Egyes városokat a történelem olyan településszerkezettel ajándékozott meg, aminek centrumában van egy tér, és az utcák ebbe a térbe torkollanak sugarasan, illetve e teret veszik körül, mint koncentrikus körök. Debrecen nem ilyen város, nagyon nem ilyen. Volt, de lehet. Debrecen olyan város (volt?), ahol van egy széles nagy központi utca, amibe derékszögben csatlakoznak a kisebb utcák, amikbe szintén sarkosan a még kisebbek. Ennek a szerkezetnek is megvan a településtörténeti oka, erre is lehet büszkének lenni, ha valaki tényleg igazi lokálpatrióta.

Néhány éve Debrecen aktuális vezetői úgy döntöttek, hogy hipp-hopp átírják azt, amit a történelem produkált hosszú évszázadokon át a maga organikus módján. Így lett főtere a városnak, ami sosem volt addig. Akinek tetszik, annak szép, akinek nem tetszik, az meg költözzön el – szokták mondogatni a csuklásnélküli párthívek. De hagyjuk most az esztétikai szempontokat, közelítsünk pragmatikusabban! Ez a tér remek placc tömeggyűlésekre, bajnokcsapat-avatásokra, népiesch főzőeseményekre, nyári koncertekre – bár erről egészen más véleménye van az ott lakóknak. Ez a tér azonban annyira megbolygatta Debrecen közlekedését, hogy az immáron közel egy évtizede csak bolyong, bolyong. Mert ha belepitiszkálunk a történelem munkálkodásába, akkor nem szabadna megállnunk félúton. Tehát ha lett főterünk, akkor legyenek sugarasan beletorkolló utcáink, meg koncentrikus köröket rajzoló utcáink is. Ekkora város(át)rendezésre azonban már nem volt bátorság, meg pénz sem, meg hülyeség is lenne teljesen átírni a történelmet. A főteret kreáló városvezetés azonban a teresítés kezdetekor – ismételjük: közel tíz éve – megígérte, hogy kialakítanak egy városközpontot körbeölelő körutat, s ezzel megoldódnak azok a közlekedési gondok, amelyeket a főutca – a város főütőere – kiiktatása eredményezett. Teltek az évek, gyarapodott a gépkocsiállomány, egyre hosszabbak – térben és időben is – a közlekedési dugók, kiskörút nincs, nem baj, majd bele lehet írni a következő választási programba is a megépítését.

Valami azért mégis mozdulni látszik. Az önkormányzati televízió a minap adta hírül, hogy a dugók megszüntetése érdekében megváltoztatnák az egész belváros közlekedési rendjét. Legelőször is a beismerésnek kell örvendenünk, mármint annak, hogy vannak dugók Debrecenben, ugyanis éveken keresztül azt állították, hogy nincsenek, bár a dőre lakosság ezzel szembesült reggel és este, de nyilván rosszul látta. Tehát örüljünk a beismerésnek. Aztán még minek is? A dugóhúzó-plánumnak már nem annyira. A kisszabású elképzelés szerint ugyanis négy nagy utca egyirányúsításával „belvárosi körgyűrűt” illesztenének a főtér aljába.

 

Tehát nem lesz több utca, még mindig nem épül meg a beígért kiskörút, mert a város anyagi helyzete ezt nem engedi meg, hanem felpakolnak néhány közlekedési táblát, átfestik az aszfaltcsíkokat, aztán körözhet a cívis, mint gólyafos a levegőben, de még mindig nem a főtér körül, csak az aljában. Közlekedési mérnök ismerősöm szerint ezt nevezik parasztvakításnak. Mert bár nagyon okos szervezéssel elérhető némi forgalomgyorsulás a csúcsidőszakban, de ezzel együtt forgalomnövekedés lesz csúcsidőszakon kívül is, hiszen az egyirányúsítások miatt többet kell majd autózni ugyanazon cél eléréséhez. Aztán ugye az egyirányú nagy utcákba torkolló kisebb utcák közlekedési rendjét is meg kell változtatni, és ráadásul semmivel sem fogja kevesebb kipufogógáz terhelni a belváros levegőjét. Véleménye szerint ez átmeneti megoldásnak sem jó, pusztán látszatintézkedés. Nincs más mód a belváros közlekedésének normalizálására, csak a beígért körút megépítése, ami nem kerülne többe, mint a Kölcsey Központ felhúzására költött pénz harmada.

Még friss az anyag, alig egy napja került fel a nagy videómegosztóra. (Azt nem lehet tudni, hogy a magára ismerő iskola mikor szedeti le ezt a rossz reklámot, ahogy az az eredeti verekedős videó esetében is történt.)

Egy tanórából láthatunk egy percet nagy zajjal és röhögésekkel, kakaskodó diákokkal, az osztálynak hátat fordító, a táblánál ténykedő tanárral. Állítólag ez az általános kép, állítólag igen ritka kivétel az az iskola, ahol nem így zajlanak a hétköznapok.

(Készítője ezen kívül több apró videóval is gazdagítja képünket arról, mit csinálhatnak gyermekeink az oktatási intézményekben.)

Lukács Laci nem George Harrison és nem Bono. De lehet.

 

Rendkívül méltatlan ügybe keveredett a Tankcsapda. Meggyőződésem, hogy akaratán kívül. És akkor most meg kell védeni. A Tankcsapda része a kis magyar könnyűzenei show businessnek, éppen ezért lehet bírálni – leginkább Debrecenen kívül – számaikat, koncertjeiket, szövegeiket, zenéjüket, ventillátoraikat, bármit. Egyet azonban nem lehet mondani rájuk, hogy bármi szándékos közük lenne az ország szétszakításán munkálkodó szélsőséges erőkhöz. A Tankcsapda nem pengeti szívszaggatóan a székely himnusznak titulált műdalt, a koncerteken nem üvölti a mikrofonba Lukács Laci, hogy nemnemsoha, sem azt, hogy gyurcsánycsótány. Lehet mondani rájuk, hogy kezdenek kiöregedni, hogy fáradtak már, hogy önös érdekeikből bele-belepuhulnak a helyi hatalomba, hogy számukra is többet ér már a pénz a lázadásnál, lehet mondani bármit, csak a szélsőséges politizálás vádjával nem lehet illetni őket. Lukács Laci nem állt be önkormányzati képviselőnek (mint például Jantyik – PG Csoport), nem írt nyálas városhimnuszt Debrecennek (mint például Jantyik), nem politikai nyomással éri el a koncertmeghívásokat (mint például állítólag Jantyik).

A Tankcsapdát most meg kell védeni, mert nem lehet, hogy közük lenne ahhoz a cucchoz, amit zenéjükkel felpakoltak az egyik kisebb videómegosztóra - amiről most sajtózik a sajtó (Levették a horogkeresztet a Coolspace oldaláról, Gyurcsányhoz horogkereszt, alá Tankcsapda, Tankcsapda, MSZP és horogkereszt). 

Most persze lehetne mondani, hogy aki korpa közé keveredik…

Mert vannak azért összefonódások itt és most. Mert van átfedés a Tankcsapda rajongói tábora és a Loki béközép keménymagja között, akikről úgy tudják Debrecenben, hogy az éjszakai választási plakátszaggatók közülük kerülnek ki szervezetten. És jelen vannak – miért ne lehetnének, törvény által nem tiltott állampolgári joguk – a Kossuth téri szakadatlan kormányellenes tüntetők között, amint fotók tanúsága szerint a Magyar Gárda helyi alegységében is.

Természetesen mindehhez – ismétlem: meggyőződésem – a Tankcsapdának semmi köze nincs. Ellenben Magyarország legnépszerűbb rockbandája nem tehet úgy, mintha nem is érdekelné, mi történik közelében, mire használják fel. Nem kell George Harrisonként koncertet szervezni Bangladesért, Bononak sem kell lenni egy újabb Live Aid érdekében. Csak Lukács Lacinak kell lenni, s ha már marhák belekeverték a horogkeresztezésbe, Lukács Laciként kell valamit mondani annak a több ezer-tízezer fiatalnak, akik figyelnek szavára. Nem pártok mellett vagy ellen, mert tágabb az ország a pártoknál, de tudja ezt ő nagyon pontosan.

Olvassatok mást is! 

Rendreutasítás viperával

Az egyik (debreceni) lakótelep parkolójában – ki tudja hogyan – gondoltak a mozgássérültekre is. Szemmel láthatóan ez a többi autóst nem igazán érdekelte. Éppen arrafelé sétáltam, amikor láttam, hogy a képen is megfigyelhető alacsony szintű létforma előbb szemből, majd tolatva beparkol éppen a tábla alá. Udvariasan felhívtam a figyelmét arra, hogy nem éppen kultúrált dolgot művel, mire jött a szokásos szöveg, hogy csak 10 perc, meg mindjárt jövök, stb. Mondtam neki, hogy rendben, addig én leengedem mind a négy kerekét és elindultam az autó felé. Erre aztán ő is megindult felém, hogy ha hozzá nyúlok akkor… eddig tudta folytatni mert hirtelen kicsaptam a környék adottságai miatt magamnál hordott viperát, mire kissé elbizonytalanodva rendőrséget akart hívni. A vége az lett, hogy megálltam az autó előtt, ő pedig már szinte könyörögve kért, hogy álljak már el onnan, mert sietne. Végül az autó mögötti járdaszigeten keresztültolatva tudta elhagyni a helyszínt. A tahósági tetőpontot akkor értük el, amikor kiderült, hogy azért állt meg a mozgássérülteknek fenntartott parkolóban, mert onnan csak néhány méterre van a garázsa és onnan szeretne kivenni valamit. De akkor miért nem áll oda?

(autózz!)

Miért lógott annyit Kósa Lajos?

Minek egy demokráciában kisebbségben, ellenzékben lenni? Minek kinyitnia a száját az embernek, ha úgyis a többség dönt? Egyáltalán. Azon debreceni polgárok például, akik nem a Fideszre szavaznak városunkban, mi a fenéért nem maradnak otthon olyankor, tévézni vagy sörözni? Itt úgyis mindig Kósa nyer, miért fárasztják magukat? Talán azért, mert valahol erről is szól a mi fenenagy demokráciánk? Amely ezek szerint csak olyankor demokrácia, amikor a Fidesz a kormánypárt? Mert így úgyis mindegy, ott vannak a bolsik?
Furcsa egy gondolatmenet az, amit a DEOL tálalni próbált egy közbevetett megjegyzéssel. De ez egy ilyen furcsán kommunikáló önkormányzat. Mint ahogy furcsa maga a város is. Ahol mindig rend van. Talán éppen a furcsa kommunikáció miatt, amit naponta próbálnak legyömöszölni torkunkon.
Csak a falat a röhögéstől néha a torkunkon akad.

(Holdrabló)

Mikorra lesz új piac?

Níhány hete állandójan felbukkan, sejtetik, mingyán nyitunk! Pedig nem ojjan rózsás a hejjzet, maszatolás fojik továbbra is. Mán megint rígen vót szó a pijacrúl itten, pedig mán a töke is ki van vele az embernek. A fene se tuggya mán, mikó kőtözünk, meg hogy lesz ez a egísz! Legutóbb ugyi, novemberrűl vót szó, maga lalikerál is eszt jelentette be, míg októberbe is szajkószták, oszt kiderűt megse lehet közelíteni, mer ugyi, nincs hozzá út. Na, ez a kerszteződísípitís is jau nagy káoszt okoz, nem beszílve, hogy itt vót az új időpont, decemberbe kőtözünk. Meg aszt is ki lehetett óvasni, hallani, hogy januárba. Ahogy most elnízem a hejzetet, igencsak januárba.

(Rézműves Család) 

És itt egy ifjú blog: Pusztazaj - ahogy ők írják: „debrecenoid, alföldorientált, trendérzékeny zenei és kulturális magazin”.

A Blogmagazin Reklamájában pedig ma elindult a kéthetes vodka-túra – kultur-, szellem-, reklám- és italtörténet gazdagon illusztrálva.

Két médiafejlemény. 

A Tankcsapdáról, annak immáron szokásos évzáró debreceni koncertjéről csak két módon lehet írni: nagy lelkesültséggel vagy sehogy. Aki nem így tesz, az nagyon megbánja, mert a cívisváros új identitásának három pilléréből a Tankcsapda az egyik, a másik a többszörös bajnokcsapat Loki, a harmadiknak meg narancs a színe. Ez a három rendre össze is fonódik, egymást erősíti, táplálja. (Aki nem hiszi, kapja elő azokat a kampánykiadványokat, amelyekben rockzenész és focista ajánl újraválasztásra politikust. Nincs ezzel semmi gond, ha részükről rendben van, akkor más se ugasson bele. Woodstock meg le van szarva.) Tehát volt megint Tankcsapda, írtak róla megint sok jót, a sok-sok egylevegőjű tudósításból azonban kiemelkedik egy, aminek szerzője tökön ragadta a témát. Idézem:

A csarnok küzdőterét megtöltötte a tombolni vágyók hada, persze az ülő helyeket sem hagyták üresen a nézők. Volt, aki azt nyilatkozta, hogy „Úgy lementem volna tombolni. Repkedtek a melltartók, fantasztikus volt a látvány, nehéz volt ülve maradnom. A tíz éves fiammal, és a feleségemmel, ülve néztük végig, de jövőre a dühöngőben leszünk az biztos. Talán egy év alatt nőni fog annyit a gyerek, hogy lásson is valamit.” (Az újságíró sajnos nem nyilatkoztatta meg a feleséget a repkedő melltartókról, így a tudósítás nem tekinthető objektívnek.) 

Más. Az Alföld Televízió továbbra is fontosnak tartja, hogy beszámoljon a verekedő debreceni diákok ügyének fejleményeiről. (Előzmények: Rúgásokkal, ököllel, Folytatás…) Részlet következik tegnapi híradójukból: