Karneváli meglepetéssel készültek a városházán. 

A debreceni népek szeretik a virágot. Erre a kijelentésre nem a virágkarnevál ragadtat, hanem a városi virágpiac pezsgő élete. Van ott minden palántától a sírkoszorúig, flancos orchideáktól öregnéne újságpapírba tekert kerti büszkeségeiig. És persze szolid tülekedés, egymással évődő árusok, pletykálkodó özvegyasszonyok, járdára löttyintett vödörvíz – minden, ami még idézi a debreceni piacok egykori világát. Hamarosan múlt időben?

Stílszerűen a virágkarnevál előtti napon, az augusztusi derült égből jött az intézkedés híre: kisebb lesz és beljebb tolják. Ahogy errefelé szokás, nem volt semmiféle előjáték, lakossági egyeztetés, demokráciahajcihő, talán még a városrész fideszes önkormányzati képviselője is most szerzett tudomást az internetről, hogy mi is lesz a virágpiac jövője. Kevesebb lesz az asztal, kisebb a terület – ugyanaz következik be, mint nemrégiben a nagypiac esetében. Mivel szezon idején a jelenlegi virágpiac is túlzsúfolt, nem egészen érthető ez a „fejlesztési” elképzelés. Az indoklásban olvasható, hogy mindennek az oka a hamarosan átadandó Fórum Debrecen (vagy ahogy Holdrabló elmés keresztapaságának köszönhetően egyre többen hívják: a Latinovits Erőmű). 

Ki kell ugyanis takarítani-fényesíteni az új büszkeség környékét, amivel semmi gond nem lenne, ha nem beljebb, a Nagytemplomhoz közelebb, a Csapó utca elejére tolnák a virágpiacot, hanem teremtenének neki a jelenleginél is jobb környezetet. A piacrekonstrukcióként indult beruházás, a Latinovits Erőmű betonkolosszusa azonban annyi helyet foglal el, hogy épp a piacozásra maradt a legkevesebb tér, ezt a funkciót szorítják háttérbe leginkább.

Emlékeznek még a debreceniek arra, amikor a Csapó utca elején a Dollárház alatti járdát mindenféle árusok uralták? Nem? Akkor hamarosan újra szembesülhetnek a látvánnyal.

Maradjunk annyiban, hogy ez az elképzelés sem az árusoknak, sem a vásárlóknak, sem az ott lakóknak, sem a belvárosban közlekedőknek nem jó – újragondolást kíván. Addig is boldog virágkarnevált mindenkinek, akit boldoggá tesz.

Olimpikonunk a világ leggyorsabb embere. Ünnepeljük Bolt Gyuszit! 

Ha nincs helyi születésű vagy saját nevelésű világsztár sportolónk, akkor kerítsünk magunknak egyet. Itt van például ez az Usain Bolt nevű fickó, aki új világcsúccsal – ha nem tudná valaki: 9,69 másodperc! – nyerte a férfi 100 méteres síkfutás döntőjét Pekingben.

Bolt bár vezetékneve alapján akár magyar is lehetne, ő mégis jamaicai, a bőre is sötétes színezetű, afféle délcívis. Valóságos debreceni kötődése azonban nem kevés, hiszen a városban rendezett 2001-es Ifjúsági Atlétikai Világbajnoksághoz (IAAF World Youth Championships) kötődik első nemzetközi szereplése – ahogy azt a Wikipédián olvashatjuk. 

Mióta tudjuk, hogy Isten is magyar, és Pörzse Sándor tévéműsora is folyamatosan arról tájékoztat bennünket, hogy a világ minden jó dolga a magyarokhoz kötődik, élhet bennünk a remény Usain Bolt kapcsán is. Némi városmarketinges anyagi ráfordítással és Czeizel Endre hathatós segítségével talán sikerülhetne bebizonyítani, hogy a jamaicai sprinter ereiben magyar vér is csörgedez, netalán éppen debreceni. Ha ez mégsem sikerülne, akkor legalább egy emléktáblát megérdemelne: „Itt kezdte nemzetközi sportpályafutását a világ leggyorsabb embere…”

Szilvásyhoz fordultak segítségért a fideszesek. 

Mivel sem az érintett polgármester, sem a szóvivőjeként is ténykedő önkormányzati kommunikációs tanácsnok, sem a közpénzen fenntartott helyi sajtó, sem az országos Fidesz valamelyik médiaarca nem cáfolta, nem egészítette ki, nem fűzött hozzá semmiféle megjegyzést, ezért hitelesnek kell tekintenünk Szilvásy mondatát.

Tíz nappal ezelőtt jelent meg egy interjú a Magyar Narancsban Szilvásy Györggyel, a polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat felügyelő miniszterrel. Ebből az idézet:

 „Az NBH tavalyi évkönyve komoly veszélyként tünteti fel, hogy bizonyos alvilági körök szemet vetettek az uniós forrásokra. A projektekről döntő fejlesztési tanácsokban választott politikusok is ülnek. Őket hogyan védik meg?

Erről szól az önkéntes együttműködésre épülő információcsere. Amióta elhalkult az ügy körüli politikai vita, sok önkormányzatnál hatékony együttműködés alakult ki a felek közt. Nemrég épp Kósa Lajosék környezetéből futott be egy megkeresés, hogy tisztázzunk egy ukrán befektetőt. (Parlamenti interpellációjában a debreceni polgármester támadta a legélesebben azt a kormányhatározat-módosítást, amely lehetővé tette az önkormányzatok működésének titkosszolgálati eszközökkel való megfigyelését. Kósa szerint a jogszabályváltozás "a politikai gárda megfigyelését és lehallgatását" szolgálja - M. L. F.) A külföldi vagy belföldi bűnözői csoportok nagyon sok esetben úgy próbálják befolyásolni a döntéshozókat, hogy azok nincsenek is tudatában annak, hogy meg akarják vezetni őket. Ezt az NBH-nak kötelessége megakadályozni, de ez nem a képviselők lehallgatásáról szól. Persze ha egy védett szervezetnél az első számú vezető benne van az ügyben, akkor a hivatal tehetetlen: hiszen a védelem a vele való együttműködésen alapul. Az adott politikuson múlik, hogy milyen információkat oszt meg a szolgálatokkal.”

Most persze elő lehetne kapni az emlékezetes parlamenti hangoskodás részleteit, a megannyi nyilatkozatot, a kemény publicisztikákat. De minek? A valós félelmek és a hőbörgés akkori keverékét tekintsük a honi politikai kommunikáció megszokott intermezzójának. Érdekesebb ennél, hogy mi is adhatott okot Kósáéknak arra, hogy a gyűlölt Szilvásyhoz és/vagy a szocialista pártbefolyással folyamatosan vádolt Nemzetbiztonsági Hivatalhoz forduljanak.

Mit is mondott a tárca nélküli miniszter?

Nemrég épp Kósa Lajosék környezetéből futott be egy megkeresés, hogy tisztázzunk egy ukrán befektetőt.

A „nemrég” azt jelenti, hogy a tavaszi purparlé után támadt az igény, tehát nagy jelentőségű ügyről lehet szó, ha épp az NBH visszautasításában magát leginkább preferáló Kósa Lajos környezete kényszerült Szilvásyék megkeresésére.

Mit vagy kit jelent „Kósa Lajos környezete”? A politikusról, mint magánemberről van szó? Családi kapcsolatairól és azok egykori vagy jelenlegi üzleti tevékenységéről? A polgármesterről, a polgármesteri hivatalról vagy a városi vagyonkezelő holdingról? Esetleg valamelyik kedves közeli beruházó vagy alvállalkozó keveredett bele valamibe? Nem lehet tudni, mert hivatalából és ténykedéséből adódóan Kósa Lajosnak igen tág a környezete.

Mit jelent az, hogy „tisztázzunk egy ukrán befektetőt”? Mivel az NBH-ról van szó, csak arra tudunk következtetni, hogy titkosszolgálati eszközök szükségeltetnek egy külföldi cég vagy személy átvilágítására, ami nem tartozik a bevett üzleti szokások közé, még az ukránokkal kapcsolatban sem. És ez a tisztázás előzetes vagy utólagos lehet? Még csak tárgyalgatni készülget vele Kósa Lajos környezete, vagy már a spájzban van az az ukrán, és a dunsztosüvegek között keresi a dugipénzt, esetleg a dobtáras géppisztolyát is kibiztosította követelésének komolyságát hangsúlyozandó? Egyáltalán: mit akarnak itt az ukránok, mit akarnak az itteniek az ukránoktól? Hiába böngésszük visszamenőleg is az önkormányzati sajtót, még utalást sem találunk arra, hogy a városnak vagy cégeinek lenne bármiféle nyilvános biznisze ukrajnai érdekeltséggel.

Számos a kérdés. Talán egy kevésre választ érdemelnének a debreceniek. Ha azt oly részletesen és sokszor tudatták vezetői a várossal, hogy miért nem szabad együttműködni a Nemzetbiztonsági Hivatallal, esetleg most szólhatnának néhány szót arról, hogy miért kell segítségért fordulni a Nemzetbiztonsági Hivatalhoz. De csak akkor, ha közügyről van szó. Ha nem szólnak, akkor mindenki tudni fogja, hogy ez az ukránosdi nem más, mint Kósa Lajos környezetének magánügye.

Megtalálta a Loki megalázó vereségének okát a helyi sajtó. 

„Kifejezetten biztató első játékrész után a másodikban a Loki már nem tudta megfékezni a svájci rohamokat. A sok debreceni bizonytalanságra talán az lehet magyarázat, hogy a pálya szünetbeli fellocsolása után a debreceniek feltűnően sokat csúszkáltak” – olvasható az önkormányzati mindenpostaládás kiadvány honlapján. 

Minden fél(?)kész cuccot a polgármesternek kell bejelentenie?

Ha nem is az alkimisták aranycsinálási receptjét, de egy igen nagyívű elképzelés idei megvalósulását jelentette be Kósa Lajos debreceni polgármester áprilisban. A lényeg: szélerőművek épülnek a város környékén, az ezek álta termelt áram hidrogénre és oxigénre bontja a vizet, az oxigént szabadon engedik, a hidrogénnel pedig a debreceni tömegközlekedés buszait hajtják. Dicséretes! Oxigénnel dúsul a cívis levegő (remélhetően nem így akarják kiváltani a belvárosi famészárlás áldozatainak áldásos ténykedését), a káros kipufogógázok helyett langy vízgőz pöfög majd a helyi buszokból, és elmehetnek a sunyiba glóbuszunk kőolaj- és földgázkészleteinek bitorlói a magas áraikkal. A mai Népszabadságból (Nem csak a paksaméta, hanem a helyszín is hiányzik) azonban úgy tűnik, az idén semmi sem lesz az aranycsinálásból, sőt az sem látszik, hogy lesz-e valaha valami.

(fotó: nol.hu)

Debrecen olyan város, ahol megáll az ájer, oszt megposhad – állítólag Kazinczy Ferenc mondta ezt a cívisek honáról, amikor Csokonai Vitéz Mihály kapcsán kiéleződött a viszonya a debreceniekkel. És ez nem csak akkor volt így, ajánlom újraolvasásra Borbély Szilárd írását az Élet és Irodalomból. Szóval megállt volna az ájer a szélerőművek ügyében? A népszabadságos cikkből kibontakozó egymásra mutogatásból egy dolog kétségtelenül kiderül: olyan projektet mondattak be Kósa Lajossal a nyilvánosság előtt – ki kívánván fogni a szelet (már megint ez a fránya szél!) az áprilisban Debrecenbe járó Fodor Gábor környezetvédelmi miniszter kommunikációs vitorlájából –, szóval olyan tervet jelenttettek be a polgármesterrel, ami a város részéről nélkülözött mindenféle konkrétságot, még gyenge előszélnek sem volt tekinthető. Az áprilisi bejelentés komolyságát aztán az is alaposan megkérdőjelezi, amit a debreceni hivatalosságok műveltek a városban a Greenpeace aktivistáival, akik épp szélerőműves akciójuk keretében szerettek volna kampányolni a cívisek kifényezett főterén. Elhajtották őket. Megállt az ájer?

(foto: magyarfutball.hu)

Ha már a környezetvédelemnél tartunk, említsük meg a minapi polgármesteri bejelentést is, ami ismét a várva várt debreceni futballstadion felépítéséről szólt. Az utóbbi fél évtizedben nem volt olyan esztendő, amikor ne hangzott volna el az ígéret: méltó helye lesz végre a DVSC focistáinak és szurkolóinak. Egykoron a Nagyerdő szélére tervezték az új létesítményt, de mivel ott nagyon behatároltak a lehetőségek és kifejezetten szigorúak a környezetvédelmi szabályozók, így újabb és újabb helyszíneket jelentettek be, ébren tartva a reményeket. Mostanság azért került elő az ügy, mert a Loki nemzetközi szereplése kapcsán ismét ráirányult a figyelem a jelenlegi lehetetlen állapotokra. Volt hát apropó, lett bejelentés: német befektetőkkel tárgyalnak a Nagyerdei Stadion helyén felépítendő pálya és üzleti-szórakoztatóipari komplexum létesítéséről. Tehát már nem csak új stadionról van szó, hanem rátelepülő további beruházásokról, ugyanazon a helyen, amelyikre effélét korábban sem lehetett volna építeni. Hm. Reménykedjünk az ismételt komolytalanságban.

Érthető mai magyar mediális világunkban, hogy lehetőleg mindenre kell mondani valamit, lehetőleg minél nagyobbat, s mindezt úgy, hogy az utolsó szó a miénk legyen, maradjon. Uralni kell a kommunikációt, persze, de talán nem mindenegyes alig vagy félkész, kimunkálatlan, légből kapott vagy széllelbélelt projektet a polgármesternek kellene bejelentenie. Nem tudják róla lebeszélni kommunikációs tanácsadói? Vagy éppen ők tolják elé ezeket az ügyeket, mondja csak Kósa, van akkora népszerűsége, hogy neki nem árt, ha ebbe-abba ismételten beleég?