A Kossuth-díjas író gondolatai nem tetszettek az önkormányzati médiának. Cívishonban nincs helye az efféle szabad beszédnek. 

A könyv ünnepe a gondolat ünnepe is. A megfontolt, a felelős, az őszinte gondolaté, amit szabadon lehet megosztani másokkal, mindenkivel, nem csak nyomtatásban, hanem élőszóban is. A média pedig leginkább arra való, hogy tudósításaiban fontos dolgokról számoljon be azoknak, akik nem lehetettek jelen olyan eseményeken, amelyek érdeklik őket. Ez ilyen egyszerű. Különösen a világ ama részein, ahol nem diktatúra (ön)cenzúráztat, hanem a demokrácia szabad ájere élet.

Akkor most következzen a tényvaló.

Závada Pál író nyitotta meg Debrecenben az ünnepi könyvhetet csütörtökön. Önironikus könnyedséggel induló beszéde hamar borússá vált, mikor mérlegre tette a jelent, aggodalommal pillantott a jövőbe. Idézzük az MTI tudósítását:

"Hanem hogy ne feledjük, az eljövendő szégyenpadokon lehetnének, lehetünk sokan mások, olvasók is - lehet még bárki. S még az se fog kelleni hozzá, hogy belekeverjék az embert valami érettségi tételbe" - fogalmazott az író. "Csillapítsuk a végezetes indulatokat, rekesszük el az ellenségeskedő gorombaság útját, erősítsük az építő és együttműködő szellem befolyását" - mondta, majd hozzátette: "... el ne higgyük, hogy amivel eddig büszkélkedhettünk, azt eztán majd szégyellnünk kell, hogy akire a határokon túl is odafigyelnek, az másodlagos magyar lesz, s hogy ami eddig művészi érték volt, az szótöbbséggel vagy erőfölénnyel lesz megvonható".

Még a bulvárosodás meredek lejtőjén gyorsuló megyei napilapnál is megérezték, hogy fontos dolgokról beszélt Závada, ezért idézték is nyomtatásban és interneten egyaránt:

Felhívta a figyelmet arra: ismerjük el, azok is elkötelezettek a nemzetért, akik német, zsidó, szláv eredetű magyarok elevenébe vágó kérdéseket feszegetnek, vagy olyanokat, hol veszett el a magyar, illetve nemcsak áldozatként, tettesként is tekintenek magyar önmagukra, a nemzeti önkritika hagyományával.

És hogyan foglalkozott az eseménnyel a közpénzen fenntartott önkormányzati tulajdonú média, mit tartott említésre méltónak Závada Pál súlyos ünnepi beszédéből?

A város nevét viselő mindenpostaládás hetikiadvány honlapja egy rövidke bekezdést áldoz Závadára:

Závada Pál megnyitójában a könyvbarátokhoz szólt kissé elkeseredetten, hiszen mint mondta: egyre kevesebben vannak, akik aktívan olvasnak, s folyamatosan fogyó, ám erős kisebbséget alkotnak. Még kevesebb azok száma, akiknek a könyvről az irodalom, ráadásul a kortárs magyar irodalom jut eszükbe. Arról is szólt, hogy az írók, olvasók addig örüljenek, amíg a szórakoztató pr-osok túl nem szárnyalják őket még a könyvhéten is.

A városi televízió tudósítása pedig egy összetett mondat erejéig ad szót a szónoknak:

Kevesebben vagyunk, akiknek a könyvhöz bensőséges közünk van, mint akiknek nincs, jóval kevesebben vagyunk, akik aktívan olvasunk, mint akik nem – vélekedik Závada Pál Kossuth-díjas író.

Mint látjuk, kikapták a lényeget cefetül. A debreceni önkormányzati média tehát úgy döntött, a debrecenieknek elég ennyi Závadából, a cívis agyakat nem szabad megzavarni mélyebb gondolatokkal, ráadásul olyanokkal, amelyeket ebben a városban nem illendő nyilvánosan hangoztatni. A debreceni közpénzen működő média ismét meghamisítja a történteket, elhallgat, manipulál. És ez itt már fel sem tűnik, mert hosszú évek óta része a hétköznapoknak és az ünnepeknek.

A könyv ünnepe a hivatalos debreceni médiában nem a gondolat ünnepe. Torát ülték.

Orbán Viktor stadiont ígért a debrecenieknek. 2010 utánra. Íme az első kampányígéret, Kósa Lajos tolmácsolta az elégedetlen debreceni szurkolóknak. 

Ismét bajnokcsapat lett a DVSC, immáron negyedszer öt éven belül. Példátlan teljesítmény egy vidéki futballcsapattól. Ok az ünneplésre. Már a koreográfia is begyakorlott. A bajnokság hazai zárómeccsén aranyérmeket akasztanak a játékosok, a sportvezetők, a tulajdonos és a város polgármesterének nyakába. Aztán ováció következik Debrecen főterén, ahol a lelkes sokadalom előtt Kósa Lajos polgármester rendszeresen bejelenti, hogy nagyon hamarosan új stadion épül a Lokinak, mert megérdemli. A csapat is, a város is. Végül tűzijáték. Mindenki boldog. Az új stadionból meg nem lesz semmi. Így telnek éveink.

A futballszerető debreceni nép persze nem hülye, még ha annak is nézik. Előfordul hát, hogy alkalom adtán csoportosan skandálja a nagy kérdést: „Hol a stadion?” És megteszi ezt a polgármester jelenlétében is, jeles alkalmakkor is. Ahogy az most szombaton is történt.

Először a stadionban, amikor az érmek átadásakor a tulajdonos és a polgármester ünneplésére szólította fel a közönséget a szpíker. (Mindez hallható a haon.hu alább idézett videóján is, bár csak néhány másodpercig, mert aztán a szemérmes szerkesztők lekapták a hangot, s csak Szima és Kósa néma vonulása látható, miközben élőben nem lankadt a közönség kórusa a „Hol a stadion?” ordítozásában.) 

Másodszor a város főterén, amikor az illusztris vezetők is a színpadra állva részesedni akartak a bajnokcsapat ünneplésében. A civishir.hu beszámolója így idézi fel a történteket:  

„Kósa Lajos: – Meglesz a stadion, két év múlva!
Nép: – Hol a stadion? Hol a stadion? Hol a stadion?
K. L.: – Higgyétek el, megcsináljuk! Csak előbb meg kell nyerni a választást. Nekem megígérték, hogy ha a Fidesz kerül kormányra, stadion lesz Debrecenben.
Nép: – Hol a stadion? Hol a stadion? Hol a stadion?
K. L.: – Gyerekek, higgyétek el nekem, hogy kormányzati támogatás nélkül nem megy!
Nép: – Hol a stadion? Hol a stadion? Hol a stadion?
K. L.: – Ha 2010-ben nyerünk, 2011-re meglesz a stadion!
Nép: – Hol a stadion? Hol a stadion? Hol a stadion?”

Az RTL Klub tudósítása (részlet látható az alábbi videó végén) szerint Kósa azt mondta a követeledző tömegnek: „Személyes ígéretem van a leendő kormányfőtől, hogy a stadiont meg fogjuk csinálni. Nem kell hozzá csak két év maximum.”

Mint láthatjuk, az új stadion megépítéséről szóló ígéret az idén is elhangzott, annyi különbséggel, hogy a polgármester már nem mert pusztán saját személyében garanciát adni – ezt ugyanis már nem hiszik el neki –, hanem egy nagyobb tekintély idézett meg maga támogatására. A leendő kormányfőt. Vélhetően Orbán Viktorra utalhatott, aki – mint Kósa mondta – személyesen tett neki ígéretet. És újra elhangzott egy dátumféle is: maximum két év, ami 2011-et jelenthet. Ha tehát 2011-ben nem lesz új stadionja a Lokinak, akkor az már nem a polgármester sara, hanem Orbán Viktoré.

De inkább higgyük azt, hogy lesz stadion! Hogy a legkésőbb 2010-ben a munkáját megkezdő új kormányt Orbán Viktor irányítja, aki nemcsak visszaad a népnek mindent, amit az előző országrontó államvezetők elvettek tőle, nemcsak milliónyi új munkahelyet hoz létre, hanem még a debreceni stadionra is kiperkál néhány milliárdot a sanyargatott haza költségvetéséből, de nagyon gyorsan, hogy 2011-re fel is épülhessen.

Jobban fogunk élni, mint négy éve, mint hat éve, mint valaha.

A legeslegjobb választási reklámfilm. Persze nem nálunk készült. 

Fantáziátlan, nyögvenyelős, szájbarágós, közhelyes, mélyről böfögés, savanyú, kétpólusosan gyűlölködő, állendületes, szürke és száraz mindaz, amit az európai parlamenti mandátumok megszerzése érdekében művelnek, műveltetnek a magyarországi pártok a mozgóképes reklámvilágban. Bealszik a haza.

A videómegosztós, „civilkreatívos” sufnireklámok meg még ezeknél is sekélyesebbek, alantrepkedők, közönségesek, vulgárisak, letapadtagyúak, belvárosi mucsaiak.

Íme egy példa alant. Ez biztosan hat, nem lehet felejteni. És készülhetett volna Magyarországon is a sztorit elnézve. Behelyettesíthető. Hajaj!

Jut még nekünk valaha valami eredeti az eszünkbe? Vagy tényleg végleg elfelejtettünk gondolkodni?

Nem talált Messiást a Modem. Háborognak a grafikusok.  

Mióta a fél országgal elhitette, hogy a műanyagló világszenzáció, azóta sokan marketingzseninek tartják Gulyás Gábort, a Modem igazgatóját. Szintén sokan meg úgy vélekednek, hogy a szakmához nem értő, pöffeszkedő, öntelt, arrogáns stílusú politikai kinevezett. (Ha valaki nosztalgiázni akar régebbi Modem-ügyekben, nézzen szét itt vagy böngésszen emitt.)

A napokban ismét magára vonta a figyelmet egyesek szerint korrekt, mások szerint alfuserált kommunikációjával. Történt ugyanis, hogy a Modem 300 ezer forint díjazású nyílt pályázatot írt ki a Messiások című kiállítás logó és arculattervezésére, majd a pályázatot eredménytelennek nyilvánította. Az erről szóló igen rövid információ a honlapján is olvasható: „Nyolcvankét pályázó több mint száz tervet adott be a Messiások című kiállítás arculati tervére kiírt nyílt pályázatra. Miután a szakmai zsűri ezek egyikét sem javasolta megvalósításra, a Modem eredménytelennek minősítette a pályázatot.”

Felháborodott a döntésen a Magyar Tervezőgrafikusok és Tipográfusok Társasága, nyílt levélben adott hangot tiltakozásának, amire Gulyás Gábor válaszolt, mindezt a MATT a honlapján is megjelentette, ugyanitt a kommentek között az a levél is olvasható, amiben a pályázókat értesítette Gulyás a döntésről. A MATT elnöksége szerint a pályázat eredménytelenné nyilvánításának általuk „eddig nem ismert, nem szakmai okai vannak”, ezt Gulyás rosszindulatú feltételezésnek nyilvánította és visszautasította. A MATT kérte, hogy „hozzák nyilvánosságra a pályázatot elbíráló szakmai zsűri névsorát és az általuk meghozott döntés indoklását”. Gulyás erre azt válaszolta, hogy „a Modem pályázatára beérkező munkák színvonaláról továbbra is az általunk felkért zsűri véleményét tartom mérvadónak”. Hogy ez nem válasz a konkrét kérdésre? Azt többen is szóvá teszik a kommentelők közül.

Tényként leszögezhetjük, hogy igen sikeresnek tekinthető az a pályázat, amire nyolcvanketten adják be munkáikat. S az is tény, de már a sajnálatos fajtából, hogy ezek közül egyetlen egyet sem javasol megvalósításra a zsűri. Minden bizonnyal megalapozottan hozták meg döntésüket a bírálók („akik mindannyian egyetemen és főiskolán tanítanak vizuális művészetet és grafikai tervezést” – ahogy Gulyás fogalmaz). Már csak az a kérdés, hogy miért kell titokban tartani a zsűri tagjainak nevét. Ha tényleg a szakma jeles képviselői, akkor eddigi munkásságuk fogja hitelesíteni a pályázati eredménytelenséget kihirdető döntésüket. Ha nincs ez a rejtőzködés, akkor vélhetően nem fogalmazódnak meg gyanakvó találgatások arról, hogy valójában nem szakmai döntés született. Ha Gulyás nem árulja el, hogy kik ők, akkor miért nem nevezik meg önnön magukat a zsűri tagjai, miért nem lépnek a nyilvánosság elé, arcukkal is vállalva a döntésüket? Nem engedi meg nekik Gulyás? Érthetetlen. És már csak egy kérdés maradt a végére. Ha újra pályázatot ír ki a Modem valamelyik kiállításának logójára és arculatára, arra hányan fogják beadni munkáikat a mostani történések után? (Az pedig pusztán költői talány, hogy a debreceni önkormányzati tulajdonú sajtó miért nem számolt be minderről.)

Gulyás Gábor (jobbról) Sztálin fejével birkózik a Modem belső udvarában

Oszkó Péter beelőzi Kósa Lajost. Dúl a demagógia.

Mostanság a tervezett ingatlanadó vonja el a figyelmet fontosabb dolgainkról, a lakosság dermedten figyeli a képernyőt, amikor a különböző televíziós műsorokban nagy ingatlanvagyonnal rendelkező politikusok nyilatkoznak, folytatnak vitát a témában pro és kontra. Kósa Lajos debreceni polgármester például a szabotálást hirdette meg, nem pusztán az átlagemberek átlagingatlanjai kapcsán, hanem minden egyes ingatlanra vonatkozóan. Ne fizessenek a panellakók! És persze ne fizessenek a több száz négyzetméteres villák tulajdonosai sem! Magyar a magyarnak nem matat a zsebében!

Kósa Lajos a minap a Hetek Közéleti Klub vendégeként fejtette ki nézeteit a haza dolgairól, a lap részletes beszámolót közölt az eseményről. A Fidesz alelnöke itt nem beszélt az ingatlanadóról, de egy mondatában mégis az ingatlanok világára terelte a szót. Idézet a tudósításból: „Nem az a baj, hogy Oszkó Péter a pénzügyminiszter, hanem az, hogy az az Oszkó dönt a 13. havi nyugdíj megszüntetéséről, aki eközben 360 négyzetméteres villát épít magának - említett még egy szimbolikus ellentmondást Kósa.”

Most tekintsünk el attól a ténybeli tévedésétől, hogy a 13. havi nyugdíj megszüntetéséről nem pénzügyminiszter dönt – tudja ezt Kósa is, csak nyilván így hatásosabbnak vélte mondandóját, így lazább felvezetéssel terelhette a szót Oszkó ingatlanjára.

Felháborító, hogy Oszkó háza 360 négyzetméteres? És az felháborító-e, hogy Kósa háza meg csak 300 négyzetméteres? (Olvasható Kósa Lajos parlamenti vagyonnyilatkozatában.) 

60 négyzetméter nagy különbség ám! Milliók élnek Magyarországon ekkora vagy ennél kisebb lakásban. Nyilván ez a nagy különbség teszi hitelessé az egyik politikust, hiteltelenné a másikat. Ugye.

A honi belpolitikában dúló demagógiával az a legnagyobb baj, hogy leszivárog a lakosság szélesebb köreibe is, gyalulja az agyakat. Tessék, hát itt is. Ezért elnézést kérek.