Masszázslavina

Szexuális szolgáltatások újsághirdetéseit erőteljesen korlátozzák hatályos törvényeink. Persze, amit nem szabad, azt azért még lehet.

Felhívták a figyelmemet, adom tovább. A Hajdú-bihari Napló minapi számában igen gazdag volt az apróhirdetések Szolgáltatás rovata, azon belül is a masszázst reklámozóké. Olcsó módja ez annak, hogyan kínálhatják szaktudásukat a megyei lap hasábjain: egy szó és a telefonszám megjelentetése nem kerül sokba, és mindenki érti, mi a téma. A telefonon elérhető masszázsolók, mit látható, viszonylag sokan vannak, a vízvezeték-szerelőkhöz és a reluxa-javítókhoz viszonyítva mindenképpen. Igaz, Debrecen nem is arról híres mostanság, hogy a mesteremberek regionális központja lenne, hanem inkább a… a masszázst kínálóké.

Már csak az a kérdés, hogyan hirdessék magukat azok, akik tényleg masszázzsal foglalkoznak.

Reped a plafon

Rés támadt a büszkeségen, nem is egy.

Az országos nyári tárlatnak idén először a vadonatúj Kölcsey Központ adott otthont, jól tette. Járt ott nem egy fotós, hogy megörökítse a felhozatalt, hogy megoszthassa médiumának közönségével. A nem egy fotós közül az egyik némileg lejjebb eresztette kameráját a műtárgy horizontjától, hogy más szemszögből is megmutatkozhasson az alkotás. Így akadt képbe a plafon. Másként nem is történhetett volna, mert ekkora magas helyen az ember már csak közlekedésbiztonsági megfontolásokból sem a mennyezetet vizslatva sétálgat, arról nem is beszélve, hogy a publikum figyelmét – a megnyitón felszolgált pezsgő után – mégiscsak a tárlat anyaga kötötte le.

A plafon tehát reped. A Kölcsey Központot az év elején, az országgyűlési választások kampányidőszakában adták át nagy ünneplések közepette. A nyáron már be kellett zárni egy teljes hétre, hogy a kivitelezés nagyobb hibáit megreparálják. A repedt plafonra nem került sor, mert vagy nem számít nagyobb hibának, vagy nem volt létrájuk, vagy a reparálás óta repedt meg.

A fotók láttán tört elő rövidtávú emlékezetem homályából egy elkapott beszélgetésfoszlány. A társasági csevelyben – csak úgy mellékesen – megkérdezte az egyik illető a Kölcseyben dolgozó másikat:

- Aztán van még víz az alagsorban?

- Á nem, most már csak akkor, ha esik az eső.

(A fotókért köszönet Kornélnak.)

Bár már 2006-ot írunk, az érdeklődő lakosság tájékoztatása terén még mindig igen nagyok a hiányosságok.

Persze, ehhez semmi köze nincs a dátumnak, inkább az akarattal, a szándékkal vannak jelentős gondok. A technikai feltételek már igen régen adottak lennének a városi közgyűlés üléseinek élő közvetítéséhez, de a politikai vezetés ezt nem támogatja. Nem tartozik a választópolgárokra, hogy ott mi zajlik, oszt jónapot.

Nyilván az élő közvetítés sokba kerül, a képviselőtestület munkaidőben ülésezik, legfeljebb nyugdíjasok, munkanélküliek és kismamák – tehát alacsonyabb társadalmi fontosságú inaktívak – szörnyülködhetnének el azon, hogy mi is zajlik a sárgaházban (aki nem tudná, pusztán színe okán hívják így Debrecenben a városházát…). Amúgy meg nem kellene élőben adni, mehetne felvételről is az esti órákban vagy a hét végén, az önkormányzati televízió ugyanis felveszi az egészet, nincs akadálya tehát a vágatlan bemutatásnak. (A hangsúly a vágatlan szón van!) Tette ezt néhány éve az akkori Alföld Televízió, neheztelt is rájuk ezért a városvezetés, előbb a kamerájuk elhelyezésébe kötöttek bele, aztán másba, aztán meg más tulajdonosa lett az Alföld Televíziónak, s az új tulajdonos nem akar rosszat (értsd: vágatlan tudósítást) a városvezetésnek, sőt.

Az ország eme nagy és gazdag városában arra is lenne mód és fedezet, hogy webkamera segítségével nézze élőben (majd felvételről is) az érdeklődő a közgyűlés munkáját az interneten, de erre sincs szándék. Ok mint fent: nem tartozik a választópolgárokra…

Ma a haon próbálkozott egyfajta „élő közvetítéssel”, olyasfélével, ahogy a focimeccseket szokás nyomatni a neten: Papp László kicselezte a bal szélen bukdácsoló Madarasit, beemelte a kapu elé a labdát, Kósa a mezőny fölé magasodva bebólintotta az ellenzék hálójába. Gól! A Fidesz ezzel 48:0-ra vezet.

A haon tudósítása konkrétan nem ilyen volt, de legalább már volt valami, amin aztán lehet erőteljesen finomítgatni, ha a szándék megmarad.

És még egy apróság: nem árt, ha olyan szerkesztő gondozza az anyagot, aki már látta az életben legalább egyszer a városházát belülről, mert akkor talán nem a megyeháza impozáns nagytermének fotóját illeszti az „élő közvetítéshez”.

Kótyavetye Nap-kelte

Tegnap, amikor egy héten belül harmadszor is feltűnt a közszolgálati tévé reggeli sávjában, az jutott eszembe, hogy ez már nyilván valami paródia lehet, csak nem vettük még észre, ezért nem röhögünk rajta.

Kérdezte a minap az egyik ismerősöm, hogy mi a fenéért foglalkozom én vissza-visszatérően azzal, hogy Gyárfás meg Kósa egymásban tartja melegen a hőmérőjét. Mondta, vegyem már észre, hogy komoly ember nem figyel már oda sem a halálgyenge magyar közszolgálati televíziózás eme maffiózó producerére, sem a fapados magyar belpolitika ama okoskodó zsebpolitikusára. „Hát ezek senkik, a bámulásuk helyett olvass inkább Dosztojevszkijt!” – így az ismerősöm, aki egy széles legyintéssel lezárta a témát, s azt már nem fejtette ki, hogy miért éppen Dosztojevszkijt…

Minden bizonnyal igaza van. Pontosabban: van igaza. Ezért a továbbiakban igyekszem pusztán és csak tényszerűen dokumentálni a Gyárfás-Kósa duó legújabb összjátékait, s nem elmerülni elemzésükbe. Valahogy így: Kedves emberek, augusztus 9-én, három nap után ismét a közszolgálati Magyar Televízió reggeli műsorában szerepelt Kósa Lajos debreceni polgármester – Gyárfás Tamáshoz fűződő összetett viszonyrendszerének köszönhetően. Meglehet, holnap megint láthatják ugyanott. Talán már össze is bútoroztak.  

Amúgy pedig egy percig nem érdekelne a permanens hőmérőzésük, ha Gyárfás a magáncsatornáján csinálná a politikai PR-t Kósának, Kósa pedig a saját vagyonából építene uszodát meg futballstadiont Gyárfás nemzetközi hóbortjainak, és a többi nexusukat (pl. MOB) nem is sorolom… Ha a saját pénzükből lennének valakik, nem pedig a közéből ekkora nagy senkik – ahogy ismerősöm mondta volt.

Eladták a meccset? Eladták a focit!

Súlyos sztori kering a városban.

Egy hete terjed a híresztelés (pletyka? mi is ez valójában?), egy hete alázta meg csúfosan a Lokit a macedónok csapata, egy hete keresi a választ a törzsszurkoló és a város. Mi történt? Vannak, akik tudni vélik, s halkítva ugyan a szót, mondják ismerőseiknek, azok meg az ő ismerőseiknek: eltippmixezték a meccset a focistáink. Ha ugyanis – ahogy annak lenni kellett volna – a DVSC lenyomja a szkopjeieket, akkor a Lille csapata következett volna, ami már nagyon nagy falat a Lokinak, és akkor befejeződik a rövid menetelés a Bajnokok Ligájában. Így aztán arra jutott néhány játékos, hogy felesleges az izzadtság, inkább csináljanak egy kis pénzt az esélyeikből. A fogadóirodák ugyanis a Lokit tartották esélyesebbnek, és aki a Rabotnicki győzelmére tett, az háromszoros pénzre számíthatott. A jólértesültek még azt is tudni vélik, hogy ki(k) volt(ak) az(ok) a játékos(ok), aki(k) Ausztriában eljárt(ak) az ügyben. Állítólag nagyon nagy összegű fogadások köttettek. A csapat meg gyalázatosan leszerepelt – nem állítólag, hanem tényleg.

Rémtörténet.

Van-e ennek bármi alapja? Vagy pusztán arról van szó, hogy a szurkolók magyarázatot keresnek a megmagyarázhatatlanra, a csapat lelketlen játékára, a színvonaltalan produkcióra? És ilyenkor születnek az összeesküvés elméletek…

Egy hét eltelt, már Supka Attila is lemondott a vezetőedzőségről. Nagy a tanácstalanság a csapat körül, a fórumokon elszabadultak az indulatok, a politikus(ok) meg elszelelt(ek) a környékről. Bizony, most nem fotózkodnak a csapattal, nem lapogatják az edző hátát, nem grasszálnak a városban aranyéremmel a nyakukban, nem nyilatkoznak a köztévében a gólokat lövő csatárok helyett, nem ünnepeltetik magukat a focistákkal együtt, nem üvöltik a főtéri mikrofonba: Ez Debrecen!

A politikus elhúzott, a városvezető most távol marad. Maradjon is mindörökké. Nincs helye ott, eddig sem volt, s nincs helye a hivatalosan professzionális magyar futball környékén a közpénznek sem. Egyetlen fillérnek sem. Egy bajnokcsapat, szuperkupa-győztes tudjon megállni a saját lábán, gondoskodjon róla a magántulajdonosa, éltessék szurkolói, akiknek kedvében akarnak járni a focisták.

Tisztuljon a kép, az önkormányzat szálljon ki a fociból, a foci környéki vállalkozók pedig a városi közéletből, legyen végre vége a labdarúgást eszközként használó üzleti és politikusi összefonódásoknak.