Médiákos utóvédharcok – Hazai pálya 2.

Visszamenőleg megváltoztatja tudósítását, majd helyreigazítást kér az önkormányzati média.

Volt egy gyerekeket megmérő versengés Debrecenben, aminek furcsa környülállásai annak kikövetkeztetésére adtak okot a szemlélődőknek, hogy netalán hatalmi beavatkozások eredményeként születhetett meg a végeredmény. Ezt a meglátást erősítette a maga sajátos eszközeivel a helyi, önkormányzati média azzal, ahogyan tudósított az eseményről.

Az önkormányzati tulajdonban – városi vagyonkezelő holdingos áttétellel – működő városi televízió munkatársai legelőször úgy számoltak be egy korcsolyaversenyről, hogy annak számos debreceni érmesei közül csak a polgármester lányának nevét említették, s csak őt szólaltatták meg. Ezt is szóvá tette egy blogbejegyzés, a saját blogbejegyzésem a Basahalom Boulevardon, aminek nyilvánosságra kerülése és visszhangjának országossá válása után a városi televízió visszamenőlegesen átszerkesztette, megváltoztatta eredeti tudósítását, hogy abban már ne csak a polgármester gyermekének neve hangozzon el, s ne csak ő nyilatkozzon. Mindezt úgy csinálta meg a közpénzből működő önkormányzati televízió, hogy a módosításról nem tett említést, sőt annak minden nyomát igyekezett eltüntetni, s az átszerkesztett tudósítást úgy jelenítette, jeleníti meg, mintha az lenne az eredeti.

Akkor most mondassék ki ismételten: az eredeti beszámolóban csak a polgármester, név szerint Kósa Lajos lánygyermeke említtetett meg, s csak őt invitálták szólásra az önkormányzati médiamunkatársak, miközben ugyanazon versenyen még számos debreceni illetőségű gyermek érdemesült éremre. Nem tudjuk, nem tudhatjuk, hogy ebben az igen egyoldalú és egyetlen győztesre koncentráló tudósításban volt-e szerepe magának a polgármesternek, bármely hozzátartozójának, vagy pusztán az önkormányzati média munkatársai lihegték ki a városvezető vélt vagy valós kívánalmainak eleget tevő tudósítást. A végeredmény nyilvánvaló: a feltűnően egy személyre koncentráló anyagát a balhé kirobbanása után megváltoztatta a városi televízió, s úgy tüntette fel, mintha eredetileg sem arról szólt volna, amiről. (Elnézést az ismétlésért, de ez a didaxis szükségeltetik a mostanság szokásos kommunikációhoz. Többször mondom, hogy mindenki megértse, megértse.)

A szakmaiságára és objektivitására hangoztatottan büszke debreceni önkormányzati televízió megtette azt, hogy hírportálján visszamenőleg megváltoztatta a múltat, átszerkesztette videóanyagát többszereplőssé, a tudósításának szövegét is visszamenőleg átírta, majd ezek után csúsztatással vádolja mindazokat, akik tanúi voltak az eredeti változatnak.

A Basahalom blog anyagát számosan átvették szerte az országban, saját információikkal bővítették, többek között ezt tette a stop.hu is. Az országos online újság emiatt helyreigazítási kérelmet kapott a debreceni önkormányzati televízió – illetve annak anyacége, a debreceni vagyonkezelő holding – megbízásából. Az ügyvédi felszólamlás szerint peres következményei lesznek, ha nem igazítják helyre azt – az egyébként a Basahalom blogra hivatkozó – kijelentésüket, miszerint a városi televízió tudósítása csak a polgármester lányának nevét említette az érmet szerzők közül, s csak őt szólaltatta meg. Az ügyvédi igyekezetben foglaltakkal szemben azonban az a tényvalóság, hogy a városi televízió eredeti tudósítása bizony tényleg csak a polgármester lányának nevét említette, s csak őt szólaltatta meg. Bizonyság erre az a videó, amit minden valószínűség szerint a blogbejegyzés hatására visszamenőleg átszerkesztettek, megmásítottak a városi televízió munkatársai, s az előző közlés nyomait is eltüntetve átírták a videóhoz kapcsolódó szöveges tudósítást is.

Mindez a közönségnek szóló jelzés nélküli módosítás, mondhatjuk ismételten: visszamenőleges meghamisítás is arról szól, hogy az eredeti képes és szöveges tudósítás támadható volt, vállalhatatlanná vált. A mostanra megtörtént tények jelentik a bizonyságot erre a feltételezésre.

Meglehet, a jogban inkább, a média világában kevésbé jártas, helyreigazítási kérelmet beadó ügyvéd urat a megrendelői félretájékoztatták, ezért engedhette meg magának a – véleményem szerint – pökhendi stílust egy olyan helyreigazítási kérelemben, ami a bevett jogászi szokások szerint csak a tények kifejtésére szokott szorítkozni.

Az alább eredetiben is olvasható ügyvédi levél alapállásának tévedése, hogy a cikkekben említett városi televíziós tudósítást a városi televízió adásának véli, miközben sem a blogbejegyzés, sem a rá hivatkozó cikkek nem tévéadásról beszélnek, hanem a városi tévé honlapján (dehir.hu) megjelent anyagról és videóról. A városi tévé hivatkozott tudósítása, riportja az interneten jelent meg, ott láthatta a publikum, ott volt egyedüli szereplő a polgármester lánygyermeke, visszamenőlegesen ezt az anyagot módosították – tehát ezzel szemben nevetséges a helyreigazítási felszólítás.

Ismételten le kell szögezni: nem tudhatjuk, hogy az önkormányzati televíziót érte-e külső nyomás, vagy pusztán saját hatáskörben, túlbuzgó önjáróként adott előbb csak a polgármester lánygyermekét sztároló tudósítást, majd megriadva saját produkciójától – az országos publicitás hatására – időben visszamenőleges korrekciót, majd mindezen lépéseit részben tagadó helyreigazítási kérelmet. Az azonban bizonyos, hogy a városi televízió eme lépéseiből arra lehet következtetni (igaz vagy sem), hogy Kósa Lajos polgármester egy holdingot, egy médiaportfoliót, egy egész intézményrendszert tart fenn a saját családi érdekeinek érvényesítésére, azok védelmében.

A megtörténtek, a történelem visszahamisításáról pedig, ha nem tudnák a hátrafelé manipulálók, Orwell írt könyvet 1949-ben, s az a címe, hogy 1984. Tessenek olvasni! A városi tévénél is! A polgármesteri hivatalban is. Szalai Annamária se maradjon ki.

(Az ügy kapcsán véletlenül se feledjük: a gyerekek ártatlanok, a felnőttek nem!)

Dokumentumok:

A helyreigazítást kérő ügyvédi levél. (A stop.hu főszerkesztőjének engedélyével jelenhet meg itt.)



Íme a bizonyítéka annak, hogy nem más, hanem a városi televízió munkatársa (Vida Gyula) készítette a tudósítást (és annak „finomított” változatát is), és a munkatárs neve mellett megtekinthető időpont (2011-01-29 15:36), hogy a dehír honlapján most is látható anyag visszadátumozott, az eredeti tudósítás helyére lett feltöltve, a látszat szerint nem az ügyvédi levélnek megfelelően, január 30-án került a városi tévé által működtetett portálra.


A városi tévé hírportálján most is megtekinthető, módosított, átszerkesztett, több szereplőssé tett videó a régi, eltüntetett helyébe került. Az ügyvédi levél szerint ezt január 30-án töltötték fel a városi tévé portáljára, a dehírre, de a dátuma láthatóan most is az eredeti anyagé: január 29. (Ügyvéd úr, magát megvezették.)


Következzen az eredeti, egyetlen szereplős videó, amit eltakarítottak a városi tévé hírportáljáról, majd az, amivé kibővítették, hogy az országos felháborodás után ne csak a polgármester lányáról szóljon:

Végezetül egy kérdés. Ha minden rendben volt a verseny tájékán, akkor mire fel ez a furcsa utólagos mozdulatsor az önkormányzati médiánál?

A bejegyzés trackback címe:

https://basahalom.blog.hu/api/trackback/id/tr992645913

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

redjohn 2011.02.08. 07:54:47

Itt Debrecenben ez a helyi érték, hiszen díjunk is van róla!!!!

Devil 2011.02.08. 09:46:11

Ne gyerekekek elott csinaljak mar! Mire nevelik ezeket az egyebkenr aranyos, szorgalmas, tehetseges gyerekeket? Kivetelezes, hazugsag, fenyegetes, apuelintezi? Mi a sport eredeti celja, eszmeje?
"A sport életünk fontos részévé válik, amely kiegyensúlyozza azt, fizikailag és szellemileg segíti a gondolkodásunkat, alapvető részeként az ember erkölcsi nevelésére irányuló nemes erőfeszítéseknek. Egy olimpikon új emberi méltóságot nyer azáltal, hogy áldozatokat és erőfeszítéseket vállal. Ha pedig célba ér, a személyisége mintává válik mindannyiunk számára."

Dr Kangörény 2011.02.08. 09:56:46

Ez a kósa féle bagázs annyira szánalmasan produkálja a rákosi féle személyi kultuszt, hogy az már szörnyű!

manson karcsi · goo.gl/FVvVX 2011.02.08. 09:58:26

előre elvtársak a lenini úton!
egyszer beszéltem egy kleptomán emberrel. érdekes volt a világszemlélete, a kis realitása, mert ő úgy látta, hogy amit csinál (lopás), az teljesen természetes, ő nem beteg, deviáns, a világon mindenki más a hülye.
debrecen uraival hasonló a helyzet. a hazugság, a mutyi a realitásuk része, a maszatolás pedig gyermekien naiv jóvátételük.
persze hőböröghet a nyakas cívis, ha kilóg a lóláb. az urak ezt nem veszik észre.

csoko20 2011.02.08. 10:24:04

A DTV munkatársa valszeg annyira belemerült a seggnyalásba, hogy elfelejtette a többi versenyzőt is meginterjúvolni.

Miután kiderült, hogy szó sem volt a médiatörvényben foglalt kiegyensúlyozott tájékoztatásról, Lali leszólt, hogy csináljanak valamit. Mivel az egész galerit inkább jellemzi a pökhendi pitiánerség mintsem a hanyag elegancia, hát ez lett belőle.

A DVSC körül már annyi a bundagyanú mint égen a csillag; dehogy már a kislányok korcsolyaversenyét is manipulálják?!! Ehhez már igen komoly beidegződés kell...

vicsigabi · http://vicsigabi.blog.hu 2011.02.08. 10:35:12

Ha nem lenne tapasztalatom gerinctelen és mindenre hajlandó ügyvédekkel kapcsolatosan még talán azt is mondhatnám, hogy megdöbbentő. De így, hogy engem meg is fenyegettek (feljelentenek a blogom miatt) csak azt tudom mondani: szomorú hogy például ügyvédek ilyesmit megtehetnek gyakorlatilag következmények nélkül.

parlamentarista 2011.02.08. 11:04:15

kósa úgy fog járni, mint demszky. egy ideje akármilyen ügybe keveredik abból rosszul jön ki.

Állítsuk meg a ......... 2011.02.08. 11:04:15

Hát ez tényleg megdöbbentő, ezek azt hiszik őket nem éri utól a végzetük.
Még jó, hogy nem jön be nálunk a DTV, mert évek óta másról sem szólt csak a seggnyalásról.
Olyan, mint a Debrecen újság ahol felváltva szerepel kósa és porkoláb.
A haon is az ő seggüket nyalja, minden hézvégén báli fotó róluk, nekünk.
kósa évértékelőjére sem vagyok kíváncsi.
Ez az ügy olyan, mint a anno a nem kurvázós ügy, kósa fejedelem beperelte a blikket, oszt nyert, pedig.........

Állítsuk meg a ......... 2011.02.08. 11:40:56

"Mért kell engem folyton hülyének nézni?
A kétezredik év felé
Mért kell engem folyton az orromnál vezetni ?
A kétezredik év felé
Mért kell nekem folyton befogni a számat?
A kétezredik év felé
Mért kell nekem folyton beszállni a táncba?
A kétezredik év felé
Az elfecsérelt éveket ki venné számba?
A kétezredik év felé
Hogy ki rontotta el, na hármat találhatsz?
A kétezredik év felé
Úgy szeretnék egyszer bűnbakot fogni!
A kétezredik év felé
S, ha nem sikerül legalább jól berúgni!
A kétezredik év felé
Mert aki hazudik, az csal,
Aki hazudik, az lop,
Hazudni, csalni: csúnya dolog!

Egész eddigi életemről kijelentették,
hogy tévedés volt
És azt is mondták még, hogy nincs Isten,
és ne is keressem!
Az idegen szívüek között, ezernyi,
hozzám hasonló remél
Nem igaz, hogy nem tehetünk semmit!
Nem igaz, hogy így kell ennek lenni!
A kétezredik év felé!
Nyomasztó az új rend, pedig már oly régi,
csak az a baj, hogy nem látom a végét
A kétezredik év felé
Az elfecsérelt éveket ki venné számba,
A SZARNAK ÉS A KÁRNAK NINCS GAZDÁJA!
A kétezredik év felé!

Mert aki hazudik, az csal,
Aki hazudik, az lop,
Hazudni, csalni csúnya dolog!"

IDŐSZERŰ.?!

zsebninja 2011.02.09. 05:15:52

A cikkről az jutott eszembe, hogy a haverokkal gyakran röhögtünk azon, hogy ebben az 1973-as "Nagy Gyermekkórus" videóból simán ki lehet találni, hogy melyik kisfiú volt az akkori pártvezetés "valakije".

youtu.be/-8PC-Q_SLzU

Aki nem jönne rá, az 1:47-nél figyeljen, és utólag összeáll a kép :)

1973. 2011. Valami sosem változik.

turoczi 2011.02.17. 09:27:07

Miért kell ettől hanyatt esni?
Gyurcsány is húzatta a cigánnyal, kacsázott a lábával, hogyaztmondja:
"Nem loptam én életembe!"
Vagy a pártkongresszuson libás Bajnai milyen közömbös arccal hallgatta: "Föl-föl te éhes proletár".
nem a Kósa a hibás, hanem aki a "vezér" iránti elkötelezett erőlködése közben elfelejti a szakmát.

arvisura · turoczi.blog.hu 2011.02.17. 09:27:07

Miért nem teszed ki a pártlogót? Nem az igazság a lényeg, hanem az ellenvélemény moderálása?
süti beállítások módosítása