hetikiadvány élén, de ő most a városi pletykák szerint a kiadványa megmaradásáért aggódik, a másik a nagy helyi tévé királya, aki többet gondol magáról, de nagyon.

Nagyot álmodott ő, nem is egyet, hanem hármat. Úgy gondolta, hogy mivel az elkövetkező országgyűlési választásokon nagyon nagy fölénnyel győz az a párt, amit eddig is szeretett nagyon-nagyon, ezért ő most benyújthatja az annyira nem is nagy számláját. A helyi tévé igazgatójaként első kívánsága, hogy ő lehessen a város kulturális alpolgármestere, mert ő ezért nagyon megdolgozott.

De ha lehet ennél többet kívánni, ő akkor mégis ennek a kis hazának a nagy közszolgálati tévéjében töltene be valami nagy pozíciót.

Bár hamár a remélt nagy fölénnyel győz az eddig szolgált pártja, hát mégis leginkább a Nagy Amerikai Államokban a magyar nagykövetségi sajtófőnök lenne, magában Washington DC-ben, mert az neki dukál eddigi áldozatos munkájának megjutalmazásaképpen.

Ezt az ambíciómesét mindenki kedveli a nagyotálmodó főnök hivatalában, mert egyrészt szeretnék őt messziről nézni, másrészt azért, mert ha az igazgató elmegy a városházára vagy Budapestre vagy Washingtonba, akkor előrébb lép a kisfőnök, s aki eddig alább volt, az lesz a kisfőnök, s aki még alább volt, abból lesz reményes, és így tovább, és még a kameraállványt hurcoló ember előtt is beláthatatlan perspektíva nyílik meg, ha a nagyember eltávozik.

Amit most leírtam, az mind a nagyfőnök közvetlen környezetéből származó információ, ha ők nagyot mondtak, akkor én is.

Kedves gyerekek, aludjatok jól, merjetek nagyokat álmodni, mert addig sem vagytok ébren, addig sem gondolkodtok!