Elmaradt a hét végére tervezett nagyszabású honosítási ünnepség. Helyette a magyar disznókat méltatta Debrecen polgármestere és népe a város főterén.

Vízkereszt után egy nappal, idén január hetedikén Kósa Lajos polgármester sajtótájékoztatón jelentette be, hogy április 10-én, a város napjának rendezvénysorozata keretében nagyszabású honosítási ünnepséget rendez Debrecen, ahol azok tehetnek állampolgársági esküt, akik az egyszerűsített honosítási eljárással igényelik a magyar állampolgárságot. Erre az akkor, év elején korainak tűnő előkészületre az adott okot, hogy míg a városban „évente 180-200 ember teszi le az állampolgársági esküt, ám most ez a szám akár már az év első felében is teljesülhet” – mondta Kósa.

Még januárban újabb örömteli eseményről számolhatott be a média.

A Nagyváradon élő Tőkés László, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület egykori püspöke, az Európai Parlament alelnöke, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke Debrecenbe látogatott, hogy gyermekeivel együtt itt nyújthassa be egyszerűsített honosítási kérelmét. Ekkor Kósa Lajos azt nyilatkozta, hogy Tőkés László majdan az állampolgársági esküt is Debrecenben fogja letenni 2011. április 10-én. A polgármester az is mondta, hogy „szerte az országban és a határokon túl is nagy a támogatottsága a kezdeményezésnek, s várhatóan az idén az átlagosnál jóval többen fognak élni a kettős állampolgárság megszerzésével. Többek között ezért is tart a város kiemelt eskütételi ünnepséget a város napját megelőző napon.” Tőkés László január végén a cívisvárosban annak a reményének adott hangot, hogy vele együtt az újrahonosított magyarok ezrei vagy százai fognak itt esküt tenni, ő pedig kifejezetten Kósa Lajos személye miatt választotta Debrecent az ünnepi esküje helyszínéül.

Aztán eltelt másfél hónap, közben újabb fejleményekről nem hallhattunk, mígnem március idusának környékén olyasmiről számolt be az országos és a romániai magyar sajtó, amiről mélyen hallgatott és mái napig hallgat a debreceni média. Korábban tett ígérete ellenére Tőkés már március 14-én letette állampolgári esküjét, és nem Debrecenben, hanem Kolozsváron, és nem Kósa Lajos kíséretével, hanem Semjén Zsolt támogató jelenlétében.

Azóta ismét csak csend.

Immáron elmúlt a nagyszabású honosítási ünnepség tervezett időpontja is. Talán Tőkés lefarcolása, talán a vártnál kevesebb számú honosítási kérelem beérkezés az oka annak, hogy nem rendezték meg a nagyszabású ünnepséget. Nem tudhatjuk, mert az illetékesek mélyen hallgatnak erről, nem tartották fontosnak, hogy bárminemű indoklását adják a rendezvény elmaradásának.

Buli azért volt Debrecenben, megtartották a második Mangalica Fesztivált.

Volt zene, tánc, evészet és ivászat, még Kósa Lajos is beszédet mondott, tehát igen nagyszabásúra sikeredett az ünneplés a zsírszagban úszó főtéren. Épp csak a honosításukat esküvel megpecsételni akaró határon túli magyarok százai-ezrei hiányoztak Debrecenből. Hiányoztak? Talán majd kiderül a polgármester legközelebbi nemzeti megnyilatkozásából.

Alkalmi alkotás az amatőr festőművésztől.

Volt szerencsém tegnap Nyíracsádon járni, ahol megtekinthettem az önkormányzati fenntartású Malom Galéria kiállításait, így az egyik időszaki tárlatot, Dr. Dóbus György amatőr festőművész igen gazdag felhozatalú tárlatát. A széles tematikai kínálatból kitűnt egy kép, ami azonnal magához vonzotta a háromtucatnyi szemlélődő mindegyikét. Címe: EU élén (olaj, vászon, 100x70, 2011.)

Íme – néhány másik alkotással együtt, hogy könnyebben felidézhető legyen a kiállítás egészének hangulata.

A gőgös hatalomgyakorlásról, a sajtó megfélemlítéséről, a nyalonc médiáról.

A Debreceni Civilek a Sajtószabadságért kezdeményezésére és szervezésében ismételten – a januári első demonstráció folytatásaként – tüntetés volt a Kossuth téren. Januárban a résztvevők csendes gyertyagyújtással hívták fel a figyelmet a magyar sajtószabadságot veszélyeztető törvénykezésre és eluralkodó hatalmi gyakorlatra, március tizenötödikén már három beszéd is elhangzott. Ezek következnek most.

Azok számára, akik polgárként nem tudtak, nem mertek eljönni a demonstrációra, és azok számára is, akik ugyan a mai média munkásai, de nem tudtak vagy tudatosan nem akartak hiteles beszámolót adni közönségüknek a debreceni eseményről.

Bánfalvi Győző beszéde:

Civilek, Polgárok, Kedves Barátaim!

Egy hónappal ezelőtt Budapesten a Fidesz-székház előtt volt egy tüntetés - "No Orbán day". Ennek a tünetesnek az egyik szónoka volt Tamás Gáspár Miklós, aki azt a kérdést tette fel a tömegnek, hogy "Mi a köztársaság?" Elgondolkodtató, hogy egy ilyen egyszerűnek tűnő fogalmat milyen nehéz szavakkal leírni. Épp ezért én most azt kérdezem tőletek, magunktól, hogy mi az a szabadság, mi az a sajtószabadság? Vagy azt is kérdezhetném, miért is tüntetünk most itt?

Annál is inkább válasz kell adnunk e kérdésre, mert ma még sokan megkérdőjelezik a szabadságért folytatott küzdelmünk jogosságát! Sokszor hangzik el az az érv, hogy a hónapok óta hatályba lépett sajtótörvénynek semmilyen káros hatása nem volt eddig a társadalomra. Nem mintha különösebb nehézséget jelentene választ adni ezekre a kérdésekre egy olyan médiatörvény kapcsán, amit immáron második alkalommal küldött vissza Brüsszel átgondolásra a magyar parlamentnek. Azonban egy másik szemszögből is megvilágítanám a problémát, nevezetesen abból, hogy a sajtószabadságot az eltelt hónapokban nem az jellemzi leginkább, hogy mi jelenik meg a sajtóban, hanem az, hogy mi nem jelenik meg benne. Az elmúlt hónapokban pedig nem jelentek meg azok a sorsdöntő, a valódi életünket érintő problémák, amikről valójában beszélnünk kellene. Nem jelentek meg a gazdasági válság miatt utcára került munkanélküliek százezrei. Nem jelentek meg a deviza hitelesek százezrei, akik rettegve várják a tavaszt, hogy mi lesz velük. Nem jelentek meg azok a tízezrek, akik a közszférában az elmúlt hónapok politikai boszorkányüldözésének áldozatai.

Joggal mondhatjuk, hogy mi nemcsak egy törvény ellen tüntetünk, hanem egy gőgős hatalomgyakorlás ellen, amely a szőnyeg alá sepri az igazi problémáinkat, megpróbálja átszőni hétköznapi életünket, megpróbálja divatba hozni azt a rég elfelejtett mondatot, különösen ebben a városban, hogy "Ne szólj szám, nem fáj fejem!". Ez minden demokratikus felfogású ember számára elfogadhatatlan kell, hogy legyen!

Lehet, hogy ma még kevesebben látunk át a szitán, és tudjuk azt, hogy a sajtótörvény egyfajta vasfüggönyként ereszkedik ránk, hogy eltakarja előlünk az igazságot, hogy megszüntesse véleményünket, hogy elszigeteljen minket egymástól.

Lehet, hogy ma még kevesebben vagyunk itt a téren, és többen ülünk otthon, és csendben várjuk csodát, de a szerepünk annál fontosabb! A parlamenti 2/3 okán mi lehetünk ugyanis ennek a gőgös kormánynak az egyetlen, igazi, hiteles és hatékony ellenzéke.  Mi, egyszerű, jóérzésű, becsületes emberek, akik a saját vállunkon hordtuk ennek a 22 évnek minden terhét. Egyedül nekünk fontos csupán, hogy megőrizzük ezt a törékeny demokráciát, amiben élünk, mert mi fizettük ki az árát!

Arra kérlek hát Benneteket, hogy esküdjünk, hogy megvédjük ezt a törékeny köztársaságot, és hogy ezt a gőgös társaságot az első adandó alkalommal elküldjük oda, ahonnan jöttek, a múltba!

Kácsor Zsolt beszéde:

Polgártársak, köszönöm! Mint újságíró és mint író köszönöm önöknek, hogy a sajtószabadság védelmében megjelentek a mai tüntetésen. Köszönöm, hogy el mertek jönni, s hogy nem ijedtek meg attól a hatalomtól, amely számon tartja és megfélemlíti azokat, akik nem hajlandóak hajbókolni előtte.

De nem az a legfőbb baj, hogy a hatalom számon tart minket, hanem az, hogy nem számol velünk. Én 1990 óta vagyok újságíró, és az elmúlt 21 évben azt tapasztaltam, hogy sok politikus – akár a jobboldalon, akár a baloldalon – egyszerű szavazatleadó automatának tekint minket, akikbe beledobálják az ígéreteket, majd várják, hogy leadjuk a voksunkat. De mi nem vagyunk szavazatleadó automaták! Mi európai, demokratikus meggyőződésű, szabad polgároknak tartjuk magunkat, s akármit gondol rólunk a hatalom, e polgári szellemiségből nem engedünk!

Az elmúlt hónapokban, amikor Magyarországon és Európában elemi erejű tiltakozás indult a magyar médiatörvény ellen, azt tapasztaltam, hogy a bírálatokat kétféle érvvel próbálták nevetségessé tenni és lesöpörni az asztalról. Az egyik érv az volt, hogy Magyarországon sajtószabadság van, lám, mi is szabadon elmondhatjuk a véleményünket. A másik érv pedig az volt, hogy kevesen vagyunk. Azt kell mondjam, ebben van igazság. Magyarországon valóban van sajtószabadság, és mi valóban kevesen vagyunk. De azok, akik a médiatörvény ellen tiltakozókat bírálták, két lényeges dologról nem vettek tudomást. Egyrészt arról, hogy a sajtószabadság nem olyan építmény, mint egy egyiptomi piramis, amelyet fölépítettek négyezer éve, és azóta is szilárdan áll. Hanem a sajtószabadság sokkal inkább az erdei éjjeli menedékhely tüzéhez hasonlít, amelyet folyamatosan táplálni és gondozni kell ahhoz, hogy biztonságos meleget adjon a hajnal leghidegebb óráiban.

A mostani sajtótörvényről sok mindent el lehet mondani, de azt nem, hogy biztonságos volna ránk nézve. Magyarországon a sajtót meg akarják félemlíteni, az ellenvéleményt el akarják hallgattatni, és hatósági eszközöket próbálnak bevetni az ellenzéki szellemiség teljes megtörésére.

Ami pedig a létszámunkat illető lekicsinylő megjegyzéseket illeti: számoljuk csak össze, hogy 1848. március 15-én mennyien voltak a Pilvax Kávéházban a márciusi ifjak! Húszan, harmincan, ötvenen? Hányan fértek el a Pilvaxban? Több ezren bizonyosan nem. Mégsem mondhatjuk, hogy a márciusi ifjak fellépése hatástalan maradt, elvégre a meggyőződésünk szabad kinyilvánítása elsősorban nem mennyiségi, hanem minőségi kérdés. S mi azért gyűltünk ma itt össze, hogy kinyilvánítsuk demokratikus meggyőződésünket azzal a hatalommal szemben, amely politikai és üzleti megfontolások miatt erőszakos hódítóként lép föl a saját polgáraival szemben.

Polgártársak! A baloldal tavaly megbukott a választáson, és azt láttuk, hogy megérdemelte. A jobboldal azonban kétharmaddal győzött, és ma azt látjuk, hogy e bizalmat nem érdemelte ki. A Magyar Köztársaság jövője nem egyedül a jobboldal, s nem is a baloldal, hanem a republikánus demokraták kezében van. Hogy kik azok? Ők a csöndes, józan, normális többség, amely semmi mást nem akar, mint normális, emberhez méltó életet élni egy demokratikus köztársaságban. De ma mégis nekik van szükségük a legnagyobb bátorításra. Így hát a republikánus demokrata többség jelszava mostantól nem az, hogy hajrá Magyarország, hajrá magyarok, hanem az: éljen a Magyar Köztársaság!

Fispán Géza beszéde

Kedves Barátaim! Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves Gyerekek!
Azt mondják, kevesen vagyunk.
Majd 10 év múlva az akkori baloldali kormány regnálásakor több ezren fognak úgy emlékezni, hogy ők is itt voltak, tudják, ahogyan a partizánok és 56-os forradalmárok – a természet szigorú törvényeivel szemben – egyre szaporodtak, szaporodnak.
A marsalai ezrek partraszállása 10. évfordulóján körülnézve az ünneplő tízezreken Garibaldi halkan oda szólt a körülötte állókhoz: „Kevesen voltunk, sokan maradtunk!”
163 évvel ezelőtt fogalmazták meg a márciusi ifjak a nevezetes 12 pontot, melyre azóta minden politikai rezsim szívesen hivatkozik, főleg azok, amelyek mindent megtettek, hogy soha  ne legyen egy pont sem megvalósítható, arcátlanul az első pontra hivatkoztak a legszívesebben, amelyet azután végképp nem szerettek. Így tesz a mai rezsim is.
Kívánjuk a sajtó szabadságát!
Ezt ma délelőtt a miniszterelnök úr is kimondta, és Nemzeti Múzeum lépcsői alatt nem nyílt meg a föld!
21 évvel ezelőtt azt hittük, ha van olyan gondunk, amely örökre megoldódott, az a sajtószabadság kivívása. Azt hittük, ebben legalább közmegegyezés van, ezt minden oldalon komolyan gondolják, ezzel mindenki egyetért, és ebben nincs vita köztünk.
Tévedtünk!
Tévedtünk, a Magyar Köztársaságot nem csak nevében akarják megszüntetni, de tartalmában is. Olyan sajtótörvényt akarnak ránk húzni, amely biztosítja azt a képtelenséget, hogy majd a Hatalom ismét ellenőrizhetné a sajtót. Ezt már jól ismerjük. Elviselhetetlennek tartják a bírálatot, ők a tömjén illatát kedvelik, az öntömjénét!
Ez a hatalom szempontjából igen praktikus, csak az országunknak árt, külföldön is, itthon is elutasítást és bírálatokat váltott ki, demokrácia hívei között.
A demokráciákban a Sajtó ellenőrzi a Hatalmat, amely, elismerem, igen kínos tud lenni, ha megírja, hogy 600 000 forintért is lehet  luxusautót bérelni, vagy hogy hová kerül a közpénz, vagy hogy ki kinek a kijét alkalmazza a legkelendőbb, legjobban fizetett állami állásokban, netán hogy a felvett fizetés – már ha az illető nem veszi észre –  kissé több, mint ami neki jár, netán kétszer veszi föl, ha a sajtó megírja, akkor bizonyára feltűnik neki is.

A közszolgálati tévé és rádió jól láthatóan már ismét rugalmasan alkalmazkodik az elvárásokhoz, az sem számít, ha nézhetetlenné, hallgathatatlanná válik a nyalonc média.
Ünnepi beszédében délelőtt a miniszterelnök úr még egyúttal  hadat üzent az Európai Uniónak is, mondván, nekünk nem fognak parancsolni!
Csak hát azt felejtette el, hogy most  éppen ő az Európai Unió soros elnöke, így nem lesz könnyű saját maga ellen harcolni, de én drukkolok neki, hátha most az egyszer a józan ész győz!
Megszüntetik a köztársaság elnevezést is, talán azért, hogy ne legyen feltűnő az az ellentmondás, hogy molyrágta, avítt, feudális eszmékkel tömjék ki a rohammunkában készülő Tálkotmányt!
Belevennék a vármegyéket, a szentkorona-tant, reméljük, a derest, a földesúri tizedet már letudtuk az egykulcsossal.
Mi, akik annyi, de annyi fordulatot megértünk, bizakodva nézünk a jövőbe, hogy legalább egyet még megérünk...
Jövőre, ugyanekkor ugyanitt, ha a cenzúratörvény ellen kell szót emelni, azért, ha a cenzúratörvény eltörlésének megünnepléséért, akkor azért!

„Manipuláció és egyben szenvedélybetegség.” „És amióta létezik a sajtószabadság, egyre nagyobb ütemben fejlődik.”

Négy féléves intézményi kommunikátor képzésen résztvevő 18-20 éves fiatalok azt a házi feladatot kapták tanulmányaik kezdetekor (2009 szeptemberében), hogy írják le, mit gondolnak a sajtószabadságról. Ezekből a munkákból következnek idézetek. Szó szerint, betű híven.

Véleményem szerint a mai világban igenis, jelen van a sajtószabadság, hiszen, minden újság rendelkezik saját önálló véleménnyel, amihez tartja is magát. Egyes újságok a tényeket közlik, míg mások csak az emberek szórakoztatását szolgálják célul. Ez utóbbi, mint például a STORY, BEST, HOT stb. magazinok. Egy ismerősöm az egyik kereskedelmi tévénél dolgozik, mint műsorvezető, és egy alkalommal interjút készítettek vele arról, hova utazott el nyaralni, mennyi időre stb., és elmondása szerint az újságíróval ketten kitalálták a sztorit. Tehát hol az igazság? Véleményem szerint ez nem más, mint manipuláció és egyben szenvedélybetegség, hogy az emberek rákényszerülnek arra, hogy ezeket, az újságokat legközelebb is „elfogyasszák”.

A kormánypártok célja, hogy a sajtót veszélyes tevékenységgé nyilvánítsák. Ha az ember nem elég óvatos, könnyen bajba kerülhet, hiszen van egy két olyan trükk a „nagy emberek” tarsolyában, amivel megszorongathatják a figyelmetlenebb újságírókat. A kormánytisztviselők szabadon nyilatkozhatnak a sajtónak, kifejezhetik véleményüket, ugyanis azt mondanak, amit jónak látnak.

Mindenkinek más véleménye van, ha ezt a szót hallja. A sajtószabadság a cenzúrát váltotta fel az akkori média nagy örömére, hiszen ezek után már nem ellenőrizték, hogy miket közölnek le az újságokban, a rádióban, majd később a televízióban. Nem jár büntetés, ha valamit vagy valakit rossz szemszögből mutatnak be. A rádió, televízió és az újságok cenzúra nélkül még jobban elferdíthetik a valóságot, nem beszélve az emberi sérelmekről, amit egy ”szaftos” pletyka válthat ki vagy egy direkt rosszul közölt sajtócikk. A politikai hírekben is ez a helyzet. Két fő párt veszekszik az emberek szavazataiért, és mindent tagadnak, vagy rossz színben tüntetik fel az ellenfelet, más-más újságokban. Amíg cenzúrázva volt a média, csak arról írhattak, amit a mindenkori hatalomban lévő párt engedélyezett. Ebben a pártot népszerűsítő hírekre is lehet gondolni. A mai társadalom már nem igényli a fontos, életbevágó híreket, az emberek elbutítása már a cél, nem az érdeklődés fenntartása a politika iránt. Egyre kevesebben mennek el szavazni, kulturális kiállításokra, színházba. Az egyik dolog, ami miatt elszoktunk ezektől az a modernizáció, az internet, a másik, hogy már semmi sem ösztönöz minket ezekre a programokra. Mindent meg kellene tenni az érdekes, a társadalmat érintő dolgok figyelemfelkeltésére, de mindezek háttérbe szorulnak az úgynevezett sztárok meghökkentő sztorijai mellett, amiket az elbutított emberek szívesebben olvasnak. A politikát is elfeledtetik velünk, nehogy véletlen ki merjünk menni az igazunkért tüntetni vagy felszólalni, mert azt itt már nem lehet.

A sajtószabadság célja hogy a köznép (társadalom) teljes mértékben és minden területről szerezhessen híreket és szabadon nyilváníthasson véleményt. Egyes tv csatornák, rádióadók, újságok azonban valamely politikai párt mellett foglalnak állást, és nézeteit is közzé teszi. Lehetőleg próbáljuk kerülni az ilyen információforrásokat, hiszen nagyon könnyen manipulálhatnak.

Az intézményes sajtó elvileg, és félig-meddig a polgárokat a kormányzat ellenőrzésére, a legveszélyesebb hatalmi visszaélések megakadályozására ’használják’, de ez csak akkor töltheti be a szerepét, ha a szerkesztőségek nem állnak a kormányzat ellenőrzése alatt. A médiaszabályozás pártatlanságát mindenképpen védeni kellene a kormányzati és a pártpolitikai befolyástól, ami a mai világban, gyakorlatilag lehetetlen. Ugyan a sajtószabadság kemény megsértése ma már igen ritka, de az állam, és a politikai pártok erősen befolyásuk alatt tartják a sajtót. A régi rendszer nem tűrte el a negatív, erős kritikát, de a mai csak egészen szélsőséges és meglehetősen népszerűtlen politikai kritikák ellen lép fel nyíltan. Egyesek szigorú sajtótörvénnyel fenyegetőznek, de ezen a téren még nem történt semmi. Úgy gondolom, hogy első sorban a politikusok idézik elő a keményebb véleménynyilvánításokat, és bírálatokat, a felelőtlen, olykor meggondolatlan nyilatkozataikkal. Másodsorban pedig a szerkesztők, és kisebb részben az újságírók, vagy azért mert valamelyik párt befolyása alatt állnak, vagy az objektivitás hiánya miatt. Nyilvánvaló, hogy a sajtóban bizonyos csoportok a hivatalban álló kormányt támogatják vagy egyenesen félhivatalos kormánypárti nézeteket tesznek közzé. Úgy gondolom, hogy nincs olyan kormány, melynek ne lennének többségben a támogatói és ez nagymértékben a sajtóban is visszaköszön, hiszen vannak olyan lapok, melyek külsőségekben szinte teljesen hasonlítanak egy ’rendes’ újsághoz, mégis az uralkodó, vagy más pártok propagandáit tartalmazzák, rejtett formában. Viszont igen csak sok napilap félig, vagy teljesen nyíltan vállalja, hogy melyik oldalt támogatja. Minden a tálaláson múlik.

Hazánkban a rendszerváltás után kiáltották ki a sajtószabadságot, de mit is jelent ez valójában? Az akkori törvény egyértelműen kimondja, hogy bárki szabadon hangot adhat a véleményének, úgy hogy azt előzetesen nem ellenőrzik, és nem korlátozzák. Ezek szerint egy mai újságíró bármit leközölhet, amihez kedve van. Vizsgáljuk meg ezt a kérdést: ha a mi újságírónk történetesen egy női lapnál dolgozik, és nagy sportrajongó és ezt szeretné megosztani a hűséges olvasóival is, nem valószínű, hogy az adott újság főszerkesztője örömmel rábólint az ötletre, hiszen nincs összhangban az újság addigi témáival. Így hősünket még is csak korlátozták. Akkor hogy is van ez? Az emberünknek van egy határozott véleménye, mégsem tudja megosztani a nyilvánossággal, a sajtó szabadsága akadályba ütközött. Mivel azonban modern korban élünk az író nem esik kétségbe hiszen, megoszthatja mindenkivel az interneten hogy mennyire, szereti a sportot, és íme máris megvalósult az a bizonyos sajtószabadság. Azonban azt is hozzá kell tenni az internet „csodáihoz” hogy nem csak újságírók vagy irodalmárok tehetik közszemlére gondolataikat, hanem azok is, akik hazugságokkal tévesztik meg a naiv embereket, esetleg még meg is győznek másokat a téveszméikről, és commentjeiket természetesen „színezik” azokkal a bizonyos szitokszavakkal, amiket nem mindenki néz jó szemmel. A lényeg tehát hogy véleménynyilvánítás mindenkit megillet.

A sajtó még pár évvel ezelőtt nagyon szelektált, kitakargatott cikkeket jelentethetett meg, nem úgy, mint manapság! Ezt a fogalmat sajtószabadságnak nevezzük. Az újságokban nem lehettek obszcén kifejezések, trágár szavak, erotikus töltetű képek, szövegek, valamint mások hitét vallását sem firtathatták! Az újságírók nem fejthették ki véleményüket, nem fűzhettek hozzászólásokat cikkeikhez, így ezek a munkák, száraz tényszerűen közölték az információkat! Ezen kívül a tudományos munkákat, kísérleteket is elhallgatták, vagy másként közölték, ha az nem fért bele egy világnézetbe, vagy ha túlságosan nagy befolyással bírtak volna a vallási vagy politikai felfogásba. Ez az egyetlen olyan része ennek a műfajnak, ami ma is így van. Az Amerikai Egyesült Államok, rendkívül sok információval rendelkezik pl. a földön kívüli életről. Ezekből nagyon kevés és általában hamis információkat szivárogtatnak ki. A 60-as években történt Roosewell-i ufó-katasztrófáról mai napig nem tudunk semmit. Hogy az egyáltalán csak egy új katonai repülőgép balul sikerült tesztelése volt, vagy netán tényleg a földünkön kívülről érkező idegen civilizáció egy kis darabkája, azt csak Amerikában az ezekkel foglalkozó katonai és politikai erők tudhatják. Na de manapság ezen kívül mindenki írhat, amit akar, amit a szíve és szája diktál. Semmi sem szab korlátot az újságíróknak! Semmi sincs amit „kicsit” finomabban közöljenek! A politika irányítja a sajtót, és a sajtó is a politikát.

Véleményem szerint sajtószabadság elméleti síkon létezik csupán. Amióta a televízióban, a rádióban, az interneten, az újságokban is tért nyert a piaci verseny, a nézők, az olvasók, a hallgatók kegyeiért folytatott harc olykor lényegesebb a valóság hithű ábrázolásánál.  Azaz a médiumok olykor saját sajtószabadságukat akadályozzák meg a nézettség, olvasottság, hallgatottság, látogatottság érdekében. Álláspontom szerint hiába létezik sajtószabadság, az egyszerű emberek mégsem jutnak megfelelő mennyiségű, és megfelelő mértékű igazságot tartalmazó információhoz. Amióta a média megjelent a világban, szinte már-már a létezés is elképzelhetetlen nélküle, ugyanis a médiából is ugyanúgy eladható termék lett egy évszázad alatt, mint minden másból a világon.  Egy olyan világon, ahol minden olyan dolog fontos a „kisembereknek” a „nagyemberek” szerint, amiből a „nagyemberek” pénzt tudnak csinálni. Számtalan rossz példát tudnék felsorolni, amit ráerőszakoltak az emberre az évtizedek során, azonban a média egy szükséges rossz. Egy szükséges rossz, ami tájékoztat, informál, mindig napra kész, friss és felkészült. És amióta létezik a sajtószabadság, egyre nagyobb ütemben fejlődik.

Egyre több esélyt kap a választópolgár, hogy megzavarhassa önkormányzati képviselőjét. A polgármesteri vezetés még bujkál.

Már öt hónap is eltelt a helyhatósági választások óta, de ne higgyük, hogy ez az idő elegendő volt arra, hogy minden debreceni városatya kitalálja: mikor találkozhat vele a várospolgár. Tény, hogy vannak változások. Decemberben még szűzfehér volt a képviselői fogadóórák rovata a hivatalos városházi honlapon, januárra már mozdult a kedves érintett politikusok közel fele, mostanra pedig alig maradt polgárutáló delikvens. De akik maradtak… A város polgármestere (Kósa Lajos) és három alpolgármestere (Pajna Zoltám, Papp László, Somogyi Béla) továbbra sem gondolja, hogy fogadóóra megadásával kínálná fel a lehetőséget a választópolgároknak a személyes találkozásra. Kontinuus kedvencünk a Fidesz frakcióvezetője, Széles Diána, aki a fogadóóráját továbbra is így határozza meg: „minden hónapban a Pósa utcai Héra Családsegítőben” – melyik nap? minden nap? délelőtt? délután? hány órakor? egyfolytában?

Januárban szóvá tettük, hogy a városházi honlap eme rovatából nem derül ki, melyik képviselő melyik városrész bizalmából került a közgyűlésbe. Az év eleji állapotokhoz képest informatívabb lett a lista azzal, hogy az egyéniben megválasztott képviselők mellé odabiggyesztették a választókerületük számát. Köszönjük. Ehhez a szolgáltatáshoz már csak az hiányzik, hogy a választókerület száma hivatkozásként működjön, amire kattintva kiderülhetne, hogy mely utcák tartoznak oda.

A friss lista tanúsága szerint a polgármesteri vezetésen kívül hat olyan fideszes képviselő (Asbóth Endre, Dánielfy Zsolt, Fodor levente, Jenei Imre, Kovács István, Mazsu János) van, aki semmiféle elérhetőséget nem ad meg magáról a jónépnek.

Az ellenzéki képviselők táborában annyi változás történt, hogy immáron a Civil Fórum vezetője (Gondola Zsolt Zoárd) is közzétett egy telefonszámot.

A Basahalom Boulevard egyik kedves olvasója arra hívta fel a figyelmet, hogy a szocialisták helyi képviselői nem kívánják fiatalítani holdudvarukat, ragaszkodnak a kihalófélben lévő szavazótáborukhoz, hiszen a megadott fogadóóráik leginkább a ráérős nyugdíjasoknak felelnek meg: pénteken 10-től 12 óráig, hétfőn 9-től 12 óráig.

A helyzet 2011. március 9-én:

Fidesz-KDNP

Asbóth Endre (14-es választókerület):
Balázs Ákos (24-es választókerület): Telefonos egyeztetés alapján. Tel: 20/923-8055
Becsky Tibor (1-es választókerület): 06-20-661-6438
Czellér László (8-as választókerület): Változó időpontban a Szávay Gyula utcai Idősek Otthonában.
Csaholczi Attila (12-es választókerület): Minden hónap első keddjén 15 órától a Tócóskert tér 2. alatti földszinti irodában.
Dánielfy Zsolt (21-es választókerület): 
Filepné Tóth Katalin (6-os választókerület): 06-52-789-736, 06-30-358-0704
Fodor Levente (20-as választókerület): 
Jámbor Ferenc (3-as választókerület): Péntekenként 16-tól 18 óráig. Előzetes egyeztetés szükséges telefonon. Tel: 20/532-8008
Jenei Imre (11-es választókerület): 
Dr. Kiss Sándor (18-as választókerület): Minden hónap első keddjén 16 órától az Eötvös Utcai Általános Iskolában (Eötvös utca 52.).
Kósa Lajos: 
Kovács István (7-es választókerület):
Dr. Mazsu János (19-es választókerület): 
Nagy Sándor (4-es választókerület): Minden hónap első hétfőjén 18 órától a Bocskai téri Benedek Elek Általános Iskolában.
Pajna Zoltán: 
Dr. Pankotai László (5-ös választókerület): 2011. március 4-én – pénteken – 18 órától a Gulyás Pál Kollégiumban (Sumen utca 3.)
Dr. Papp Csaba (17-es választókerület): Telefonos egyeztetés alapján (06-20-463-1801).
Dr. Papp László: 
Papp Viktor (2-es választókerület): Minden hónap első hétfőjén 17 órától a Mesekert óvodában (Körtefa utca 3.).
Somogyi Béla: 
Szabó Gyula (10-es választókerület): 06-52-427-363 (munkahelyi telefon)
Dr. Széles Diána (15-ös választókerület): Minden hónapban a Pósa utcai Héra Családsegítőben.
Szilágyi László (23-as választókerület): Telefonos egyeztetés alapján (06-52-511-570).

Jobbik

Előzetes bejelentkezés az alábbi telefonszámon: 20/ 470-8570
Kedd:
10.00-12.00 Varanyi Sándor
16.00 -18.00 Kőszeghy Csanád Ábel
Szerda:
10.00-12.00  Kulcsár Gábor
16.00-18.00  Ágoston Tibor
Helye: Jobbik Magyarországért Mozgalom Debreceni Alapszervezete
4025 Debrecen, Simonffy utca 1/b.

MSZP

Bagolyné Rinyu Ilona: Széchenyi utca 63. – minden páros pénteken 10-től 12 óráig.
Szathmári Károly: Széchenyi utca 63. – minden hétfőn 9-től 12 óráig.
Dr. Zsiros Zsolt:

DISZ

Tóth Csaba: 
Varga Zoltán:

Civil Fórum

Dr. Gondola Zsolt Zoárd: 30/9785-111